Lehet, hogy már százszor is próbáltunk egy-egy dologban megváltozni, de nem jött össze. A háttérben egy ritkán hangsúlyozott ok állhat. Vajon mi ez?

Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus új könyvében (100 mondat, amely megváltoztatta az életemet) megismerteti velünk azokat a mondatokat, amelyek megváltoztatták életét azáltal, hogy hatással voltak személyiségének, karakterének és döntéseinek alakulására. Ne aggódjunk, nem a ma oly népszerű gyors önismereti leckékkel kecsegtető önsegítő könyvek stílusával találkozunk, nem idegen emberek, kliensek eseteit olvassuk, hanem a szerző életének őszinte, személyes történeteit, melyek minket is lelassulásra, gondolkodásra és önreflexióra sarkalnak. Könyvének fontos "szereplői" a transzgenerációs téglák, melyek olyan sorskönyvi szólás-mondások esszenciái, melyek egyetlen mondatba sűrítenek egy "életigazságot". Legyinthetünk rájuk és figyelmen kívül hagyhatjuk jelentőségüket, pedig akár egész sorsunkat, életünket, mindennapjainkat határozhatják meg döntéseink, választásaink révén.

"A férfik mindig ugyanazt akarják"  avagy transzgenerációs tégláink

„Amit elkezdtél, azt fejezd is be!” „Visszanyal még majd az a fagyi!” „Meglesz még ennek a böjtje!” Biztos neked is ismerősen csengenek ezek a szófordulatok, mondatok és tudnád még jó néhánnyal folytatni a sort. Ezek az úgynevezett transzgenerációs téglák, amelyek tartalma felforgatja az életünket. A szerző szerint ezek „egy, a gyermekkorban a szülőktől és a kiemelten fontos személyektől kapott üzenetek rendszere, amelyek alapján döntést hozunk önmagunkra, a jövőnkre, a világra és a kapcsolatainkra vonatkozóan. Olyan szólásmondások esszenciája ez, amely egy mondatba sűrít egy-egy igazságot, amit a gyermek – és később a felnőtt is- feltétlen életigazságnak tekint”.

Szülők, idegen nő a villamoson, osztálytárs, tanár, Napóleon, Biblia, Vajda János, Jung – csakhogy néhányat említsek, a könyvben szereplő 100 mondat szerzői, forrásai közül. Ahogy látható az életünket befolyásoló mondatok lehetnek egyéniek, egyediek a saját családra jellemző szófordulatok, amik talán egy kívülálló számára indoklást érdemelnek, ugyanakkor lehetnek gyakoriak, általánosak, sokak által ismert szólásmondások. Sőt léteznek tipikusan magyar lélekre jellemző transzgenerációs téglák, amelyekben valamennyien osztozunk. Ilyen például az örök bizalmatlanságot erősítő „Ne bízz senkiben!” vagy a ”Járt utat járatlanért el ne hagyj!” intelmek. Ez utóbbi akadályozza meg, hogy annak ellenére, hogy tudjuk, ahol most vagyunk nem jó nekünk, de a váltástól, kockázatvállalástól félve nem merünk ráállni az újra, az ismeretlenre.

Már-már determinálják sorsunkat

Habár felnőttkorunkra ezek egy részét elfelejthetjük, döntéseinkre, választásainkra jelentős hatást gyakorolnak, sőt elakadásaink, játszmáink, konfliktusaink során pedig tudattalanul is megismételjük tartalmaikat. Hogyan lehetséges ez? Nézzük meg egy könyvi példával! A pszichológus a pénzügyekre vonatkozó szabályra hozza az alábbi történetet, aminek a főszereplője, Klotild, aki pénzügyi gondokkal küzd: vannak bevételei, de pénze nincs. Az áttörést azt hozta, amikor a felszínre került a „Nem a pénz a fontos, hanem a tiszta lelkiismeret” mondat, amelyet számtalanszor hallott családjában felnőve. Bár felnőtt fejjel tudjuk mit jelent ez, de Klotild kis gyermekként úgy értelmezte, hogy a pénz és a tiszta lelkiismeret egymást kizáró tartalmak: olyan nincs, hogy van pénzed és a lelkiismereted is tiszta. Ördögi kör ez, önbeteljesítő jóslatként hatott életére! Rendes emberként inkább a tiszta lelkiismeret mellett tette le a voksát, mintsem a pénz mellett.

A transzgenerációs tégláink szimbolikus jelentősége

„Élj úgy, hogy fölötted csak a Jóisten lakjon” – kapta meg a szerző több ízben is ezt az atyai jótanácsot. Hasznos útravaló, ha később az ember a fölötte lakók zajaitól vagy egyéb kellemetlenségektől akarja magát megkímélni. Gondolnánk, hogy ez az ártatlan mondat a szerző személyiségét és így a munkával kapcsolatos döntéseit is befolyásolta? Ezzel a tanáccsal egyben vágyat kapott a nagyobb személyes mozgástérre, szabadságra, függetlenségre. Így talán nem meglepő, hogy az alkalmazotti beosztásból oly könnyen és szívesen váltott a vállalkozói létformára, ahol az ember a maga ura lehet.

Ártatlannak tűnő, megmosolyogtató transzgenerációs tégláink

„Ha nincs nálad személyi, bevihetnek”- habár a pszichológus nem emlékszik pontosan kitől kapta ezt a mondatot, de abban biztos, hogy életét végigkísérte. Elbeszélése szerint a legkülönbözőbb helyzetekben is nála volt a személyi, hisz ez tűnt akkor természetesnek. Olyannyira, hogy többször amikor úszott, furcsa érzés lett rajta úrrá, ami ilyenkor elő szokott bukkanni benne, az valójában a személyi igazolványának hiányára utal. Látszólag ártatlan mondatról van szó, de mi is az üzenete? Az, hogy mindig résen kell lenni, készenlétben állni, hiszen bármikor igazoltathatnak. Számítani kell arra, hogy bármikor jöhet olyan helyzet, hogy lépni kell.

Transzgenerációs téglák, mint címkék

„Nincs nyelvérzéked” – kapta meg a szerző gyermekkorában környezetétől. „Az önismeret ott kezdődik, hogy ha valaki jellemez bennünket, akkor bár elgondolkodhatunk e jellemzésen, tudjuk, hogy ez csak egy vélemény és egyáltalán nem biztos, hogy olyanok is vagyunk. Jelentheti, de ez nem bizonyosság.” – fogalmaz a szerző. Talán nem meglepő, hogy erre gyermekkorában az ember nem képes és akármilyen címkével ruházzák fel, a legtöbb esetben magáévá teszi és azonosul vele. Szubjektív igazságtartalma miatt szorongást generál, önbeteljesítő jóslatként hathat teljesítményére, sőt a címkével ellentétes pozitív megerősítéseknek, dicséreteknek is ellenáll.

Limpár Imre előadás közben. Fotók: Kósa Erika Akadémia Körtvélyesi Dominika Foto

Életkérdések

A transzgenerációs tégláink lehetnek elvek, eszmék, különböző intelmek, megsebezhetnek, gyógyíthatnak és jelenthetnek életkapaszkodót, erőforrást egy-egy krízis, nehéz pillanat esetén. Akár megválaszolandó kérdések, úgynevezett életkérdések is lehetnek tégláink, amelyek tartalmuktól függően felemelnek, motiválnak, feldühítenek vagy éppen egy kis merengésre sarkalnak. A pszichológus olyan kérdéseket vonultat fel, mint a „Mit változtatnál az életeden, ha háromszázmillió forintot utalnának a számládra?” „Mit üzennél a tizennyolc éves énednek?” „El tudnád készíteni önmagad használati útmutatóját?” „Szóba állna -e a jövendőbelid azzal a személlyel, aki most vagy? ” „Mi a következő lépés?” „Hogyan szolgál ez engem?”

Megéri rászánni az időt ezeknek a megválaszolására majd pedig időről-időre elővenni és újra elmerengeni rajtuk. Ezek az önismeretet fejlesztő gyakorlatok, technikák kivétel nélkül nagyobb tudatosságra és önreflexióra indítanak bennünket. Felébresztik a felelősségérzetet és visszaadják a kontrollt az kezünkbe.

Örökre ezeknek a mondatoknak a fogságában kell ragadnunk?

Lehetséges kijutni a transzgenerációs tégláinkból épített börtönből, amennyiben azonosítottuk azokat? A pszichológus szerint ugyan nagyon fontos azonosítani, nevén nevezni "tégláinkat", de ez csupán az első lépés: érzelmi munkára - ami a terápiák fő hatótényezője – és a cselekvés komponensére is szükségünk van. Gondoljuk tehát át, hogy mit tudunk változtatni egy-egy mintázat felismerését követően. Azokat a transzgenerációs tégláinkat, amiket nem tudunk letenni, mert pszichénk alapját képezik, személyiségünk alkotóelemévé váltak, fogadjuk el azokat önnön részeinknek és tanuljunk meg azokkal együtt élni. Végül pedig ne feledjük: ne az áldozatszerepbe süllyedve mutogassunk őseinkre, hanem hozzuk meg a megfelelő döntéseket!

„Újabb nap a paradicsomban”

A gyakran elhangzott szavaknak, mondatoknak sorsformáló hatása van, vállaljunk tehát felelősséget, mind önmagunk mind a következő generációk sorsa érdekében! Habár nincs garancia arra vonatkozóan, hogy a pozitív tartalmú mondatok gyakori emlegetése transzgenerációs téglává válva, tovább adódnak gyermekeink számára, de egy próbát mindenképp megér. A pszichológus „Újabb nap a paradicsomba” mondattal kíván hatást gyakorolni gyermekének jövőjére, gondolkodásmódjára.  Elmondása szerint, ha ez csupán annyira elég, hogy a jelenben erőforrást, kapaszkodót nyújt neki, már megéri a kísérletet.

Limpár Imre könyvével egy fantasztikus önismereti utazásra invitál bennünket, saját példáján keresztül bátorít, hogy merjünk szembenézni életutunkkal, az azt befolyásoló erőforrásokkal, elvekkel, buktatókkal, kérdésekkel, merjük megkérdőjelezni azok igazságtartalmát és meghozni a megfelelő döntéseket. Mindezt pedig szakértelmével gazdagítva kedves, alázatos és humoros hangvételben teszi.

Békési Tekla pszichológushallgató írása

Ha tetszett a cikk, megoszthatod, hogy másokhoz is eljusson és nézd meg Limpár Imre egyik előadását: