Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

A feleséged, vagy az anyád? Mindkettő?

A Wendy dilemma

2015. augusztus 19. - panpeterstop

"Keresd a nőt!" - tartja a híres francia mondás. Ebben az írásban azokat a nőket helyezzük a figyelem középpontjába, akiknek társai viszolyognak a felelősségvállalástól, kerülik a döntéshozást, nem akarnak felnőni. Kik azok a nők, akik még az infantilis férfiak oldalán is vállalják a házasságot? Miért adták a fejüket és kezüket erre? Megkeressük tehát a nőt Pán Péter mellett!

peter_pan_wendy.png

Ki ne hallott volna az örök gyermek, Pán Péter meséjéről? És ki ne tudná, hogy manapság is léteznek Pán Péterek, olyan nők és (a szakirodalom szerint többségében) férfiak, akik megrekedtek a gyermekkor és a felnőttkor küszöbén, nem vállalva a felnőtté válással együtt járó felelősséget? Mi a helyzet akkor ha korunk pánpéterei, kötődésfóbiájukat legyűrve párkapcsolatra szánják el magukat, netán házasságra lépnek? Ki vállalja fel a felelősséget helyettük, ki teszi meg azokat a dolgokat helyettük, amiket ők elmulasztanak vagy terhükre esik megtenni? Az egyik korábbi bejegyzésünkben (Miért nem fűlik a fogunk a felnőtté váláshoz?) már röviden utaltunk Wendy és Pán Péter kapcsolatára, s ígértük, hogy ennek külön írást is szentelünk, ezért most időzzünk el egy kicsit ennél a történetnél!

A klasszikus mese szerint Pán Péter gyermeki szerelme Wendy felé irányul. Michael Barrie történetében ez egy beteljesületlen szerelem, mivel Wendy Peter helyett inkább a felnőtté válást választja: elhagyja Sohaországot, férjhez megy, gyermekei születnek.  Nézzük meg, hogy a valós életben vannak-e Wendy-k, olyan nők, akik a „gyernőtt” párjuk mellett vagy inkább helyett a felelősségeket felvállalják? 

Kép forrása: disney.wikia.comPán Péter találkozása a már felnőtt Wendy-vel. Kép forrása: disney.wikia.com

Természetesen mindig is voltak és ma is vannak olyan feleségek, akik úgy gondolják, - talán lehet, hogy nem is tudatosan - hogy kénytelenek a gyermekkor fejlődési szintjén megrekedt felnőtt férjük helyett elvinni a balhét a nagybetűs életben. Sőt, az is megeshet, hogy ezt nem kényszerűségből vállalják, hanem egyszerűen csak abszolút igényük van arra, hogy mások igényeit kielégítsék – férjükét, vagy gyermekeikét. Egyesek szerint az ilyen kapcsolatok eleve determinálva vannak, mivel a fent bemutatott férfiak komolyabb kapcsolatokban olyan nőkre vágynak, akik anyjuk helyett is anyjuk lesznek. Dr. Túri Zoltán klinikai szakszichológus Az elhúzódó serdülőkor című írása szerint erre a szerepre akadnak jelentkezők: mintha azok akik, keresik mások "megmentését", felismernék, hogy Péter Pánnak a sorskönyvében egy be nem töltött szerep, szereplőre vár. Ilyen volt Wendy, aki ebben a furcsa és sokatmondó mesében nem ugyanazt az életidőt élte, amit kis megmentett áldozata Péter élt.

"Felnőtt dolog gyermekeid felett anyáskodni. Férjed felett anyáskodni és ezt szerelemnek hívni pedig hazugság”

– magyarázza a Dr. Dan Kiley a felnőtté válásban megrekedt férfiak társairól szóló értekezésében.  A Pán Péter szindróma keresztapjaként ismertté vált pszichiáter a Pán Péter szindrómás férfiak feleségeinek, élettársainak részletes bemutatásával is foglalkozott. Még mindig a bevált történeténél maradva, milyen címet is adhatott volna írásának, mint a Wendy dilemma? A szerző úgy véli, hogy annak ellenére, hogy valójában a nők többsége utál anyáskodni párja felett, mégis sokan bevállalják, mert attól tartanak, hogy a házasságukba kerülhetne ha változtatnának ezen. A Pán Péter szindróma fordított esete ez, amikor az emberek több felelősséget vállalnak fel társukért, mint amennyit kellene, és úgy gondolják, hogy nélkülük nem boldogulna a másik. Főként kulturális okokból eredően általában több nő szenved ebben, mint férfi.  A Wendy dilemmával Kiley ugyan nem találta fel a spanyolviaszt (mivel a pszichológiában már régóta tanítják a tranzakcióanalízist, amely szerint szülői, felnőtti, gyermeki énállapotok igenis léteznek, továbbá szimbiotikus párkapcsolatok is régóta ismertek), de mivel a mesék és a mondák a legnagyobb pszichológiai iskolák alapítói szerint egyben archetípusoknak is tekinthetők és sorskönyvi mintákat tartalmaznak, érdemes megfigyelni, hogy Wendy-típusú nők esetében mik lehetnek a főbb jellemzők.


Wendy és Pán Péter Disney World-benWendy és Pán Péter szobra Disney Worldben

8 jellegzetes Wendy-s viselkedéstípus:

1. A probléma tagadása

Eleinte egész hosszú ideig képesek tagadni a problémát, nem ismerik el, hogy társuknak komoly gondja van a felnőtté válással, a felelősségek felvállalásával. A már korábban idézett Dr. Túri Zoltán szerint a Pán Péter szindrómás emberre jellemző, hogy sokszor találhat létmódja igazolására szocializált tevékenységi formákat, társadalmilag elfogadható foglalatosságokat, tevékenységeket melyekben megengedett a gyermeki viszonyulás kiélése.  Ezek az igazolt tevékenységek megnehezítik a problémával való szembenézést a Wendy-k számára. Pedig a probléma beismerése kulcsfontosságú lenne a helyreálláshoz, már csak azért is, mert a tartós frusztráció akár depresszióhoz is vezethet. 

2. Túlvédelmezés és anyáskodás

Mivel úgy vélik, hogy a párjuk képtelen nélkülük életben maradni, elkezdik túlvédelmezni a „nagyra nőtt kisgyermeket”.  A probléma hátterében az esetek többségében a Wendy-k  önértékelési problémái állnak.  Úgy érzik, hogy a túlgondoskodó anyai szerep felvállalásával megvédhetik magukat a lehetséges elutasítástól – ami szerintük fenyegetheti őket, amennyiben kimutatják haragjukat, bármely negatív véleményüket. Ők azok, akik mások elfogadása nélkül nem érzik biztonságban magukat. Az alacsony önbecsülés, az önismeret hiánya, a

kifelé mutatott társadalmi imidzs feljebbvalósága, a mások elfogadásában való támaszkodás mind-mind melegágyai a Wendy szindrómának. Azonban, ne felejtsük el, hogy a Pán Péterek nem a képességhiányuk miatt, hanem a vonakodás miatt ruházzák át magukról a felelősségeket a társukra. A túlzásba vitt védelmezés, a másik felelősségeinek, szerepeinek teljes körű átvállalása minden ember egyéniségét kisebbíti, és beteges kötődésekhez vezethet.

3. Társfüggőség

Ez a fázis űltalában akkor következik be, amikor a Wendy-típusú nő úgy érzi, hogy képtelen férje nélkül érzelmileg vagy akár anyagilag meglenni. Jantek Gyöngyvér pszichológus, a szeretemaferjem.hu blog szerzője a neves soproni születésű, amerikai pszichológus Mahler elmélete nyomán kifejti, hogy minden kapcsolatban van egy úgynevezett nagybetűs Mi időszak, amikor a hangsúly a hasonlóságokon van, a különbségek nem számítanak, talán fel sem tűnnek. A pszichológus szerint ha a pár hosszabb időre megreked ezen a szinten előfordulhat az úgynevezett tartós összeolvadás, amikor a pár tagjai nem merik felvállalni az esetleges különbségeket, véleményeltéréseket. "Ennek alapja az elhagyástól való félelem (mi lesz, ha kiderül, hogy én ilyen és ilyen vagyok). Fontos ilyenkor, hogy a határok tágítására, a személyes felelősségvállalás erősítésére törekedjünk. Ha az egyik fél bent ragad a szimbiotikus szakaszban, míg a másik már vágyik a differenciálódásra, a kapcsolat elakadhat. Az a fél, aki nem mer távolodni a másiktól, dühös, és bűntudatot kelt abban a félben, aki már a következő szakaszba lépne. Ennek a hátterében valamilyen korábbi veszteség sejthető, amikor egy fontos kapcsolatban a fokozódó függetlenség egyben az elszakadást is jelentette (lehet ez párkapcsolati, de gyerekkori

emlék is)." A mesében a gyermek Wendy esetében ez édesapja rendszeres dühkitöréseitől való félelem.

4. Panaszkodás 

Eljön az időszak, amikor a Wendy-nő úgy érzi valahogyan hangot kell, hogy adjon érzéseinek: az esetek többségében ekkor a panaszkodást választja. Bizonyos mértékű panaszkodás még bele is férhet az önérvényesítés kereteibe, de semmiképpen nem helyettesítheti a nyílt, őszinte, manipulációtól mentes kommunikációt. „A problémáinkat ugyanis SOHA nem fogjuk tudni panaszkodással, a megoldhatatlanság örökös szajkózásával és önsajnálattal megoldani. Soha. - figyelmeztet Dr. Mészáros Ádám párkapcsolati terapeuta. 

5. Bűntudatkeltés

Ez sem célravezető stratégia, mivel a bűntudat legtöbb embernél nagyon gyenge motivátor! Még ha  Pán Péter teljesíti azt, amit Wendy kér tőle, nagy valószínűséggel neheztelni, haragudni fog feleségére, mivel úgy érzi, hogy nem önszántából tesz eleget párja kérésének. Talán emlékeztek olyan könyv-, filmélményeitekre, amelyben a papa mindig csak rezignáltan bólogatva jelezte, hogy beleegyezik ugyan a ház asszonyának utasításába, de szíve szerint inkább elmenekülne egy jó kis pókerpartira vagy vadászatra. „Igen, drágám” – hajtogatta passzívan és rezignáltan a Büszkeség és balítélet Mr. Bennetje amikor már teljesen elege volt feleségének egy újabb kívánalmából, viszont sem ereje, sem kedve már nem futotta volna egy újabb vitára.

Mr. és Mrs Bennet a Büszkeség és balítéletbőlMr és Mrs Bennet a Büszkeség és balítéletből

6. A Mártír

Amikor a Wendy-k úgy érzik, hogy ezzel a stratégiával nem érnek célba – mert végső soron minden maradt a régiben - gyakran a mártír szerepét öltik magukra, ezzel is büntetve társukat. Például, akár úgy is, hogy önjutalmazásból elkezdenek feleslegesen túlköltekezni a családi kassza rovására. Hipochonderré is válhatnak, s ilyenkor természetesen elvárják a férjüktől, hogy vigyék el őket számtalan orvosi vizsgálatra. A büntetés másik gyakori formája a szexuális együttlét megtagadása. Ennél a manővernél mindkét félnél magas a kockázata annak, hogy könnyebben belemennek olyan afférokba, amelyben úgy gondolják, hogy megkaphatják mindazt, ami hiányzik a meglévő kapcsolatukból.

6. A felelősség hárítása

Lehetséges stratégia lehet a mélypont felé haladva az is, amikor a Wendy úgy próbál megszabadulni szorongásaitól, hogy férjére vagy gyermekeire zúdítja rá váratlanul az összes felelősséget, amit mindaddig tőlük magára vállalt.

8. Mélyponton

Amikor minden erőfeszítése kudarcba fullad, akkor fognak a Wendy-k padlót. Általában ilyenkor jutnak el arra a pontra, hogy hajlandóak  szakemberhez fordulni,  segítséget kérni. A szakemberek ilyenkor a probléma feltárása után többek között segíteni tudnak abban, hogy a helyreálljon önértékelésük és megtanuljanak bizonyos helyzetekben nemet mondani.  Dan Kiley szerint úgy lehet még támogatni őket, hogy megtanítjuk, hogyan fejezzék ki felnőtt módon érzéseiket, igényeiket és az idő nagy részében két felnőttként éljenek együtt, kommunikáljanak egymással.

wendy-pp.jpg

Dr. Kiley ebben a 8 pontban definiálja a felnőtt szerelem ismérveit:

  1. A kompromisszumra való képesség sajnálat és szánalom nélkül.
  2. Nehéz, kellemetlen helyzetek tolerálása - együttérzés a másikkal.
  3. Megbízhatóság – A szerelmesek megbíznak egymásban. Tudják, hogy ha az egyik kudarcot vall, ott lesz a szeretett fél, hogy segítsen.
  4. Gondolataik és érzelmeik megosztása egymással szabadon - a kritizálástól való félelem nélkül
  5. Realistának lenni, szembenézni a valósággal.
  6. Az intimitásra való nyitottság: képes lenni egymást fizikailag is szeretni: megérinteni, megölelni, és bensőséges szexuális kapcsolatot fenntartani egymással.
  7. Fesztelenség a meghitt, intim kapcsolatban is.
  8. “Az X faktor”. Ezzel a kifejezéssel a kapcsolat, a közelség különleges érzésére utal, amelyet nehéz precízen megmagyarázni vagy körülírni.

Honnan tudhatjuk, hogy nem vagyunk párunk anyukája?

Dr. Kiley szerint amennyiben erőfeszítésünkre, törődésünkre, gondoskodásunkra az esetek többségében viszontgondoskodás a válasz, akkor valószínűleg mindez azt jelezheti, hogy mégsem vagyunk a párunk anyukája. A felnőtt szerelemben a gyermekkor nárcisztikus viselkedése helyett az adok-kapok elvnek kell érvényesülnie.

 Ha szívesen olvasnál mesehősök nevéről elhíresült szindrómákról, látogasd meg a VARÁZSFIRKA blog

Mesehősök vagy pszichológiai betegségek? című bejegyzését!

 

 Ha tetszett ez a bejegyzés és szeretnél értesülni a legújabbakról, iratkozz fel hírlevélre (dorniko@gmail.com-ra küldj egy kérést ("hírlevelet kérek"). Csatlakozhatsz a facebook-oldalhoz is!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr277719992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annamanna 2015.10.05. 03:33:07

Erre jó példa József Attila és Vágó Márta kapcsolata. Az utóbbi kerek-perec megmondta Attilának, hogy neked egy anyukára volna szükséged, de én nem leszek az anyukád, nem akarlak örökbe fogadni. Az anyuka szerepet helyette viszont felvállalta Szántó Judit; meg is kapta a jutalmát - valóban csak anyukának vagy házvezetőnőnek lett tekintve, de még a kapcsolatuk alatt is máshoz írt József Attila szerelmes verset (pont az Ódát, ugye, ez valóban keserű és fájdalmas "köszönet" a gondoskodásért).
Tehát József Attilának anyahiánya volt. De vajon József Attilának anyahiánya volt? Miért lett volna? Nagyon rendes anyja volt, plusz két nővére, akik mindenben gondoskodtak róla, amiben csak tudtak. Igazán körül volt véve anyáskodó szeretettel.
József Attilának apja nem volt. József Attilának tartós és súlyos apahiánya volt. És mivel soha nem talált egy Jó Apát (Makai Ödön nem vált számára Jó Apává) így aztán soha nem bírt, soha nem akart felnőni.

Azt gondolom, hogy a felnőttség alapvetően az apa világa. A családon belül az apa képviseli legintenzívebben a felnőttek világát. Ha az apával való kapcsolat jó, akkor a gyerek minél előbb ennek a világnak a része akar lenni, és az apa, mint egy mágnes, magához húzza a gyereket, a felnőtt életbe. De ha az apával való kapcsolat hiányzik vagy rossz, akkor a gyerek semmilyen okot nem lát rá, hogy egy utálatos, gonosz valóság része legyen, és menekül a felnőttségtől.

Az anyáskodást vállaló nők egyik fontos motivációja, amit a cikk is említett, a cserébe megkapott anyagi vagy érzelmi biztonság. Ez egy gyerek szükséglete. Az ilyen nők valójában maguk is a szülő-gyerek reláció mindenhatóságában hisznek, ezt fontosabbnak tartják bárminél, amit a felnőtt létezés kínál.

Az is nagyon gyakori, hogy a szülők (akár mindketten, akár csak az anya egyedül) sokkal jobban kötődnek a gyerekükhöz, mint egymáshoz. Filmek garmadája állítja be ezt a léthelyzetet rendkívül pozitívnak, például a Mrs Tűzvolte, ami egy tipikus Pán Péterről szól. A főhős nem utasítja el a gyerekeit (bár valamennyire hiányzik az életükből), hanem nagyon erősen kötődik hozzájuk, de nem mint apa, hanem mint egy anya. Tehát úgy utasítja el a saját felnőtt férfi életét, hogy a gyerekei számára anyuka lesz, ugyanakkor gyerek is maradhat, hiszen az egész csak játék, és az igazi komoly anyuka az exnej; ez rendkívül érdekes lelki szituáció, és bizonyára nem egyedülálló. A Kramer kontra Kramer is valamilyen módon egy anyává vált apáról szól, aki úgy maradhat ki a felnőtt férfilét megéléséből, úgy utasíthatja el legálisan a felnőtt párkapcsolatot, hogy a gyereke anyjává válik.

A nők részéről még inkább jellegzetes, hogy a felnőtt kapcsolat megélése elől a gyerekneveléshez menekülnek, a szexuális kapcsolat elől a hájba menekülnek. Így persze rengeteget szenvednek, de ezt a maguk számára mégis erkölcsileg helyes döntésnek fogják tartani, tehát mindkét nem számára maximálisan elfogadott, ha a gyerek áll a fontossági sorrendben az első helyen, és nem az egymással való kapcsolat. Ez pl. egy tipikus megható sztori: magfitpro.com/blog/krausz-tunde-igy-valtoztatta-meg-az-eletemet-egy-apro-kis-gyuru/

Ahhoz, hogy a gyerekcentrikus, és ezzel végső soron a gyermeki világba ragadt életből ki lehessen lépni, látni kell, hogy épül fel stabilan a felnőtt élet.

Ehhez szerintem a legfontosabb szükséglet egy jó apa, akire támaszkodva a fiú (illetve bármilyen nemű gyerek) felnőtté válik.
A valóban felnőtt fiú (illetve fiú és lány) képes olyan kapcsolatot létrehozni, ami nem bizonytalan, amiből nem kell senkinek a gyerekhez menekülnie vigaszért, lelki támogatásért.
Tehát, ha a fiú (és lány) valóban felnőtté vált, akkor képesek egy olyan kapcsolatot létrehozni, amiben a párkapcsolat áll a fontossági sorrend élén, és csak ezt követi a szülő-gyerek viszony.
Az ilyen kapcsolatban az anya (vagy az apa) nem fog titkos klikket létrehozni a gyerekkel a párja ellen.
Tehát az anya (általában az anyákra jellemző a gyerekkel való klikkesedés az apával szemben) nem fog az apa helyére nyomakodni, nem fogja magának kisajátítani a gyereket, hanem hagyni fogja, hogy a férj és a gyerek(ek) erős és jó viszonyban legyenek egymással, nem lesz féltékeny a férjre, hogy az "elszereti" a gyerekeket.
És persze a férj sem lesz féltékeny a gyerekekre, hogy azok kisajátítják maguknak az anyát, és neki nem jut belőle (szintén roppant tipikus életérzés, ahogy megszületik a gyerek, a férj azt látja, hogy ő kiszorul a nő életéből, és a helyét teljesen a gyerek veszi át).

Persze, ez egy ideális felállás, de mivel a legtöbb ember élete egyáltalán nem ideális, kérdés, hogy lehet a dolgokat jó irányba fordítani.

Szerintem az apa a kulcs, a Jó Apa; tehát bárhol, bármilyen élethelyzetben is van valaki, bármilyen problémával is néz szembe, a sajt felnőtté válása szempontjából a legfontosabb az apával való viszony rendezése, egy Jó Apához való kötődés; ez az origó, ez az eredő, minden egyéb csak innen indulhat el, enélkül semmi sem fog működni.

annamanna 2015.10.05. 04:40:25

Egészen "véletlenül" erről szól a Biblia, ugye.
Egyetlen igét idézek belőle, ez az ószövetség legutolsó igéje, tehát ezzel fejeződik be az ótestamentum:

Malakiás 4:4: És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.

Az egész szituáció jórészt a fiúkra, a fiúk felnőtté válásának problémájára van kiélezve, mert az apahiány, vagy a rossz apaminta őket súlyosabban érinti; de tulajdonképpen mindez ugyanúgy vonatkozik a lányokra is.

Mivel azonban mégiscsak igaz, hogy a két nem között van valamennyi különbség, és a lányok sikeresebben túlélik az apahiányt, ezért a lányok, nők feladata alapvetően nem az, hogy Wendyként kimaxolják a fiú gyerekkorát, hanem hogy ahhoz segítsék a maguk Pán Péterét, hogy fel tudjon nőni.

Ehhez az kell, hogy el tudják vezetni a fiúkat az apjukhoz, a Jó Apához. De hogy a fiúknak meg tudják mutatni a Jó Apát, először maguknak is rá kell találni az apára.

Ha már mesehősökben gondolkodunk, akkor Wendy ellentéte Trinity, aki először is magától rátalál Morpheusra, aztán Neót is képes elvezetni hozzá. Nem úgy, mint egy anyuka, hanem mint egy igazi segítő.

A gyereklelkű Pán Péternek is szüksége van segítőre, de ő a segítőt anyukának képzelni. Trinity viszont a legkevésbé sem anyukás.

Pán Péternek nincs egyéb célja, minthogy gyerek maradhasson, ezért ő ennek a célnak a megvalósításához keres partnert.
Neó viszont felnőtt lett, amikor levált a Mátrixról - és milyen találó kifejezés ez, hiszen a mátrix eleve azt jelenti, hogy anyaméh.
Neó célja tehát a felnőttségért való küzdelem, először a saját felnőtt életéért, később más emberek felnőttségéért vívott harc.
A Mátrix anyafigurája, az Orákulum nagyon finoman a háttérben marad, nem tolakszik bele Neó életébe, esze ágában sincs akadályozni Neó és Trinity kapcsolatát (és pláne nem keres Trinitynek piros ruhás női versenytársakat, csakhogy a megosztással uralkodhasson Neó élete felett. Van önálló élete, ami fontosabb számára, mint az anya-fiú kapcsolat megélése).

Wendy és Trinity miatt tehát érdemes újragondolni ezt a mondatot: "És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt."

Wendy és Trinity is segítőtárs, de valójában mihez kell a segítőtárs? Mit jelent a segítőtárs? Mit tud, mire képes egy segítőtárs?

Pán Péter világában a segítőtárs egy anyuka, aki eltakarítja a koszt, elkészíti az ebédet, tiszta ruhát varázsol, bevásárol és kifizeti a számlákat, tárgyal a szerelőkkel, és úgy általában kordában tartja az életet. Ha munkában segít, akkor ő a kávéfőző titkárnő. Általában a nő dolga olyasmi, ami miatt Pán Péter egyszerre érezheti magát gyereknek, ugyanakkor a nő fölött álló, felsőbbrendű lénynek. A nő dolga az, hogy csupa olyasmit csináljon, ami miatt lenézhető, megvethető (de persze azért titokban életbevágóan fontos, hogy megcsinálja, mert egy kisfiú nem képes az önellátásra). A nőnek tehát pszichésen még gyöngébb, esendőbb figurának kell lennie, mint Pán Péternek; Pán Péter alapvetően olyan nőt keres, aki fölött uralkodhat, akinél erősebbnek képzelheti magát (miközben persze megkapja tőle a reggeli kakaót is).

Trinity viszont nem megvethető. Egyáltalán nem gyönge és nem szánalmas. Nem szolgai feladatokat lát el, nem gondoskodik cselédként Neóról (bár az egyik jelenetben visz neki egy tál taknyot).

Trinitynek nem célja, hogy Neót magához kösse, tehát a kapcsolatuk csak kis része az, ami a külvilágot teljesen kizáró módon intim. Trinitynek inkább az a célja, hogy Neó betöltse a küldetését a külvilág felé, repüljön (a filmben ez szó szerint értendő). Az egységük tehát nem korlátozódik egy elzárt hálószobára, amin kívül Neó egyedül küzd, hanem kifelé (is) nagyon egységesek.

Ehhez Trinitynek először is meg kellett küzdenie a saját felnőtt életéért, saját magának is ki kellett szakadnia a Mátrixból, rátalálni Morpheusra, alárendelődni neki, végigcsinálni a képzést és vállalni mindazt a feladatot, ami ezzel jár.
Tehát ilyen módon a számára nincs B-terv. Minden ugyanúgy rá is vonatkozik, mint Neóra, azzal a különbséggel, hogy Neó többre képes.

Neó ellenlábasa Smith ügynök; ő az a figura, aki mindenkit akadályoz a Mátrixról való leválásban. Természetesen nincs női partnere.
Smithnek is az Orákulum az anyja, és a filmből világosan érzékelhető, hogy az anyáról leválni képtelen felnőtt fiú az anya számára is terhes, és (a valóságban is sokszor előfordul, hogy) már az anya jut el addig, hogy segítséget kér, hogy megszabadulhasson a fiától.

A Mátrixban van olyan nő is, akinek van párja, de nem alkot vele egységet. Ez Perszephoné, aki passzívan nézi végig a férje manővereit, és passzívan tűri el azt is, hogy a férje nem veszi őt komolyan.

Azt gondolom, Wendynek ez a legfontosabb jellemzője: passzívan eltűri, hogy Pán Péter nem veszi komolyan. Akár anya, akár feleség (a két funkció úgyis összekeveredik Pán Péter fejében); a lényeg, hogy nincs komolyan véve.

annamanna 2015.10.05. 05:23:43

De ha ezt eltűri, akkor valószínűleg ő sem veszi komolyan saját magát.
De hogy veheti magát komolyan Wendy?
www.youtube.com/watch?t=4&v=UgOJNoyI1Ak
Ebben arról beszél Bagdy Emőke, hogy az emberek általában a teljesítményükkel határozzák meg saját magukat. Nők is, férfiak is. Tehát ha egy nő komolyan veszi a maga teljesítményét, akkor komolyan tudja venni saját magát is. Ha nem veszi komolyan a teljesítést, akkor kénytelen eltűrni azt is, hogy mások sem veszik komolyan.

És akkor ezzel kapcsolatban még érdemes kitérni a karrier vs családanya dilemmára, a gyerekvállalásra.
Azt gondolom, hogy a családanyaság, gyerekvállalás nem önmagában tesz komolytalanná, lenézhetővé egy nőt. Ezek rendkívül komolyan vehető, hősies dolgok, ha maga a nő úgy fogja fel.
Ha azonban a nő számára a családról való gondoskodás, a gyereknevelés csupán egy remek kiút, kiskapu, B-terv, amivel el lehet kerülni a "való élettel", a "felnőtt valósággal" való szembenézést, akkor a nő a lelke mélyén maga sem veszi komolyan azt, amit csinál.
Akkor a nő úgy gondolja hogy jó üzletet köt, ha beleadja az életbe azt, ami számára nem tűnik nehéznek és "felnőttesnek" (házimunkát, gyereknevelést, sokszor a szexet is ideértve); cserébe azért, hogy megkaphassa azt, ami számára nagyon is nehézséget okozó, "felnőttes", épp emiatt értékes: a külvilágban végzett munka jutalmát, azaz a férfi által megkeresett pénzt.

Ha ez így van, akkor a nő saját maga értékeli le és veti meg azt, amire képes (otthonteremtést, gyereknevelést, férfihoz való intim kötődést), és ő maga értékeli fel a férfi által végzett "felnőtt" munkát. Mert a saját dolgát könnyebbnek ítéli meg, mint a férfi munkáját. Aztán később panaszkodik, hogy a férfi megveti és lenézi, nem díjazza az erőfeszítéseit.
Szerintem ennek egy jó megoldása van.
A nőnek elég gyakorlatot kell szereznie a külvilág felé végzett tevékenységben. Egészen addig kell gyakorolni a külvilágban való helytállást, amíg már nem tartja nehezebbnek a kifelé végzett munkát, mint a befelé, a család ellátása felé való fordulást.

Mert ha ide eljut a nő, akkor ő maga fogja nagyon is értékesnek tartani a gyerekszülést, nevelést, a család ellátását, a házimunkát; ő maga lesz nagyon elégedett azzal, amit befelé tesz, ő maga lesz nagyon büszke arra, amit a külvilág szeme elől elrejtve, a külvilág értékelése nélkül, pénzjutalom nélkül elvégez.
És ha ő maga ezt VALÓBAN ugyanolyan nehéznek és értékesnek fogja tartani, mint a külvilágban végzett munkát, akkor érheti el azt, hogy a férfi is komolyan vegye őt, és mindazt, amit megtesz; mert akkor lesz olyan ütőkártya a kezében, hogy bármelyik pillanatban kész beszüntetni a család ellátását, amint emiatt a férfi őt megveti.
Ekkor lehetséges az, hogy nem fél feladni a férfiról való gondoskodást, mert tudja, hogy a "felnőtt" külvilágban is megállja a helyét.

Amíg nem biztos benne, hogy ő maga "felnőttként" is képes funkcionálni, addig akár még zsarolható is, azaz szinte az őrületig terhelhető a gyerekvállalással és házimunkával.
Jó példa erre a cigány asszonyok gyerekvállalási biznisze; annyira félnek a külvilágba való kilépéstől, hogy inkább tucatnyi gyereket szülnek, csak ez ne következhessen be, és otthon bármit eltűrnek, csakhogy ne kelljen elhagyniuk az otthonuk biztonságot jelentő falait.
A gyereknevelés és a házimunka a számukra sokkal könnyebbnek tűnik a "valóságos" "felnőtt" életnél, ahol komolyan számon kérik őket és felelősséget kell vállalniuk a tetteikért.
De így, számonkérés és felelősségvállalás nélkül a gyereknevelésük és házimunkájuk olyan is lesz, amilyen.

Ehhez hasonló hozzáállás szerintem az is, hogy az állam "jogosan" várja el az alattvalóitól, hogy azok szüljenek, gyerekeket neveljenek; mert az állam tevékenysége a "felnőtt" "felelősségteljes" világ része, míg a gyerekszülés- és nevelés nem az!

Ezen a megítélésen senki más nem képes változtatni, csak maga a nő, aki a gyerekszülést és nevelést, a családról való gondoskodást ugyanúgy felelősségteljes felnőtt feladatnak látja, mint azt, amit "kereső foglalkozásnak" hívunk.
Csak a nő képes visszautasítani és elhárítani a zsarolást; csak ő képes magát komolyan venni és megkövetelni, hogy mások is vegyék komolyan.

Erre viszont csak egyetlen lehetősége van: mielőtt belemerül a visszavonult családi életbe, először még biztosan meg kell győződnie róla, hogy a külvilág felé is képes teljesíteni, képes a "felnőtt" világ részévé válni, képes a követelményeknek, számon kérésnek megfelelni, képes a munkájáért felelősséget vállalni.

Ha erről biztosan meggyőződött, akkor képes lesz ellenállni bármiféle zsarolásnak, lenézésnek is, és nem fogja táplálni sem önmaga, sem a férfi gyermeteg, eszképikus fantáziáit, és a gyerekét sem fogja arra nevelni, hogy meneküljön a felnőtt valóságtól, a feladatoktól és felelősségvállalástól.

Reactor 2021.08.20. 21:41:09

Egy feleséggel soha de soha nem lehetne olyan a kapcsolatom, mint az édesanyámmal. Szimplán mert az édesanya az a nő a férfi életében, aki - jobb esetben - érdek nélkül, szeretetből neveli fel őt, születésétől keresőképes koráig. Ezt az odaadást hány barátnő, feleség lenne képes utánukcsinálni? 5 százalék? 1 százalék? 0,5 százalék? Annyi se?

Frederick2 2021.12.10. 10:44:14

@Reactor: @annamanna: A kedves szerző valamiért nem beszél a másik oldalról. Mi van azokkal a fiatal (20-as és 30-as éveiben járó) lányokkal, akik jóval idősebb (50-es és 60-as éveiben járó) férfiakkal létesítenek párkapcsolatot, akiket aztán sok esetben semmi másra nem használnak, mint apapótléknak?

Érdekes, Csernus Imre nem alkalmazott kettős mércét a Pán Péter-szindróma terén. Bereczki Enikő valamiért igen. Hiába, mindig a férfiak a problémásak! :P

Reactor 2021.12.10. 16:59:09

@Frederick2: Hát kérem, nekik elnézhető a dolog. A pasihotel se szégyen, csak a mamahotel. Kettős mérce foreva.
süti beállítások módosítása