"A fiúk, azon küzdenek, (már aki) hogy egy lányban elsősorban a személyiségét lássák meg, és abba szeressenek bele. A lányok meg azon küzdenek, hogy minél csinosabbak és szebbek legyenek ezzel együtt, egészséges identitásra és önértékelésre szert tegyenek, egy olyan társadalomban, ahol a szilikonnal felfújt guminők, sovány modellek, szexrobotok és playmate-k alakítják a férfiak gondolkozásmódját az ideális nőről." - így gondolja ezt egy 21 éves srác.
"Nem is tudom, hogy hol kezdjem a véleményemet. Bizonyos, hogy az online világ megváltoztatott bennünket, azokat is akik az offline világot, jobban maguknak érzik.
Mindig is fontos volt mindenkinek, a megjelenés, az első benyomás kialakítása. Mára az első benyomás gyakran az internetes profilokra szűkül. Mielőtt egy idegennel találkoznánk, lecsekkoljuk a Facebookját, az Instáját.
Gyakran, hamarabb látunk valakit a Face-n, mint élőben, de az első benyomás törvénye működik, és nem tudatosul mindig bennünk, hogy hahó, ez egy bétaverzió az emberünk személyéről.
Be kell vallani, megtanultunk ezzel élni, részben kényszerből, részben önszándékból. Nem bocsátkoznék bele, hosszas blamálásba, hogy mennyire károsnak is tartom, a Facebook-ot, illetőlegesen minden ilyesmi közösségi oldalt. Legfőképpen azért, mert én is fent vagyok rajtuk jó pár éve, és tudom, hogy mennyire negédes a mérgezése. Véleményem, azért lehet, főleg, ha voltam már detoxon. Sarkos lett ráadásul, bocsi.
Húszas éveimben járok, léteztem az Facebook előtt, és után. (Az új generáció időszámítási határvonala.) Voltam digitális nomád, okos telefon és facebook nélkül, voltam facebook függő.
A Facebook és vegyük most egy kalapba az Instagrammal, egy olyan “erő” a társadalmunkban, ami tényleg mindent átformált, és véleményem szerint felszínessé tett.
Ezt nevezném én Kép-mutató társadalomnak, ahol azok a rohadt számok döntik el, hogy értékes valami, vagy értéktelen, fontos ember vagy, vagy nem. Ezek a “portálok”, felajánlották az online sztárságot minden egyénnek, hogy mindenki a saját maga PR menedzsere lehessen, cserébe mi eladtuk a privátszféránkat, adatainkat.
Tulajdonképpen, sokan elvesztették magukat a poszterdőben, cserébe kaptak magukról, egy széteffektelt, széjjeltaggelt, agyonpózolt digitális valakit. Akkor jön a tudathasadás, amikor az ember rádöbben a szereptévesztésre, hogy az emberek a szénnéretusált, 34 kép közül kiválasztott, kamu és kikopizott szövegeiddel feltöltött imidzsedet szeretik, és igazából aki TE vagy, (feltéve ha van időd csendben ismét magadra találni), senki sem érti, és érzi át a valóját. Az a 870 ismerősöd, talán az utcán meg se ismerne, de mind felköszöntött, hogy boldogat!!
Az Instagramon, is mi történik, kérem: Szépen felreggelsz, mert hát minden haverodnak vagy barátnédnak, van már “instája”, karira megkaptad a legkomolyabb iPhone 13-at, hirtelen a hipszter indentitásod előugrik, és rájössz, hogy te mindig is fotósnak születtél. Próbálod beleszuszakolni a kis egyéniségedet egy agyonparaméterezett felhasználónévbe. Nem tartalmazhat túl sok számot, mert hát milyen béna már, így marad a vezeteknev_keresztnev54. Valami deep szöveget kiírsz a BIO-ba, mert hát te azért egy mély és bonyolult karakter vagy, bejelölöd a barátaidat, csekkolod hogy ők kiket követnek, befollowolod naivan az instacelebeket, majd kifejleszted a dupla hüvelykpöckölés - tovább pörget ciklikus koreográfiáját.
Jön a kényszer, hogy nekem is kellene valamit posztolni, mert hát mások már Ausztráliában kenguruhere pörköltet esznek egy teknőspáncélból, és mivel nincs semmi a közeledbe, lefotózod az eget, rádobod a legalkalmasabb effektet, attól függ hogy vidám vagy szomorú esetleg mindkettő vagy. Félóra elmegy azzal, hogy kiötlöd, hogy milyen taget, mennyit tegyél alá, és milyen sorrendbe. Megnyomod a post gombot. Jön a flow, ahh alkottam valamit!!
Jönnek az értesítési hangok, vezeteknev_keresztnev34 és keresztnev_babóca1 liked your post, keresztnev34 started following you. Teljes extázis. Eltelik egy hét, hú rákéne nézni az instára. Aztán ez az idő szépen lecsökken 1 napra, majd óránként lesz a csekkolósdi. Megtanulod mikor kell posztolni, megtanulod, kiket kell bekövetni majd három nap múlva kikövetni. Megtanulod, ha likeot adsz, likeot kapsz. A három like, ciki lesz, minimum a followereid 20%a kell likeolja a posztjaidat, és persze arra is oda fogsz figyelni, hogy te kevesebb embert kövess, mint ahányan téged követnek, mert hát akkor vagy igazán instacsászár, a bénákat meg bannolod.
Lehet, hímsoviniszta amit mondok, de azért a lányok nagyobb arányba szeretnek a szépségükkel dicsekedni. És azt hiszem hogy bennük okozott a legnagyobb rombolást ez az egész.
Ugye, ha menők akarunk lenni, mi fiúk, akkor valami sportteljesítményt posztolunk, vagy valami fancy étteremből nyomunk egy kajás képet vagy a legújabb karóránkról.
Esetleg, beülünk, a gazdag szomszéd BMW-jébe, megkérjük a húgunkat, hogy üljön mellénk, bevágjuk a Don Vito arcot, és készülhet is a legnagyobb kamu, amit csak az instagram szervere tud elhordozni.
Persze, mi betaggeljük, hogy a #harmasatlagra kaptam, és a félvilág bekajálja hogy mekkora #hypebeast vagy 15 évesen, a kamu #airjordanedbe. Szóval, mi fiúk nem a szép combunkkal büszkélkedünk, jó esetben. A mozgatórugója az egésznek az, hogy az instán mindenki #highlife, nekem is coolnak kell lenni. Senki sem posztolja ki, hogy gyerekek, de komoly vagyok, #gangstalife a #duplasajtburesszel, amit kuponnal vettem. Pedig sokszor ez a valóság. Beadjuk a buisnessman-t, vagy a világpolgárt, vagy a lányok kedvencét, közben meg, sokan egy lányt is félnek megszólítani.
A lányok, viszont szeretik ha szépnek tartják őket. Először, a barátnőiddel lefotózkodsz, kapjátok a kommenteket, a szívecskéket. Aztán, a nyaralásodról az 1000 képből találsz egy elfogadható képet, kicsit megvágod, mert anyu nem tudja a vízszintet, effekt, post. A telefonod megőrül a sok zizegéstől, annyi interakció érkezett a képre. Három nap alatt, 100 követővel több. Feldobsz egy szelfit, mert jól sikerült a make-up, jók a fények, szép a haj, kisimult az arc. Eléred a 100 feletti like-ot. Majd ez sem lesz elég.
Rájössz a combod, nem csak téged mozgat, hanem másik háromszáz férfit. Persze a lábikódat, előtte két nappal legyantázod, meg úgy tartod hogy ne egy kötött sonkát lássanak az emberek, kifested a körmeidet. Felveszel egy szép ruhát, amit nemrég vettél a H&M-ben, másik 20 lánnyal. Megkéred a kicsit fotózni értő barátnődet, hogy hangsúlyozza ki a lábadat, na de ne durván. 400 követő.
Kicsit leállsz, posztolgatsz a környezetedről, tájakról, egy menő koncertről. Senkit sem érdekel, csak ferike34-et a szomszéd 8 éves kisfiút, akire néha vigyázni szoktál. Becsülettel támogat az identitásválságod kialakításában, mert kedvel. Aztán, látod hogy másoknak, akik messze nem olyan szépek mint te, már több ezer követőjük van, így hát odavágod a szexi csajt, mert hát benned is megvan az a kis vadóc. Booom. Élvezed, ahogy tárgyiasodsz el. Szeret a világ, három másik instagrammer a styleandfame, a rich_womens és a fitandsexi33 reshare-olta a posztodat, mindenhol szanaszét kedvelnek.
Előjönnek a dekoltázsos képek, amiről megnéztél pár tutoriál videót a YouTube-on, a ma nem szeretném egyedül tölteni az estét arcos szelfik, eljátszadozol a kamu profilos kéjencekkel, mert hát az olyan vicces. Észre sem veszed, hogy a kialakított profilod, visszahat a magadról alkotott képre, a valós identitásról, aki marhára nem szokta mutogatni a villamoson a combjait, és felháborodik ha valaki utána füttyent, aki inkább egy mély kapcsolatra vágyik, és szeretné ha nem a melleit néznék, hanem a két gyönyörű kék szemét. Szépen elkezdesz magadról úgy gondolkozni, persze nem tudatosan, hogy a combod izgalmasabb, a személyiséged bármelyik részénél, amit persze egy instaposzt soha a büdös életbe nem tud áthozni. Rákfene, elhiheted nekem.
A legborzasztóbb ebben az egészben, “az ördöglakat”, hogy az a sok fiú meg ezeket a képeket látja rólad, és értékel. Aki valójában passzolna a személyiségedhez, az tovább fog pörgetni, mert azt hiszi, hogy te is csak egy butus liba vagy aki egy sugardaddy után koslatsz, és jó utat kíván a dubaji karrieredhez. A még elképesztőbb, hogy ha látnád, hogy az a sok vén fogatlan perverz(mert ilyen létezők is vannak a planétákon), miket csinál a képed látványára és miket gondol a testedről, hogy miket csinálna veled, azt hiszem bömbölve hánynál. Mert a való életben ezt tennéd a villamoson. Tudom, hogy amikor posztolsz, akkor nem ilyeneket képzelsz el a like-ok mögött, hanem a kreált crushod-at, aki nagyon tisztességes és nagyon helyes fiú, aki a szemedet dicsérné meg akkor is, ha csak a mély dekoltázsod látszódik azon a nyamvadt képen.
Vegyük észre, hogy a személyiségünket, a megjelenésünket a privát életünket, ami csak egy apró szeglete a lényegünknek, áruba bocsátottuk, like-valutákért. Tulajdonképpen ez is egy tőzsdeindex, hogy a piacon éppen te mennyit érsz. A profilok értéke a followersekkel arányos, és egy poszt annyit ér amennyi like-ot kap. A face to face ismerkedést, a valós kapcsolatok kialakítását és fenntartását (ami persze néha izzasztó és erényt próbáló de sokszor könnyed, izgalmas, de ettől gyönyörű) az egészséges és érthető beszélgetéseket teljesen ellehetetlenítette ez a világ, és a fiatalok zöme sajnos ebbe kényszerült. Az evolucionisták, biztosan várják a következő ugrást a digital-homo sapiens felé, mert félő a kihalás.
Messzebb megyek. Véleményem szerint az instagrammon sokan a like-ok és a visszajelzések prostituáltjaivá váltak. Ez benne a perverzitás. Ledobni egy ruhaneműt, hogy többen kövessenek. Lassan elfesleni, belülről kifelé. A pornográfia előcsarnoka. Arról nem is beszélve, hogy az elpornógrafizált társadalomban, a nők szexuális eszközökké degradálódtak (közhely). A fiúk, azon küzdenek, (már aki) hogy egy lányban elsősorban a személyiségét lássa meg, és abba szeressen bele.
A lányok meg azon küzdenek, hogy minél csinosabbak és szebbek legyenek ezzel együtt, egészséges identitásra és önértékelésre szert tegyenek, egy olyan társadalomban, ahol a szilikonnal felfújt guminők, sovány modellek, szexrobotok és playmate-k alakítják a férfiak gondolkozásmódját az ideális nőről.
A szexualitásról, az emberek értékéről való gondolkozást pedig, négyszer elvált, kapcsolati csődtömegek alkotják a GQ és a hasonló szemét magazinok hasábjain, miközben az instán a happy life without any sorrows sors mutatkozik, és ezt zabáljuk kétpofára.
Ennek a profétái Hugh Hefner féle sugardaddy-k, Hollywood rendezői és a plasztikai sebészet pénzcentrikus orvosai voltak, akik a nemiséget és az arról való gondolkozást bekasztliszták a szexiség 1 dimenziós plasztikus világába. Depressziós, identitásválságot generált milliói lapátolják magukba a legkomolyabb placebót, a háromperces instagramm sztárság tablettáit. És nem értik, mi a baj…
Végezetül, vegyük észre, hogy nem posztok vagyunk, nem tárgyak vagyunk, becsüljük meg magunkat. Tudom, az ember szeretné a legjobbat mutatni magáról, és a neten, nem gyakori az őszinte helyreigazítás, ez által szállunk el a valóságtól. Elhisszük a posztolt féligazságainkat, és azokat amit gondolnak rólunk, a kommentek és like-ok által. Keressünk őszinte embereket, az őszinte szeretetért, és próbáljunk meg minél kevesebbet létezni a neten.
Ez a véleményem.
Ted, pszichológus hallgató, 21 éves
A fenti kép illusztráció. A kép forrása: pixabay.com
Első kép forrása: pixabay.com
