Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Amiért mindenképp érdemes Gyulára menni a családdal

2019. július 02. - panpeterstop

Minden igényt kielégítő családi pihenésben volt részünk a családdal. Soroljuk is, hogy hol jártunk, mi mindent csináltunk a történelmi fürdővárosban.
gyula.jpg

Amikor családi pihenést tervezünk, alapvető szempont, hogy olyan helyet találjunk, ahol mindenki megtalálja a számára érdekes és pihentető elfoglaltságot. Ennek a kívánalomnak pedig egy többfős család esetében nem is olyan egyszerű eleget tenni. Van, akik várost, múzeumot néznének leginkább; vannak, akik a wellness részlegen ejtőznének naphosszat; mások izgalmasabb kalandokra vágynak, a csúszdáznának vagy gyerekprogramokon vennének részt. Gyulán mindezt, sőt, ennél sokkal többet kaptunk.

Bázisunk: a Hunguest Hotel Erkel

Attól függően, hogy az ország melyik részéről indulunk, az utazás időtartama változó lehet. Azoknak, akik  – hozzánk hasonlóan – messziről és gyerekekkel indulnak, érdemes előre megtervezni, hogy út közben legyen elfoglaltságuk a gyerekeknek. Mi rejtvényekkel, sportújsággal, mese-CD-vel és plüssállatkákkal készültünk és készítettünk be vizet és gyümölcsöt is. A nagyobbak utánanéztek a látnivalóknak és összeállítottak egy „must-see” listát. Ugyanis az rögtön kiderült, hogy 3 és fél napba nem fog beleférni az összes látnivaló felderítése.

Több mint 3 óra utazás után már nagy megkönnyebbülés volt megérkezni az a Hunguest Hotel Erkelbe, ahol csodálatos napokat töltöttünk. A Dürer szárnyban kaptunk egybenyitható szobákat. Az elnevezés nem véletlen, ugyanis a világhírű művész a város szülöttje volt. A Hunguest Hotel Erkel azért is bizonyult remek döntésnek, mert a szálloda egyedülálló előnye, hogy közvetlen átjárást biztosít a gyulai Várfürdőbe és az Aqua Palotába, így át lehetett csattogni papucsban és köntösben a fürdőbe. 

A hotel berendezése igényes, a szobák tiszták, kényelmesek, tágasak és szépek. A folyosókon virágok, színes festmények, több helyen pihenők szolgálják a vendégek kényelmét. Ittjártunkkor konferenciák is zajlottak a hotelben. Szobánkból a Vár parkjára nyílt csodás kilátás. Ezen kívül a szállodai wellness szolgáltatás is tökéletes, sőt, ez tovább is nyitva tart, mint a Várfürdő. Itt kaptunk köntösöket és törülközőket is. A wellness részleg tökéletes, nagyon tiszta, higiénikus, van két infra-szauna kabin, finn-szauna, gőzfürdő, pezsgőmedence, rendelkezésre áll ivásra ásványvíz, szauna-lepedő, sőt, van konditerem és sószoba is. A személyzet is nagyon kedves, szolgálatkész volt.

Mit ettünk?

Az ételválaszték bőséges, változatos és nagyon finom. Folyamatosan töltötték fel az ételeket, a reggelinél és a vacsoránál is készítettek a szemünk előtt helyben frissen ételeket. Degeszre ettük magunkat a svédasztalos reggeliken és vacsorákon (este 5-től már mehettünk), így a közeli bisztróban vagy a városban egy hamburger, lángos vagy pizza tökéletesen elég volt ebédre. Természetesen beugrottunk egy hentesüzletbe, hogy a többszörösen díjnyertes Gyulaival ajándékozzuk meg rokonainkat hazatérve.

A vacsorákat élő zene tette különlegessé: egy énekesnő kellemes jazz-dalokat adott elő, illetve, az egyik vacsorán egy zenész is koncertezett gyerekeknek. Az étterem előtt egy külön kis rajzolós, színezős sarok várta a gyerekeket, sőt, több program is helyet kapott itt, így a vacsorájukat már bevégzett gyerkőcöknek nem kellett szüleik mellett unatkozniuk, hanem kedvükre rajzolhattak, szórakozhattak, míg apa és anya nyugodtan elfogyaszthatott egy újabb italt, desszertet vagy gyümölcsöt. A Violin drink bárban is lehetett italt, kávét, teát, üdítőt fogyasztani, sőt, az egyik napon ingyen fagyi várta a gyerekeket.

Megannyi élmény a kisebbeknek és a nagyobbaknak is

Mi szülők az animátorok munkájáért voltunk a leghálásabbak. A játszóházban nemcsak gyermekfelügyeletet biztosítottak, hanem változatos programokat szerveztek a szálloda több részén is. Volt kézműveskedés, gyurmázás, bábszínház, bohóc, lufihajtogatás, ugráló-vár, arcfestés és sok más. Miután megadtunk a telefonszámunk, elmentünk egy hosszabb sétára, amit az éppen kicsit esős időben egy óvodás nem élvezett volna, nekünk azonban felüdülés volt kicsit kettesben is lenni. A nagyobbak addig társasoztak a játszóházzal szemközti teremben.  Számukra a legnagyobb élményt az Aqua Palota nyújtotta, több mint 6000 négyzetméteres élménykomplexumával. Az élményfürdőn belül is a két hatalmas óriási csúszda volt a favorit: az egyiken több 10 méter magasságról indulva megjárták egy vulkán belsejét is, majd, mint a láva, úgy törtek ki belőle a vízbe csobbanva, Fényalagút testcsúszda a különleges effektjeivel.

Több tini osztálykirándulóval is találkoztunk, akik szerencsések voltak, hozzánk hasonlóan, hiszen a csalóka időjárás, ha megtréfált, a fedett medencékben is szuper szórakozás várt mindenkit. A medencék hőfoka is megfelelő volt. A számtalan medence közül minden korosztály megtalálta a neki megfelelő medencét.

Mi felnőttek a termál medencéket is kipróbáltuk, melyek mind tiszták és rendezettek voltak. Én életemben először úsztam itt gyógyvizes medencében! Sok nyugdíjast is láttunk, akik vagy a családdal, vagy párjukkal érkeztek gyógykúrákra. Megtudtuk, hogy a Várfürdő 72 Celsius fokos vizét 1969-ben gyógyvízzé,  később a fürdőt gyógyfürdővé, majd a gyógyfürdő környékét gyógyhellyé nyilvánították. A víz mozgásszervi megbetegedésekre, helyi idegbántalmakra, gyulladásos nőgyógyászati betegségekre és baleset utáni rehabilitációs kezelésekre alkalmazható kiváló hatással.

Ha valaki szeretné megismerni a várost és csak nagyon rövid idő áll rendelkezésére – szerintünk – a Várfürdőn kívül a következő nevezetességeket még mindenképp érdemes megtekinteni:

Százéves Cukrászda

A vízi kalandok után jól esett egy desszert és nem is akárhol, hanem  a Százéves Cukrászdában, ami – ahogy neve is mutatja - már több mint száz éves, hiszen 1840-ben alapították. A cukrászda belseje olyan, mintha egy kosztümös filmbe csöppentél volna. Reformkori stílus és biedermeier bútorok várnak, a személyzet is korhű ruhába van öltözve, ráadásul még a sütemények és a fagylalt is mennyei. 

Hazafelé a Vár melletti tónál etettük az ott tanyázó vadkacsákat és megcsodáltunk egy oldtimer-találkozót. A városban mindig rengetegféle programot szerveznek. Gyereknapon többféle koncert, Zumba-bemutató, vidámpark és ingyenes Lego-kiállítás is várta az idelátogatókat.

Gyulai Vár

A várba kombinált belépővel mentünk be, mely 2 napi érvényességgel, egyszeri belépéssel jogosít az Almásy-kastély állandó, valamint időszaki kiállítására is, továbbá a kastély toronykilátójába történő feljutásra. Városnéző túrát akár városi kisvonattal  is tehetünk. Sokan nem tudják, így mi is itt értesültünk arról, hogy a város jelképé vált erődítmény az egyetlen 15. századi eredetű, sík vidéki épen maradt téglavár nemcsak itthon, hanem egész Közép-Kelet-Európában.  A gyulai vár több mint 20 kiállító teremében beleástuk magunkat a középkori világ mindennapjaiban. A várbörtön, az éléstár, a sütőház, a kovács- és a fazekasműhely, a borozó-galéria, a várúrnői, várúri és várnagyi lakosztályok, a várúri hivatali szoba, szandzsákbég fogadószobája, a fegyvertár, az alabárdos-, és lovagterem korhűen bemutatja, hogyan életek itt az elmúlt évszázadokban. 

11 órától egy lebilincselő solymászbemutatón, Borókával és Ábellal is találkoztunk, és 500 forintért egy sólymot is reptettünk.

Almássy-kastély

A Gyulai Almásy-kastély nem csupán egy kastély, hanem egy Z-generációs látogatóközpont is, mely interaktív, érintőképernyős alkalmazásokkal, filmvetítővel, és számos kapcsolódó történet bemutató installációval segíti a saját nyelvén szólítja meg  a fiatalabb nemzedékeket is, hogy minden korosztály számára hiteles élményt és érdekes programot kínálhasson e látnivaló. Mi egy épp osztálykiránduláson résztvevő csapathoz csatlakozva idegenvezető segítségével jártuk körbe az úri lakrészt, majd önállóan a cselédek részlegét.

A látogatható kiállításoktól eltérően nem csak a főúri életforma ismerhető meg itt, hanem az egykori kastély életét működtető cselédség mindennapjaiba is betekintést nyerhettünk, sőt, magunk is kipróbálhattuk egyes tevékenységeiket. Az egyik legjobb kiállítás, amit valaha láttunk, ultramodern, hatalmas élmény, 2-3 óra itt szinte perceknek tűnt, pedig közben szórakozva rengeteget tanultunk történelemről, művészetekről.

És még sok más látnivaló…

Ha több időnk van, akkor az Erkel Ferenc Emlékházba, a Kolbász Múzeumba, a Kohán Képtárba, a Ladics Házba, a Kalandpincébe, a Tanyamúzeumba, a Mályvád Erdőbe ellátogatni, vagy jó időben strandolni Szanazugnál, a Fehér és a Fekete-Körös összefolyásánál. Közel van Békéscsaba és Szarvas is, ez utóbbinál hazafelé megálltunk és megnéztük az arborétumot. Ebből a listából is jól látszik, hogy Gyulára nem elég egy hétvége, bőven el lehetett tölteni a történelmi fürdővárosban tartalmasan egy vagy két hetet is.

 

 Nézd meg ezt a videós összeállításunkat is:

Elérhetőség:

Honlap:  www.hotelerkel.hunguesthotels.hu

Facebook: https://www.facebook.com/hotelerkel/

Instagram: https://www.instagram.com/hotelerkel/
Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! Ha olvasnál még további beszámolót családi programról kirándulásról, nézd meg az Ajánló menüt!
A blog Facebook-oldalán is gyakran osztunk meg más tartalmakat is! Látogass el ott is hozzánk!
Feliratkozhatsz a hírlevélre is. 
Ez pedig az Instánk.
Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! 
Ez pedig a honlapom.
Minden jog fenntartva!
A szöveg a szerző tulajdona! Ha idézni szeretnél belőle, küldj egy emailt ide: info@generationdilemmas.com

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr4314922182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása