Hogyan változtak meg a kapcsolataink az elmúlt évtizedekben? Hibásak-e a szülők abban, hogy gyermekeik nehezebben szakadnak el a családi fészektől? Mi lehet az oka annak, hogy a fiatalok a társas kapcsolatok helyett, inkább a szoba magányát választják? - Erről beszélgettünk a népszerű talkshow-ban.
Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!
Pán Péter, STOP!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr5015681772
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reactor 2020.05.27. 22:23:08
A szülők nem hibásak, miért is lennének azok? Két-három évtizeddel korábban egész generációk éltek együtt, egyetlen házban, és még így is alig jöttek ki. Ez az újmódi luxus, hogy mindenkinek saját kérója legyen, alig húsz-harminc éve jelent meg kishazánkban, az ebbe született generáció még épp hogy csak belépett a felnőttkorba. Mindez úgy, hogy régebben még jóval egyszerűbb volt lakáshoz jutni - sőt, még építeni is egyszerűbb volt, mert nem kellett az ország összes hivatalát körbeudvarolni engedélyekért, amit aztán a sok kamuszakmás faszfejű bürokrata aktatologató szarházi nagy kegyesen másfél év alatt elbírál, és vagy megadja az engedélyt, vagy nem. Arról nem is beszélve, hogy régebben mennyivel többet is ért a forint, ma meg egy inflációs játékzseton lett. Ha a kormány nem dotálná, valahol a százmilliárd milpengős szintjén tengődne. Anno lehet nem volt a fizetésed több ötezer forintnál, cserébe kényelmesen megvoltál belőle + félretenni is tudtál. Ma meg hiába keres valaki sok pénzt, ha a 90 százalékát elviszi a létfenntartás és az adók.
Tehát nem a szülők a hibásak, rendszerszinten van elbaszarintva az egész dolog. Magyar fizetések mellett önerőből harmincéves korra esélytelen saját kecót venni, hacsak nem senior programozó, vagy valami ügyvezető igazgató az illető.
Summa summárum: azért maradnak a gyerekek a családi fészekben, mert ma már 2-3 fizetés kell ahhoz, hogy úgy-ahogy megéljenek az emberek, míg nyolcvanötben egy is bőven elég volt. Édesanyám, aki anno 4 gyereket vállalt (velem együtt), megtehette, mert egyetlen fordítói állással is jelentős tőkét halmozhatott fel. Ma már egy gyereket se vállalna, pedig okleveles könyvvizsgáló, és bizony nem keres rosszul. És mégis...
Ezen érdemes elgondolkodni. No persze aki két kiló krumpliért hagyja szétverni az országot, az úgyse fog.
A fiatalok maguktól a társas kapcsolatoktól nem fordultak el, legalábbis én azt látom,a bulinegyedben a partyburgonyák mindig jókora csürhékbe verődve tobzódnak. Az introvertáltaknak pedig egyszerűen nincs szükségük társas kapcsolatra, legalábbis nem olyan sokra, mint egy extrovertáltnak. Ez van: akadnak, akik nem attól érzik jól magukat, hogy minél több ember veszi őket körül. Ők inkább a szobában fognak olvasgatni, játszani, művészkedni, vagy akármi.
Tehát nem a szülők a hibásak, rendszerszinten van elbaszarintva az egész dolog. Magyar fizetések mellett önerőből harmincéves korra esélytelen saját kecót venni, hacsak nem senior programozó, vagy valami ügyvezető igazgató az illető.
Summa summárum: azért maradnak a gyerekek a családi fészekben, mert ma már 2-3 fizetés kell ahhoz, hogy úgy-ahogy megéljenek az emberek, míg nyolcvanötben egy is bőven elég volt. Édesanyám, aki anno 4 gyereket vállalt (velem együtt), megtehette, mert egyetlen fordítói állással is jelentős tőkét halmozhatott fel. Ma már egy gyereket se vállalna, pedig okleveles könyvvizsgáló, és bizony nem keres rosszul. És mégis...
Ezen érdemes elgondolkodni. No persze aki két kiló krumpliért hagyja szétverni az országot, az úgyse fog.
A fiatalok maguktól a társas kapcsolatoktól nem fordultak el, legalábbis én azt látom,a bulinegyedben a partyburgonyák mindig jókora csürhékbe verődve tobzódnak. Az introvertáltaknak pedig egyszerűen nincs szükségük társas kapcsolatra, legalábbis nem olyan sokra, mint egy extrovertáltnak. Ez van: akadnak, akik nem attól érzik jól magukat, hogy minél több ember veszi őket körül. Ők inkább a szobában fognak olvasgatni, játszani, művészkedni, vagy akármi.