Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Örmények, ​törökök, kurdok  - Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország című könyvében bővebben is olvashatunk nemcsak a népirtásról, hanem mindarról, hogyan dolgozzák fel a 100 éve történteket az Anatólia területen élő népek. Hrant Dink újságíró alakja, is gyakran megjelenik a könyvben. Tizenkét éve, január 19-én meggyilkolták az örmény származású török újságírót,  aki a törökök és örmények közötti megbékélés szószólója volt. Dinket, egy tinédzser fiú „Megöltem egy hitetlent!” felkiáltással végzete ki lapjának székháza előtt Isztambul központjában. A tett elkövetésével Ogün Samastot, egy 17 éves török nacionalistát vádolták meg. A gyilkosság egy örmény népirtásról szóló film bemutatója előtt történt, amelyben Dink is megszólalt. Bővebben a Kultúrparton olvashatsz erről egy írásomban. Elif Shafak írónőt, Dink halála előtt egy évvel erre a paragrafusra hivatkozva három éves börtönbüntetéssel fenyegették meg Az Isztambuli fattyú című regénye miatt, melyben regényének szereplői nyíltan beszélnek a Törökországban tabutémának számító örmény népirtásról. Hasonlóképp a Nobel-díjas török író Orhan Pamuk ellen is vádat emeltek néhány éve, miután arról beszélt, hogy „egymillió örményt öltek meg ebben az országban”.

Mindössze 28 állam ismeri el hivatalosan is a genocídiumot. Bár maga a Nobel-díjas író, Elie Wiesel alapítványa is közzé tett egy 53 Nobel-díjas tudós által aláírt levelet, amelyben közlik, hogy a történész-kutatókkal megegyezve egyetértenek abban, hogy az 1915-ös örmények elleni tömeges gyilkosságok kimerítik a genocídium fogalmát, Törökország töretlenül kitart amellett, hogy az események a világháború során történtek, szükségképpen ugyanúgy voltak török áldozatai is, és a török vezetés nem játszott semmilyen szerepet az örmények tömeges meggyilkolásában. Amikor Barack Obama egyik 2015-ös beszédében bár nem ismerte el, de meg merte említeni a népirtás utalva az emberpusztításra, Erdogan török elnök dühödt beszédben rohant ki Obamától Hollande-ig és Ferenc Pápáig mindenki ellen, aki ki merte ejteni ezt a szót a száján, vagy szerinte nem elég differenciáltan értékelte a százegy évvel ezelőtti eseményeket.

 A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a jereváni genocídium központban nem találunk az előbbihez hasonló, török életmentőkre szóló utalást. Fodor Gábor turkológus szerint is olyan történelmi eseményről van szó, amelynek a mai napig van egy török és egy örmény értelmezése. Az egy ideje Törökországban élő történészt volt alkalmam megkérdezni arról, hogy jelenleg érzékelhető-e változás az álláspont alkulásában:

 "Bár a civil társadalom vékony szegmensében van igény az események mélyebb elemzésére, illetve külföldön élő török írók és történészek ezzel kapcsolatosan merőben eltérő álláspontot is megfogalmaznak, a társadalom túlnyomó többsége a kormányzat álláspontjával ért egyet. Ezért ebben a tekintetben elmozdulás rövid távon nem várható. Ugyanakkor a kérdés nem képezi a napi politikai diskurzus tárgyát, a térségben felbukkanó válságok miatt a 2009-es örmény–török közeledés lekerült a napirendről."

Pedig Amerikában már szinte azonnal tudtak az örmények elleni rémtettekről a török birodalomban élő amerikai misszionáriusok beszámolójából. Az egyik ilyen misszió kapujában esett össze a kamasz több hónapja bujkáló Aurora Mardiganian, miután családja nagy részét szeme láttára kivégezték, őt elhurcolták, megerőszakolták, rabszolgának eladták. A lánynak sikerült megszöknie, és miután a misszióban valamelyest felépült Amerikába emigrált. Megrázó történetéből film és könyv is (Lelkek árverése, Megkínzott Örményország) született. Az örmény túlélő sohasem volt képes kiheverni a megrázkódtatásokat, amelyekről itt  ebben a friss írásomban lehet olvasni. Aurora szerint az akkori némafilm nem képes visszaadni a borzalmakat, (szerintem) ugyanúgy, mint a mai hollywoodi giccses filmek sem.

A genocídiumot egyesek keresztényellenes népirtásnak is nevezik, mivel a keresztény örmények, asszírok, szírek, káldok, görögök és arabok százezreit irtották ki a török és kurd fegyveresek. Becslések szerint a genocídium során teljesen vagy részben elpusztítottak 1900 templomot és 230 kolostort az akkori Oszmán Birodalom területén. A János és Pál apostolok által 2000 éve alapított legelső keresztény gyülekezeteknek ilyen módon írmagja sem maradt ezen a területen.

Hivatalosan Magyarország sem ismerte el genocídiumnak az örmény népirtást. A 8 milliós örmény diaszpóra alig 3 milliós anyaországa – amely két muszlim-török állam közé van beékelődve, az egyik Törökország: Ázsia és a Közel-Kelet kapuja, NATO-tagállam – geopolitikai sakkjátszmák színtere mind a mai napig.  A keresztény gyökerű Európa identitásválságának egyik fájdalmas jele, hogy nem hajlandó kiállni egy hasonló szellemi hátterű, évszázadok óta üldöztetett népcsoport mellett, akiket 104 évvel ezelőtt a hitükért keresztre feszítettek, megerőszakoltak, megcsonkítottak és majdnem teljesen kiirtottak.