Minden az Alfa, Z-, Y-generációkról, de még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

IV. Internetbiztonsági Kibeszélő. SZÜLŐI FELELŐSSÉG ÉS TANÁRI ELVÁRÁSOK AZ ONLINE OKTATÁSBAN

2020. június 24. - panpeterstop

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet

Program (SIP) hazai konzorciumvezetője, fontosnak tartja a gyerekek

 

online biztonságát. Most különösen így van ez, amikor a koronavírus-

járvány miatt az iskoláknak át kellett állniuk az otthoni oktatásra.

 

Sok családban már az is nehézséget okoz, ha a gyereknek délelőtt

online kell lenni, vagy időre kell elkészíteni és feltölteni a feladatot.

Az online oktatás egy teljesen rendellenes jelenséget eredményezett:

szülők és nagyszülők váltak egyik napról a másikra oktatókká,

tanárokká, informatikusokká, nyelvtanárokká. Emellett rengeteg a

határidős feltöltendő feladat, aminek sok esetben nem csak a

megoldásához, de a feltöltéséhez is kell egy informatikához picit is

értő segítség.

A gyerekek elfáradtak, a szülők leterheltek, a tanárok pedig egyre

több feladattal várják minden nap a gyerekeket. Még néhány hét van

hátra a tanévből, mire mindenki alkalmazkodik a helyzethez,

kezdődik a nyári szünet.

Mi az a maximum, amit az iskola, a tanár elvárhat a gyerektől, és mi

az a minimum, amit a szülőnek teljesítenie kell ahhoz, hogy gyereke a

megfelelő körülmények között online tanulhasson?

 

A kérdésekre Bereczki-Fodor Enikő, Tószegi Attila és Csizmazia-

Darab István keresik a válaszokat!

 

A beszélgetés a Saferinternet Magyarország és a Nemzetközi

Gyermekmentő Szolgálat Facebook-oldalain követhető.

Milyen hatással van ránk a közösségi média?

Milyen hatással van ránk a közösségi média?

A KaranTémában olyan témákról beszélgetünk amik érintenek és érdekelnek Titeket. A kilencedik adásban Bereczki Enikővel, generációs és intergenerációs, ifjúságkutatóval beszélgetünk. Egy kávényi idő alatt megtudhatod: hogyan hat az önképünkre, az önértékelésünkre a social media, - hogyan tudjuk ezeket a befolyásokat szabályozni, - maszkot viselünk e egész életünkben, nemcsak 2020-ban, - hogyan hat ránk, az amit a családban látunk, - miért kell tisztában lenni az "élet" fogalmával, - mi a bulikultusz, - miért fontos idősebbekkel társalogni, - mi kell a sikeres, egészséges önképpel rendelkező fiatal jövőjéhez?

Veszélyeztetett generációk a digitális exhibicionisták, online szatírok, internetes pedofilok világában

A szexting súlyosan érinti a Z-generáció kiskorú tagjait. Számtalan probléma forrása, hiszen az önálló életre kelt fotók könnyen nem kívánt kezekben landolnak. Van, aki már öngyilkosságot is követett el kiszivárgott erotikus fotója miatti szégyenében. girl-3718531_1920.jpg

Tovább

Félelem és maximalizmus: a legifjabb generációk legnagyobb ellenségei

Ha soha nem vagy elégedett magaddal vagy teljesítményeddel és megszállottan hajszolod a tökéletességet, minden bizonnyal maximalista vagy. Nem véletlen, ha teli vagy félelmekkel és nem mersz új helyzetekben lépni. A rossz hír az, hogy egyre több fiatalt és gyermeket is mérgez a perfekcionizmus, a félelem és a szorongás. A jó hír az, hogy egyre több helyen nyújtanak támogatást és több segítőkönyv jelent meg az utóbbi időben segítve már gyermek-, fiatalkorban is a probléma felismerésében és kezelésében!

little-boy-1635065_1920.jpg

Tovább

Sikeres volt a digitális oktatás?

...vagy tovább nyílt az olló?

A XX. századi oktatás nem képes felvenni a versenyt a XXI. századi gyermekekkel, tinédzserekkel. Sokan úgy látják, a digitális oktatással kapott egy esélyt az eddigi helyzet, de ez nem teljesen igaz. A karantén oktatást a kényszer szülte, sem a tanár, sem a szülők, sem a diákok nem lettek erre felkészítve. Ez utóbbiak például nagyon nehezen bánnak az idővel, hiszen az iskolában - tisztelet a kivételnek - nem hallanak az időgazdálkodásról sokat, ami az önálló otthoni tanuláshoz elengedhetetlen. Ahány tanár, annyiféle az értelmezése a digitális oktatásnak. Vannak, akiknél ez kimerül pár soros emailek küldésében (benne mit olvasson el a diák és mit küldjön vissza számonkérésre), mások videót is készítenek és vannak akik változatos interaktivitásra is lehetőséget adó eszközöket is használnak. Vannak, akik az interaktív eszközökkel is teljesen hagyományos frontális módszereket alkalmaznak, nem tudnak kitörni a bevett praxisból. Mindenképp lehet számolni azzal, hogy lesznek azért sokan, akik a most elsajátított online módszereket továbbra is hasznosítják. Ez mindenképpen egy pozitív hozadék. 

A mai Z-generációsok az online világban is keresik az interakciót. Ha az online oktatásból ez kimarad, akkor a tanulási élmény, tapasztalat is megrekedhet. Az iskola a legtöbb gyerek számára nem elsődlegesen a tanulás, hanem a kapcsolattartás színtere, amit online oly kevésbé élhetnek meg, ezért a hiányérzet sokaknál hamar jelentkezett. A jövőben erre mindenképpen érdemes lenne építeni, hiszen az offline közegben olyan készségeket lenne fontos fejleszteni, melyre az online tér nem ad lehetőséget, vagyis minden olyat, ami az emberi oldal erősítéséről is szól.

A szülők központi szereplői lettek ennek az átmeneti helyzetnek. Hogyan is lehetne elvárni például egy alsó tagozatostól, hogy egyedül boldoguljon? A szülők így tripla terheket viselnek szendvicsgenerációként: képesítés nélkül tanítanak, munka mellett/helyett gyermeket felügyelnek, gondoskodnak a veszélyeztetett csoportba tartozó szüleikről és ebben a vérzivataros gazdasági helyzetben családfenntartóként is próbálnak helytállni. Sokan nem egy, hanem több gyerekről is gondoskodnak, ami abszurd helyzeteket is szült azokban a családokban, ahol mindkét szülő dolgozik. Ezek a szülők több műszakban dolgoznak egyszerre, így éjjelre is átcsúszik egy-egy projekt vagy tanulás, tanítás. A tanulói terhek és elvárások most azzal is járnak, hogy a több, mint egy iskolás gyerekes családok nehezebb helyzetben vannak. Itt nem a kitűnő, önállóan is kiválóan tanuló diákok helyzetét próbálom felvázolni, hanem az átlagos tanulókét, és még nem is beszéltünk a tanulási nehézséggel küzdőkről, akik esetében a szülőnek nem csupán pedagógusnak, hanem fejlesztő pedagógusnak is lenni kellene. Ezek a tanulók sincsenek kevesen és náluk a szakszerű fejlesztések több hónapos kimaradásának még súlyosabb a következménye!

Vannak helyzetek, amikor az általában utazással legalább akár 12 órát távol lévő szülők örültek annak, hogy több időt tölthettek gyerekeikkel, nyilván ideális körülmények között a családi kapcsolatok erősödhettek is. Azonban nagyon sokak helyzete távol állt az ideálistól.

A periférián élő gyerekeknek még ha van is okoseszközük, az a játékra való készségben kimerül. A mai Z-generáci kb 20-30 %-a napról-napra él, az ő digitális írástudásuk sem több az elemi szintűnél.  Őket a szüleik sem tudják a tanulásban segíteni. Akiket pedig nem támogatnak a digitális oktatásban a szülők, azok bizony most súlyos hátrányba kerülnek. Kutatások szerint a szülők iskolai végzettsége és társadalmi státusza meghatározza a gyerekek sorsát. Ha nem történik valami, akkor a most még hátrányosabb társadalmi helyzetbe kerülő gyerekek, fiatalok még lejjebb csúszhatnak. Az ollót a karantén még jobban kinyitotta...

 

Ha tetszett ez a poszt, egy lájkkal is közölheted véleményedet, de kommentben is megírhatod és megoszthatod a posztot, amit örömmel vennénk. 

A blog.hu-n is követheted az oldalt, sőt,  Facebook-on is csatlakozhatsz, időről-időre ott is posztolunk érdekes, új tartalmakat, nem csak erről a blogról.

Instagram

Honlap

Emberi kapcsolataink alakulása a virtuális térben

ridikul.hu

Hogyan változtak meg a kapcsolataink az elmúlt évtizedekben? Hibásak-e a szülők abban, hogy gyermekeik nehezebben szakadnak el a családi fészektől? Mi lehet az oka annak, hogy a fiatalok a társas kapcsolatok helyett, inkább a szoba magányát választják? - Erről beszélgettünk a népszerű talkshow-ban.

Webinar: Megváltozott igények és körülmények – avagy munkahelyi élet a koronavírus után

Óriásit fordult velünk a világ, mióta a WHO által mostanra világjárványnak nyilvánított koronavírus Európában is elterjedt. Mindennapi életünk, a gazdasági helyzet, a munkakörülmények átalakulóban vannak. Az egyik napról a másikra érkezett változás következtében a magas fenntartási költséggel bíró irodák most konganak az ürességtől míg mi az otthonainkból dolgozunk, a személyes kommunikációt pedig felváltották az online kapcsolattartási lehetőségek. De vajon milyen hatásai lesznek a mostani kényszer átalakulásoknak? Hogyan érinti mindez a munkavállalókat, a vezetőket, az irodákat és hogyan érdemes megbirkózni az akadályokkal? Online előadásunkban szakértők segítségével jártuk körbe a fenti kérdéseket. Beszélgető partnereink: Bereczki Enikő - generációs szakértő (hu.generationdilemmas.com) Galamb András - coach, tréner (sales-mentor.hu) Paukovics Gábor - munkatér szakértő (Kinnarps Hungary) Amiről az élő webináriumon szó volt: - Milyen volt az irodák szerepe eddig és hogyan változhat a szerepük a jövőben? - Hogyan motiválhatóak a munkavállalók a jelenlegi helyzetben, kortól és személyiségtől függően? - Kommunikáció és vezetés: Mit csináljunk, mit ne csináljunk? - Tanulságok, amiket már most látunk - Hogyan alakul a vállalati kultúrák jövője a vírus jelenléte közben és azután? - Értékteremtés a jövőben és most – min változtassunk, hogy adaptívabbak legyünk szervezeti szinten?

Nézz be a a Facebook-oldalra is vagy az Instagramra!

Különböző generációk a karantén idején - De hogyan?

Hogyan lehet hatékonyan együtt lenni különböző generációkkal a karantén idején? - Hallgasd meg Bereczki Enikő generációkutató előadását a foteledből.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az ápr. 2-i adás ismétlése újratöltve!

Bereczki Enikő generációkutató, ifjúsági szakértő gyakorlati tippeket tartalmazó előadásai és írásai már sok-sok fiatalt, szülőt és pedagógust segítettek az információs társadalom útvesztőiben eligazodni. Ezen az előadásán abban segít, hogy megismerd a családban együtt élő 6 generációt és tippeket kapj arról, hogyan lehet hatékonyan együtt lenni különböző generációkkal a karantén idején.

A blog alapító-szerkesztője: Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a honlapomon  vagy itt.

Az oldalon a bal sáv alján található "Blogkövetés" ablakban.

Gyere a  Facebook-oldalra is, beszélgetni, olvasgatni új híreikről hasznos témákban.

Látogass el az Instagramra is!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm!

Minden jog fenntartva!

 

 

Vesztegzár a mamahotelben – itt a Mandiner legújabb podcastjének vendége voltam

Vesztegzár a mamahotelben – itt a Mandiner legújabb podcastje!

Hallgassátok meg beszélgetésünket a Mandiner podcaston arról is, hogy milyen feszültséget okoznak a bezártság idején a generációk közötti értetlenségek, kommunikációs félreértések is.

 

Generációk közötti szakadék - mit lehet tenni ellene?

Ezek a mai fiatalok... A generációk közötti szakadék mindig is fennállt, mióta világ a világ, meglehet ma talán bizonyos szempontból mégis mélyebb, mint valaha. Legyen szó akár szlengről, akár technológiáról. Mutatjuk, melyik generáció ismeri jobban a másikat! Ha érdekel a téma, látogass el honlapomra is: http://hu.generationdilemmas.com/

Koronavírus: az online álhírektől a szülőknek kell megóvniuk gyermekeiket

Koronavírus: az online álhírektől a szülőknek kell megóvniuk gyermekeiket

Nyilatkoztam a hirado.hu-nak. Hasznos lehet most szülőknek, olvassátok el!