Kósa Erikával beszélgettünk a külső megjelenés, az önismeret, az érzelmi intelligencia és a munka, üzlet kapcsolatáról.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog:  Az EQ Sexy kampányodban népszerűsíted az érzelmi intelligenciát és különféle fórumokon sokat beszélsz arról, hogy az érzelmi intelligencia mennyire fontos, és hogy fontos arra figyelni, hogy ne csak intellektuálisan képezzük magunkat, hanem érzelmileg is. Látsz kapcsolatot az érzelmi intelligencia és az öltözködés között?

Kósa Erika: Érdekes a kérdés, ilyen aspektusból még nem vizsgáltam, de ahogy feltetted ezt a kérdést, úgy érzem, hogy valóban van összefüggés, kapcsolat a kettő között, hiszen borzasztóan fontos, hogy az ember belül hogyan érzi magát. Úgy gondolom, hogy az öltözködés is meghatározza ezt, ahogyan az intra-, és interperszonális kapcsolataink, valamint az, hogy az ember magával milyen kapcsolatban áll és az érzelmek, amelyek egy adott pillanatban benne vannak, milyen megnyilvánulásban tudnak megjelenni a környezetében, hogyan fogadja egy másik ember megnyilvánulását. Hányszor van olyan, hogy az embernek rossz napja van és csupa feketét vesz fel, vagy úgy dönt, hogy olyan napja van, hogy pirosban, sárágban akar tündökölni, sugározni akar, színesebb ruhát visel. Az aktuális hangulatunk befolyásolja, hogy milyen a megjelenésünk, mit veszünk fel aznap.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog:  Tinédzser, 12 év körüli lányok sokszor felvesznek olyan ruhadarabokat, amelyek nagyon kihangsúlyozzák az éppen alakuló vagy kirobbanó nőiességüket, aminek nincsenek tudtában, így mennek ki az utcára, aztán pedig meglepődnek, vagy éppenséggel megijednek attól, hogy milyen hatást váltanak ki. Neked is két lányod van, szülőként, hogy látod ezt a jelenséget?

Kósa Erika: Minden korszaknak megvoltak az ilyen irányzatai, megvolt, hogy éppen mi a divatos, mit viselnek, mire szeretnék felhívni a figyelmet, hol lázadnak éppen. Azt gondolom, hogy ennek a generációnak, akik így öltözködnek, van egy ugyanilyen aspektusa, ők is szeretnének valamiben kitűnni, valamit megmutatni. Én mégis azt gondolom, hogy ez borzasztó veszélyes, főleg hogyha valaki egyedül közlekedik és nagyon szűk, mélyen dekoltált a ruhájuk, nyilvánvaló, hogy figyelem felkeltőek. Azok az emberek pedig, akik nem feltétlenül pozitív értelemben tekintenek egy fiatal hölgyre, valószínű, hogy olyan helyzetet tudnak ezzel teremteni, ami bizony kellemetlenségeket hozhat magával.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog:  A szülőknek tehát nagy a felelősségük az öltözködés területén?

Kósa Erika: A szülőknek, és véleményem szerint az iskolának is, azoknak a közösségeknek, ahol ezek a fiatalok szocializálódnak. Sőt, úgy érzékelem, hogy egymással való kapcsolattartás nyomán másolják egymást. A 21. században szinte minden a másolásra épül. Az ember megnézi, hogy ki mit gondol róla, ki hogy csinálja ezt vagy azt. Éppen ezért a divatdiktátoroknak, vagy azoknak az influencereknek, akik hatást váltanak ki a saját korcsoportjukban, borzasztó nagy felelősségük van abban, hogy mit közvetítenek akár a kommunikációval, képekkel, modellel, mintával, viselkedésükkel, öltözködésükkel, mert valószínű, hogy követőtáboruk utánozza őket. 

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog:  Sajnos sok véleményvezér nem mindig az igényességet, a kézzel fogható értékeket közvetíti. Például a több szépségideál ma arról híres, hogy hol domborított, melyiküknek a legmélyebb a dekoltázsa, a legextrémebb dolgot hogyan vették fel, hogyan viseltek egy ruhát, hogy minél kevesebbet tudjon takarni. Mit lehetne tenni, hogy ne az árral ússzunk, hanem megtaláljuk azt, ami jól áll nekünk, amivel tudunk jó szívvel azonosulni?

Kósa Erika: Nagyon fontosnak tartom az önismeretet. Hogyha egy ember, korától eltekintve, ismeri önmagát, helyes az önértékelése, tudja, hogy ő kicsoda és mit akar kifejezni, az szerintem nagyon sokat segíthet. A Kósa Erika Akadémián, az oktatásainkon, az EQ Sexy mozgalomban is szeretnénk azt kifejezni, hogy fontos, hogy az emberek megismerjék jobban önmagukat. Ha tudják, hogy kicsodák és mi az ő útjuk, akkor azt is tudni fogják, hogyan kell ehhez viselkedniük. De azt veszem észre, hogy inkább egymást másolják, sokkal könnyeb arra figyelni, hogy a másik hogy jelenik meg, mit csinál, hogyan viselkedik bizonyos szituációkban, vagy hogyan öltözködik és ezt lemásolni. A trendek is erről szólnak. Emögött azonban a saját egyéniségük sajnos elhalványul. Érdemes önvizsgálatot, önfejlesztést végezni a fiataloknál akár az iskolában, nagyobb hangsúlyt fektetni egy önismereti órára, hogy meg tudják egyáltalán magukról, hogy kicsodák. Fontos, hogy azokkal a készségekkel, képességekkel ruházzák fel magukat, amik ők valójában, és nem valakit másolva. A helyes önértékelés szerintem nagyon sokat számít abban, hogy az ember aztán a viselkedésében, öltözködésében mit akar kifejezni.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog: Említetted az iskolákat. Sajnos nem igazán esik szó az öltözködésről az iskolában, persze tisztelet a kivételnek.  Nálunk valahogy évszázadokon keresztül sem igazán alakult ki egy polgári normarendszer, arra vonatkozóan, hogy munkahelyi környezetbe lépve egy szerephez hogyan kell öltözködni. Hogy láttad az eddigi pályafutásod során, mennyire fontos a megjelenés a munkahelyen?

Kósa Erika: Azt gondolom, hogy minden nemzetnek megvan a sajátossága és megvan minden szakmának is a sajátossága. Fontosnak tartom azt, hogy az ember tudja, hogy hol dolgozik, mi az a vállalat, a vállalatnak mi a szervezeti kultúrája, mit akar magáról megmutatni, megjeleníteni és ehhez alkalmazkodjon, felvegye a stílust. Egy pénzügyi szférában például elvárt az öltöny, ha nem is nyakkendővel, de legalább egy zakó az uraknál, vagy egy kosztüm, egy olyan szoknya, ruha a hölgyeknél, amivel hitelesen tudja képviselni azt, amit csinál. Ha pedig valaki alulöltözött egy ilyen szakmában, nem veszik komolyan egy tárgyaláson. Nemcsak a pénzügyi szférát mondanám, hanem tulajdonképpen majdnem minden szakmának van egy fajta üzenete.  Az, amit üzen a terület a vevőknek, a megrendelőknek, a tárgyalópartnereknek, ahogy gondolkoznak, élnek, amit szeretnének sugározni, úgy gondolom, kívül is megjelenik. Hiába mondják, hogy nem a ruha teszi az embert  -  ami valójában igaz -, mégiscsak ad egy olyan antrét, első benyomást, ami alapján az ember el tudja dönteni, hogy bizalomgerjesztő, szimpatikus-e a másik. Hiszen az első benyomások azok, amelyek még a szavak nélkül megtörténnek, ez egyfajta kémia, amihez nagyon is hozzá járul az, hogy mit lát az ember, hogy néz ki a másik, mit sugároz, milyen a zakója, gyűrött-e az ing, megfelelő hosszúságú-e a szoknyája, milyen mély a dekoltázs. Erre nagyon kell figyelni, mert a másik ember tud olvasni ezekből az első benyomásokból, jelekből és kialakul benne tudat alatt valamiféle szimpátia vagy unszimpátia.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog: Tehát ha egy fiatal lány, aki belép egy új munkahelyre és túl sokat mutat meg magából, extrém rövid szoknyában van, vagy túl dekoltált felsőben, akkor az az üzenet, amit ő kibocsájt magából,  az  elcsúszik?

Kósa Erika: Azt gondolom, hogy igen. Valójában minden munkahelynek megvan a maga elvárása, hogy hogyan öltözködjenek az alkalmazottak. Akik a háttérben ülnek és könyvelnek egész nap, azok se legyenek mezítláb, vagy papucsban csak azért, mert meleg van. Ezért fontos, hogy a vállalatnak legyen benne a kultúrájában, hogy mi az, ami illik és mi az, ami nem. Nem biztos, hogy ezt alaphangon mindenki tudja, ezt is meg kell, meg lehet tanulni. Én huszonhét évig egy öltönyös-kosztümös szakmában dolgoztam, a pénzügyi szférában és meg lehet ezt szeretni. Akik korábban nem tudták elképzelni, hogy egy zakót húzzanak fel, mert főleg inkább sportosan öltözködtek a mindennapjaikban, ők is könnyen meg tudják szeretni, főleg akkor, ha mindenkinél ez a trendi, az elvárt, a természetes.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog: Hogy látod, mennyire lehet azonosulni egy ruhadarabbal? Ha például felvesz valaki egy öltönyt, nyilván az üzleti partnerének is jelzést ad ezáltal, de ő maga belül is tud azonosulni?

Kósa Erika: Abszolút. Engedd meg, hogy elmeséljek egy nagyon érdekes történetet. Egy osztrák cégnél dolgoztam, ahol a tulajdonos meghívott minket egy születésnapi partira és a dresszkód farmer vagy népviselet volt. A cég nemzetközi volt és a magyar kollégák is meg lettek hívva. Mi magyarok elhatároztuk, hogy népviseletben megyünk. Volt ott buzsáki, kalocsai, mindenféle gyönyörűszép népviselet. Volt olyan kollégám, aki huszárnak öltözött. Az este folyamán meglepő módon mindenki egy kicsit a szerepébe bújt. Amit viselt, azt a szerepet vállalta fel. Szólt a diszkózene és mi a hét bő alsószoknyás viseletben, meg karddal az oldalunkon nem tudtuk felvenni úgymond a ritmust és nem tudtunk táncolni, mert disszonáns volt maga az érzés. Nem lett volna helyes dolog diszkótáncot táncolni abban a népviseleti ruhában. Ahogy gondolkozunk, úgy érzünk és ahogy érzünk, úgy fogunk cselekedni. Azt hiszem, hogy ha egy hölgy baby dollban egyeztet időpontot a holnapi terminusaihoz, az nem ugyanaz, mint ha fel van öltözve az alkalomhoz illően, ahogy felkészül majd a holnapi tárgyalására. Ehhez színészkedni kellene. Az embert meghatározza az, hogyan van felöltözve, mit érez abban a ruhában. Azt, hogy valaki jól vagy rosszul érzi-e magát a bőrében, befolyásolja az, hogy amikor a tükörbe néz, hogyan érzi magát a rajta lévő ruhában. Ha harmóniát lát, ha jó érzése van akár a színben, az eseménnyel ahová aztán megy az öltözékben, akkor jó lesz a kisugárzása is. Nagyon meghatározó az, hogy mi van az emberen, mit visel. Számtalan olyan eset van, amikor elfelejtik a dresszkódot és valaki alul vagy túl öltözi a közönséget. Ez borzasztó kellemetlen és megmondom őszintén, leginkább ilyenkor szeretne az ember hazamenni. Ma már nagyon divatos és bevált szerencsére, hogy megadják dresszkódot, hogy miben érdemes menni és bizony még ez esetben sem tartja be mindenki.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog: Találkoztál olyannal, hogy bár meg volt adva a dresszkód, láttál a társaságból kitűnő, alul vagy túlöltözött személyeket?

Kósa Erika: Rendszeresen. Vannak olyan emberek, akik lehet azt gondolják, hogy ez nem nekik szól, vagy őket ez nem érdekli, abban mennek, amiben szeretnének, ezt a szabadságot vállalják, mert ők másban érzik jól magukat. Ha valami olyan meghatározó esemény van, ahol azt kérik, hogy fehérben menjenek az emberek, vagy feketében, elég furcsa, ha valaki pirosat vagy valami teljesen más színt vesz fel. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb ember tudja, hogy mi áll neki jól, de nem mindenki. Előfordul, hogy hiába szép a ruha, ha nem áll jól a viselőjének. Ilyenkor nem árt öltözködési tanácsokat kérni. Ma már nagyon sok stíluskönyv van, hogy mit mivel viseljünk, milyen napszakban, mikor érdemes ilyen vagy olyan ruházatot viselni. Azt hiszem, ma már az üzleti életben is sokkal lazább az etikett és az öltözködési kultúra, mint mondjuk 27-30 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem az üzletben dolgozni. Ekkor még fehér zokni és makkos cipő volt a trend, illetve, a férfiak öltönyén a márka kis szalagja ott volt a karon. Ezt már azért kinőttük, de nyilvánvaló, hogy minden korszaknak megvan a sajátossága és érdemes erre odafigyelni. Nemcsak azért, hogy jól érezze magát az ember, hanem valóban azt is tudja sugározni az öltözködésével, megjelenésével, amit ő szeretne üzenni a közönségének.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog: Érdekes, hogy bár már sokkal egyszerűbb jól felöltözni az üzleti közegben is -  akár külföldön is lehet vásárolni, rendelni, nagyobb lett a választék -  de nyáron nagyobb cégeknél, multinacionális vállalatoknál is hallani HR-esektől, hogy a smart  casual dresszkód, nem tartják be. A férfiak nem ritkán flip-flopban és sortban mennek be dolgozni, a hölgyek pedig spagettipántos, mélyen dekoltált, lenge, átlátszó ruhákban. A meleg időjárás ezt felülírhatja ezeket a szabályokat?

Kósa Erika: Egy osztrák cégnél szocializálódtam az öltözködés tekintetében, ott kaptam meg még annak idején az alapismereteket és szerintem teljesen mindegy, hány fok van, egy üzletasszony nem megy el tárgyalni szandálban és harisnya nélkül, hanem betartja ezeket az írott és íratlan szabályokat. Ezek olyan szabályok, amelyek szerintem hozzátartoznak a megjelenéshez, ahogyan az ember elmegy tárgyalni, függetlenül attól, milyen meleg van. Ma már majdnem minden tárgyaló helyen van klíma, tehát fel lehet öltözni és mindegy, hogy kint hány fok van. Egyszerűen az alkalomhoz illően öltözködik az ember. Furcsa, hogy pont ezt a két szót ragadom ki, de ez a lényeg Mindenre igaz, hogy meg kell tisztelnem a másikat, azt, hogy fogad engem, hogy tárgyalhatok vele. Egy úr például felveszi a zakóját, amikor belépek a terembe. Lehet, hogy ingujjban dolgozik, vagy még a nyakkendőt is levette, mert éppen a számítógép mögött ült, de amikor megérkezik a tárgyalópartner és köszönti őt, felkapja a zakóját, begombolja, és úgy köszön. Ezzel tiszteljük meg egymást. Benne van egyfajta disztancia, távolságtartás, ugyanakkor egy tisztelet is abban, ahogy az ember felöltözik fel, meg jelenik akár egy vacsorán, üzleti tárgyaláson, vagy éppen hogyan vár egy ügyfelet.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog: Beszéltünk az öltözködésről, hogy fel lehet készülni, hogy képesek legyünk alkalomhoz illően, munkahelynek megfelelően felöltözni. Mi a helyzet akkor, amikor az embernek nincs pénze ilyen ruhákat vásárolni? Olvastam egy interjúban, hogy r gyermekkorodban ti sem tehettétek meg, hogy menő cuccokat vásároljatok, hanem sokszor másoktól kaptatok ruhákat és abban jártál. Ezt hogyan élted meg?

Kósa Erika: Az az igazság, hogy jól éltem meg, mert örültem. Valószínű, hogy az a csomag, ami akkor érkezett, teljesen mindegy, hogy honnan jött, ajándékként tekintettem. Jöhetett kardigán vagy nadrág, blúz, szoknya, ami éppen aktuálisan az évszaknak megfelelően érkezett, nagyon örültünk neki a családban. Talán az egyetlen dolog, ami zavart, az volt, hogy nem én dönthettem el, hogy mit fogok viselni. Azt gondolom, hogy az ízlés nem pénz kérdése. Ahhoz, hogy valaki jó ízléssel, összhangba tudja hozni a napi toalettjét, ahhoz nem kell feltétlenül pénz. Ma már, amikor tényleg nagyon jó áron, nagyon jó helyeken, nagyon klassz választék van és nagy a kínálat, akkor kevés pénzből is meg lehet oldani, hogy az ember jól nézzen ki és legyen tiszta, ápolt, harmóniában a szín, megfelelő hosszúságú a ruhája. Amikor óvónőként dolgoztam még annak idején, nyilván szerény jövedelemből akkor is igyekeztem megfelelő lenni, úgy, hogy akkor fehér köpenyben kellett az óvónéniknek még virítani. Ettől függetlenül azért a köpeny alatt ott volt az ember hétköznapi ruhája, és meg volt az embernek a megfelelő hosszúságú szoknya, a blúz, úgy, mint ahogy egy szakember, aki a szülők gyermekére vigyáz, kell, hogy kinézzen. Tehát nem a pénz az, ami meghatározza azt, hogy valaki jó ízléssel és tisztán, ápoltan jelenjen meg, hanem az igényesség.

Bereczki Enikő/Pán Péter, STOP! blog: Nagyon sokat vásárolunk. Fiatal lányokkal beszéltem és beszámoltak róla, hogy nem férnek el a dolgaiktól. Említetted, hogy te is kaptál ruhákat. Te odafigyelsz arra, hogy ha esetleg van ruha, a rászorulókat támogasd?

Kósa Erika: Igen. Elsőként a családban. Amikor szekrényrendezést tartunk, csere-bere folyik, a családomnak nagyon sok nő tagja van, és ahogy a kilók jönnek-mennek, változik, hogy kire aktuális egy farmer, vagy ruha. Mi a lányok között tudunk csereberélni, ami nagyon nagy élmény. Vannak viszont azok a ruhadarabjaink is, amelyek vagy kimentek már a divatból, vagy már nem szeretjük annyira, vagy nem is értjük, hogy vehettük meg azt annak idején, mert soha nem volt rajtunk, ezeket örömmel adjuk oda másoknak, akik nem feltétlenül rászorulók, hanem örülnek annak, hogy ők is kapnak egy ruhacsomagot, de természetesen rászorulóknak is.

(Az interjút Koch Emma jegyzetelte le.)

Ez az interjú az alábbi videóinterjú írásos szerkesztett változata. Nézd meg a videót:

Az obszcén, trágár hangvételű, a politikai tartalmú, a témához nem kapcsolódó tartalmú kommenteket kimoderáljuk!