Összeállítottunk egy sokrétű ajánlót a közelmúlt legizgalmasabb, leghasznosabb könyvmegjelenéseiből a digitális bennszülöttekről, vagyis az alfa-, és Z-generációról. Ha szülőként, pedagógusként, vezetőként vagy munkavállalóként érdekel a téma, felbecsülhetetlen segítség lesz ez a lista!
Jean M. Twenge pszichológus, a San Diego-i egyetem tanára több mint 25 éve foglalkozik azzal, hogy vizsgálja digitális bennszülött generációk életét. Ha szeretnénk jobban megérteni a Z-generációt, vagyis a mai tinédzsereket és húszas éveik elejét taposó fiatalokat, akkor érdemes kezünkbe venni és elolvasni Twenge magyarul is megjelent IGeneráció című könyvét (a szerző a ’95 után születtekkel, vagyis főként az itthon Z-generációként ismert csoportot nevezi iGenerációnak).
A pszichológus, aki 25 éve foglalkozik generációs különbségek vizsgálatával könyvében arról ír, hogy 2012- től miképpen változott meg a tinédzserek érzelmi állapota és viselkedése, ugyanis a korábbi, millenniuminak (1980–2000 között születettek) nevezett nemzedékre még jellemző vonások ebben az időben tűntek el. Átfogó képet ad a világunkban zajló és a fiatalok felnőtté válását meghatározó társadalmi, kulturális és digitális változásokról is. Ez azért fontos, mert így könnyebben megérthetjük, mi miért történik úgy a mai digitális bennszülöttek életében.
A poszt itt folytatódik: https://panpeterstop.blog.hu/2020/08/09/konyv_melybol_megismerheted_a_digitalis_nemzedekeket