A karantén végére tényleg mindenki megtanult 5 nyelvet, elvégzett 3 képzést és még a tökéletes kenyér is rendszeresen kisült a házi kovászból? 

Megkérdeztem pár fiatalt (16-25 év között) hogyan élték meg a COVID-19 miatt kialakult helyzetet. Mennyire volt befolyással az életükre pozitív vagy negatív hatással. Mivel töltötték a szabadidőt és az otthonlétet. Igazak a közösségi médiára posztolt mémek, vicces videók: a karantén végére mindenki megtanul 5 nyelvet, elvégez 3 képzést és még a tökéletes kenyér is kisül a házi kovászból? Az iskola és a home office tényleg olyan jó csak, mert az ágyból sem kell kikelni hozzá? Na és tényleg az a legjobb az egészben, hogy kerülni kell az embereket?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel zaklattam őket. A válaszok egyszerre megegyezőek és még is különbözőek voltak. Ez a korkülönbség (még ha nem is olyan nagy), a különböző élethelyzetek, személyiségek és talán a nemek különbsége miatt is lehet.

Na de nem is húzom az időt, akkor nézzük is hogyan élték meg a fiatalok a COVID-19-et!

A kapcsolataid változtak a vírus alatt, vagy az online térnek köszönhetően könnyen fenn lehetett tartani minden kapcsolatot?

Vannak akiknek maradtak a barátai csak a kapcsolat tartás változott meg…

„Az elején nagyon sok olyan barátommal beszélgettem, akivel amúgy nagyon ritkán találkozok és beszélek, mert, akkor mindenki ráért, és akkor a videochat, milyen menő és akkor azon elvoltunk. Az első karanténos időszakban volt egy kis társaságunk, akikkel online játszottunk, de mikor ezt mostanában próbáltuk megint, már nem olyan volt, nem élvezte úgy igazán senki. Igazából már mindenki unta az online teret. A személyes találkozás, kimozdulás mindenkinek hiányzik. Inkább ritkábban találkozzunk személyesen, de az legyen jó mint, hogy most minden nap videochatelgessünk.”

„Igyekeztem kihasználni a lehetőségeket és ilyen kisebb baráti összejövetelekre elmenni, kirándulásokra és mindenkivel tartani valamilyen formában a kapcsolatot. Bár az első karanténnál én tényleg csak otthon voltam, maximum egyedül mentem el sétálni egyet, de nem találkoztam senkivel. Akkor is tartottam a kapcsolatot egy pár emberrel csak személyesen nem találkoztunk. Aztán nyáron tört meg ez, és akkor mentem kirándulásokra, közösségbe az így kárpótolta azt a 2 hónapot. A következő korlátozásoknál tudatosabban szerveztünk kisebb programokat már amennyire lehetett. Talán, elmondhatom magamról is, hogy jobban megbecsülöm a kapcsolataimat és jobban értékelek egy-egy közösségi programot. Bár eddig is igyekeztem, de lehet könnyebben mondtam vissza egy-egy invitálást, most már jobban próbálom úgy alakítani, hogy eltudjak menni. Nekem az online felületeken való kapcsolattartás annyira nem jön be. Persze azt is szoktam használni, meg ha nem megoldható akkor chaten megbeszéljük a dolgokat, de az nem ugyanolyan, a smiley-k is jelenthetnek sok mindent, a fogalmazásra is figyelni kell…itt könnyebb a félreértés és szerintem ott annyira nem lehet jót beszélgetni, mint személyesen. Ezért inkább személyesen találkozok másokkal és úgy beszélgetek, az sem baj, ha ez csak ritkán lehet, például vannak olyan barátaim, akik messzebb laknak, velük most lehet, hogy csak pár havonta találkozok, de inkább személyesen beszélgetek velük. Igyekszek minden kapcsolatot fenntartani a lazábbakat is…ugyanúgy lazábban.”

Vannak akiknél nehéz volt a távolság….

„Nekem a kapcsolataim az elején drasztikusan változtak a karantén miatt, mert nekünk az egész család tényleg otthon volt, nem mozdultam ki, így nem találkoztam senkivel, a social médiás felületeket annyira nem használtam, azokat inkább ilyen ötletmerítésnek vagy motivációnak szoktam használni a chatet sem nagyon, de ez azért is van mert a barátaimra sem jellemző, hogy ezeket nagyon használnák, így ott azért nem tartottuk, különösebben a kapcsolatot. Aztán persze később, amikor már jobban kimozdulhattam akkor kapcsolataim is helyre álltak, vagy ugyanúgy folytatódtak, mint előtte.”

„Van, akivel azért nem vagyok már jóban mert nem tudtunk annyit találkozni, ezt van, akivel sikerült megbeszélni van, akivel nem. A kapcsolattartásban, amúgy, használom a chatet is de személyesen is szeretek találkozni igazából mikor melyikre van idő aszerint. A tanulás miatt például van, hogy sokszor inkább csak felhívjuk egymást. De mostanra van olyan ismerősöm is, akivel néha egymásra írtunk, most már annyira nem, mert tudjuk úgy sincs semmi a másikkal, nem történik semmi, ő is otthon van meg én is, ezzel mondjuk el is vesznek ezek a kis ismertségek.  A családommal pedig szerintem szorosabb lett a kapcsolatom, így, hogy többet vagyok velük otthon.”

És vannak akik rájöttek, hogy kik az igazi barátok…

„A baráti kapcsolatoknál nagyon sok minden változott.  Akik csak haverok vagy ismerősök velük nem tartom már a kapcsolatot. Így, hogy már több mint egy éve ez a helyzet áll fenn, sokan lemorzsolódtak, van, akivel esetleg nagyon ritkán chaten egymásra írunk, hogy mi újság…él-e még a másik, de igazából már nem is nagyon érdekel, hogy találkozzunk. Leszűkül egy társaság, amiatt, hogy nem akarok nagyon sok emberrel találkozni és akkor így csak azokkal találkozok, akik tényleg fontosak nekem. A Covid előtt nagyon sok új embert ismertem meg, nagyon sok felszínes kapcsolatom volt, de azóta kb. nem is ismertem meg új embert, a felszínes kapcsolatok lemorzsolódtak és inkább kevesebb tényleges barátom van. Sokkal inkább olyan kapcsolataim vannak, akikkel tényleg tudok beszélgetni és mélyebbek a kapcsolataim.”

„A baráti köröm megváltozott, akiket barátaimnak gondoltam, most kiderült, hogy igazából nem azok. Sok volt az ismerős, de most már tényleg csak olyanokkal találkozok, akikkel tényleg akarok és nem az, hogy most eszembe jut egy ember és ha nincs kivel elmennem mással akkor ráírok és vele megyek el. Hiába van az, hogy sok mindenkivel chatelek, a személyes találkozásokat jobban szeretem és így hiába van az, hogy jóval több emberrel chatelek, akik tényleg a barátaim velük találkozok is. De ennek eredményeképpen már akikkel chatelek azoknak a száma is kevesebb. Meg ennyi online töltött idő után igazából nem is érdekel már sok ember, akikkel amúgy csak a közösségi oldalakon tartottam a kapcsolatot. És amúgy ez szerintem a vírus miatt van, mert a helyzet miatt jött ki, hogy a sok ember, akikkel beszélgettem és olyan nagy spanok voltak meg minden, így, hogy több időm lett, már túl sokat dumáltunk rájöttem, hogy igazából nem azok. A social média felületeket már meguntam. kevesebbet használom őket, meguntam, mint mindent, nem is érdekelt ki mit csinál, meg itt írt sok olyan ember, akik amúgy nem keresnek csak ott és akkor ezeket deaktiváltam, és úgy jött ki, hogy ki az, aki keres ezek nélkül is.”

Hogyan éled/élted meg ezt a helyzetet, a változásokat? Mik a pozitívumok, ha vannak? Illetve mik a nehézségek, ha vannak? És ezeken, hogyan lendülsz túl?

Mindenkinek voltak pozitív én negatív vagy legalábbis kevésbé pozitív élményei. Mindenkinek volt ez is az is. Vegyesek az érzések, a napok és az emlékek.

„Én filmezni, olvasni, sakkozni és a barátaimmal társasozni szoktam. Nem szeretem, ha elmegy a nap, szóval mindig csinálok valamit. Nekem sokszor inkább már arra kellett figyelnem, hogy pihenjek és nem próbáljam meg minden szabadidőmet valamire ráfordítani. Nekem az egyik legnagyobb kikapcsolódás az az utazás, ami most el van vágva, de ehhez kellett most alkalmazkodni. Szerintem az pozitívum, a vírus alatt, hogy sok minden át állt online-ra és home office-ra és ez nagy előrehaladás szerintem, hogy nincs helyhez kötve az ember, hanem bárhonnan tud dolgozni. Ami nekem például utazás szempontjából tök jó lesz majd a jövőben. De ebben a helyzetben, persze nem olyan jó, hogy ha mindig otthon kell lenni éppen ezért a cégnél, ahol dolgozok ezt úgy oldották meg, hogy bizonyos napot otthon, bizonyos napot pedig az irodában vagyunk, kisebb létszámban.”

„Emiatt az időszak miatt, hogy otthon kell maradni, így kijött az, hogy akkor már nem másokkal töltöttem az időt hanem magammal és olvastam, csináltam a kis dolgaimat és aztán ahogy egyre jobban tolódott ki ez az idő és már lecsengett a videóchat használatának az újdonsága, így egyre jobban kezdtem élvezni, hogy egyedül vagyok és csak egy bizonyos idő után kezdtem megint azt érezni, hogy na most már mennék és találkoznék és beszélgetnék mindenkivel. Nem volt konkrétan depressziós időszak, vagy ilyen befelé fordulás és kesergés, hanem elvoltam és feltaláltam magam.  Próbálsz alkalmazkodni a helyzethez. Kitaláltam egy nap, hogy mit fogok csinálni, célokat motivációkat tűztem ki és akkor azt szerettem volna végig vinni. Jó azt mondani nap végén, hogy hasznosan telt el."

„Nem érzem teljesen elveszett időnek ezt az időszakot, csak azt sajnálom, hogy nincsen semmi, ahova el lehetne menni és nem tudunk új dolgokat felfedezni, ami nekem hiányzik. De voltak jó élmények is amúgy. Szerint azért volt jó mert sok ember kipróbált olyanokat a karantén alatt, amit amúgy nem. Én például a derékig érő hajam levágattam vállig, mert hát miért ne? Aztán befestettem a hajam egy teljesen más árnyalatra, mint amilyen amúgy, egy érdekesebb haj trenddel összekötve. Kicsit kiléptem a komfort zónámból.”

„A vírus elején nagyon motivált voltam, beosztottam a napomat mikor olvasok edzek stb., és ezt mindig tartottam is és nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen hasznosan és aktívan töltöttem a napot, a telefont is alig használtam. Aztán a nyár ahogy elkezdődött és az szabadabb volt, így azzal együtt az összeszedettségemnek vége is lett, mert mászkáltunk, jó idő volt, lehetett menni szinte mindenhova. Aztán jött az ősz és a következő hullám és a korlátozások és szétfolytak a napok. Elkezdtem többet használni a social médiás felületeket, hogy kitöltsem az időmet, hogy ne az életemen meg a helyzeten gondolkodjak. Egész napom eltelt a TikTok-al, Instagram-al sőt még a facebook is előkerült pedig azt már nem is használtam. Egy időben voltak céljaim, de most ez így eltűnt, a bizonytalan jövő miatt. Nem látod a vírus végét.  Próbálsz alkalmazkodni a helyzethez, de egy idő után, hogy tudod ezt sem azt sem csinálhatod és be vagy korlátozva és „be vagy zárva” ez nyomaszt. Pedig amúgy nem vagyok egész nap otthon sokat, de már csak a tudat, hogy nem vagyok teljesen szabad és be vagyok korlátozva ez nyomaszt. Nekem eddig meg volt az időbeosztásban, hogy suli, barátok pihenés de most, úgy érzem, hogy minden nap kell, hogy történjen valami, mindig kell hogy találkozzak valakivel mert ha nem akkor már frusztrált vagyok, mert ha otthon vagyok akkor egyből előjönnek, azok a gondolatok, hogy Covid van, nem lehet csinálni semmit, tök rossz a helyzet és ez nyomaszt és idegesít.”

„A vírus alatt a sorozatokra kattantam rá, meg szeretek egyedül sétálni, vagy kutyát sétáltatni, ( azt akár a többiekkel is), filmezni, rajzolni, festeni és sütni is, a vírus miatt a sütést egyre többet csinálom és szeretem, hogy van rá időm, a pepecselősebb részekre is, célom, tökéletesíteni. Nekem ez általában nagyobb kikapcsolódás, mint elmenni valakivel valahova. Ami nekem változás, hogy nehezebben mozdulok ki otthonról. De amúgy nekem ez nem okoz, problémát, hogy többet kell lennem otthon. Szerintem rám igaz az a mém: „Amikor elnevezik az életviteledet karanténnak”. Ami engem, zavar, nálunk nagy a család, és mindig van nálunk valaki otthon, és legtöbbször azért megyek el otthonról, hogy nyugiban legyek és ne legyen ott senki. A karantén alatti időbeosztás azért nem jött össze, mert mindig volt valami, ami megszakította - vagy otthon kellett segíteni, vagy csak nem volt kedvem és inkább megnéztem még egy részt - valami, mindig felborította, szóval ezt elengedtem. De persze, az nem lehet, hogy ne legyek produktív valamennyire, mert én most fogok érettségizni.”

„Nekem amúgy nem befolyásolta nagyon az életemet a vírus. Ugyanazt csinálom, mint eddig. Otthon vagyok és zenét hallgatok, olvasok, filmezek, sorozatozok, mémeket nézegetek, barátokkal videójátékozok vagy társasozok. Igazából, elvagyok magamban is. Nekem a napi vagy heti rutinom igazából megmaradt, ugyanúgy dolgozni járok, párszor beszélgetek az egyik barátommal vagy éppen a kis társaságunkkal összeülünk, szóval nem változott lényegileg semmi. Nekem dolgozni is be kell járnom, szóval az sem változott, ott a munkatársaimmal kijövök, meg elvagyunk, utána, ha haza megyek akkor ott is elvagyok egyedül. Mivel nem volt változás így nem volt ami megviselt volna.”

Történt valamilyen személyiségváltozás nálad emiatt az időszak miatt?

A válasz tuti, hogy igen, csak lehet, hogy még nem tudsz róla. :)

„Nem lennék, aki most vagyok, ha nem lett volna ez az év de tényleg, tudom hogy sablon szöveg de igaz. Nekem tényleg adott hozzá a személyiségemhez ez az év, most még talán nem tudnám meg mondani pontosan mit, de talán az új emberek, akiket megismert ők adtak valami pluszt, a barátaim, akikkel jobban jóba lettem, átéltem olyanokat, amiket eddig nem és valószínűleg nem is éltem volna meg ha nincs ez a helyzet, szóval valamilyen szinten ez meghatározta azt aki most vagyok. Szerint hozzá tett a személyiségemhez és nem elvett. Jobban volt időm gondolkodni, magamban lenni, egyedül elmentem sétálni és gondolkodni, (ilyet például előtte sose csináltam, mindig valakivel voltam). Sok mindenen elgondolkoztam az életemen is és az életcélomon is. Nem csak másokkal, de magammal is foglalkoztam.”

„Eddig nem pihentem, nem is tudtam pihenni, ha nem volt dolgom akkor úgy éreztem, hogy nem ülhetek itthon valamit muszáj csinálnom, mindig mentem valakivel valahova, de most már megtanultam pihenni, kikapcsolni, kicsit egyedül is lenni és kihasználni ezt az időt is. Próbáltam nem túl gondolni a dolgokat, hanem pozitívan hozzáállni az egészhez. Le kell lassulni egy kicsit ehhez az élethez. Nyilván vannak hullámok itt is, hogy van, hogy nehezebb van, hogy könnyebb. Jobban áttudtam gondolni, hogy mi az, ami elpocsékolja az időt, mi az, amire elvesztegettem az időt. Szóval mi az, amivel nem is kéne időt tölteni mert vagy meglehet oldani máshogy is, vagy teljesen felesleges.

„Maradandó nyoma szerintem nem marad sem a személyiségemben, sem a kapcsolataimban, esetleg a szabadidő eltöltésben, szívesebben túrázok és kirándulok közösségben most már.”

„Felértékelődött bennem sok minden. Mióta covid van olyan apró dolgoknak megörülök, mint például, hogy süt a nap, már ez feldobja a kedvem. Mióta nem lehet menni sehova, beülni moziba színházba stb., azóta már egy egyszerű táj pl. a Hortobágy és a naplemente is nagy szám és jó kimenni oda, kicsit kimozdulni és leülni és csak azt érzed, hogy már ez is fú de jó. Rájöttem, hogy a legapróbb dolgoknak is lehet örülni, ez is jobb mint a semmi…”Nem jó de nem is tragikus”. Olyanokat is csináltunk, hogy amikor bezárt a mozi leültünk a mozi lépcsőjén vettünk nasit és beraktuk telón a filmet. Később ebből házi mozi estek lettek otthon. De a lényeg, hogy kreatívnak kell lenni, mert valahogy mindent meg lehet oldani. Persze azért nem mindig ilyen egyszerű és felhőtlen minden, nem mondom, hogy ettől függetlenül nincsenek olyan napok néha amikor nem elvesztegetett időnek érzem ezt az időszakot.”

„Szerintem én csöndesebb lettem így a vírus okozta otthon töltött időszak miatt. Eddig sem beszéltem, olyan nagyon sokat, de, most még annál is kevesebbet. Kicsit talán jobban magamba fordultam, kevésbé vagyok kommunikatív. Már kevesebb dolog érdekel, eddig sok minden érdekelt, ahova elmennék, hogy megnézzem, vagy olvassak valamit vagy akármi, de most már ez valahogy lentebb hagyott. Filmeknél is már a legtöbbel, úgy vagyok, ha nincs más akkor nézzük ezt. Persze ez sokszor a kedvemtől is függ, hogyan kelek fel. Akik adnak egy kis motivációt az „életkedvhez” ők a barátnőim, mert sokszor ők ajánlanak helyeket meg ilyesmiket, ahova majd elmehetünk én pedig nagyon szeretek szervezni és tervezni. Ők mondanak egy ötletet én pedig azt tovább gondolom és hozzáteszek és ez motivál."

Na és mi a helyzet a sulival?

Na azt inkább hagyjuk!

„Ősszel újra bezárt a suli és akkor minden motivációmat elvesztettem és így, hogy nem volt suli, valahogy semmilyen célom nem volt. Már a tanulás sem mert az, az online oktatással azért megváltozott. Az egyetemen nincs meg a személyes kontaktus a csoporttársakkal így egész nap otthon ülök a szobámban egyedül, nézem a laptopon a kis ikonokat a többiek monogramját. Ha egész nap órám van akkor nap végére olyan vagyok, mint egy mosott rongy, és szinte már depressziós lesz a hangulatom és minden bajom van, hogy valakivel had, beszélhessek legalább pár szót, hívjanak fel vagy akármi, még telefonon is jobb beszélgetni, mint nézni egész nap a képernyőt és ennyi, még ha egyetemen kellene ott lenni egész nap azzal nincsen semmi baj, mert akkor szünetekben elmegyünk kávézni, beszélgetni vagy egy-egy hosszú órán játszunk egy o / x-et vagy torpedót a pad alatt.. Az online órákat akkor szeretem, ha be kell kapcsolni a kamerát és látom a többieket a reakciókat és mondjuk csoportos feladatnál beszélni kell stb. Azt bánom, hogy olyan élettapasztalatoktól fosztott meg a vírus, mint pl. külföldre menni szakmai gyakorlatot csinálni, vagy csak hogy itthon egy szállodába elmentünk volna egy órán stb.

Az otthoni „bezártsággal” és az online oktatással nincs különösebb bajom, ha egy idő után még is, ami kb. egy hét szokott lenni, akkor elmegyek sétálni, vagy a barátaimmal találkozok, valamit kitalálok. Lelkileg nem megterhelő otthon lenni igazából, ami hiányzik és ami változott az a napi rutin és az időbeosztás, ez zavar, hogy ez már nincs meg és így elhúzódik a nap. Akkor összeszedettebb voltam amíg suliba kellett járni. Ami még változás, hogy mivel az érettségi előtt állok most, életcéljaim persze vannak, amik hosszútávúak, meg amik így a jövőben megvalósítandóak, de ilyen rövidtávú vagy közeli célok nincsenek nagyon. Az angol nyelvvizsgát szerettem volna, múlt évben megcsinálni, de akkor nem tudtam és aztán amikor újra neki kellett fognom felkészülni, az angol tanárom is beteg lett, aztán már nem is beszéltem vele a motivációm is eltűnt, bár tudom, hogy azt amúgy muszáj megcsinálni, csak így itthon ülve már nincs úgy motivációm hozza.”

„Szívesebben bemennék a suliba, mint így online itthon. Szívesebben lennék közösségben, kellenek a gimis élmények, így nincsen semmi. Nem is bírok otthon ülni. Ha a suli van és otthon kell ülnöm akkor az nagyon megnyom. Akkor fáradtabbnak is érzem magam és igazából akkor már kedvem sincs csinálni semmit. Csak "netflix meg chill". Az van bennem, hogy legalább találkoztam volna valakivel vagy legalább az udvarra mentem volna ki. Telefonon vagy videóchaten sem szeretek beszélni senkivel inkább a személyes találkozás. Félek attól, hogy az online oktatás miatt, mivel már nincs ugyanaz az a nyomás, hogy tanulj, nincs ott a közösség, így lemaradok és az érettségi nem fog menni, de közben meg motivációm sincsen így itthon ülve egyedül.”

Tapasztalatok a vírussal, és a karanténnal

 „4 hét karanténban voltunk. Én nem voltam koronás csak a lakótársam.  A legelején még amikor kiderült, hogy be leszünk zárva, olyan izgi volt. Elterveztük, hogy filmezünk, főzünk, sütünk. Aztán amikor a lakótársam tényleg elég rosszul volt akkor ő nem tudott mit csinálni és viszont nem voltam beteg és nem is az hogy unatkoztam, hanem, a teszt eredményeket várva teljes bizonytalanságban voltam, hogy vajon én is elkaptam- e na én mikor leszek vajon rosszul. De rajtam nem jött ki és a végén már átcsapott az egész abba, hogy nagyon frusztráló volt, hogy nem mehetsz ki, csak faltól falig élek, rémálmaim is voltak, hogy a városban vagy egy bevásárló központban vagyok és mindenki vádol, hogy de te koronás vagy és nem lehetsz itt, megfertőzöl mindenkit. Azon gondolkoztam, hogy most vajon amihez hozzá érek az is fertőzni fog, egy biológiai fegyver lesz utána? Én magam amúgy tüntet mentes vagyok de fertőzök? Ezt feldolgozni az otthoni bezártsággal együtt nehéz volt. Az, hogy te egy vírust hordozol és nem mehetsz sehova. Nekünk az segített, hogy nagyon sokan segítettek nekünk, amiért nagyon halás vagyok és így velük is messziről azért tudtunk kommunikálni, meg persze az is hogy nem egyedül voltam bezárva. De azért a közösség hiányzott. Felvettük a nyugdíjas életet. Amikor így lelassul minden és ilyen nyugdíjas életet élsz és akkor elgondolkodtam olyan dolgokon, amiken amúgy soha. pl: milyen gyümölcs ez az alma? édes is nem is, miért vékony a héja, annyi fajta gyümölcs van ez miért pont így néz ki, miért ilyen az állaga, Milyen érdekesek a fák stb. Igazából sorozatokat nem is néztünk, nem is nagyon használtunk telefont igazából, azokat untuk, főleg úgy, hogy egész nap pihensz, akkor a filmezés igazából már nem pihentet, hanem egyszerűen nincs kedved ott feküdni 2 óra hosszát, úgy, hogy amúgy se csináltál semmit egész nap. Nem adott annyit, hogy lefoglaljon, inkább beszélgettünk nagyon sokat, főztünk, festettem rendet raktam, tényleg a ruhás szekrényemet is szín szerint, meg inkább elkezdtem online sakkozni. Muszáj volt valami hasznossal elfoglalnunk magunkat. sokat beszélgettünk mélyebben, és olyan dolgokról amikről eddig nem, elgondolkoztunk sok mindenen. Rájöttem, hogy nagyon sok idő még megismersz valakit, pedig a lakótársam egy nagyon régi barátnőm is, és milyen sok gondolata van egy embernek, amik csak egy ilyen helyzetben kerülnek elő.”

„Én voltam rendesen vírusosan karanténban és ott, ha egyedül vagyok, akkor az egy nagy mélypont lett volna, de szerencsére nem voltam egyedül. Bár így se volt könnyű a 4 fal között, még a szemetet sem viheted ki. Még az sincs, hogy jókat kajálj mert ízeket sem érzel. Elég rossz volt, aztán amikor jobban lettem, akkor már dolgoztam és az is segített, hogy letudom kötni magam. Meg dumáltunk, filmeztünk együtt akivel be voltam zárva. Ami megvisel egy idő után ez a tényleges bezártság. Még a szemetet sem viheted ki. És ellenőrizni is tényleg jöttek ilyen random időpontokban pl. reggel 7-kor. Ők keltettek, de kicsit még örültünk is nekik, mert nem csak egymást, hanem másokat is láttunk és volt még kivel beszélni”

Mi segített át a nehezebb napokon vagy a mélyponton, ha volt ilyen?

„Ha valaki halad előre akkor motivált. Szóval szerintem, ha van idő menedzsment, nekem például ez az, hogy összeírom, hogy mi az, amit az nap meg kell csinálnom és mi az, amiket jó lenne megcsinálnom. Én ezt nem a vírus szabta otthonlét, miatt kezdtem el, hanem amúgy is csináltam, de szerintem jó, hogy sokan a helyzet miatt ezt elkezdték, mert így tényleg motivált maradsz és nem esel szét. Nem az lesz. hogy itt egy csomó idő és nem tudod mit kezdj vele, hanem lekötöd az idődet és nem az lesz, hogy csak lötyögsz és sodródsz az árral, mert az nem annyira hatékony. Ha viszont kitűzők célokat, hogy mit csináljak, akkor, ha nem is csinálom meg mondjuk aznap, azért maga a tudat ad egy belső ösztönzést, hogy ha ezt megcsinálom a héten akkor már tudom, hogy egyről léptem a kettőre. A social médiás felületeket is, én tudatosan használom kevesebbet, mert azzal észre sem veszed és elmegy az idő.”

„Nekem ahhoz, hogy átlendüljek a mélypontot, kell, hogy csöndben egyedül lehessek és közben elfoglaljam magamat valamivel, amit szeretek. De, ami a legjobban segít, ha a szabadban lehetek egyedül és például az állatokkal foglalkozok, és gondolkozok, utána tök jól vagyok.”

„Én ezt a vírus időszakot ilyen önfejlesztésre meg ilyesmire fordítottam. Plusz egyik munkatársammal indítottunk egy kis vállalkozást és abban tevékenykedtem elég sokat. Szóval a bezártságot így „vészeltem át”. hogy lekötöttem meg fejlesztettem magam. Kell valami kreatív dolog az embernek. Vagy belekezdeni valami ilyenbe vagy fejleszteni már egy meglévőt. Sokan amúgy nem tudják, vagy nem gondolnák, de a programozás is ilyen, (ami nekem a munkám), szinte sosincs két ugyan olyan munka. Találni kell valami olyat, ami újra motivál, vagy amiben megvalósítod önmagad. Valami új vagy kreatív dolgot, ami amúgy sok mindent jelenthet, mert olyan dolgok is lehetnek kreatívak valamilyen szinten, amit nem is gondolnánk, hogy az. Kell, hogy belekerüljünk néha abba a flow élménybe, ami egy boldog és kiteljesedett állapot (mert az agyad nagy részét használod, vagy is elég produktív az agyad) ez kell mert, ha nem kerülünk bele rendszeresen akkor az egy nagy hiány lehet, ami aztán vezethet egy „mélyponthoz”. A flow egy olyan mentális állapot, amikor megszűnik körülötted a világ és belemélyedsz abba, amit csinálsz, ez leginkább olyan dolog, amit szeretsz.”

”Amit tudok a „sorstársaimnak” javasolni, hogy találjanak valami új dolgot, amit megtanulhatnak, elsajátíthatnak, valamit, ami újdonság és leköt. Mivel a régi szokások, hobbik már nem kötnek le vagy már ráuntunk, ezért kell újítani. Plusz ne csináljanak túl sok mindent egyszerre, (pl. sorozatnézés közben chatelés 2 emberrel plusz sütögetés) mert a túl sok minden közben, valójában nem csinálsz semmit rendesen, aminek az lesz a vége, hogy ráunsz mindenre és ha már nem tudsz mit csinálni, akkor jön a mélypont/depresszió.”

Ahogy a beszámolókból láthattuk, sokan sokféleképpen tapasztalhattuk meg a COVID miatt kialakult helyzet hatását az életünkre. Van, akinek, nem változott sok minden, így van, akit nem viselt meg a helyzet különösebben de van akinek vagy kapcsolataira vagy a személyiségére van akinek pedig az egész életére hatással volt. Sok mindenben megegyeztek a vélemények és pár dologban eltértek. Egy biztos, akár hasznára vált valakinek akár nem a helyzet, azért a végét még is mindig nagyon várja.

Szerző: Boldizsár Dóra

A blog alapító-szerkesztője a témában az ATV-Startban adott interjút, amit itt meg lehet nézni: