Hévízre minden évben érdemes elmenni, mert klímája, környezete is olyan, mintha egy gyógykezelésen vennénk részt.
A fák itt mesésen zöldek, különösen a tó körül zöldellnek dúsan, ahol a víz páratartalma is hozzájárul a növények burjánzásához. A Hévízi-tó 4,44 hektár kiterjedésével Európa legnagyobb gyógyhatású, meleg vizű tava. Nyáron a víz hőfoka 33-38 °C közötti a levegő hőmérsékletétől függően. Ősszel és télen 24-26 °C körül mozog. A Hévízí tó gyógyhatású vize elsősorban mozgásszervi problémákra és krónikus nőgyógyászati betegségekre van jótékony hatással. Különösen a pandémia előtt rengetegen utaztak ide hidegebb tájakról, főleg Oroszországból gyógyulni, pihenni. Jó egészségnek örvendőknek is érdemes kipróbálni milyen a tavirózsák között úszkálni a meleg vízben. A European Best Destinations szavazásán legjobb 15 közé bekerült Hévíz is, megkapta a 12. legtöbb szavazatot, így Cork előtt végzett - írta meg a Forbes.
Újra utazunk!
A járvány egy éve után végre újra utazhattunk, és alig vártuk, hogy ismét előkapjuk a bőröndöket, hátizsákokat és útra keljünk, hogy eljussunk erre a csodás vidékre. Aki nyomon követi élménybeszámolóinkat, az már tudja, hogy egy kislánnyal és két kamaszfiúval teljesek a családi utazásaink. A hosszú hónapokig tartó home office és online oktatás, bezártság után mindenki nagyon vágyott már az utazásra, a környezetváltozásra, amelyhez a hévízi Európa Fit szálloda tökéletes célpontnak bizonyult.
Vízi kalandok kint és bent
A rekkenő hőségben a becsekkolás és rövid berendezkedés után első utunk a hűsítő medencékhez vezetett. A szálloda 700 négyzetméteres vízfelületen, kültéri és beltéri élmény- és úszómedencékkel, gyógymedencékkel, beltéri gyermekpancsolóval, megújult Acapulco családi élménymedencével garantálja az vízi élményekkel teli kikapcsolódást. A gyerekek rögtön bele is vetették magukat a medencés mozgásos program egyikébe, illetve mi nagyobbak is a későbbiekben a felnőttek részére tartott aquafittness jellegű programokon mozogtunk vagy úsztunk. A gyerekek az egy-egy animátor vagy gyógytornász által vezetett vízi foglalkozások után jutalom-jégkrémet is kaptak. Esténként vagy esős időben a benti termál medencéket, szaunákat, gőzkamrát vagy sókabint használtuk, a medencék egyikben a Hévízi-tó vízének jótékony gyógyhatását is élveztük. A négycsillagos szállodában fogászati, kozmetikai és egyéb gyógykezeléseket, masszázsokat is igénybe lehet venni.
Amikor sztárokkal és séfekkel főzünk
Naphosszat el lehetne tölteni az időt a medencékben vagy a nyugágyon olvasgatva, ha nem várna még számtalan igényes és izgalmas program a szállodán belül is! Ilyen volt például a már több éve hagyományosan megrendezésre kerülő "Kukta" program. Nyaranta több ismert előadóművész tart itt estet és napközben pedig főzőprogramot is vezet a szálloda séfjeivel. Ittlétünkkor épp Polyák Lilla tartott egy rögtönzött főző-tanfolyamot. A népszerű színésznő kedvenc tésztaraguit-, szószait mutatta be, melyeket kisebb-nagyobb gyerekekkel lépésről lépésre készített el, mi szülők a háttérben figyeltük a tippeket, majd együtt jóízűen el is fogyasztottuk a végeredményt. A hét másik napján a szálloda séfjei tartottak interaktív programot. Tóthné Matil Alexa magával ragadó történetekkel hozta közel a séfek, a szállodai konyhán dolgozók összetett munkáját, miközben munkatársaival azon segédkeztek, hogy a legtökéletesebb aranygaluskát tanuljuk meg meggyúrni, kiszaggatni és megsütni. Hamar el is készült a szorgos kezeknek és a precíz instrukcióknak köszönhetően a finom desszert és még hamarabb el is fogyott. Polyák Lilla este egy fergeteges koncertet is tartott, melyen széles repertoárból énekelt dalokat. Sokan együtt énekelték vele a slágereket, a gyerekek pedig a színpadon vele ropták a táncokat.
Mennyei ízek és határtalan vendégszeretet
A séfekre visszatérve, a szálloda konyhájáról csak szuperlatívuszokban tudunk nyilatkozni! Minden étkezés egy külön gasztronómiai élmény. Igazán változatos a kínálat a frissen sültektől a halételekig, amelyekhez rengetegféle köretből, salátából lehet választani. Bőséges a sajtkínálat és persze a desszertek sem átlagosak. Gyakran kedveskedtek helyi specialitásokkal is. A kisebbekre is gondolva, mindig volt olyan étel, ami kifejezetten az ő ízlésüket elégítette ki a spagettitől a rántott szeletig, a mogyorókrémes gombóctól a nudliig és persze fagylalt. A reggeli is pazar volt, többféle meleg és hideg reggeli ételből-italból lehetett válogatni. A személyzet udvarias, magas színvonalon gondoskodnak az itt pihenők vendéglátásáról.
Színes kamasz-, gyerekprogramok szívvel-lélekkel
Részt vettünk még számtalan foglalkozáson, gyerektornán-, és kézműves foglalkozásokon ahol díszpárnát festettünk, agyagoztunk és korongoztunk, homokképet alkottunk, mini diszkóban táncoltunk. Bár itt a többesszám első személy használata nem helytálló, hiszen nem nekünk szülőknek kellett most a gyereket elfoglalni, fejleszteni, hanem felkészült, lelkes animátorok, gyógytornászok tették meg mindezt. A fiatal animátor többsége pedagógus vagy pedagógusképző intézményben tanul, ez meg is látszott hozzáállásukon, hozzáértésükön. Itt szeretném kiemelni Gönye Erika, a szálloda rekreátor és egészség managerének kimagasló professzionalitását, melynek köszönhetően nívós, jól megtervezett és a kamaszok, gyerekek életkori sajátosságainak, érdeklődésének megfelelő, sőt, fejlesztő programok közül válogathattunk. A szakember felnőttek részére is tart gyógytornászként programokat és mivel folyamatosan képzi magát mindig új elemekkel gazdagítja szakmai repertoárját, így a még törzsvendégek számára is sok újdonsággal szolgál az újabb nyaralás. Úgy tűnik ez a naprakészség a szálloda egészére jellemző, hiszen mindig alkalmazkodik és készül a legaktuálisabb igényekhez. Most például egyedi, úgynevezett Poszt-Covid kezelésekkel várja azokat, akik regenerálódni szeretnének.
Változatos programok a wellnesstől a videójátékokig
Míg a gyerekekkel az animátorok foglalkoztak, mi szülők kihasználtuk a lehetőséget időnkét arra, hogy kettesben is sétáljunk a városban, felfedeztük a frissen megnyílt Tavirózsa tanösvényt vagy a szálloda kerékpárjai közül választva tekertünk egy kört. Este a nagyobbak gyakran játszottak a game-roomban, vagy videójátékkal (XBOX ONE és PS4 játékkonzol a nagyobb gyerekek számára és sok más népszerű játék, FIFA 17, Lego- és Infinity STAR WARS, Minecraft, Formula1 2016, Kinect Sports csak, hogy néhányat említsünk) vagy offline társasjátékkal, melyből óriási volt a kínálat. Egész családokat, baráti társaságokat is lehetett látni önfeledten játszani. A játékterem animátorai ha látták, hogy szükségünk van valamire, rögtön ugrottak és arra is figyeltek, hogy a kiskorúak csak meghatározott időt töltsenek az életkoruknak megfelelő játékokkal. Ha már videójátékok, akkor meg kell említeni a "videójátékos" Kovács Zsoltit, akivel idén közösen tartottunk interaktív előadást a videójátékozás előnyeiről, hátrányairól, a függőségről, a youtuberkedésről. Az előadásból szinte éjszakába nyúló beszélgetés kerekedett, amit másnap a tinik tudtak folytatni egy "szelfizős", dumálós" kötetlen program keretében. A héten szülők-gyerekek részére intergenerációs témában is tartottam egy workshopot, melybe a résztvevőket bevontam, így a fiatalok, gyerekek is oktathatták az idősebbeket Z generációs világuk rejtelmeiről, például a TikTokról és az influenszerekről, illetve a szülői, nagyszülői nemzedék is élményszerűen megoszthatta tapasztalatainak morzsáit a gyerekekkel. Ezeken az előadásokon jómagam is mindig igyekszem maximálisan nyitott lenni, s közben én is tanulok, idén például olyan építő-generációs sztárokról hallottam (Kudlik Júlia, Tamási Eszter), akiknek utána kellett néznem és gazdag életútjuk sokban inspirált. Nagyszerű volt megélni, hogy ezekkel a programokkal is sikerült temetni az árkot a generációk között.
Programok Hévízen és környékén
Nem telhet el hévízi nyaralás a világ legnagyobb meleg vizű tavának meglátogatása nélkül. Évente számtalan országból - főként Orosz-, és Németországból - érkeznek ide gyógyulni, pihenni vágyók, de a pandémia miatti korlátozások miatt idén kevesebb volt a külföldi, így nagyobb nyugalomban tudtunk úszkálni a ciklámenszínű vízililiomok között. Hazafelé megcsodáltuk a csodás balatoni panorámát, és megáztattuk lábunkat a Kneipp forrásban. Kihagyhatatlan lett volna egy csobbanás is a magyar tengerben. Hévíz és környéke megannyi látnivalót rejt. Mindenkinek ajánljuk jó szívvel, és ha már szállodában gondolkoznak, egyértelmű, hogy a legjobb választás a Hotel Európa Fit****.
További információk itt:
Cím: Hotel Európa Fit**** 8380-Hévíz, Jókai u. 3.
Email cím: sales@europafit.hu
Telefonszám: +36 83 501-149
weboldal: https://www.europafit.hu/
Nézd meg rövid videónkat: