Korunk számos kihívást állít a nagykorúság tényleges elérése elé. Váljunk korán fogyasztóvá és vállaljunk felelősséget egyre később - ezt erősíti bennünk a posztindusztriális társadalom. Így nem is olyan könnyű eldönteni mikortól számít valaki felnőttnek.

Beperelték a szülők a 30 éves fiukat, mert nem hajlandó elköltözni otthonról

- olvasható a hvg-ben egy amerikai meghökkentő eset kapcsán. Érdekes, hogy míg a bevezetőben férfiként említi a szerző a fiatalt, a szöveg többi részében már fiúként utal a 30 éves amerikai polgárra. Ez is beszédes példája annak, hogyan gondolkodunk a felnőtté válásról. Nemrég vidéken jártam egy harmincas nő rokonommal és egy néni fiatalasszonyoknak nevezett bennünket. A rokonom utána elmondta, hogy megborzongott ettől, mivel úgy érzi ez már annyira avit kifejezés, hogy szinte maga a szó öregíti őt. Persze érthető is valamennyire berzenkedése, de mit tegyünk, ha azok vagyunk: fiatalok is meg asszonyok is? Nagymamám elmesélte, hogy az ő idejükben még nagy tisztesség volt, ha valaki már kontyot hordhatott, jelezve ezzel azt, hogy bekötötték a fejét, fiatalasszony lett. Egyik ismerősöm teljesen megborzongott és kinevetett, amikor azt mondtam fiamnak, hogy "fiam". Talán lehet a kisfiam szebben hangzott volna, de mit lehet tenni, ha már nem is annyira kicsi és kikéri magának a kisfiamot...

Az ATV Reggeli Startban is beszélgettünk a jelenségről

Újraértelmezésre megérett életszakaszok

Noha a felnőttséggel járó jogok nagy része 18 éves kortól illeti meg az embert, a felnőttszerepek és a felnőttséggel járó kötelezettségek beépülése általában később alakul ki. Egyesek szerint új életkorhatárokat kellene meghúzni, sőt, akár egy újat is érdemes lenne bevezetni, a hunédzserséget. Az ifjúságkutatók egyenesen korszakváltásról beszélnek, melyben az egykori klasszikus gyermekkor–serdülőkor–felnőttkor–időskor életszakaszmodellt újra kell értelmezni, ugyanis a modern korra jellemző életforma új életstílusokat és szociális szerepeket produkál. A serdülőkor és a felnőttkor közé beékelődött időszakot a tudományos életben posztadoleszcencia néven ismerik (vagyis utóserdülőkor). Somlai Péter akadémikus szerzőtársaival Új ifjúság című tanulmánykötetben azoknak a fiataloknak a csoportját vizsgálta, akik elmúltak már húsz vagy akár harminc évesek is, már nem gyerekek, de nem is felnőttek. Ők alkotják – megfogalmazásában – az „új ifjúságot”, azt a nemzedéket, amely húzódozva és bizonytalanul hagyja el a kamaszkort. A tanulmány írói szerint a mai fiatalok nagy része ilyen. Mások úgy vélekednek, hogy inkább huszonnégy éves korra kellene kitolni a felnőttkor kezdetét, mivel a fiatalok ma már tovább tanulnak, későbbre halasztják a házasságot és a gyermekvállalást, ráadásul a fejlődési folyamatok sem érnek véget a 19. életév betöltésével - fejtették ki véleményüket a szakemberek a The Lancet Child & Adolescent Health című folyóiratban. 

Hegyiné Mráz Erika tanácsadó szakpszichológus szerint a kamaszkor egy rövidke periódusból egy, másfél évtizedes életszakasszá vált, azonban az élettartam is jelentősen megnőtt:

Így nemcsak a serdülőkor, de ezzel párhuzamosan valamennyi életszakasz hossza arányosan növekszik. (… ) A felnőtté váláshoz ugyanis nemcsak a belső kognitív és testi fejlődés szükséges, hanem a megfelelő környezeti kihívások is – hívta fel a figyelmet a tanácsadó szak-pszichológus.

Megjegyezte, nem feltétlenül kell ölbe tett kézzel nézni, hogy egyre később nőnek fel a gyerekek, elő is lehet segíteni a felnőtté válást:

A mai serdülők ugyanúgy képesek bármit megcsinálni és rendelkezni saját maguk felett, mint szüleik vagy nagyszüleik ennyi idős korukban. Kérdés, hogy ezt megköveteli-e tőlük a környezetük, és ha nem, akkor akarnak-e élni ezzel.

Humbelina Robles Ortega, a Granadai Egyetem professzora szerint a Pán Péter szindróma elsősorban azoknál alakul ki, akiknek túlféltő szülei vannak. A szindróma bár a nőknél is jelentkezik, a férfiaknál gyakoribb. Noha szüleik úgy gondolják, hogy a gondoskodással tesznek legtöbbet már felnőtt gyerekükért, a mamahotelben élő fiatal felnőttel való együttélés számos konfliktusnak a forrása is lehet a családon belül is, hiszen a generációk egymáshoz való alkalmazkodása stresszel és konfliktusokkal járhat. Turcotte kanadai kutatása megállapítja, hogy azok a szülők, akik két fiatal felnőtt gyermekükkel is együtt élnek vagy legalább egy bumeránggyermekkel élnek együtt, kétszer olyan gyakran jeleznek frusztrációt, mint azok, akiktől már kirepültek a gyermekeik. A felnőtt gyerek kamaszként létezése, az úgynevezett Pán Péter szindróma nem csak nálunk, de szerte Európában ismert jelenség. 

Kikopott rituálék

Talán azért sem egyszerű a szülői háztól való leválás, mert óriási mértékben megváltozott a társadalom berendezkedése, a családok együttélése. Kikoptak a felnőtté váláshoz hozzátartozó rituálék az életünkből, ami nagyszüleink – lásd nagymamám - generációjában még adott volt. Persze nálunk nem voltak olyan markáns beavatási ceremóniák, mint  a primitív törzsnél, amelyek közül nagyon sok elképesztő, mint az oroszlánvadászat Tanzániában vagy Pápua Új-Guineában olyan sebzési eljárásai, melyekkel aligátor-mintázatot rajzoltak felnőttkorba belépő ifjakon. Harmut Kasten Hogyan válnak felnőtté a gyerekek? című könyvében rámutat arra, hogy bár az ipari országokban már nincsenek ilyen rituálék, a speciális ifjúsági butikokat, biliárdszalonokat és gyorséttermeket akár modern beavatási helyeknek is tarthatjuk. (A könyvet és a HVG-Könyvek gondozásában megjelent Segíts a gyerekednek! Felnőtté válás lépésről lépésre című hiánypótló kötetét is meg lehet nyerni a blog facebok-oldalán).

Az Ószövetség tanítása  szerint az ember szellemi erkölcsi értelemben 12-13 éves kora után mintegy elkezd felnőtté válni, önálló erkölcsiséget kezd kialakítani és megélni, tetteiért kezd felelőssé válni, a készen kapott eszméket kritika és felülvizsgálat alá vonja. Ahogy a zsidóknál a bar micva egyfajta fordulópontot jelent a 12 éves fiataloknak a nagykorúság felé, úgy egyes keresztény felekezetekben még mindig megvannak a a felnőtté válást jelző mérföldkövek. Például a reformátusoknál és evangélikusoknál a konfirmáció egyfajta "nagykorúsítás"is, ami átlagban 13-16 éves korban történik. A katolikusoknál a bérmálás ennek a megfelelője, amikor a felnőtt hívek közé fogadják a fiatalokat.

A férfiak átlagéletkora 32,5 év az első házasságkötéskor

Jó ideig a papír megszerzése, például az érettségi szakaszhatárt jelentett. De mióta a „papír” már nem garancia a boldoguláshoz, jelentősége egyre inkább csökken; az egész életen át való tanulás korszakában már nincs végleges szerepe egy-egy tanulási szakasz befejezésének. A 21. században gyors változások tanúi vagyunk, hiszen kitolódik a gyermekek kirepülésének ideje, amelynek okai a jelen társadalmi változásaihoz kötődnek. A jelenlegi posztindusztriális társadalom ugyanis erősíti a korai fogyasztást és a kései elköteleződést, felelősségvállalást. Ez magában foglalja a munkábaálláshoz és a házasságkötéshez való viszonyulást, illetve, annak ideálisnak tartott idejét. Az előbbi késleltetése a robotizációhoz is kapcsolható, mely a munkahelyek számának csökkenésével jár. A házasságkötés, családalapítás időpontja Magyarországon, illetve általában a fejlett társadalmakban egyre későbbi életkorra tevődik, azaz jellemzővé válik, hogy az első házasságkötés ideje elhalasztódik. Mindez a kitolódott képzési idővel és a gazdasági helyzettel együttesen azt okozza, hogy a fejlett társadalmakban a fiatalok egyre később repülnek ki a családi fészekből. Lehet, hogy a fiú szóhasználattal a már említett cikk szerzője nem sokat tévedett a 30 éves illetőt nem férfinak hanem fiúnak nevezve? Ha a statisztikákat nézzük, akkor nem. Magyarországon a szülői háztartástól való függés tekintetében a leválás jellemzően nem történik meg a gyermek 28 éves kora előtt (Eurostat 2013), ami a férfiaknál 29 évet, a nőknél 26,6 évet jelent átlagosan. Így mind a középiskolások, mind a felsőoktatásban tanulók jellemzően a szülői otthontól függnek, ami az együttlakást és az anyagi-pénzügyi függést is magában foglalhatja. Az anyagi függés annak ellenére is jellemző, hogy a mai gyermekek magasabb elkölthető jövedelemmel rendelkeznek, mint elődeik. A felnőtté váláshoz kapcsolódó magasabb fokú felelősségvállalás, mint az önálló egzisztencia felé való törekvés, a családalapítás már jóval későbbre halasztódik, mint a korábbi évtizedekben. Nálunk a férfiak átlagéletkora 32,5 év az első házasságkötéskor a KSH 2014-es adatai szerint. Háborúk után a férfiak általában később kötöttek házasságot, így volt ez a negyvenes évek végén is: az először házasságot kötő férfiak átlagéletkora 26,4 volt, mely a hetvenes évek végéig a férfiak esetében 23,8 és nőknél 20,9 évre csökkent, majd ismételten emelkedésnek indult. A 2016-os nag ymintás Magyar Ifjúság kutatás életkor alapján vizsgálta a 15–29 éves magyarországi fiatalok családi állapotát: látható, hogy míg a 20–24 éves korosztályba tartozók négyötöde egyedülálló,15 százalékuk él élettársi kapcsolatban, s mindössze 5 százalékuk él házasságban, addig a 25–29 évesek közel fele (49 százalék) egyedülálló, 27 százalékuk él együtt élettársával és 23 százalékuk házas. Míg néhány tizede tendencia volt, ma már nagyon ritka, hogy egy fiatal pár húszas évei elején kössön házasságot, - noha mindössze 6 százalékuk utasítja el tudatosan ezt az együttélési formát s a jelenleg nem házas fiatalok kétharmada a jövőben szeretne házasságot kötni, - ahogyan azt az alábbi videó szereplői tették:

 Olvasnál még a témában?

Szex helyett inkább mamahotel vagy pornó?

Ciki vagy nem harmincasként mamahotelben élni?

A mamahotel császárai, akik szüleik nyakán maradtak

Miért nem fűlik a fogunk a felnőtté váláshoz?