Íme, néhány film a közösségi oldalak, videómegosztók működéséről, melyekben szó van a kiberbűnözésről, az online zaklatásról, netes pornóról, a like-éhségről és a Z-generációt vonzó influenszerek világáról i is.
Meglepően kevés nagyjátékfilm foglalkozik célzottan a közösségi médiából fakadó problémákkal, és annak életünkre gyakorolt hatásaival. Az alábbiakban Süll Kristóf vendégszerző csokorba szedett 15 általa ajánlhatónak vélt alkotást, melyek az internethasználat előnyeit és hátrányait tematizálják. Igyekezett változatos listát összeállítani, mely a közösségi oldalak, videómegosztók (stb.) működését különböző aspektusokból ragadják meg – legyen szó kiberbűnözésről és zaklatásról, netpornóról, like-éhségről vagy az influenszerek világáról.
A filmek tartalma mellett különös figyelmet szentelt azok formai megoldásainak; hogy milyen mértékben és milyen kreatív ötletek mentén jelenítik meg a számítógépek és az internet kezelői felületét, a chat-üzeneteket, valamint közösségi platformok sajátos motívumait.
- Infamous (2020)
A digitális bennszülött Bonnie és Clyde ámokfutásuk során már nem elégszenek meg az üzletek és bankok kifosztásával; mindezt Instagram-profiljukon keresztül élő adásban közvetítik, ezzel több millió követőt szerezve világszerte. Az alapötlet érdekes; a menekülő szerelmesek alműfajba ágyazott korkép azonban nem túl pontos. A Z-generáció Bonnie-ja, azaz esetünkben Arielle (Bella Thorne) pszichopátiájából fakadó like-hajhász attitűdje érthető és következetes, azonban gyilkossági merényleteit látva morálisan erősen megkérdőjelezhető az az örömujjongás és dicsőség amit letartóztatása alkalmával összegyűlt követőtáborától kap (és amit a zene is megerősít). Ez a követőtábor továbbá rendkívül egysíkú ábrázolású; nem akad a tömegben egyetlen “ellentüntető” sem, aki női Robin Hood helyett gyilkosként és gazemberként tekintene Arielle-re.
- Idegpálya (Nerve, 2016)
A film során főszereplőnőnk hajmeresztő konspirációba keveredik egy internetes kihívásokra szakosodott illegális közösségi oldalnak köszönhetően. Eleinte “jó bulinak” tűnik némi pénz ellenében merész tetteket bevállalni New York utcáin, azonban Veenek (Emma Roberts) idővel rá kell döbbennie, hogy az életveszélyes játékból nem egyszerű kiszállni, és követői sem olyan jótékonyak, mint korábban gondolta. Az izgalmas és látványos, neon-fényben úszó thriller tempója lendületes; “nézeti magát”. Bírálata az internetes challenge-kultúrával szemben némileg érezhető, de inkább a szórakoztatásnak alárendelt és a mai fiatalságot moziba csalogató tematikáról beszélhetünk, mely helyenként hajlamos rajzfilmszerű túlzásokra is.
- Ratter (2015)
A Ratter sokkal inkább formailag, mint sem a tartalom és a cselekmény szempontjából érdekes. Az egyetemista Emma (Ashley Benson) egyszerű életét mobiljának, laptopjának és játékkonzoljának kameráján keresztül követhetjük nyomon, mígnem idővel rájövünk, hogy rajtunk kívül valaki más is (egy hacker?) figyeli az eseményeket. Emma különös e-maileket kap, okos eszközei váratlanul üzemelni kezdenek kikapcsolt állapotban is, sőt, egy idő után mintha a lakásában sem lenne egyedül. A megjelenített videochatek és telefonálások egyre kétségbeesettebb hangvételűek, Emmán pedig elhatalmasodik a paranoia. A pszichothrillerben azonban nem is a néha-néha felbukkanó sötét alakok, fenyegető üzenetek a rémisztőek, hanem maga a (filmnyelvből is következő) tény, miszerint elektronikai eszközeink segítségével könnyedén feltérképezhető a magánéletünk és annak legintimebb pillanatai. A manapság egyre inkább a közbeszéd témái közé tartozó webcam-fóbián alapuló film mindenképp megér egy próbát, még ha horror filmes suspense motívumai távolról sem érik el a kívánt hatást.
- Gyilkos nemzedék (Assassination Nation, 2018)
A videoklipes esztétikával elmesélt, kissé zavaros történet egy disztópikus alaphelyzetet modellez, melyben a magánéleti titkok, perverziók felfedése és kiszivárogtatása az internet segítségével mindennapossá válik; így egyik napról a másikra kényszerülnek lemondásra, politikusok, iskolaigazgatók stb. Ezt követően az egyszerű kisemberek, fiatal diákok rejtegetnivalói is folyamatosan nyilvánosságra kerülnek, mely nem csak a különböző (baráti) közösségek felbomlásához, hanem utcai zavargásokhoz, lincselésekhez és polgárháborús helyzethez vezet. Senki nincs biztonságban az utcákon; az emberek már nem csak az interneten bújnak álnevek, álprofilok mögé, de a fizikai valóságban is maszkokat kezdenek hordani. Főhősnőink ebben a káoszban kénytelenek fegyvert ragadni, amikor ők is egy önbíráskodó bűnbanda célpontjaivá válnak. 2020-ból visszanézve nyugodtan elmondhatjuk, hogy a film cselekménye megelőlegezi a „cancel culture” problematikáját, azonban válaszai nincsenek rá, ahogy a további jó néhány felvetett kérdéskört (pornográfia, feminizmus, pedofília, zaklatás stb.) is tárva-nyitva hagyja.
- Az internetes zaklató (The Cyberbully, 2015)
A Trónok harcából ismert Maise Williams főszereplésével készült brit televíziós monodrámában a lázadó kamaszlány egy internetes zsarolás áldozata lesz. Ez az áldozat-szerep azonban az alig 62 perces film során folyamatosan megkérdőjeleződik. A zsarnok azzal fenyegeti Caseyt, hogy megosztja meztelen fotóit a Twitteren, ha nem teljesíti követeléseit. A követelésekből pedig kiderül, hogy Casey kezei sem tiszták; bizony ő is részt vett egy lelkileg megtört lány elleni gúny-hadjáratban a kommentszekció hasábjain. Vagy mégsem? Jogosak a hacker követelései? A feszes tempójú és fordulatokkal teli alkotás végső üzenete pofonegyszerű, de fontos: ne etesd az internet trollokat!
- Don Jon (2012)
Talán nem túlzás a netpornót tabu témaként emlegetni. Habár, ahogy a filmben is elhangzik, az emberek nagy százaléka igénybe veszi annak szolgáltatásait, partnere, vagy családja előtt senki sem beszél erről nyíltan. A film főszereplője, Don Jon (Joseph Gordon-Levitt) egyszerű ember, akit materiális javainál, testénél és egyéjszakás kalandjainál csak a napi pornóadagja izgat jobban. Nagy kihívás elé állítja új barátnője, a Scarlett Johansson által alakított csodaszép Barbara, mikor ellentmondást nem tűrve megtiltja Jonnak a pornográf tartalmak fogyasztását, és csekkolni kezdi böngészőjének előzményeit is, hogy biztosra menjen. Ez a tiltó attitűd azonban nem éri el célját; Jon csak akkor lesz képes pornófüggéséről lemondani, mikor a nála meglehetősen idősebb és tapasztaltabb Esther (Julianne Moore) társaságában megtanulja mit jelent a valódi szerelem a kétoldalú, viszonzott szexualitás. Mindemellett a film egyes jelenetei arra is rámutatnak, hogy bár a netpornó tabutéma, a nyugati kultúrát mégis alapjaiban határozzák meg a pornográf, izgató és szexuális értelemben is ingergazdag tartalmak; reklámok, TV műsorok, versenyek, tehetségkutatók használják marketing célból az alulöltöztetett női testet a mindennapi életben.
- FOMO – Megosztod, és uralkodsz (2019)
A tavalyi FOMO c. film az Idegpályához hasonlóan a challenge-kultúrát veszi górcső alá és mindezt egy sokkal földhözragadtabb, realistább megközelítéssel teszi. A gimnazista Gergő (Yorgos Goletsas) és haverjai az őket körülvevő világra csupán lájkokra beváltható kihívásvideók tárházaként tekintenek – bármely szituáció csak egy újabb ok arra, hogy YouTube videó váljék belőle. A közösségi média működése pedig megágyaz ennek a következményekkel nem számoló gondolkodásmódnak; így következhet be, hogy a kihívások terén nem túl jól teljesítő Gergő mindenáron bizonyítani akar, és bevállalja az éppen alvó Lilla (László Panna) megerőszakolását. Az ezt rögzítő videó gyorsan terjedni kezd a neten, Lilla pedig bánatában lelép otthonról és eltűnik. A party-filmből kibontakozó drámai mondanivalót remekül alátámasztják az alkotás vizuális megoldásai: a „valós” filmkép folyamatosan keveredik a szereplők mobiljainak felvételeivel.
- Trust (2010)
Több tucat film készült már a pedofíliáról, azonban talán egyedüliként emelkedik ki a Trust („Bizalom”) c. alkotás azáltal, hogy e témát az internet- és chat-kultúrába ágyazva mutatja be. A 14 éves Annie chat-partneréről szépes lassan kiderül, hogy életkorát illetően nem volt őszinte. Mikor az izgatott lány először találkozik „távoli szerelmével”, egy 30 év feletti férfivel találja szembe magát. A fickó nyájas és hízelgő szövegeivel azonban meggyőzi a fiatal és naiv Anniet, hogy a „szerelem nem ismer életkorbeli határokat”. A szívfacsaró melodrámában végignézhetjük a megrontott lány terápiás kezelését, nehézkes visszailleszkedését kortársai közé és lassú, talán soha véget nem érő pszichés felépülését. Az online ragadozónak sikerül olyannyira belemásznia Annie fejébe, hogy a lány később mit sem sejtő szüleit kezdje hibáztatni a történtekért. Hasonlóan elkeserítő látni Annie édesapjának, Willnek (Clive Owen) a leépülését a rossz hír hallatán.
- Lekapcsolódás (Disconnect, 2012)
A kevés filmet jegyző rendező, Henry Alex Rubin egy valaha formabontó, mára már bevett, de továbbra is ritka elbeszéléstípust választott filmjéhez; nevezetesen egymással kevéssé érintkező epizódokat sorakoztat fel, melyekben egy a közös: a különböző szereplők életében olyan bonyodalmak következnek be, amik az internet nélkül elképzelhetetlenek lennének. Egy elhidegült házaspárnak egy kiberbűncselekmény során bekövetkező csőddel kell megbirkózniuk; Nina Dunham (Andrea Riseborough) riporternő egy pornó oldalon élő adásban pénzért vetkőző fiú esetét deríti fel, ezzel paradox módon még nehezebb helyzetbe hozva a srácot; két kamasz diák pedig az interneten lányként kiadva magukat írogatni kezdenek egy magányos iskolatársuknak, hogy aztán meztelen fotót kicsalva tőle nevetség tárgyává tegyék az egész gimnázium előtt. A párhuzamosan szőtt, tragikus véget ígérő történetszálakat helyenként ügyesen szövi össze a rendező, a végeredmény mégis kevéssé emlékezetes; talán épp túlontúl eseménydús mivoltából kifolyólag.
- Férfiak, nők és gyerekek (Men, Women and Children, 2014)
Jason Reitman helyenként komikus drámájank felépítése rendkívül hasonló a korábban tárgyalt Lekapcsolódás című filmhez. Ebben az epizódfilmben is különböző családok, házas- és szerelmes párok életébe nyerhetünk bepillantást, akiket különböző módon érint a közösségi média jelenléte. A filmben egyesek a netpornó fogyasztása miatt már képtelenek valódi offline szexuális kapcsolatot folytatni, mások bánatukban online RPG („role playing game”) játékokhoz fordulnak, megint másokat pedig szüleik túlzott internet-korlátozása és folyamatos ellenőrzése nyomaszt. Talán ez utóbbi történetszál az, amely által kiemelkedik a hasonszőrű alkotások közül; rámutat arra, hogy adott esetben egy túlaggódó szülő a közösségi média használatának tiltásával épp azt hozza ki gyerekéből amit nem szeretne. A film mellett továbbá egyesek számára nyomós érv lehet a sztárgárda; Adam Sandler, Jennifer Garner és Dean Norris erős jelenléte mellett mellékszereplőként Timothée Chalamet és Emma Thompson is felbukkan (utóbbi narrátorként).
- Ingrid új élete (Ingrid Goes West, 2017)
Az Aubrey Plaza és Elizabeth Olsen főszereplésével készült vígjáték kifejezetten a kínos szituációkra épül. Ingrid (A. P.) egy mentálisan zavarodott fiatal nő az influenszerek világában (avagy az Instagramon) keres magának példaképeket; minden erejével azon van, hogy ugyanazokat a ruhákat, bútorokat és egyéb termékeket halmozza fel, amiket kedvenc insta-sztárjainak profilján lát. A mániákus Ingrid azonban nem éri be ennyivel, még kellemetlenebbé válnak a jelenetek mikor megpróbál az Olsen alakította influenszer közelébe férkőzni. „Nyomulása” habár kívülről nézve betegesnek tűnik, a film valójában csak így akarja érzékeltetni, hogyan működne a követőkért versenyző instagrammerek online világa a fizikai valóságba átültetve. Hogyan nézne ki az, ha valóban „követnénk” kedvenc influenszerünket, és nem csak a telefonunkon, hanem az ő házának ablakain keresztül lesnénk életének „izgalmas” pillanatait. Más szóval az Ingrid új élete az Instagram bulvár-jellegű működését és hazug, valótlan mivoltát tárja elénk; az pedig, hogy nézőként szinte a teljes játékidő alatt kényelmetlenül érezzük magunkat, csak rámutat a film kísérletének sikerességére.
- Ismerős törlése (Unfriended, 2014)
Az Ismerős törlése c. amerikai-orosz horror-koprodukció az egyik első egész estés játékfilm, amely az elejétől a végéig a kibertérben játszódik. Mellőzi a hagyományos filmes kompozíciókat, a montázst, és a képmezőt teljesen kitöltő egyetlen, hosszú képernyőfelvétel során szövi a cselekményt a rendező (Levan Gabriadze). Ez a technika egy különleges élményt eredményez, ami kevésbé emlékeztet filmnézésre. A néző szeme szabadon barangolhat a számítógépes interfész egyes ablakain, ikonjain, vagy a menüsávon. A már említett Ratterrel szemben pedig a horror elemek is jól működnek a filmben, a növekvő feszültség fotelbe szegezi közönségét. A kísérletező film sikerét nem csak 2018-as folytatása (Unfriended: Dark Web) hanem a megjelenését követő, a megtévesztésig hasonló tematikában készülő filmek nagy mennyisége is igazolja (Friend Request, Followed, #Horror, Dislike, Selfrie from Hell). Véleményem szerint az Ismerős törlése a horror zsáner új Blair Witch Project-je, melynek alkotói most amatőr kézikamerás (ún. found footage) felvételek helyett web-kamerák és képernyő-rögzítések alkalmazásával dolgoztak ki egy „kis költségű, de hatásos” technikát.
- Nyolcadik osztály (Eighth Grade, 2018)
A független filmekre szakosodott A24 filmforgalmazó gondozásában készült Nyolcadik osztály egy rendkívül könnyen azonosulható, jól átélhető coming-of-age sztori („felnövés történet”) mely a gimnázium előtt álló, szociális szorongással küzdő Kayla mindennapjait mutatja be. A film különlegessége, hogy a lista többi szereplőjével ellentétben sokkal optimistább hangvételben mesél az okos eszközökről és az internetről. Nem csak hogy hanyagolja az online és az offline világ szembeállítását (mint ahogy azt sok film teszi grafikák, animációk segítségével), de megmutatja az előbbi hasznos oldalát is. Kayla önértékelésének javulásában nagy segítséget jelent, hogy van lehetősége vlog formájában kifejezni bánatát és beszélni azokról a témákról, amik őt foglalkoztatják, és amit barátok híján nincs kivel kitárgyalnia. Az internet persze gátat is képezhet; például a Kayla és édesapja közti kapcsolatban, valamint önmagában nem elég ahhoz, hogy a lány felkészüljön a közösségi életre. Kellenek a valódi, kézzel fogható baráti kapcsolatok és kell az a nagyon őszinte beszélgetés apjával, amely megadja a löketet. A Nyolcadik osztály egy nagyon kedves és egyben fontos alkotás, melynek csupán 15 éves főszereplőjét, Elsie Fishert Golden Globe-ra jelölték abban az évben. Nem véletlenül.
- Keresés (Searching, 2018)
A 2018-as Keresés szintén formabontó filmnyelvével vált elismerté mind a közönség mind a kritikusok szemében. A csupán képernyőfelvételekből, Face-Time csevegésekből, YouTube videókból és híradó-részletekből összeálló forma annyiban különbözik a korábban említett Ismerős törlésétől, hogy az interfész működését megpróbálja a rendező (Aneesh Chaganty) filmes konvenciókhoz igazítani. Montázzsal, közelképekkel és zoomolással irányítja a néző figyelmét; nem hagyja a szemünket szabadon pásztázni egy fix felületen. Ezt gondolhatjuk kevésbé innovatívnak „elődjéhez” képest, azonban az is vitathatatlan, hogy míg az Ismerős törlése cselekményét tekintve egy korrekt, de a középszerűnél aligha magasabb szintet ér el műfaján belül, a Keresés még a bűnügyi filmeken edzett nézők számára is meglepő fordulatokkal operál. David Kim (John Cho), miután lánya váratlanul eltűnik, a rendőrséghez fordul, de míg az állami szerv a terepen végzi a munkáját, addig az aggódó édesapa csupán az internet adta lehetőségekhez fordulhat nyomozás gyanánt. Az alkotóknak sikerült a Google és az egyes közösségi oldalak funkcióit és annak használatát úgy beépíteni a filmbe, hogy azok megfelelő ütemben vigyék előre a cselekményt – a rendező képes rendkívül feszült légkört teremteni akár egy-egy kattintás látványával is. A Keresés tehát egy izgalmas, fordulatos forgatókönyvön alapuló film, különleges formanyelvvel tálalva, amit már csak John Cho remek alakítása miatt is érdemes megtekinteni.
- Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018)
A lista élére az a magyar filmalkotás került, amit talán nem kell részletesen bemutatnom a hazai közönség számára, és ami véleményem szerint nemzetközi figyelmet és elismerést érdemelne. Schwechtje Mihály filmjét számtalan aspektusa miatt gondolom kiemelkedőnek. Az egyik, hogy mind az áldozat, mind a zaklató/zsaroló lélektanába mély betekintést nyújt a rendező. Érthetővé válnak a szorongó, félénk és az osztályában lenézett Péter (Vajda Kristóf) a neten elkövetett immorális tettei, melyek bár elfogadhatatlanok, részletes bemutatásuk segít az internetes kultúra bizonyos jelenségeinek – zaklatás, troll-kommentek, stb. – megértésében. Azt is megtudhatjuk belőle, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet egy naiv, szerelemre vágyó tinilány – esetünkben Eszter (Herr Szilvia) – a közösségi oldalaknak köszönhetően, mely helyzet odáig fajulhat, hogy az illető vetkőzni kezd webkamerája előtt. Ezen túl egy megint csak ritkán tárgyalt, mégis az egész világon talán egyre divatosabbá váló jelenség, a manga/anime szubkultúra is reprezentálódik az alkotásban; Eszter megszállottan követi és nagy mennyiségbe fogyasztja ezeket a Japánból érkező tartalmakat. Ez nem csak árnyalja figuráját – sugallván, hogy Péterhez hasonlóan ő sem az iskola legnépszerűbb és „legmenőbb” diákja – de olyan közegbe helyezi a lányt, melynek megint csak az országhatárokat nem ismerő világháló az, ami képes teret biztosítani.
A pszichothrillerbe oltott melodráma képi világát tekintve is izgalmas. A 4:3-as képarányban rögzített film két oldalán az üres, fekete sávok időnként „aktivizálódnak” és a chatszobák terepévé válnak. Schwechtje formabontó keretezése mellett további játékos vizuális megoldásokhoz nyúl; pl. a zaklató Péter szobáját horror filmeket idéző rendkívül sötét, árnyékos barlangként tálalja. Éppen ez a sokszínűsége és alapos lélektani fejtegetése az, ami számomra kiemelkedővé teszi a filmet, melynek megtekintését csak ajánlani tudom.
Szerző: Süll Kristóf, filmtudomány szakos egyetemi hallgató
