Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Tőlük féltsd a gyerekeidet! Avagy netes kisokos naiv szülőknek

2021. július 22. - KakukNorbert

A fiatalok online jelenléte sokszor követhetetlen. A szülők nem vagy alig látnak bele, hogy mit csinálnak a gyerekeik és velük mások. Hogyan tudnák a gyerekeik figyelmét felhívni az internet veszélyeire, ha ők maguk mit sem tudnak erről? Ebben segítünk néhány pontban.

teen_phone.jpg

Az interneten könnyű rossz társaságba keveredni, mivel az online felületeken bárki bárkinek kiadhatja magát, és ez már önmagában is veszélyt rejthet. Régebbi időkben amikor az internet még nem igazán volt jelen, a szülők az utcára nem szerették kiengedni a gyerekeiket, nehogy rossz társaságba keveredjenek, vagy valami baj érje őket. Ez napjainkban megfordult, hiszen (az kétségtelen, hogy nem mindenhol biztonságos az utcán sem, ha a fiatalok egyedül mászkálnak) ma az internet is nagy veszélyforrás lehet. Nem szeretném, hogy az olvasóban  tech-ellenesség látszatát kelteni, inkább a tudatos felhasználást emelném ki. Konkrét weboldalak, vagy fórumok említése helyett, inkább kártékony jelenségekre mutatok rá.

"Hú ezt nézd!"

Az interneten nemcsak az idegen személyek tudnak rossz hatással lenni a fiatalokra, hanem azok az ismerősök is, akik káros tartalmakat osztanak meg velük (legyen az agresszív vagy pornográf videó, vagy filmek stb).

Szexuális ragadózók

A közösségi oldalakkal kapcsolatban elmondható, hogy amennyi lehetőség van bennük, legalább annyi veszélyt is tartogatnak. Az egyik ilyen faktor az, hogy jelen vannak ezeken a felületeken olyan felhasználók, akik szexuális ragadozóként keresik az áldozataikat. Erről számos statisztika illetve néhány figyelemfelkeltő film és dokumentum film is tanúskodik. Az egyik ilyen film az Trust (https://www.imdb.com/title/tt1529572/), ahol egy tinédzser lányt hálóz be és édesget magához egy ilyen személy, és okoz neki szexuális és lelki téren károkat. 

A film megrázó, így a szülőknek érdemes mérlegelni, hogy meg lehet-e közösen nézni a gyerekkel. Ha egy tini érett rá, - vagy ha teljes egészében nem is nézik meg a filmet, hanem csak részeket belőle - akkor a film után, vagy a későbbiekben a film kapcsán több területet is át lehet beszélni közösen.

Ezzel a témával kapcsolatban a rendőrség is készített korábban egy kampány jellegű videót, amit a Say no! címen lehet megtalálni a Youtube-on, és felhívja a figyelmet, hogy milyen módszerekkel szedik az áldozataikat a netes ragadozók. 

Miről ismerjük fel a netes becserkészőket?

Álprofilok mögé bújva

Az egyik gyakori módszerük, hogy olyan hamis profillal, amelyen egy fiatal fiút vagy lányt ábrázoló profilkép szerepel, felkeresnek fiatalokat, hogy magukhoz édesgessék őket, és ha összejön a találkozó akkor könnyen szexuális ragadozók hálójába kerülhetnek ezek a személyek. Vadásznak azokra a kiskorúakra, akiknek a szülei, a munka miatt, vagy más okból is vannak szülők, akik nem tudnak - vagy bocsánat a kifejezésért - nem akarnak időt fordítani a gyermekükre, és így a figyelem-, szeretethiánnyal küzdő fiatal az interneten keresi, ahol valamilyen -általában  torz - formában meg is kapja a vágyott figyelmet. Ha a szülőnek fogalma sincs, hogy mivel foglalkozik a gyereke, akkor könnyen eltitkolhatja előle azt, hogy kivel beszél, kivel fog találkozni, amikor azt mondja, hogy a barátnőivel megy el fagyizni, és közben pedig egy idegen karmaiba fut. Vannak olyanok, akiknek a célpontjai nemcsak kifejezetten a gyerekek vagy tinédzserek és alkalmi szexpartnereket keresnek a különböző randi oldalakon. Vannak olyan felhasználók, akik 18+os videó chatre invitálják az embereket.

Cukros bácsik

Egy másik veszélyforrás, amikor a fiatalok közösségi médiás képeit like-olják, és dicsérgetik, így édesgetik magukhoz őket. Ez valamilyen mértékben kapcsolódik a korábban említett egyik veszélyhez, de valamilyen mértékben különbözik. Az ilyen dicséretekkel, és méltatásokkal könnyen a hatásuk alá vonhatják a gyanútlan, és esetleg önértékelési nehézségekkel küzdő fiatalt. Ebben a variációban is előfordulhat, hogy először az interneten keresztül csábítják el az illetőt, majd személyes találkozóra hívják el. 

Felugró 18+-os képsorok

Egyre több helyen ugranak fel, a neten random szexoldalak, jelentek, és jelennek meg a weblapok felületein pornó vagy szexhirdetések, ezért a gyerekekre ebből a szempontból is nagyon kell figyelni, például reklám blokkolót lehet használni a számítógépükön, ha megoldható akkor az okos eszközeiken is.

 Videójátékozó ragadozók

A videóátékok területén is akadnak veszélyek, amikre érdemes odafigyelni. Ez akkor fordul elő, amikor valaki egy másik emberrel ismerkedik meg egy online játékon keresztül. Itt akár anyagi károkozás áldozatává is válhatnak. Ilyen lehet, amikor valaki a bankszámla számát kéri el a fiatalnak, vagy megkéri, hogy vegyen valamilyen fizetős tartalmat a beszélgető partnerének. Ez főként a gyerekeknél veszélyesebb, mert ők jóhiszeműen lehet, hogy könyebben kiszolgáltatják magukat az efféle kihasználásnak. 

Online szekálók, kiközösítők

A másik veszély a bullying vagy más szóval a verbális bántalmazás. A játékosok egymást szidják, vagy becsmérlik, illetve próbálják lelkileg kikészíteni. Ennek romboló ereje a befogadó személy tűrőképességétől függ. Sajnálatos módon ez a jelenség megtalálható a közösségi médiában, a játékokban, és más platformokon egyaránt. Ennek van egy nagyon sötét oldala, ami a verbális terror elszenvedőinek a részéről szól. Vannak, akikben ez kisebb lelki sérüléseket okoz, másoknak az önértékelése, a legrosszabb esetben sajnos vannak, akiket az öngyilkosságba hajszolnak bele az ilyen rosszindulatú üzenetek, és emberek. Ez a támadás rengeteg platformon pusztít: legyen az közösségi média, online játékok chat felülete, osztályok Facebook-, Viber csoportjaiban, vagy Messenger-es csoport beszélgetéseiben, ahol kiközösítik egyik, vagy másik diákot az osztálytársai.  Ezzel kapcsolatban a CDC nevű szervezet (Centers for Disease Control and Prevention) készített egy anyagot, amiben a bullying és az öngyilkosság közti kapcsolatra mutatnak rá:

https://www.cdc.gov/violenceprevention/pdf/bullying-suicide-translation-final-a.pdf

Ezzel a támadással szemben védelmet nyújthat ha van egy bizalmi kapcsolat a szülő és a gyerek, vagy fiatal között, és meg tudják beszélni az őket érő sérelmeket, így nem kell magukban tartaniuk azokat. 

Bántó beszólások, kommentek

Ehhez a témához hozzáfűzném, hogy nemcsak a fiatalok vannak kitéve az ilyen jellegű támadásnak, hanem vannak olyan felhasználók, akik előszeretettel kritizálnak másokat, vagy a bejegyzésük vagy a világnézetük vagy bármi más miatt. Ezek a személyeket hívhatjuk trolloknak is, de vannak olyan felhasználók, akik szimplán konfrontatív személyek vagy az interneten keresztül sokkal bátrabbak mint a való életben . Az ilyen személyekkel szembeni legjobb védekezés, hogy vagy nem reagálunk a kommentjeikre, vagy pedig kitöröljük azokat. Sok esetben bele sem gondolnak, hogy mekkora kárt okoznak azoknak, akiknek megírják a mérgező üzeneteiket

 A felsoroltak látszólag nem olyan jellegű veszélyek, mintha valaki testközelből találkozna egy másik személlyel, mégis fontos szem előtt tartani azokat a rizikókat, amiket egy ismeretlen emberrel való beszélgetés rejt.

Egy érdekes történetet hagyok a cikk végére. Az egyik Youtube videós, név szerint Jojo Moho meséli el az egyik videójában, hogy egy online játékban mindenkit becsapott egy olyan játékos, aki férfi, de egy női karakterrel játszott, és elhitette mindenkivel, hogy nő. Azt, hogy ezt milyen módon tette nem részletezném, hiszen a videóban elmondják, amit kiemelnék az pedig az, hogy az interneten keresztül valóban bárki bármilyen személynek állíthatja magát, ezért nagyon óvatosnak kell lenni, hogy az ember ne váljon csalók áldozatává. Az internetes játékoknál is a felhasználóknak vigyázniuk kell, hogy mit mondanak el magukról, mit osztanak meg a magánéletükről, mert nem lehet tudni, hogy valójában ki is ül a képernyő túl oldalán. Ez egy kicsit emlékeztet Lissa Price Testbérlők című ifjúsági sci-fi regényére.

 

Szerző: Kakuk Norbert

A blog alapító-szerkesztője: Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő
Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! 
A blog Facebook-oldalán is gyakran osztok meg új posztokat! 
Nézz be az Instagramra is!
Feliratkozhatsz a hírlevélre is, ha érdekel a generációs téma!
Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! 
Ez pedig a honlapom.
Első fotó: pixabay.com
A trágár, obszcén ide nem illő vagy politikai tartalmú kommenteket kimoderáljuk!
Minden jog fentartva!

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr8516635636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása