Egy kutatás szerint az elmúlt 25 évben 70 %-kal nőtt a depresszió és szorongás aránya a fiatalok körében. Ez egybeesik az internet és a közösségi média térhódításával. Véletlen lenne? Aligha.

Egy 2014-es felmérés arra a következtetésre jutott, hogy az amerikaiak 90%-ánál fennáll a digitális eszközeik túlzó, helytelen vagy káros használata. Ez bizonyára azóta csak fokozódhatott, sőt, most a világjárvány idején még nehezebb megtalálni az egyensúlyt az offline és az online tevékenységek között.  Talán még kutatási eredmények sem kellenek ahhoz, hogy észleljük a helyzet súlyosságát. #digitálisdetox #instaböjt #metime - ezekkel a mai divatos kifejezésekkel is mind arra inspiráljuk egymást, hogy szakadjunk el kicsit az okoseszközeinktől, internet világától és éljük meg a valódi pillanatokat, gondoskodjunk önmagunkról és legyünk úgy igazán együtt a szeretteinkkel. Ki így - ki úgy, de próbálkozunk, mert érezzük, hogy nem jó ez nekünk. Szorongásunkat, magányérzésünket habár átmenetileg csökkentheti egy kis interneten töltött idő – egyfajta tüneti kezelésként hatva – de a mögötte levő valódi szükségleteinket közel sem tölti be. De miért ragaszkodunk mégis eszközeinkhez? Miért tűnik olyan biztonságosnak és vonzónak az online világ? Kik állnak e mögött? Hogyan lehetünk ellenállóbbak a cybervilágban? Hogyan változtatja meg az online tér a viselkedésünket? Többek között ezekről rántja le a leplet Dr. Mary Aiken Cybercsapda című új könyvében.

 A könyv írója, Dr. Mary Aiken cyberpszichológusként a digitális technológia emberi viselkedésre gyakorolt hatását vizsgálja. Szakterülete a törvényszéki cyberpszichológia, ami az úgynevezett cyberlábnyomokra összpontosít. Hogy mivel foglalkozik egy ilyen szakember? A nyomozókkal, kriminálpszichológusokkal ellentétben ő nem a tetthelyen fellehető fizikai vagy viselkedéses bizonyítékokat keresi és tanulmányozza, hanem a bűnözők cyberviselkedésére utaló bizonyítékait. Mary olyan nagynevű szervezetekkel működik együtt, mint az FBI, Europol, Interpol vagy a Fehér ház. Sőt a sokak által ismert CSI: Cybert sorozatot is az ő személye és munkássága inspirálta.

   Az Írónő célja, hogy informáljon minket azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van ránk a cybervilág és hogyan viselkedünk benne. Nagyon fontosnak tartja, hogy mi, akik ezeket a technológiai eszközöket használjuk, ismerjük a minket befolyásoló hatásait, veszélyeit és tudatosítsuk ezeket magunkban. Ez az első lépés, ha ez megvan, sokkal könnyebb a problémás eszközhasználat megelőzése, vagy már kialakult problémák megoldása.

   Nagyon szimpatikus és józan hozzáállása van a technológiához. Nem azt mondja, hogy jó vagy rossz. A technológia semleges, mi döntjük el, hogy mire használjuk azt. Ezzel meg is érkeztünk a felelősség kérdésköréhez, amit sokat boncolgat könyvében. Amikor a technológia gyerekek fejlődésére gyakorolt hatását veszi górcső alá, konszenzusként vonja le, hogy igen, nagy felelőssége van a szülőknek – ami például a mintaadást, határok felállítását vagy a készülékek időnkénti ellenőrzését illeti – de hatalmas felelőssége van a technológiai vállalatoknak és a különböző appok fejlesztőinek. Ők azok, akik a gyerekek gyengeségeit, sebezhető pontjait kihasználják. Hiszen hogyan is tudna egy identitását kereső, kortársai elfogadására vágyó fiatal vagy éppen egy negatív énképpel, szegényes kapcsolatrendszerrel rendelkező tinédzser átlátni azokon az algoritmusokon, szoftvereken, amik csak a haszonszerzés céljából versenyeznek a figyelmükért?

Mary Aiken könyve ezért is egyedülálló, hiszen kendőzetlenül, szókimondóan vállalja tudományos álláspontját és annak ellenére, hogy a technológia bizonyos területekre kifejtett hosszútávú hatását csak évek, évtizedek múlva tudjuk megfejteni, eddigi tudományos ismeretinek birtokában és intuíciójára támaszkodva jelentős megállapításokat és lehetséges jövőbeli tendenciákat, következményeket vetít elő.

Több hasonló témában olvastam már, de a témát ilyen részletesen és minden aspektusból körüljáró könyvvel még nem találkoztam. Rengeteg kutatási eredményt, vizsgálatot és a való életből merített történetet vonultat fel az Írónő. Szó van többek között a kisgyerekek, tinédzserek és a technológia kapcsolatáról, függőségről, kényszeres viselkedésről. Külön fejezetben taglalja az úgynevezett cyberchondria, cyberromantika jelenségét és lerántja a leplet az internetnek, annak a részéről is, ami a hagyományos keresőmotorok számára nem hozzáférhető, a bűnözés melegágyának tekinthető „mély webről”. 

Teljességgel hosszú lenne bemutatni, éppen emiatt csak néhány pontban szeretném kiemelni azt, ami a figyelmemet leginkább megragadta.

• A cybertér tényleges hely? – szegezi nekünk a kérdést az Írónő már a könyv első lapjain. A válasza – mielőtt túl sokat vacillálnánk – az, hogy egyértelműen igen. Habár lehet, hogy egy térben vagyunk a szeretteinkkel és a kanapén fekve látszólag nem mozdulunk el, mégis egy másik világban vagyunk. Másfajta tudatállapotba kerülünk, másképp viselkedünk, érzünk és reagálunk. Gondoljunk csak arra, amikor becsatlakozva a barátokkal folytatott Messenger üzenetváltásokba odaégettük a süteményt, elveszítve időérzékünket. Vagy amikor véleménykülönbség esetén a barátunk olyan stílusban fejti ki álláspontját, hogy szinte rá se ismerünk, amit szemtől szembe a való világban biztos, hogy nem merne megengedni magának!

• Anonimként szenvtelenebbek vagyunk - Az interneten olyan új szokásokat és ezt erősítő közösségeket találhatunk, amik cyberszocializáció révén normálissá váltak! Ezt az anonimitás, gátlásvesztés is elősegíti. Vegyünk például, egy evészavarral küzdő fiatal lányt, aki a hasonló célokkal rendelkező kortársait pár kattintással megtalálja. Egy-egy tipp egymásnak és máris normalizálják és szocializálják a beteges viselkedést és szokásokat.

• Már 5 napot sem bírunk ki telefon nélkül! - Mi sem bizonyítja jobban a telefonfüggő viselkedés jelenségét, mint egy meghiúsult kutatás! Az Írónő kutatótársaival a szorongás alakulását akarta mérni olyan vizsgálati személyeknél, akik 5 napra átadják telefonjaikat. De egyetlen egy megszólított személy sem akarta napokra nélkülözi a telefonját, így más vizsgálati módszer után kellett nézniük. Ne higgyük azt, hogy a technika által érintett függőségek kimerülnek ebben vagy a videójáték függőségben! A kényszeres vásárlás is ide tartozik, amit mint minden problémás viselkedést, az online közeg felerősít és eszkalálódhat!

• A digitális mértéktartás óriási kihívás  - Mary rengeteg szinte hihetetlennek tűnő történetet mesél egy-egy jelenség alátámasztása, megmagyarázása céljából. Vegyük például annak a 22 éves koreai férfinak a példáját, akit 2010-ben azzal vádoltak meg, hogy megölte anyját, aki azzal nyaggatta, hogy fejezze már be végre a videójátékozást. Vagy annak a férfinak az esetét, aki ötven órán át videójátékozott, mielőtt elvitte a szívroham.

• Kiket szippant be leginkább a cybervilág? - A fiatalokon kívül kik a sebezhetőbb egyének az online közegben? Ez az a pont, ahol az ember személyisége, temperamentuma is sokat nyom a latba. Azok számára, akiknek nehézséget okoz, hogy kontroll alatt tartsák a viselkedésüket, koncentrálják a figyelmüket, hajlamosak a kényszeres viselkedésre vagy akár impulzívabbak, nem árt óvatosnak lenniük, amint átlépik a cybertér kapuját!

• Megosztott szülői figyelem és cyberbébik- „Figyelmeztetés: Ha nem néz gyermeke szemébe, azzal jelentős fejlődési hátrányt okozhat!” Furcsán hangzik, igaz? Pedig ha egy adott áru esetében a forgalmazó feltünteti, hogy kisgyermekektől távol tartandó vagy fulladásveszéllyel jár, ennek is lenne létjogosultsága. Biztosan mi is láttunk már telefonját pötyögő anyukát, ahogy hintáztatja gyermekét vagy olyan szülőt, aki az értesítéseket próbálja elolvasni, miközben gyermekét eteti.Mary egy új tendenciára hívja fel a figyelmet: 2016-ban született cyberbébik sokkal kevesebb személyes kapcsolatban és szemkontaktusban részesülnek, mint például az 1990-ben születettek, amikor még a szülők mindennapjait nem befolyásolta ilyen szinten az online közeg. Mi lehet ennek a hosszútávú következménye? A gyermek kötődési stílusának alakulására mindenképp rányomja bélyegét, ami azt is jelenti, hogy kevésbé lesznek képesek később szeretetet adni, érezni és tartós kapcsolatokat létrehozni.

• Kialvatlan tinik - Az Instagram felhasználóinak nagy része 18-29 év közötti, a fényképek túlnyomó részét mégis 12-17 év közötti fiatalok osztják meg. Ők arról számolnak be, hogy az öt legnépszerűbb közösségi média platform közül négy jelentősen fokozza a szorongás érzését. Ezek használata akár alvási problémákat, álmatlanságot, testkép-, táplálkozási zavarokat okozhatnak az eleve bizonytalanabb, önmagukat kereső tinédzsereknél.

• Mindennapos zaklatások - A zaklatás műfaja egyre inkább átkerül az online közegbe. Ez az ún. cyberbullying. Sajnos rengeteg bizonyíték áll már a rendelkezésünkre, mi szerint a fiatalok öngyilkossága mögött sokszor a cyberbullying és az áldozattá válás húzódik meg. Ne feledjük, hogy egy átlagos serdülő jobban odafigyel egy bántó megjegyzésre, mint dicséretre! Mi a különbség az online és a való világban bekövetkező zaklatás között? Az előbbi fő jellegzetessége a járókelő effektus vagy más néven felelősségdiffúzió. Ez egy olyan pszichológiai jelenség, ami szerint veszély esetén csökken a valószínűsége, hogy valaki közbeavatkozzon, ha mások is jelen vannak. Például: látom, hogy egy rosszindulatú kommentet kap egyik haverom a képe alá, de semmit nem teszek, mert ott van rajtam kívül 400 ismerőse, majd csak közbeavatkozik valaki, talán még hatékonyabban is. Másik jellegzetessége a már fentebb említett, digitális lábnyom. Amíg szóban bántalmaznak valakit, az eltűnik az éterben, de egy rosszmájú kommentet vagy a ma divatos, a másik kifigurázását célzó „mémek” bármikor lementhetőek, visszanézhetőek, megoszthatóak tömegekkel. Rossz belegondolni, hogy a hasonló incidensek a fiatalok énképére, önértékelésére milyen hatással vannak – pedig sajnos ezek nem egyedülálló, hanem mindennapos történések napjainkban.

• Én, én én! - A nárcisztikus viselkedést – amit szintén felerősít az online közeg – a fejlődés természetes részének tekinthetjük, amit általában kinövünk. De egy kutatás eredményei szerint 1982 és 2006 között megnőttek a Nárcisztikus Személyiségteszt skáláján elért számok. Ez egybeesik az internet térnyerésével. Talán nem is olyan meglepő, ha csak a sok szelfire gondolunk vagy a túlzottan személyes információk megosztását bátorító közösségi platformokra.

• Cyberén vagy én? - Az identitás egyre inkább a másik én, digitális teremtmény révén alakul ki. Ez az ún. cyberén: akik a digitális kontextusban vagyunk. Olyan jellemzőkkel bír, mint az idealizált énünk. Ezzel az imidzsformálással csak az a gond, hogy ha az identitás kiforrása előtt kezdődik, jelentős identitászavarhoz is vezethet. Nem beszélve arról, hogy kicsit mindenki megváltozik, attól függően, hogy kivel van együtt. Gondoljunk bele, hogy ez milyen mértékű formát ölthet a közösségi média platformokon, ahol több száz ismerőssel is tarthatjuk a kapcsolatot. És mi történik, akkor, ha a cyberénünk – tehát önmagunk legszebb, legviccesebb, legokosabb változata - elutasításba kerül? Ez a hasadt én belső konfliktusokat, kisebbrendűségi érzést vonhat sajnos maga után.

• Együtt mégis külön? - A technológia okozta elszigetelődés szerepet játszhat abban, hogy csökken a házasságok száma. Egyre többen vannak „együtt egyedül”. Mi az oka? Az intimitás bizonyos fokú kockázattal jár, és akik fájdalmas tapasztalatokat szereztek, azok számára ez különösen megterhelő. Ilyenkor csábító menekülőút a technológia: kapcsolatban vagyunk, de egyszerre védekezünk is ellene. Felmérések is bizonyítják, hogy a valódi vagy némelyek szerint régi módinak talált randik száma sajnos csökken. A chatelés, randialkalmazások és szextelés vették át a helyüket.

• Internet az orvos helyett! - Az egészség miatti aggódás és félelem több problémát okozhat, mint maga a betegség, hiszen az online keresések eredményezte találatok alapján felesleges orvosi konzultációkra és beavatkozásokra kerülhet sor. Ez az újkeletű jelenség a cyberchondria nevet viseli. Úgyhogy Mary szavaival élve: „óvatosan a kereséssel!”

   A jó hír, hogy a téma aktualitásának és súlyosságának ellenére egy nagyon olvasmányos könyvről van szó. Nem riogatni szeretne a negatív statisztikákkal vagy az internethasználat veszélyeivel, kockázataival. Nem az áldozatmentalitást és a tehetetlenséget sulykolja olvasóiba, hanem aktív cselekvésre és szókimondásra ösztönöz. Bátorít, hogy alkalmazkodjunk jobban a cyberközeghez: legyünk ellenállóbbak, mértéktartóbbak és fegyelmezettebbek. Vonjuk felelősségre azokat, akiket kell! Figyeljen oda végre a technológiai ipar az általa gyártott termékekkel járó társadalmi problémákra!

   A könyv bátran forgatható érdeklődő laikusoknak és a témában jártasabb embereknek akár szakembereknek is. Az előbbieknek segít, hogy a különböző témák fokozatosan vannak felépítve, a különböző fogalmakat, magyarázóelveket érthetően definiálja, sőt külön szószedet is található a könyv végén, ami nagy segítségükre lehet, ha valahol elvesztették volna a fonalat. A témában jártasabb vagy kutató személyek is biztosan találnak számukra új információt illetve bármikor felcsaphatják a könyv „Tárgymutató” és „Jegyzetek” részét; utóbbiban az összes említett kutatás, vizsgálat forrása meg van jelölve, amennyiben részletesebben olvasnának egy-egy adott témában.

   Így karácsony közeledtével is remek választás lehet, különösen, ha vannak szülők, pedagógusok, pszichológusok, fiatalokkal foglalkozó szakemberek, illetve az online világ rejtelmeit megismerni kívánó a szeretteink között, akiket szeretnénk meglepni. Azon túl, hogy egy érdekes és szemnyitogató könyvvel gazdagodik gyűjteményük, a benne rejlő gyakorlati tanácsok hasznos iránymutatók lehetnek számukra a mindennapok során. Ne feledjük, minél többet tudunk a cyberhatásokról, annál védettebbek leszünk mi és környezetünk is az online térben!

 Szerző: Békési Tekla pszichológushallgató

Nyerd meg a könyvet, gyere játszani a blog Facebook-oldalára vagy az  Instagramra 

 Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is!