Ki taníthatna leghitelesebben arról, hogyan éljük túl életünk legnagyobb nehézségeit, ha nem egy holokauszttúlélő, aki ráadásul még  világhírű pszichológus is? A magyar származású holokauszttúlélő Edith Eva Eger könyve arra tanít, hogy körülményektől függetlenül dönthetsz úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választod! Sokak életét megváltoztatta ez a könyv, segített a megbocsájtásban,  önmagunk megismerésében és sorsunk jó irányba terelésében.

Edith Eva Eger A döntés című könyvét édesanyám kezdte el olvasni egy kedves ismerősének ajánlására, ami az én érdeklődésemet is felkeltette pszichológiai vonatkozása révén, mivel az egyetemen pszichológia szakos vagyok. Nem sok idő kellett, hogy rájöjjek, hogy nem egy mindennapi, hanem egy értékes mondanivalóval rendelkező, csodálatos könyvről van szó, de nézzük is miért!

Edith úgy élt, mint bármelyik másik tini lány: tanulás, barátnők, hobbi – ami esetében egyet jelentett a balettel – és persze a diákszerelem... Mígnem egy nap 1944-ben egyik percről a másodikra gyökeresen megváltozott az élete. 16 éves volt, mikor Auschwitzba deportálták szüleivel s nővérével együtt zsidó származása miatt. Szüleit szemei előtt ítélték halálra, eddigi megszokott élete darabjaira hullott. Innentől kezdve egy cél lebegett a szemei előtt: életben maradni. Megélni a holnapot.

Dr. Edith Eva Eger könyve több mint a haláltábor leírása. Természetesen ennek is helye van, pláne miután még mindig megfigyelhető a holokauszt tényének szőnyeg alá seprése, relativizálása vagy éppen tagadása. De ő ezen túlmenően a saját túlélésének, gyógyulásának történetét tárja olvasói elé, tanácsokkal s útmutatókkal gazdagítva. Mindezt egy nagyon emberi, személyes hangvételben teszi.

A könyv fő mondanivalója – és egyben, ami a legnagyobb hatással volt rám a mai napig – az az, hogy a döntés a mi kezünkben van. Annak ellenére, hogy nem tudjuk megváltoztatni, ami történt velünk vagy „csak úgy” elfelejteni a múltat, felelősek vagyunk az életünkért. Áldozattá bárki válhat, ez kívülről érkezik (baleset, kirekesztő törvény, rossz szándékú ember stb.) de az áldozattudat az már belülről fakad. Ez utóbbiba már van beleszólásunk, megválaszthatjuk hozzáállásunkat, cselekedeteinket. Nem muszáj, hogy az emlékeink és az azokból fakadó félelmeink, elvárásaink irányítsanak minket. Dönthetünk: áldozatok vagy inkább túlélők szeretnénk lenni.

Döbbenetes volt olvasni, hogy az ember micsoda erőtartalékokat tud magában mozgósítani ilyen embertelen körülmények között is. Vannak a könyvben olyan részek, amelyek szinte képszerűen elevenedtek meg bennem olvasás közben. Azt hiszem, ezeket nem fogom elfelejteni egy jó ideig. Például amikor Edith minden lelki erejét összeszedve táncolt Mengele parancsára vagy mikor a halál kockázatát is vállalva friss répát szerzett éhező nővérének. Azt, hogy a gyermeki részeiknek – kíváncsiság, fantázia – megőrzésével micsoda menedékre leltek, mondván, hogy ami az elméjükben van, senki nem tudja elvenni tőlük. Azt, hogy a remény megőrzése milyen mértékű élni akarást szabadított fel bennük.

Érdekes volt látni, hogy Edith milyen érzésekkel, kételyekkel és kérdésekkel küzdött megmenekülését követően és hogy hogyan sikerült újra felépíteni az életét, megtalálni identitását. Saját bőrén tapasztalta, hogy a múlt tagadása, elfojtása, nemhogy nem segíti elő, de akadályozza saját belső szabadságának megtalálását. Ezt a felfedezését viszi be magánpraxisába és ismerteti meg klienseivel, miután pszichológus képzettséget szerzett, hogy embereken segítsen. A könyv utolsó részeiben pedig a különböző problémákkal küzdő pácienseivel folytatott munkájába kaphatunk betekintést, akikhez kivétel nélkül nagy szakértelemmel, empátiával és alázattal közeledett.

Gondolkoztam, hogy kinek ajánlanám ezt a könyvet. Aki szereti a történelmet, érdeklődik a pszichológia tudománya iránt vagy éppen egy remek önsegítő könyvet keres? Nem. Ezt a könyvet mindenkinek olvasnia kell. Hiszen ahogy olvashatjuk a könyvben, mindenkivel történhetnek rossz dolgok: fájdalmak, csalódások, nehézségek, kudarcok… Ugyanakkor mindig eldönthetjük, hogy hogyan reagáljunk tapasztalatainkra. A múltban való ragadás az, ami megakadályozza, hogy a maga teljességében éljük életünket. Ebben szeretne segíteni az Írónő, hogy ne a mi élményeinket kicsinyítsük le, mondván mi ez Auschwitzhoz képest, hanem azt mondhassuk, hogy „Ha ő meg tudja tenni, én is meg tudom!”.

szerző: Békési Tekla pszichológushallgató

Nézd meg, mit üzent Edith Eva Eger a könyv magyar nyelvű megjelenésekor:

Ez az interjú is érdekes lehet az írónővel:

Címlapon: Edith Eva Eger nővérével, Magdával. forrás: Dr. Edith Eger Facebook-oldala

 Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is!