Közhely, de nagyon igaz: az internet egy kétélű kard. Ma a telekommunikáció, holnap pedig az internet világnapját ünnepeljve mindenképp meg kell említeni mindazt a rengeteg hasznot, amivel az internet megkönnyíti az életünket. Ugyanakkor az eszköz-, alkalmazás- és platformkínálat dömpingje legalább ugyanennyi kihívást is tartogat. Az új jelenségeket pedig tanulni és alakítani kell, nemcsak elfogadni. Ha ez megtörténik, akkor nem a technológia uralja az életünket. De mi van akkor, ha az utóbbi történik meg? Egy új embertípus jelenik meg!

Hahó Föld! Megszülettem! De ne menjünk annyira a történések elébe! Mielőtt megszülettem már számtalan digitális lábnyommal rendelkeztem: 8D-s pocaklakós képeimet, videóimat nagyszüleim kiposztolták a Facebookon, szüleim az Instagramon és a Spanchat-en. Bizony, mert az én szüleim már tőről metszett digitális bevándorlók. Az anyatejjel együtt szívom magamba a közösségi médiát, hiszen anyukám szoptatás közben másik kezét egy kismamás Facebook-csoporton görgeti. Sőt, mióta nagyim részt vett a "Kattanj rá nagyi programon" már nem digitális analfabéta. Nemrég megtalálta gyerekkori szerelmét a Facebookon! Értem csinálja, hogy mire megszületek, szabaduljon fel több ideje azzal, hogy nem kell elmennie hetente többször bevásárolni, hanem  házhoz szállítják neki az online megrendelt árut.  Nem kell fél napot rászánnia egy-egy hivatalos ügy intézésére, elrendez mindent online.

De térjünk vissza szüleimre, akiket már alig várom, hogy lássak, ők is nagyon várnak engem: beszereztek párat a több száz várandósággal és gyerekneveléssel kapcsolatos applikáció közül, hogy mindent tudjanak rólam, illetve, arról mit kell majd velem tenniük. Nyugtató zenét indíthatnak el a Relay Melodies applikációval. Vannak kedves állatkás megoldások, amelyekkel még pluszban meg is taníthatják nekem az állatfajtákat, ha minden este más-más világító képet választanak. Ha hallani is szeretnék a  szuszogásomat, akkor a Cloud Baby Monitor ezt biztosítja számukra, sőt, még üzenetet is küld nekik, ha felébredtem, de még nem sírok! Anyukám, aki már nem túl fiatal, - hiszen én abba a generációba tartozom, amelyiknek a legidősebb és legképzettebb anyukája lesz, - már a terhesség alatt elindított egy webshop-ot, amit azóta is sikeresen üzemeltet, Facebook-oldalán már több, mint 9000 lájkolója van és rengeteg a törzsvásárlója. Tehát nem kell attól tartani, hogy sietnie kell vissza a munkába, hisz itthonról is tud dolgozni. Folyamatosan fejlesztheti magát, anélkül, hogy kitenné lábát itthonról, most is épp egy online marketing webináriumra van belogolva. Van egy külön elnevezésük is, szüleim a drónszülők, akiknek technológia a harmadik szemük, mellyel gyermekük vagyis az én minden lépésemet, hangulatomat és szívdobbanásomat is nyomon követik.

No, de nem sokára eljön az én időm és világra jövök! Anyukám szülési fájásait  egy ingyenes alkalmazás fogja rögzíteni, így rögtön lehet látni a hosszukat, erősségüket és a fájások közötti szünetet. Ha tíz percen belül három fájást jelez ki, anyu majd tudja, hogy ideje elindulni a kórházba. Persze legszívesebben Überrel menne, ha lenne itt nálunk. Autónk, házunk nincs, mert jóval szegényebbek vagyunk, mint nagyszüleink nemzedéke, ja és nem birtokolni szeretünk dolgokat, hanem használni. A szüléssel minden rendben lesz! Juhújj meg is születtem, vagyis YOLO, you only live once! Anyukám a gyermeknevelési kérdéseket hasonló fiatal szülőkből verbuválódott  Facebook-csoportban vitatják meg, ahol a kinőtt ruháimat, tárgyaimat is csereberélik. Hamarabb tanulom meg az okostelefont használni, mint biciklizni vagy a cipőfűzőmet bekötni. Én is, csakúgy, mint az ovisok 50-70%-a rendszeresen netezem és a tabletet is használom. A Bogyó és babócát a Youtube-on nézem, és sok mondókát, gyerekdalt is onnan tanulom vagy a Spotify-on. Minden bizonnyal fejlődésemben sem múlik el a korai eszközhasználat nyomtalanul. Az érintőképernyő használatával fejlődnek ugyan a kinesztetikus vagyis test-érzékleti képességeim, egyúttal ezzel a látási és hallási csatornámtól veszik el a lehetőséget. A kezem folyamatos használatával tehát fejlődnek a finommotorikus készségeim, viszont az audiovizuális készségeim és további ezekre épülő készségeim elmaradhatnak. A térlátást is fejlesztő építőkockák például a nyelvi készségeim fejlesztésében is szerepet játszhatnának, de a kétdimenziós képernyők nem adnak nekem erre lehetőséget. A gyártókat, fejlesztőket mindez nem fogja zavarni: jó pénzt keresnek majd a nekünk, kicsiknek szóló app-okból. Ha zavarja is őket esetleg, csak családjukban törekednek a digitális eszközök korlátozására. Bill Gateshez és Steve Jobshoz hasonlóan, akik nem kértek saját találmányukból, mikor a gyermekei neveléséről volt szó. Rengeteg barátom lesz, mire bekerülök a sulliba, természetesen online. Sokkal kevesebb személyes emberi kapcsolatom lesz, mint az előbbi generációknak, ezért sokkal kevesebbet kommunikálok az offline.  A pszichológusok minden idők legmagányosabb generációjának tagjait látják bennünk emiatt. Sokkal kevésbé tudunk egymással játszani. Beszélgetni még annyira sem. Kevés lesz az élő kontaktus, de lesz helyette csetelés, bár azt mondják az nem beszélgetés, hanem írás és olvasás. Nem tudom, hogy mit kezdjek azokkal az információkkal, amit a metakommunikáció hordoz (hanglejtés, mimika, gesztusok stb.). Tényleg ezek egykor  szerves részei voltak az emberi kapcsolatainknak? Nagyszüleim szerint csak odavetett szavakkal kommunikálunk, de én nem értem, hogy mi baj van van ezzel. Képtelen leszek elcsendesedni, amikor elmélyülünk az órán egy feladatban, például amikor a növényekkel foglalkozunk, és a levelek erezetét kellene alaposan megvizsgálni. Nem is értem, miért nem egy videón nézzük meg, mert ha mostaniakat screenagereknek hívják, akkor mi már külön olyan szemüveget fogunk kérni, amibe be van építve a képernyő, hogy  kezünket se kelljen kinyújtani. Mert szorongani azért fogok, hogy valami fontosról lemaradok. Ezt úgy hívják, FOMO. Andrew Przybylski brit pszichológus, a téma egyik legelső kutatójának definíciója szerint ez nem más, mint átható félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk.

Nem lesz gond, ha nem tudjuk kifizetni a drága egyetemi oktatást, hiszen online minden elérhető lesz, az internet segítségével autodidakta módon fogom művelni magamat. Jobb is, így, hiszen már ált suliban sem tudnak rávenni minket a memorizálásra,  úgyis felesleges biflázni, hiszen egyetlen kattintással hozzájutunk az információhoz.  A folyamatos tanulásra mindenképpen szükségem lesz, hiszen a technológia rohamos iramban diktálja a tempót, ami a munkaerőpiacot is drámaian megváltoztathatja: eltűnnek ma még létező szakmák, melyeket a robotizáció felvált, de párhuzamosan újak is születnek majd, melyhez az emberi kreativitás nélkülözhetetlen lesz. Például újságíró biztos nem lehet belőlem, azt is robotizálják. Már most írt Japánban egy újságíró-robot díjnyertes cikket. A Will Robots Take My Job nevű eszközt szerint már megszületésem előtt 11 százalék esély volt arra, hogy robotok végzik el a feladatot a riporteri, tudósítói feladatokat. A világ első globális nemzedékének tagjaként viszont teljesen mindegy lesz, hol tartózkodom épp fizikailag: ugyanaz a zene, kaja, divat, filmek ugyanúgy elérnek engem is, mint bármely más fiatalt legyen akár kaliforniai akár kínai.

Az internet az agyamat is megváltoztatja, úgy áthuzalozza, hogy nocsak.  Ez azért lehetséges, mert az emberi agy nem egy olyan számítógép, amelybe betápláljuk az információkat és kijön az eredmény, hanem olyan szerkezet, amely menet közben változtatni tudja a saját hardverét: ezt nevezik az agy képlékenységének vagy neuroplaszticitásnak. Főzni is egy online-kurzuson tanulok. Az illatok itt kimaradnak, de legalább nem könnyezik a szemem, ha a hagymapucolást tanulom. Bár meglehet, hogy addigra rám fér majd egy hosszabb digitális detoxikáció, és elmegyek egy Be Offline jellegű detox főzős tematikus táborba. Legalább érzem majd a szagokat. Ha kibírom a tábort wifi nélkül, akkor tudok majd főzni a családomnak otthon.

Feltéve, ha lesz családom. Ha még lesz hagyományos családi és közösségi modell vagy háttérbe szorulásával a ’család’ szó értelme is  teljesen az egyéni megközelítéseknek megfelelően fejlődik, alakul át vagy tűnik el. Randizni élőben már biztos nem fogok. Minek? Hisz már a kutatók is simán leírják, hogy azok a kapcsolatok lesznek tartósabbak, amelyek online ismerkedéssel indulnak. Futószalagról választhatok magamnak párt. Nem lesz egyszerű az óriási túlkínálatban, de legalább ott a könnyű lecserélhetőség lehetősége is. Szakítani ma már online is lehet. Szexuálisan szinguláris leszek előbb-utóbb kortársaimhoz hasonlóan. Hogy ez meg micsoda? Hát ezt a kifejezést egy Zimbardo nevű szociálpszichológus olyanokra vonatkoztatta, akiknek nincs szüksége egy másik fizikai személyre ahhoz, hogy kielégítsék szexuális vágyaikat. Az internetes pornófilmek, a randiszimulátorok és a randiappok ott lesznek nekem a romantikus kapcsolatok, és a szerelem helyett. Apropó szimulátorok, appok és játékok, ezek eddig összeadódva 3 évet vettek el az amerikai fiatalok életéből, lehet mire én odajutok meglesz az 5-6 is. Pont annyi, mint amennyi egy komoly diploma megszerzéséhez kellene.

 De minek a papír? Amikor úgyis egész életen át kell tanulni, hiszen a világ és a technológia is folyamatosan változik. Első állásomra egy robot interjúztat, "aki" 2 perc alatt kész van az anyag teljes körű kiértékelésével. Ebédszünetben drónok hozzák ki a megrendelt pizzámat. Azt gondolod hülyeség? Akkor elmondom, hogy Amerikában a Dominoes Pizza pizzáit is motoros pizzafutárok helyett jelenleg már drónok kézbesítik. A virtuális irodában intelligens technológiákkal működöm együtt, azonos időben és helyen leszek egy másik földrészen vagy időzónában található munkatársammal. Feltéve, ha lesz munkám, ugyanis jövőkutatók azt prognosztizálják, hogy az exponenciális fejlődésnek és a demográfiai változásoknak köszönhetően 5 millió munkahely tűnik el. Vagy olyan munkám lesz, amiről nem is tudjuk, hogy létezik. Miért is ne, hiszen már a mai óvodások 65 százaléka olyan munkát fog végezni, ami ma még nem is létezik. Az is lehet, hogy nem ember lesz a főnököm, mint annak 3 millió embernek, akinek már most egy  robot a főnöke. 

Egy chip lesz beépítve a kezembe vagy a homlokomba, melynek köszönhetően minden mozgásom ás interakcióm nyomon követhetővé válik, mint ahogy azt is feltérképezhetik, mikor, mit és hol vásárolok, kivel miről beszélek. Míg az okostelefont vagy egy bankkártyát elveszíthetek, addig a beültetett mikrochiptől sosem tudok megválni.Chippel vásárolok majd online s olyan termékeket választok, melynek vásárlásával rászorulókat támogathatok, hiszen társadalmilag tudatos leszek. Olyan problémákra kell szembe néznem és megbirkóznom, mint  globalizációs ártalmak, a környezetszennyezés és a társadalmi öregedés. Apropó, elöregedés!  Szüleimet az elöregedő nyugati társadalom tagjait annak gyermektelensége miatt spéci házi androidok fogják majd ellátni. Elképzelhető, hogy kortársaim számos betegség ellenszerét is feltalálják majd, vagy akár én magam! A vérben utazó, gyógyító nanorobotok tisztítják és regenerálják sejtjeimet. Így akár hosszú életű is lehetek, feltéve, ha nem halok bele korán egy kis Tide-kapszula megevésébe vagy valami hasonló, őrült internetes kihívásba...