Miben más a mai Y-generációsoknak anyának lenni édesanyáik, nagyanyáik generációjához képest?
Az elmúlt évezred új kihívásai jelentős próbatétel elé állították az akkori édesanyákat. A döntő változást a világháborúk hozták meg. Világszerte a harcmezőn ragadt férfiak helyébe a nőknek kellett beállniuk nemcsak a családban, a munka világában is. Mindez elkezdte a gyermekszám drasztikus csökkenését is kiváltani, ami a második világháború alatt és utána is folytatódott. Nagyanyáink, anyáink idején a szocialista országokban, így itthon is a női egyenjogúság kötelező volt, fel sem merült kérdésként, hogy a nőknek részt kell venniük a munka világában. Minden nő dolgozni járt, ha akart, ha nem. Az állam a gyerekek felügyeletét megoldotta a bölcsődétől, az óvodán át egészen a napközi otthonokig, hogy anyáink, nagyanyáink nyugodtan tudjanak dolgozni. Tömegével jelentek meg olyan háztartási eszközök is, melyek az addig nagy energiabefektetést igénylő komolyabb házi munkákat váltottak ki vagy tettek könnyebbé. A mai Y-generációs anyukák már akár gombnyomásra működő okosotthonokban is nevelhetnek gyereket, online ebédet rendelhetnek és sokan már otthonról is dolgozhatnak. Vannak, akik úgy gondolják most sokkal kedvezőbbek a feltételek az anyák számára, mások szerint ma is hasonló horderejű nehézségekkel kell megbirkózniuk, csak napjainkban már más jelenti a kihívást. Ebben a posztban Y-generációs anyukákat és a generációs elmélet szerint veterán nemzedékhez tartozó nagymamákat kérdezünk meg arról hogyan élik, éltek meg az anyaságot.
Két éve bejárta az internetet a Sommerfeld-család fotója: amikor megszületett a hatodik generációs nő is. A közös fotón a szép-, ük-, déd-, nagymama, anya és lánya együtt pózol. forrás: bbc.com
"A nőknek folyamatosan lépést kell tartaniuk"
Véleményem szerint ma már sokkal többet várnak el az anyáktól és feleségektől, mint édesanyáink és nagyanyáink idejében. Ma már szinte elképzelhetetlen hogy egy anyuka főállásban otthon legyen, vagy ha otthon is van, elég hamar vissza kell állnia akár otthon is a munkába. Most a nőknek folyamatosan lépést kell tartaniuk, mert ebben a felgyorsult, folyton változó világban nem biztos, hogy a munkájuk megvárja őket. Én hálás vagyok, hogy itthon lehetek a gyerekekkel és megtehetjük, hogy (egyelőre) nem megyek vissza dolgozni.
- osztotta meg véleményét a még "hivatalosan" éppen Y-generációs, de egy hónap híján Z-generációs Rebeka, aki 2 gyermekes anyuka és feleség. Rebeka 23 életkorával fiatal anyukának számít, amikor is általánossá vált a gyerekvállalás halogatása: a 36 év alattiak 82 százaléka gyermektelen. A KSH 2015-ös demográfiai adatai szerint míg a rendszerváltáskor a nők átlagos életkora első gyermekük születésekor 23 év volt, a mostani generációnál ez már 28-29 év. 1990-től 2011-re 28,3-ra emelkedett ez a szám, ami az utóbbi években alapvetően nem változott. Az adatok szerint a gyermekvállalás halasztásának folyamata gyakorlatilag most megállt. Az összes gyermek vállalásának átlagos életkora 2013-ban és 2014-ben is 29,5 év volt, valamivel alacsonyabb az uniós (30,4 év) átlagnál, ami szintén stagnál.
Rebeka nagycsaládban nőtt fel, mindig is gyerekekkel volt körülvéve. Tinédzser korában az iskola mellett már családoknál vigyázott gyerekekre, így azt biztosan tudta, hogy ha férjhez megy, nem szeretne sokáig várni a gyermekvállalással. Azt tapasztalja, hogy sokszor a kívülállók nem tudják hová tenni, miért lett ilyen fiatalon édesanya:
Tömegközlekedéssel szoktam a gyerekekkel utazni, így rendszeresen találkozom lesajnáló tekintetekkel, megjegyzésekkel, vagy éppen a másik véglettel, hogy gyakorlatilag levegőnek néznek minket a gyerekekkel, simán befurakodnak a villamoson vagy a metrón elénk, nem adják át a helyet a buszon stb.. Persze semmi keserűség nincs bennem az emberek felé, csak sajnálom, hogy ilyen korlátolt gondolkodásmóddal rendelkeznek, hiszen én ezt (mind a házasságot, mind az anyaságot) szabad akaratomból vállaltam.
Rebeka családjával
"Elsődlegesen olyanoktól szeretek tanácsot kérni, akik tapasztaltak és személyesen mondják el a dolgokról a véleményüket"
A Z-, Y-generációs szülőkről gyakran elhangzik, hogy ők először inkább az internethez fordulnak, ha tanácsra, információra van szükség és nem az anyukájukhoz vagy az idősebbekhez. Rebeka rácáfol erre a közkeletű vélekedésre, ugyanis ő kíváncsi a tapasztaltabbak véleményére:
Édesanyámmal nagyon jó kapcsolatban vagyok, így ha bármilyen kérdésem is van, vagy segítségre, tanácsra van szükségem rá bármikor számíthatok, ugyan így a férjem édesanyjára is, ő is szívesen segít bármilyen kérdésben. Elsődlegesen olyanoktól szeretek tanácsot kérni, akik tapasztaltak és személyesen mondják el a dolgokról a véleményüket, tapasztalatukat, de természetesen az interneten is szoktam kutatni, ha bármilyen kérdésem lenne.
A fiatal anyukától megkérdeztük azt is, hogy mi a legnagyobb kihívás számára anyaként:
A legnagyobb kihívás, hogy megfelelő értékrendben neveljem fel a gyermekeimet. Szeretném, hogy értékes személyek legyenek, akik kiállnak maguk és az értékeik mellett a mai társadalomban.
Rebekához majdnem hasonló korban vállalt gyereket a ma 75 éves Mara is (aki már az egyik korábbi posztunkban is nyilatkozott). Visszaemlékezése szerint ez nem számított akkoriban egyáltalán korainak, viszont négy gyermekes édesanyaként később őt is sokan megbámulták vagy kibeszélték, mivel nagycsaládos anyukaként az akkori egy vagy két gyermekes családmodellbe nem illeszkedtek bele. A többséggel ellentétben gyerekeit nem járatta bölcsődébe, óvodába, amivel ugyancsak kilógott a tömegből.
Mara családjával
A négyszakos gyógypedagógus, elismert szakember, a családban betöltött szerepét – feleség, anya és nagymama – szintén hivatásnak tekinti. Ahogy növekedtek a gyerekek, úgy változtak meg az arányok a két hivatás között. Egyre több időt tudott a szakmájára fordítani és a gyerekekkel eltöltött hosszú idő is kamatozott; elfogadták, sőt segítették, hogy a tanári hivatásban is kiteljesedjen. Kamasz fiúk mellett elindított egy pedagógiai szakmai lapot, kezdett kutatni, óraadóként főiskolákon tanítani:
Mind a kettőt hivatásnak tekintem és úgy is élem meg. Gyógypedagógusként a sérült, fogyatékos gyermekek boldogulása volt elsődlegesen megfogalmazott célom. Gyógypedagógiai tanári állásommal egy időben született meg első gyermekem. Egyértelmű volt, hogy ő és majd az őt követő 3 fiú nevelése prioritást élvezett életemben. Abban az időben (60-as, 70-es évek ) egyértelműen az volt a célom, hogy mindent – szeretetet, időt, energiát – rájuk fordítsak. Amikor a legkisebb is elsős lett, akkor kezdtem el újra dolgozni. Négyszakos gyógypedagógusként ”válogathattam„, hogy melyik szakon dolgozzam. Így esett a döntést a logopédiára. Fiaim soha nem jártak óvodába, nem voltak napközisek. Természetesen ez a tény azt jelentette, hogy minden olyan ismeretet nekem kellett átadnom és megtanítanom nekik, ami az iskolakezdéshez szükséges volt. Ők is és én is nagyon élveztük azt a 11 évet, amit együtt töltöttünk. Nem volt könnyű, hiszen csak a férjem keresett és tartotta el a 6 tagú családot.
"Sokkal bonyolultabb az életük, mint nekem volt"
Mara már három különböző generációt látott anyai szerepben: édesanyját, saját magát és a menyeit is. Megkérdeztük, hogy szerinte miben más most az anyaság, mint korábban:
Rendhagyó volt édesanyám példája is. 1914-ben született, főiskolát végzett és iskolaigazgatóként ment nyugdíjba. Mi csak ketten voltunk az öcsémmel, de édesapám sokat segítette anyámat abban, hogy – szintén gyógypedagógusként –„ karriert” építsen. A harmadik generációt a menyeim képviselik, akik az anyaság mellett korán kezdtek dolgozni és időnként nagyon nehezen élik meg azt a kettős szerepet, amely nőként nekik jutott. Korán bekerültek az unokák az intézményes nevelés rendszerébe és ez nagyon sok konfliktust jelentett és jelent ma is az életükben. Sokkal bonyolultabb az életük, mint nekem volt, hiszen a hosszú otthonlét felvértezett a sokszor negatív környezeti hatásokkal szembe.
Feltettük ugyanezt a kérdést, mint Rebekának: mit élt meg a legnagyobb kihívásként, a válasz pedig nagyon meglepően hangzik:
Hát ezen soha nem gondolkodtam. A legtermészetesebben éltem meg, hogy hat év alatt négy fiam született és 11 évig otthon voltam velük és csak a család életének alakulása a fiúk fejlődése, gyarapodása volt számomra a legfontosabb. Később, amikor már nagyobbak lettek, ugyanolyan természetességgel éltem át a családanyai és a gyógypedagógiai tanári szerepet. Biztosan szerencsés voltam, hiszen a mai napig meghatározza az életemet a gyermekek szeretete – elsősorban a 11 unoka – és a tanítványok.
"A több generáció együttélésének lehetnek pozitívumai is"
A 37 éves, Y-generációs Zsanett 3 három gyermekes édesanya és két kamaszfiú pótmamája. Amikor megismerte a jövendőbelijét rögtön belecsöppent egy addig számára ismeretlen helyzetbe: pótanya is lett, mivel párjának már volt két fia (9,10 évesek voltak akkor). Marához és Rebekához hasonlóan ő is úgy érzi, hogy nagycsaládban, sok gyerekkel élni a legcsodálatosabb dolog a világon, ezért csak ritkán, de azért néha eszébe jut az én-idő, vagyis az, hogy mennyire nincs, és néha hiányzik neki. Zsanett gyerekkorában többgenerációs közegben nőtt fel, amiről így vall:
30 évesen mentem férjhez, egy évre rá megszületett első közös gyerekünk, Berci, utána nagyjából 2,5 éves különbségekkel Dorka és Vili. A mi életvitelünkhöz képest a gyerekkoromban nagyon más volt az, hogy együtt laktunk a nagyszüleimmel, sőt, a dédnagymamám is velünk lakott. Ez manapság szinte elképzelhetetlen. Pedig a valószínűleg sok hátránya mellett a több generáció együttélésének lehetnek pozitívumai is, például nincs szükség bébiszitterre, a gyerekek hamarabb megtanulnak alkalmazkodni, az idősebbek is hasznosnak érzik magukat, sok mindenre megtaníthatják a fiatalabbakat.
Zsanett 3 gyermekével
"A modern technológia mindannyiunk hasznára lehet, ha tudjuk jól, értelmesen használni"
Az eredetileg táncművész végzettségű édesanya, televíziós műsorszerkesztőként dolgozott, amikor első gyerekével várandós lett. Saját bevallása szerint a technológia fejlődése a munkavállalásban segített neki. Az első terhesség alatt végig dolgozott és alkalmi munkákat is tudott vállalni a GYES-ek alatt, mivel sokszor otthonról, home office-ban dolgozhatott:
A modern technológia mindannyiunk hasznára lehet, ha tudjuk jól, értelmesen használni. Nekem például nagyon nagy segítség egy otthoni laptop és az internet, mert így televíziós műsorszerkesztőként még 2-3 gyerekkel is tudok munkát vállalni, mert annak nagy részét ezekkel a segédeszközökkel otthonról is el tudom végezni. Az interneten keresni a választ gyerekekkel kapcsolatos kérdésekkel egy kétoldalú dolog szerintem. Igaz, hogy gyorsan válaszhoz juthatunk (ellenben ha a védőnőt próbáljuk elérni, aki esetleg lehet szabadságon is) de nem biztos, hogy le tudjuk ellenőrizni a hitelességét.
Bár Zsanett Y-generációsként magabiztosan használja a technológiát, tisztában van hátulütőivel is:
Sokkal több manapság a “virtuális” kapcsolat. Például vannak anyukák számára csoportok az interneten, a közösségi oldalakon, ahol jószerivel ismeretlen emberek adnak egymásnak tanácsokat. Kérdéseinkkel nem a szomszédhoz megyünk át vagy a játszótéren beszélgetünk. Az első terhességem alatt a férjem óvva intett attól, hogy minden felmerülő kérdéssel az “internethez" forduljak. Rögtön az elején leszögezte 2 gyerekkel szerzett tapasztalatira hagyatkozva: “Az interneten mindent megtalálsz, és annak az ellenkezőjét is. “ Óvatosan az internetet elárasztó információözönnel, inkább érdemes szakemberhez fordulni, például védőnőhöz vagy megkérdezni személyesen ismerősöket, barátnőket. Ez akkor belém ivódott. Ha komoly kérdésem van, inkább a védőnőhöz fordulok és mindenképpen megkérdezem anyukámat, hogy emlékszik -e még, ő, hogy csinálta hasonló esetben velünk (mi négyen vagyunk testvérek).
"A mai generáció mindent azonnal szeretne megkapni, ráfordított idő és energia nélkül"
Bergmann Lászlóné Rozika építésztechnikus, egy belsőépítészeti generálkivitelezéssel foglalkozó családi vállalkozásnak a "lelke-motorja". Két felnőtt lány édesanyja, 6 unoka nagymamája és 1 dédunoka dédnagymamájaként úgy látja inkább most intenzívebb a generációk közötti feszültség, mint korábban:
Óriási feszültségek, konfliktusok forrása például a számítógéphasználattal, okostelefonokkal kapcsolatos "értés-nem értés" problémakör. Rendelkezhet valaki komoly, értékes tudással függetlenül attól, milyen szinten kezeli ezeket az eszközöket. Bár ez sajnos sokszor tiszteletlenség és frusztráció forrása. Az én látásom szerint a mai generáció mindent azonnal szeretne megkapni, ráfordított idő és energia nélkül. Ez is egy nagyon komoly feszültség forrás a szülő-gyerek kapcsolatban. Véleményem szerint a kölcsönös tisztelet, egymás kölcsönös elfogadása, meghallgatása, a kölcsönös rugalmasság és türelem a kulcs a generációk közötti feszültségek feloldásában.
"Óriási probléma, hogy kiszorítják a személyes, face-to-face kommunikációt, és az a legrosszabb, ha ez egy anya-gyerek kapcsolatban is kialakul"
Rozika szegény, vidéki családban nőtt fel hét gyerek között negyedikként. Szülei napszámból tartottak el őket egy olyan helyen és korban, amikor és ahol még nem volt áram, vezetékes víz, mosógép, nemhogy internet. Rozika dédnagymamént sem digitális analfabéta, hanem régóta használja mindennapi munkája során az internetet, a közösségi oldalon is fent van jó ideje. Azt is elismeri, hogy fizikailag, illetve időbeosztás szempontjából rengeteg könnyebbséget jelent a technológia fejlődésével elérhető háztartási gépek alkalmazása:
Ez mindenképpen könnyebbséget jelent, segíti az anyák mindennapjait. A telekommunikációs hightech eszközök viszont - bár az információk gyors elérését teszik lehetővé - egyúttal rendkívül időrabló, fölösleges, sőt, függőséget okozó tevékenységek eszközei, bár kétség kívül van hasznuk is. Óriási probléma, hogy kiszorítják a személyes, face-to-face kommunikációt, és az a legrosszabb, ha ez egy anya-gyerek kapcsolatban is kialakul. A mostani generációban nagyon sok minden működik automatizálhatóan, "online" és pont itt jön ki az a különbség, hogy az áldozatvállalás, a lemondás, mekkora kihívást jelent mai "modern" anyukák számára. Van, aki az anyasággal járó feladatokat, magát az anyaszerepet "kiszúrásként" éli meg, és felháborodottan posztolja a közösségi oldalakon, hogy erre őt senki nem figyelmeztette...
Hogy ki hogyan éli meg az anyaságot azt gondolja nagyon is személyfüggő, bár kétségkívül befolyásolja, azt, hogy anyaként hogy érzi magát az ember, milyen a társadalmi hozzáállás, mik az elvárások, milyen elismerést, megbecsülést kap a férjétől valaki. Rozika 45 éves házasként úgy érzi, hogy ezen a területen is rengeteg támogatást kapott férjétől és büszkén mesélte, hogy házasságukat a külső emberek is példa értékűnek tartják, ő is így élte, éli meg:
Ennek köszönhetően megelégedett ember voltam, elégedetten éltem és élem az életemet. Nem emlékszem, hogy kihívást jelentett volna bármi. Persze az anyaság megélésére hatással vannak még a különböző neveléssel kapcsolatos látásmódok, módszerek. Azt hiszem, Isten mindegyikünkbe "belekódolta" hogyan kell anyának lenni, mi a jó a gyerekeknek, erre ösztönösen ráérez az ember.
Tetszett a poszt? Ha igen, akkor a napokban, a jövő hét elején látogass el a wmn.hu-ra, ahol a szerző hasonló témában ír vendégcikket, melyben a jelenlegi megszólalók is nyilatkoznak még!
Olvass még hasonló témában:
Vigyázat lányok, támad a mamirexia!
Egymás foglyai: drón-szülők és bumeráng-gyerekek
A mai gyerekek lesznek minden idők legmagányosabb felnőttjei
Kismamaként és anyaként is stílusosan
Első kép forrása: pixabay
Szerző, a blog alapító-szerkesztője: Bereczki Enikő
Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a honlapomon (feliratkozóknak ingyenes tanulmány is jár!) és itt az oldalon a "Blogkövetés" ablakban.
Gyere a Facebook-oldalra is, beszélgetni, lájkolni, olvasgatni új híreikről!
Látogass el az Instagramra is!
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm!
