Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Az empátia fejleszthető!

2019. augusztus 22. - panpeterstop

Az iskola és sok szülő kizárólag a gyermekek értelmének a pallérozására teszi a hangsúlyt. A jövőben pedig inkább az érzelmi szint egyensúlyára és az empátiára kellene törekedni. De miért is?

girls-60660_1920.jpg

Izraeli tudósok megállapították, hogy már hathónaposan is az empátia jeleit mutatják a csecsemők. A szakértők szerint ezek a kutatási eredményeik azt jelentik, hogy életük első évében a gyerekek már érzékenyek mások negatív érzéseire, és képesek ítéletet alkotni a kontextusról, amelyben jelentkeznek ezek az érzelmek.

Érzelmek online

Igen ám, de az online világban a kommunikáció egészen máshogy jelenik meg - például a nonverbalitás ott szükségszerűen ki van iktatva - így azok a gyerekek, akik sok időt töltenek el online félő, hogy híján lesznek a tapasztalatszerzésben - offline - érzelmek területén. A jövőben pedig éppen azok számíthatnak sikerre magánéletben és munkában egyaránt, akik képesek lesznek egy adott érzelemhez nem csupán a megfelelő emotikont, hanem a megfelelő arckifejezést is társítani. Az hogy mennyire lesz sikeres valaki az érzelmi képességein, az érzelmi intelligencián nagyban múlik. Daniel Goleman Érzelmi intelligencia című könyvében öt érzelmi készség alapkategóriát állít fel, melyek a szerint körülírják az érzelmi intelligenciát. A világhírű szociálpszichológus meghatározása szerint az érzelmi intelligenciát alkotó összes dimenzió közül az empátia a legegyszerűbb felismerni. Habár az empátia nem egyenlő az érzelmi intelligenciával, de nem is határolhat el attól. Az empátia az a képességünk, amikor a másik helyzetébe tudom képzelni magam, átérzem amit ő érezhet, és ez tudatosodik bennem. 

kids-2208930_1920.jpg

Az online világban legtöbb gyerek egy rendkívül érzékeny életkori szakaszban zuhan bele, sokszor minden szülői óvintézkedés, tanács, felkészítés nélkül. Mindez annak ellenére történik meg így, hogy egyre többen tisztában vannak vel, hogy a gyerekre a neten jóval több veszély is leselkedik, mintha kimenne az utcára csavarogni. A gyerekeket, kamaszokat nemcsak a fizikai világban, hanem az interneten leselkedő veszélyektől ismeg kellene védeni.  Most nő fel egy olyan nemzedik a történelemben először, aki számára bármilyen felnőtt tartalom - pornó, horror, erőszakos-agresszív, tömegkulturális gagyi is idesoroloható, a számos hasznos információ, oktatóvideón kívül - egy kattintásnyira elérhető, bárkivel kapcsolatba kerülhet - mindez felnőtt felügyelete vagy segítsége nélkül. 

Komment, kapcsolattartás de hogyan?

Minden hetedik fiatalra jellemző, hogy vitába keveredik a közösségi oldalakon, javarészt anonim módon: a konfliktusokban a kommentelők közel fele, 46%-a nem vállalja fel a személyes adatait. – derült ki a Lounge Group közelmúltban végzett kutatásából. 

A 18-40 éves korcsoportban minden ötödik személyt ért már zaklatás közösségi oldalon. Ez egy rendkívül magas arány, és a cyberbullying a fizikai inzultusnál mélyebb sebeket képes maga után hagyni. Sőt, mivel az internet a világ legnagyobb archívuma, tartósabbat is. Ezen az segíthet, ha a fiatalok tudatosabban osztják meg a tartalmakat, adataikat.” – mondta el Szabó Zsófia, a Lounge Group kutatási divízióvezetője. 
Kommentelőként pedig érdemes azon is elgondolkodni, hogy egy poénosnak szánt megjegyzés, a másikban milyen hatást válthat ki. Komolyabb esetekben, amikor már nem szóviccről van szó, pedig fontos bevonni a környezetünkben élőket, szükség esetén a hatóságokat. A bántalmazóra is lényeges figyelni, hiszen gyakran a hangadók csak online térben merik felvállalni véleményüket és megesik, hogy csak így tudnak a vágyott figyelem középpontjába kerülni. Ahhoz, hogy tudasosuljon, hogy a képernyő másik oldalán egy emberi lény ül, már nem csupán digitális médiaismeret, hanem empátia is kell.

lounge_group_kommenthaborukban_bontakozik_ki_az_y_es_z_generacio_infografika_0719_1.jpg

Forrás: https://lounge.hu/hirek/kommenthaborukban-bontakozik-ki-az-y-es-z-generacio-163     

Felpróbálni mások életét

Nem kell különösebb ok ahhoz, hogy kipécézzenek valakit – mondja Dordzsceren Csingisz. „Gyakori az is, hogy a szegény gyereket szekálják a gazdagok. Magyarországon a leszakadtak meg a tehetősebbek között mostanra óriási lett a különbség. Szerintem iszonyúan fontos lenne közbelépni – miért várjuk meg mindig, amíg tragédia történik?” – teszi fel a költői kérdést Dordzsceren Csingisz, 23 éves, apai ágról mongol, anyai ágról magyar származású fiatal először egy TEDx-előadáson, melyen az iskolai bántalmazásokról beszélt. Csepeli György szociológus szerint hazánban a Z-generációsok a születésük véletlene által meghatározot kényszerpályákra kényszerültek, és rendkívül kicsi az átjárhatóság a különböző társadalmi rétegek között. Az eltérő csoportok közötti megértés, beleérző képesség fejlesztéséhez érdemes kipróbálni az "empatikus átélést", ami nem más, mint a gyakorlatban is "felpróbálni" mások életét, mondjuk azáltal, hogy havonta egy hétvégét önkéntes munkával töltünk. Maga Mátyás király, de a híres angol író, George Orwell is  élt ezzel a lehetetőséggel. Orwell, katonai szolgálatát követően elhatározta, hogy visszatér Angliába, és közelebbről megnézi, hogyan élnek a társadalom peremére taszított személyek. Kopott gúnyát és ócska cipőt húzott, majd elvegyült az észak-londoni koldusok között. Tapasztalatai nyomán született a Csavargóként Párizsban, Londonban című műve, melyben Orwell részletesen leírja, hogy a történtek mennyire megváltoztatták életfelfogását és az emberi kapcsolatait.

 

4450852_5.jpg

 

Arckifejezés kontra emoji

Michele Borba pszichológus, nevelési és oktatási szakértő Szelfimánia című bestsellerében erre a szükségre irányítja rá a figyelmet. Egy érdekes kutatásról is beszámol, miszerint a mai tizenévesek feleannyira képesek együttérezni másokkal, mint harminc évvel ezelőtti társaik. Rámutat, hogy a túlzott digitális eszközhasználat hátulütője lehet az is, hogy elveszi az időt, a lehetőséget olyan valódi élethelyzetek megélésétől, amelyben a gyerek meg tudná tanulni az offline érzelemeket felismerni, kifejezni - beleértve az arckifejezéseket, hangsúlyokat, gesztusokat. Ennek hiányában ugyanis a későbbiekben fennállhat a veszélye annak, hogy nehezebben teremt majd kapcsolatokat, szociális, közösségi készségei nem fejlődnek megfelelően. Nézzétek meg ezt az angol nyelvű videót, melyben Borba a könyv témáját tárja fel röviden:

Jó hír, hogy mivel az empátia nem velünk született, tanulható és fejleszthető készség. Hiánypótló könyvével szülőket, tanárokat segít a gyerekek empátiára nevelésre. Bemutatja, hogy a mindennapok során milyen sok alkalom adódik az empátia tanítására (többek között játék, szerepjáték, átbeszélésre alkalmas mesefilmek, mesék, közösségi játékok, sport). Felhívja a figyelmet a szülői folyamatos példamutatás fontosságára és az empátiát fejlesztő kommunikációra (hatékony dícséret, szapulás helyett jól megfogalmazott énüznetek) is. 

A KÖNYVET MEG IS NYERHETED ÉS EGY MÁSIKAT IS!, a 25 szelfi az Árpád-korból című vadonatúj könyvet!!! Irány a Facebookra a nyereményhez ( a blog Facebook-oldalán találod)!

 

Összefér az Instagram és az Árpád-kor? Lőrinc László történelemtanárral, a 25 szelfi az Árpád-korból c. könyv szerzőjével beszélgettem a Kultúrparton.

 

Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! 
A blog Facebook-oldalán is gyakran osztok meg új posztokat! Nézz be az Instagramra is!
Feliratkozhatsz a hírlevélre is, ha érdekel a generációs téma!
Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! 
Ez pedig a honlapom.
Fotó: pixabay.com
A trágár, obszcén ide nem illő vagy politikai tartalmú kommenteket kimoderáljuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr5715019776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása