Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Menő ma kereszténynek lenni?

2016. június 30. - panpeterstop

 A nyugati civilizáció Jézust számos köntösbe bújtatta. A lényeg, hogy olyan Messiás-képet alkosson, amellyel az éppen aktuális kultúrát fogyasztó generációk  azonosulni tudnak. Így lett az eredetileg sémita názáretiből a nyugati keresztények Brad Pitt-szerű szőke hajú, kék szemű Jézusa. Az aktuális esztétikai áramlatok kiszolgálására tesz kísérletet minden egyes vezető kulturális irányzat a kereszténység saját szája íze szerinti alakításával. Most a hipszter kereszténység a legújabb. Menő, de nem feltétlenül kell a fiataloknak.

jesus_b.jpg

hipsterfaith_1.jpg

A hazai köztudatba a hipszter kereszténység, mint jelenség az Orbán Gáspár neve által fémjelzett Felház mozgalommal együtt tört be. Egyesek összemosták a mai karizmatikus mozgalommal, mint Kovács Judit, a Magyar Ateista Társaság és a Humanista Klub tagja, kiábrándult keresztény a 24.hu-nak adott nagyinterjúban:

"(...) Menő kereszténynek lenni. Az a helyzet, hogy nemcsak Magyarországon, de nagyon sok helyen, főleg Amerikában vannak jelen ezek a karizmatikus jellegű keresztény mozgalmak. Ez divat. A popkultúra része. Menő. Vannak együttesek. Teljes közösségek. Minden van. Filmek, kultúra, rendezvények, bármi. Ez egy külön buborék. Van a széleskörű kultúra, ami alapvetően keresztény és vallásos a legtöbb helyen, és ezen belül vannak ezek a kisebb buborékok. Vannak az „öregek” úgymond, akik járnak a templomba, a zsinagógába, a székesegyházba vagy bárhova. És vannak ezek a menő fiatalabb mozgalmak.

Orbán Gáspárra gondolsz?

Igen."

felhaz.jpgGáspárék a Felházban

"A fiúk a lányok most összejöttek. Hanyagok és jól öltözöttek"

Itt több félreértés kellene eloszlatni. Bár a Felházban a karizmatikus és az ökumenikus mozgalom számos jegyét lehet felfedezni, elsősorban nem mozgalom, hanem egy olyan eseti adhoc csoportosulásról van szó, amelyben felekezettől függetlenül bármilyen fiatal részt vehet - a Kovács szerint említett templomba, székesegyházba járók is. Orbán Gáspár például református, bár valószínű, hogy a Felház "műfaját" nem onnan hozta, hanem olyan külföldi karizmatikus jellegű közösségekből, ahol valóban a popkultúra egyes - de nem az összes - eleme megtalálható az istentiszteleti formában. Másrészt pedig, ha már az istentiszteletnél tartunk, a Felház nem azzal a a céllal jön össze, hogy egy sztenderd istentisztelet tartson, hanem összejöveteleik inkább ökumenikus dzsembori jellegűek, ahol azonban az istenkeresés, az istenről való beszélgetés fontos elem. Az ökumenikus találkozók nem számítanak új keletűnek, hiszen már régóta rendeznek felekezetközi programokat. Az első ökumenikus konferenciát több, mint száz éve, 1910-ben tartották Világmissziói Konferencia néven Edinburgh-ben. A néhány éve elhunyt Roger testvér által alapított Taize közösség is erősen ökumenikus jellegű, fiatalok felé nyitott. Évente rendeznek ifjúsági konferenciákat a világ minden pontján. A napokban például maga Ferenc pápa vett részt egy ökumenikus találkozón és a békéért tartott közös imádságon Jerevánban. Az Orbán fiú és csapata viszont mégsem a Szentatyához ment, nem akart egy felülről szervezett monumentális keretekbe illesztett rendezvényt látogatni, hanem maguk akarták kitalálni hogyan kerülhetnek közelebb Istenhez. Na itt jön be a - Magyarországon egyenlőre még - nóvum, a hipszter vonal.

taize.jpgTaizé konferencia

A karizmatikus mozgalom nem egyenlő a hipszterkereszténységgel

Itt rátérnénk egy másik - a fenti interjúalany által is felvázolt - közkeletű  tévképzetre. A karizmatikus mozgalomban jelen vannak ugyan hipszter egyházak, de nem minden karizmatikus közösség hipszter egyház. Mivel nem mindenki számára ismert a karizmatikus mozgalom ezért dióhéjban felvázolnánk fontosabb ismérveit (szélesebb körű bemutatása kimerítené ennek a posztnak a kereteit). A karizmatikus egyházak az úgynevezett neoprotestáns irányzathoz tartoznak. Tehát a protestánsokkal megegyezően kizárólag a Bibliát tartják  hitük alapjának, elvetik a gyermekkeresztséget, a baptistákhoz hasonlóan bemerítkeznek, viszont velük szemben annyiban újak, hogy a Szentlélekkel való bemerítést ma is Jézus Krisztus főpapi szolgálatának egyik legfontosabb részének tartják; hangsúlyozzák, hogy a Pünkösd nem ért véget, a hívő Isten erejének részesévé válik, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy eleget tegyen tanítványi kötelezettségeinek (az evangélium hirdetése, bizonyságtevés, gyógyítás stb.). Maga a karizmatikus név (karizmával rendelkező) arra utal, hogy a mozgalom elkötelezett tagjai hiszik, hogy ma is lehetséges a Szentlélek karizmáinak (ajándékainak, úgy mint csodák, gyógyítás, nyelveken szólás stb.) gyakorlása. A mára már egyháztörténeti tényezővé vált pünkösdi-karizmatikus mozgalom 110 éve Los Angelesből az Azusa utcából indult hódító útjára 1906-ban. Itt történt, hogy a hívek közül többen elkezdtek nyelveken szólni.  Az Egyesült Államok nagyobb városaiban számos több ezer fős megagyülekezet alapult a pünkösdi élményre alapozva; Latin-Amerikában jelenleg óránként átlagosan négyszázan csatlakoznak hozzá; a kommunista Kínában illegalitásban 85-100 millióra becsülik a pünkösdi-karizmatikus keresztények számát. A pünkösdi mozgalom juttatta el a kereszténységet abba a Dél-Koreába is, ahol száz éve még alig néhány keresztény volt, ma viszont több,  mint 13 millióan tartoztak a kereszténységnek ehhez az irányzatához.Magyarországon a 2. világháború előtt a Viharsarokban bontakozott ki pünkösdi jellegű mozgalom, ami a háború miatt megrekedt. Jelenleg a Hit Gyülekezete az irányzat legismertebb képviselője hazánkban. A közösség a kilencvenes években 152 tízezer fős istentiszteletet tartott a Budapest Sportcsarnokban. Az összejövetelek átlagos létszáma tízezer fő volt, három év alatt legalább nyolcvanezer ember fordult meg ezeken az istentiszteleteken. A pünkösdi-karizmatikus mozgalomnak Magyarországon több kisebb-nagyobb képviselője is akad még, és világszerte több nagy történelmi felekezetben is megújulást hozott - olvashatjuk a Kultúrpart Pünkösdről szóló írásában.

budapest_sportcsarnok.jpgHit Gyülekezete konferencia Budapest Sportcsarnokban

Az első hippi vonal a kereszténységben - a keményvonalasok 

A mai hipszterek nem első fecskék a kereszténységben. Volt egy tőlük jóval - jó értelemben vett - radikálisabb hippi irányzat már korábban is a karizmatikus hitben. A hatvanas évek végén Kalifornia partjain az  igazságot kereső, de többnyire kiégett hippik ezreivel tértek meg és csatlakoztak a mozgalomhoz. Az Amikor menő volt Kaliforniában kereszténynek lenni  című írásunkban már bemutattuk részletesen a mozgalmat, és a '60-as - '70-es évek „Jézus-forradalmárainak" Jézus Krisztus személyének és a Bibliának népszerűsítésében elért sikereit. Az ex-hippik eleinte keresztény kommunaszerű közösségekben rehabilitálódtak. Rengetegen lejöttek a drogról, a züllésből. Majd jellemzően azok maradtak meg véglegesen kereszténynek, akik valamilyen közösségben is gyökeret vertek. Chuck Smith Costa Mesa-i Calvary Chapel nevű gyülekezte tömve volt megtért hippikkel, de New York-ban David Wilkerson gyülekezete is komoly eredményeket ért el nagyon hátrányos helyzetű -kábítószerfüggő, büntetett előéletű fiatalokból álló bandák felé folytatott szolgálatával.

jm.jpgMegtért hippik vízkeresztsége valamikor a 70-es években a Jézus-mozgalom fénykorában

A mai hipszter keresztények - a menők

Írtunk a Jézus-mozgalom gitáros-dobos rockzenéjéről is, ami elsősorban nem öncélú volt, nem a szórakoztatóiparnak készült, hanem egyházi célokat szolgált. Később a keresztény rock zenészek világi körökben is sikerek értek el, sőt többen Grammy-díjazottak is lettek. Vannak, akik a komoly zenei színvonalat képviselő ausztrál Hillsong gyülekezetből eredeztetik a populáris kereszténység, vagy ha úgy tetszik a hipszter egyház elterjedését. A Sydney-i Hillsong gyülekezet már a kezdetektől kiemelkedett igényes zenéjével,  trendi zenészeivel. Az Egyesült Államokban sincs másként: sőt, ott a fiatal keresztény vezetők különösen nagy hangsúlyt tesznek a külsőségekre: a menő megjelenésükre, magabiztosan használják a közösségi médiát a fiatalok megszólítására, azzal a céllal, hogy az ifjabb generációk talán jobban otthont találnak olyan közegben, ahol hozzájuk hasonlóan öltözködnek és hasonló tömegkultúrát fogyasztók járnak. A Hillsong dalokat ma már szinte minden egyházi közösségben átvették, számos nyugati nagyvárosban alapítottak gyülekezeteket, például Londonban, ahol egyik ismerősünk is megfordult:

wili.jpg

wilkersonjr.jpg

Ifjabb Richard Wilkerson pásztor (jobbra) felmenői hivatását 4. generációsként viszi tovább. Neve ismerős lehet, mert David WilkersonKereszt az aszfaltdzsungelben könyvéről közismert lelkész - unokaöccse. A képen feleségével (balra) és Kim Kardashian és Kayne West celebekkel, akik hozzáfordulnak szellemi-lelki iránymutatásért. Rich in Faith címmel valóság show-val is próbálkozik a hitet terjeszteni, a Magyarosrszágon futó 700-as klubban is beszámolt erről

"A színház előtt egy méretes szobor a Queen egykori frontemberéről a tűzimádó, zoroasztriánus Freddy Mercury-ről (a zenekarról szóló musicalt itt szokták előadni). Félhomály, diszkógömbökre hajazó világítás, itt-ott kupacban ücsörgő fekete keretes szemüveget és olyan 80-as, 90-es évekbeli stílusú cuccokat viselő fiatalok, amik gyerekkoromban vércikik voltak, most meg tömegesen jönnek vissza. Mivel Londonban vagyunk, így ne felejtsük el, hogy az látogatók a föld összes rasszának spektrumát lefedték, úgyhogy a sok trendi fiatallal teli terem akár egy Benetton castingnak is megfelelt volna - legalábbis első látásra jobban, mint egy istentiszteletnek. A zene nagyon szép volt, profi csapat játszott - a pörgős, összeverbuváló daloktól kezdve a lassabb, elgondolkodtató, zsoltárok szövegeiből vett sorokkal megírt dicsőítő dalokig nagyon széles repertoárjuk van - meg kell hagyni. Ami furcsa volt nekem, hogy míg nálunk sokkal rövidebben játszuk el a dalokat - itt nagyon elnyújtották őket. A pásztor is első látásra nagyon szimpi volt, bár az egyik konzervatívabb lány, aki velem jött elég ijesztőnek tartotta, mivel még a nyaka is tele volt tetoválva, szaggatott farmer stb; inkább rocksztár, mint lelkész. Részemről azonban ez is simán belefért még, na meg kb. tudtam is mire számíthatok. Amit nagyon vártam az az igehirdetés volt. És ez lett az a rész, ami miatt csalódnom kellett. Igazából nagyon rövidke volt. Hallottam már másoktól, hogy itt ne várjak ettől a résztől sokat, de azért reménykedtem. Buzdító üzenetet hallottunk egy rövid evangéliumi példázat felolvasása után, jópofa történettel megspékelve. Sajnos ez második és harmadik látogatásunk során sem volt sem hosszabb, sem magvasabb. Sztorizás az viszont volt dögivel, úgy látszik, hogy az be is jött a többieknek. Így inkább egy fekete gyülekezetbe jártam, na ott volt idehirdetés, jó dörgedelmes, de nevén nevezték, amit kellett. Zene is volt, de érdekes módon egybefolyt a prédikációval" - meséli a Londonban tanuló huszonéves srác, nevezzük Bencének (mert kérte, hogy név nélkül nyilatkozhasson). Bencét kíváncsisága a Felházba is elvitte: "Nem azért mentem el, mert valami szellemi élményre vágytam, hanem egyszerűen kíváncsi voltam mi folyik ott. Alapvetően jófej arcok voltak ott, de nagyon vegyes volt az összetétel: református, kisfelekezeti, katolikus, minden. Volt egy kis zene, egy kis ima, beszélgetés, de ahova én tartozom ott is megvan ez, sőt ezen kívül ott még rendes istentisztelet is van, nálam tapasztaltabb, érettebb keresztények, akiktől ha kell tanácsot kérhetek. Itt sajnos olyan is volt, hogy egy velem egykorú srác jött oda, hogy imádkozzon értem kézrátétellel. Persze jófej volt, biztos a jószándék vezérelte, de nekem itt volt az a pont, amikor eljöttem. Ez a momentum olyan volt, mintha egy iszonyú unszimpatikus lánnyal hívott volna randira... Az volt a benyomásom, hogy inkább azok jönnek ide, akiknek az egyháza nagyon vaskalapos, amit  emiatt ugyan nem akarnak ott hagyni, de egy kis chill-outra, kötetlenebb programra fiatalokkal pedig vágynának. Szerintem különben az alapítótagok is járhatnak még valahová, ahol az igében is fejlődhetnek."

judah-smith-and-justin-bieber.JPGJuda Smith pásztor Justin Biebert segíti

A hipszter kereszténység, mint lázadás

A hipszter kereszténység szélsőségesebb trendjei esetenként fellázadnak az ellen az evangéliumi keresztény szubkultúra ellen, amelyből kinőttek. Pátkai Mihály Hipsztérítők című tanulmányában így ír a jelenségről: Előszeretettel használják az „underground kereszténység” jelzőt magukra. Sokak szerint ez azonban nem hiteles, mivel a mozgalom csak szabad társadalmakban található meg, ahol nincs is keresztényüldözés, nincsenek ténylegesen földalatti egyházak. Általában jómódú, intelligens, másod- vagy többed-generációs keresztény fiatalok körében divatos. Nagyvárosok egyetemein terjed, ahol a fiatalok körében könnyű az átjárás a keresztény közösségek között. Jellemző rá az ökumenizmus, a nyitottság és a befogadás kultúrája. Olyannyira sekélyes teológiailag, hogy erre gyakran még a nemhívő kívülállók is rámutatnak. A világi hippikre is jellemzően gyakran elutasítják a hagyományos közösségek hierarchiáját, de az őskeresztényekre jellemző a Bibliában leírt egyházi rendet is (pásztor, presbitérium, diakónusok). Nem kérnek engedélyt, nem érzik szükségét a formális felkenetésnek, a felekezeti jóváhagyásnak. Így gyakoriak a köreikben az önjelölt vezetők. Általában elmondható az is, hogy a vezetőik sem az idősebb generációból, hanem a saját korosztályukból kerülnek ki. 

carl_lentz.jpgCarl Lentz, a New York-i Hillsong pásztora

Máshogy keményvonalasak

A 60-as évek megtért hippijeihez hasonlóan a hipszter, trendi közösségek is képesek meglepetést - vagy inkább megdöbbenést - kelteni. Míg a hippik hajlamosak voltak már-már Szent Ferenci szintű radikális életmódváltozásaikkal, pálfordulásaikkal környezetük csodálkozását kiváltani, a mai hipszterek máshogy esnek át a ló túloldalára. A Vigyázó blog beszámolt róla, hogy május elején a Hillsong New York megagyülekezet női konferenciáján fellépett a híres Meztelen Cowboy: Pontosabban, nem a Times Square híres-hírhedt Naked Cowboy-a, hanem a Hillsong egyik ifjúsági pásztora állt ki alsónadrágban, hogy a több ezer fős lelkes női közönség előtt énekeljen.2014 karácsonyán, Londonban a Silent Night (Csendes éj) dalt adták elő az 1920-as évek szexi revüváltozatában.

naked.jpg

Jézus-mozgalom vs hipszter kereszténység

 A jelenségnek több kötetet és egy honlapot is szentelő Brett McCracken is a 60-as évek Jézus-mozgalmával hozza összefüggésbe a hipszter-kereszténységet. Csak míg az előbbinél a hippi háteret otthagyva megtértek a fiatalok, az utóbbinál ennek ellenkezője játszódik le: már keresztény fiatalok mennek át hippibe vagy legalábbis azzal kísérleteznek, hogy a hippizmus egyes elemeit beépítsék a kereszténységbe. A kritikusok nem feltétlenül kifogásolják ezeket a külsőségeket, sőt elismerik, pozitívumait (a kreativitás, az újra való nyitottságot, az igazság keresését), viszont problémának tartják azt, hogy a hipszter-keresztény irányvonal az elkötelezett életmódból akar engedni, a világi, szekuláris nézetekkel is hajlandó kompromisszumokra, és az evangéliumot "felvizezi", istentisztelet helyett pedig saját magunk által megkreált formákat propagál, pedig a kereszténység iránt érdeklődő ipszilonoknak és zéknek pont az lenne érdekes, ami visszavezet a gyökerekhez, amiért végre kényelmes életükben érdemes lenne áldozatokat hozni és nem pedig csak az, ami trendi, könnyű vagy menő.

Nem mindenkinek kell a menő

 Kutatások szerint Bencéhez hasonlóan a fiatalok inkább tényleges, valódi mintsem menő egyházra vágynak, nem mindenkinek jön be a menő, hipszter keresztény ideál alternatívája. Olyan hangok is megszólalnak, amelyek felróják nekik, hogy mindez túlsúlyt élvez a mély biblikus látásmód és üzenetek rovására. A már említett, a témának egy külön könyvet is szentelő, maga is Y-generációs író, hipszter keresztény hátérből jövő McCracken (lenti képen) a következőt nyilatkozta a Wall Street Joutrnalnak:

letoltes.jpgBrett McCracken

Ha valamennyire komolyan érdeklődünk a kereszténység iránt, az nem azért van, mert ez könnyű, menő vagy népszerű. Ez azért van így, mert maga Jézus személye vonzó, és mindaz, amit mond, igaz. Mivel a világ, amiben élünk nárcisztikus, materializálódott, tárgy-imádó, szex-megszállott, tele hamis értékrenddel,  sokakat arra késztet, hogy itt is alternatívákat keresnek, de ez még nem azt jelenti ezzel többre lenne szükségük ugyanabból."  

Egy felmérés szerint a fiataloknak továbbra is szükségük van a hiteles kereszténységre, és bár vonzó számukra a jó zene és berendezés, nem várják el feltétlenül, hogy az istentisztelet egy U2 koncert színvonalával is felvegye a versenyt. Többen úgy tekintenek a keresztény közösségekre, ahol a felnőtté válás nagy kérdéseire is választ kaphatnak. Jól példázza, hogy mennyire a digitális Babilonban élünk az, hogy sok fiatal számára mégis az egyházuk közösségi oldalain megjelenő tartalom ugyanolyan súllyal bír, mint a helyszínen elhangzott beszéd, prédikáció. Ugyanakkor olyan igények is elhangzanak miszerint magvas, komoly bibliai témákra van szükségük és elegük van a tingli-tangli üzenetekből, érett embereket  szeretnének vezetőiknek.

Bence amúgy nem tud egyetérteni a fent idézett Kovács Judit, a Magyar Ateista Társaság és a Humanista Klub tagjának véleményével, miszerint ma a kereszténység menő lenne. Keresztényként csoporttársai között nem érzi magát menőnek attól, hogy keresztény, sőt, van, hogy világnézete miatt lesajnálják. De ez nem zavarja, mert szerinte ha valaki komolyan gondolja, hogy keresztény, úgysem az a célja, hogy menő legyen.

 Ha tetszett a bejegyzés, látogass vissza máskor is, és csatlakozhatsz facebook-oldalunkhoz is!

Hasonló témában még itt olvashatsz: 

Kijutnak-e a hívők fiatalok a digitális Babilonból?

http://panpeterstop.blog.hu/2016/03/25/a_fiatalok_es_hit 

Hippik és Jézus: http://panpeterstop.blog.hu/2015/09/14/hippik_es_jezus

Közízlést diktáló tinédzserek:http://panpeterstop.blog.hu/2015/09/08/hippik_keresok_es_kozizlest_diktalo_tinedzserek_voltak_a_mai_baby-bommerek

 

hipster-pastor-homeless.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr578696320

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Keresztény vagy? 2016.06.30. 23:07:01

Ha KERESZTÉNY vagy abban hiszel, hogy valami kozmikus zsidó zombi örök életet adhat neked, ha szimbolikusan eszel a húsából és telepatikusan megüzened neki, hogy elfogadod őt mesterednek, és aki így cserébe eltávolíthatja a gonosz...

Trackback: Kereszténység gyógyítható 2016.06.30. 23:06:13

Örömhírt hoztunk! A kereszténység már gyógyítható.

Trackback: Kereszténynek lenni égő 2016.06.30. 23:04:44

  A kommunizmus és a kereszténység gondolatvilága egy tőről fakad. A kisdobos, úttörő, KISZ és MSZMP párttagság egykoron dicső dolog volt, most már égő. A kereszténységre is ez a sors vár. Nagyon sokaknak ez mind önkényuralmi jelkép: Azt tapasztalo...

Trackback: Útolsó ítéletet váró, jó ember nem lehet 2016.06.30. 23:03:55

Aki várja az utolsó ítéletet, tehát aki judeo-keresztény, az jó ember nem lehet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása