A felnőtté válás sosem volt egyszerű. Manapság még nehezítettebb a pálya, mint korábban bármikor. Az USA-ban már úgynevezett "felnőttködés iskolát"  is alapítottak, hogy segítsék a Z-generációsokat az önállósodásban.

Sokan mondják, hogy a technikai újításokat mindig gyanakvás fogadta, mint például néhány évtizede a sok tévézést tettük felelőssé társadalmi problémákért (bár kutatások igazolják a TV-zéssel eltöltött idő tényleg okoz változásokat, még az agyban is). Az okostelefonok korában azon van a sor, hogy feltérképezzük milyen hatással van viselkedésünkre, életünkre, szokásainkra. Jean M. Twenge pszichológus, a San Diego-i egyetem tanára több mint 25 éve foglalkozik azzal, hogy ezt vizsgálja elsősorban a digitális bennszülött generációk életében.

Ha szeretnénk jobban megérteni a Z-generációt, vagyis a mai tinédzsereket és húszas éveik elejét taposó fiatalokat, akkor érdemes kezünkbe venni és elolvasni Twenge magyarul is megjelent IGeneráció című könyvét (a szerző a ’95 után születtekkel, vagyis főként az itthon Z-generációként ismert csoportot nevezi iGenerációnak). A pszichológus, aki 25 éve foglalkozik generációs különbségek vizsgálatával könyvében arról ír, hogy 2012-től miképpen változott meg a tinédzserek érzelmi állapota és viselkedése, ugyanis a korábbi, millenniuminak (1980–2000 között születettek) nevezett nemzedékre még jellemző vonások ebben az időben tűntek el. Átfogó képet ad a világunkban zajló és a fiatalok felnőtté válását meghatározó társadalmi, kulturális és digitális változásokról is. Ez azért fontos, mert így könnyebben megérthetjük, mi miért történik úgy a mai digitális bennszülöttek életében. Nézzünk meg ezek közül néhányat:

Lassú felnövés

Ez a fejezet kimondottan érdekelt, hiszen hogy ne érdekelne egy olyan bloggal, aminek az a neve, hogy Pán Péter, STOP!. Blogom indítása előtt egy hat hónapos projekten dolgoztam egy multinacionális cégnél, ahol az átlagéletkor 30 év volt. Addig általában én számítottam fiatalnak a munkahelyen, most én lettem a rangidős, ráadásul három gyermekes édesanyaként szinte még kakukktojásnak is számítottam. Ami nagyon meglepett, hogy az Y-generációs munkatársaim közül sokan kerestek meg, hogy beszélgessünk a felnőtté válással kapcsolatos kérdéseikről. Általában ugyanis ők a kortársaiktól vagy az internetről tájékozódnak a témában, de meglepett, hogy élőben is igényük van az ilyen jellegű „konzultációkra” gyakran több diplomás, külföldi munkatapasztalattal rendelkező embereknek is. Ifjúsági munkában is nem egyszer tapasztaltam, hogy magasan képzett huszonéves fiatalok a felnőtté válás, szülőkről való leválás területén sokkal több nehézséggel küszködnek, mint mondjuk tíz éve. Míg a babyboomerek generációjának a jogosítvány megszerzése Amerikában a függetlenséget is jelentette (oda mehetsz, ahová akarsz), addig a mai 17 évesek közül egyre kevesebben ülnek be az autós iskolákba. Az Egyesült Államokban a diákmunkát vállaló tinédzserek száma is csökken a korábbi nemzedékekhez képest. Azt gondolhatnánk, hogy azért van így, mert többet kell tanulniuk, több a lecke. Twenge viszont rámutat, hogy a 8., 1., és 12. osztályosok kevesebb időt töltenek el a házi feladattal, mint az X generáció tinijei a ’90-es évek elején. A szerző kutatása szerint az iGenerációsok napi 33 perccel többet töltenek pihenéssel, mint az X generáció tagjai. Tehát a házi feladat, a külön foglalkozások nem lehetnek az okai annak, hogy kevesebb tini és korai huszonéves vállal munkát. Mindenesetre egyre több amerikai fiatal érettségizik úgy le, hogy a korábbi nemzedékekkel ellentétben semmilyen pénzkeresési tapasztalata nincs, aminek segítségével kitalálhatná, hogy hogyan költsön mozira, benzinre vagy éttermekre – ami egyfajta gyakorlópálya a felnőttséggel járó lakbérre, rezsire, valamint ételre való költekezésre. Nálunk a 19–29 éves fiatalok harmada kap rendszeresen anyagi támogatást a szüleitől. A szülői támogatásban részesülő fiatalok több mint fele nem tudna megélni enélkül – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amelyről a piacesprofit.hu nemrég beszámolt.

A #felnőttködés

A szerző arról is ír, hogy a Twitteren egyre több az adulting hashtag  (#felnőttködés ), vagyis a felnőtt szó igévé alakulásának is tanúi lehetünk (legalábbis angol nyelvterületen). Twenge megnézte, hogy leggyakrabban milyen tweetek szerepelne a hashtag alatt, s ezeket találta:

„Leginkább azt utálom a #felnőttködésben…, hogy fizetni kell a számlákat”

„Ma csak feküdni akarok az ágyban és nincs kedvem #felnőttködni”

„Emlékszel, amikor gyerek voltál és számoltad, hány nap van még az iskolából? A #felnőttködésbe is kellene valami ilyen”

„Amikor hajnal négykor részeg vagy és rájössz, hogy öt óra múlva fel kell kelned és #felnőttködnöd”

„Amikor mindenki más az ágyban fekszik, és kisétálok az atón, hogy dolgozni menjek. Elegem van a #felnőttködésből”

Olvashatunk a Maine Államban található Felnőttködés Iskoláról (Adulting School) is. Ennek mindenképpen utána kellett nézni. Valóban van egy mai is működő „felnőttképző".  Rachel Weinstein pszichiáter és csapata kortól függetlenül segítenek azoknak, akik nem tudják mi az a THM, vagy nincsenek tisztában azzal, hogy ha beázik a fal, akkor azt a biztosító kifizeti, vagy azzal, hogy az autójukat nekik kell elvinni olajcserére.

Twenge szerint a szülők „túl széppé” és kényelmessé tették az általa vizsgált, a felnőtté válás iránt nem igazán vonzódó huszonévesek gyerekkorát:

„Szüleik csodálatossá tették a gyerekkort, sokat dicsérték őket, és a szórakozáson volt a hangsúly, valamint kevés felelősségük volt. Nem csoda, hogy nem akarnak felnőni. Még akkor is, amikor főiskolára kerülnek, a diákok szülei gyerekként kezelik őket.  A szülők jelentkeznek a felnőtt gyerekeik helyett az órákra, emlékeztetik őket a határidőkre, és időben felébresztik őket az órák miatt.”

Oltalmazó kampuszok, egyetemek

Julie Lychott-Haims, stanfordi oktató is megszólal, elmondja, hogy tíz éves pályafutása során egyre gyakrabban tapasztalja, hogy a diákok elkezdtek „gyerek”-ként hivatkozni magukra.  Néhány amerikai egyetem pedig kiszolgálja ezt az igényt például figyelmeztetésekkel, ha egy óra felkavaró anyagot tartalmaz, biztonságos helyeket helyeznek el, ahová a diákok mehetnek, ha felzaklatta őket bármi is, itt felnőtt kifestők  és játszó kutyás videók várják őket.

Hol vannak a haverok?

Felmerül a kérdés, ha kevesebbet dolgoznak, és kevesebb időt töltenek tanulással, akkor mivel töltik idejüket a mai Z-generációsok. Elég csak felülni egy buszra reggel s láthatjuk is mivel, az okoseszközeikkel.

A pszichológus úgy látja, hogy az okostelefonok azért nem hasonlítanak semmilyen korábbi médiaeszközre, mert életünk minden percébe beszivároghatnak.  Egy 8., 12. osztályosokkal végzett kutatás szerint 6 órát töltenek el telefonjukon az amerikai 18 évesek, a nyolcadikosok pedig ötöt.

Felmerülhet bennünk a kérdés: mikor lógnak akkor a haverokkal? A válasz természetesen nem az, hogy soha, de Twenge szerint minden tevékenységükben egyre kevésbe szociálisak, mint az ezredfordulósok, az X-generációsok vagy a babyboomerek: kevesebbet lógnak a plázákban, ritkábban moziznak, kevesebbet járnak bulikba, bárokba, egy szóval az internetes barátságot kezdik átvenni a valódi barátságok helyét. Gyakran ha összejönnek is nyomogatják a képernyőt.

Miért baj ez? Összességében véve, az emberek természetükből adódóan társas lények, és az agyunk úgy fejlődött, hogy vágyakozzon a szemtől szembeni reakcióra. Twenge szerint nem állja meg a helyét az az érvelés, miszerint nincs jelentősége annak hogy online vagy offline kommunikálnak a fiatalok. Számtalan tanulmányt felsorakoztat annak bizonyítására, hogy a közösségi médiában eltöltött idő negatívan befolyásolja lelki jólétünket. A közösségi média okozta boldogtalanság kockázata pedig leginkább a legfiatalabb tiniknél a legmagasabb. A Cyberbullying Reasearch Center kutatásai szerint az internetes zaklatás is egyre elterjedtebb, 2016-ban a tinik 34%-át érintette, míg 2007-ben csak 19 %-ot. Ma minden harmadik tinit zaklatnak bárhol is éljen.

Gabby Douglas 21 éves tornászolimpikon online zaklatásairól őszintén vall:

Nem is tudom hányszor sírtam. Valószínűleg eleget ahhoz, hogy több liter víz összegyűlt volna. 

Mire van idő?

Twenge felhívja a figyelmet arra, hogy a szociális készségek elsajátításához is idő kell. Mivel az élet nagy döntéseit még mindig személyesen hozzák meg, félő, hogy az iGenerációnak kevesebb tapasztalata lesz ezen amikor szükség lenne rá – például felvételi elbeszélgetésnél, barátkozásnál, interjúkon - nem biztos, hogy egyszerű lesz szociális, közösségi készségeiket „bemutatni”.

A könyvben a számos más iGenerációt formáló trenddel és jelenséggel találkozhatunk. A szerző beismeri, hogy ezek nem mindig negatívak, hiszen a kulturális változás mindig kompromisszumokkal jár: a jóval együtt jön a rossz is. Szülőként és egyetemi oktatóként úgy látja az aggasztó trendek esetén fontos keresni a választ olyan kérdésekre, mint:

• Mit tehetnek a szülők és az oktatási intézmények azért, hogy segítsék az átváltást a középiskolából a felsőoktatás világába?
• Hogyan védhetjük meg a gyerekeinket a szorongástól, a depressziótól és a magánytól a digitális korban?
• Hogyan hozhatják ki a menedzserek a legtöbbet a munkaerőpiac legújabb generációjából?

A könyvben feltárt világ bár teljes egészében amerikai, mégsem haszontalan az európai, sőt a magyar olvasó számára sem. A Z-generáció a világ első globális nemzedéke, éljenek bárhol a világon a világháló azonnali kapcsolódást és ugyanazokat az információkat, lehetőségéket teszi elérhetővé számukra. Ha szülőként szeretnénk jobban megismerni azt a világot, amelyben gyerekeink felnőnek kihívásaival és pozitívumaival együtt, ha pedagógusként választ szeretnénk kapni miért másak a mai fiatalok, mint korábban, és ha munkaadóként szeretnénk segíteni a frissen munkába álló nemzedék beilleszkedését, akkor mindenképp hasznos olvasmány Twenge könyve.

Ha szeretnéd megnyerni, látogass el a Pán Péter Stop Facebook-oldalra !

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm!