Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

104 éve történt a 20. század első népirtása

2019. április 24. - panpeterstop
Ma április 24-én van az örmény népirtás emléknapja. Körülbelül másfél millió örmény keresztényt öltek meg olyan gyorsasággal a huszadik század népirtásában, ami Hitlert is inspirálta. Ma sajnos mindössze 28 ország ismeri el hivatalosan a mészárlásokat népirtásnak. Hazánk egyelőre nem.
genocide.jpg
Az örmény genocídium akár a holokauszt főpróbájának is tekinthető, hiszen a nácik szinte semmi olyat nem követtek el, ami ekkor meg ne történt volna. Hogy mi? Például: munkaszolgálat; főbelövések miután megásatták az áldozatokkal saját sírjukat; marhavagonokban és erőltetett gyalogmenetekben deportálás a sivatagba, az elhagyott örmény vagyon elkobzása, házak kifosztása, elfoglalása; az angorai örményeket darabokra vagdosták, a húscafatokat folyóba dobálták; a deportáltak füvet, sáskát és halottaik húsát ették; a nőket, gyermekeket megerőszakolták, volt, hogy ülve kardélre hányták őket, másokat megpatkoltatva táncra kényszerítettek; az aleppói táborban aztán a járványok szedték áldozataikat és még hasonló megrázó kegyetlenségeket kellett elszenvednie ennek a népcsoportnak.
Szégyen, de már felnőttként, friss bölcsészdiplomával a zsebemben hallottam először az örmény népirtásról a  jeruzsálemi Jad Vasemben. Emlékeim szerint sajnálatos módon sem általános iskolában, sem gimnáziumban egy mondatban sem volt említve az örmények ellen elkövezett borzalom. Remélhetőleg a mai fiatalok, már hallanak erről a történelmi tényről.  Mi magyarok ugyanis már a honfoglalás alatt kapcsolatba kerültünk az örménységgel. Számos örmény származású művész, tudós élt és él Magyarországon, így nem is feltétlenül szükséges kiutazni Örményországba, ahhoz, hogy jobban megismerjük kultúrájukat, történelmüket. Bár érdemes ellátogatni az országba, mert egy kaukázusi gyöngyszem. Viszont a jelenlegi Örményország a történelmi örmény birodalom területének jóval kisebb része, ami valójában nem teljes egészében ott helyezkedhetett el, ahová a mostani országhatárokat húzták. A 4000 éves ősi nép például a jelképét jelentő, Jereván mögött tornyosuló, hófödte Ararátot csupán a török határtól "innen" csodálhatja, de nem része földjének. Bár az országot európai országnak tekintik, jóllehet földrajzi értelemben inkább közel-keleti ország. 
2015-ben gy EU-s nemzetközi ifjúsági szakértők részére szervezett képzésen két hetet töltöttem az országban, ahol interjúkat is készítettem. Azóta évente minden április 24-én írok egy cikket a genocídiumban elhunytak emlékére. 
Artur Simonyan lelkésztől Jerevánban  egy interjúban  megkérdeztem, hogy az országban hogyan dolgozták fel  az emberek azt, hogy az örmény genocídiumot még sok országban nem ismerik el. a A tízezer fős örmény Word of Life gyülekezet vezetője szerint a mai örmény társadalomnak fáj az, hogy más országok nem fogadják el ezt a tényt, elvárják legalább az utólagos történelmi igazságszolgáltatást:
"Mi, keresztények hősnek tekintjük azokat, akiket a népirtásban öltek meg. Gyülekezetünk többségének is van olyan felmenője, aki a népirtásban veszítette életét, ahogy a nagyapám is. A jelenlegi Örményország területén élők 90 százaléka azoknak a menekülteknek a leszármazottja, akik ebbe az irányba menekültek a mészárlások elől. De nem akarjuk középpontba állítani ezt a kérdést, nem akarunk az emberi fájdalomra építeni. Persze imádkozunk a nemzetért, s a népirtás nemzeti napján megemlékezünk az áldozatokról. Akik pedig megtérnek, azokon azt látjuk, hogy Isten megvigasztalja őket. Általánosságban az örmények megbocsátók: megbocsátottak a népirtásért is, nem dühösek, nem agresszívak, mindössze annyit szeretnének, hogy a történelem igazságai a helyükre kerüljenek. Magam is eltöprengtem már azon, hogy hogyan lehet az, hogy egy nemzet ilyen erős tud maradni, miközben megbocsátó. A törökök is szabadon jöhetnek-mehetnek az országunkban, üzleti célból is, és a mieink is mehetnek Törökországba." (Bővebben az interjú).

Flesch István újságírónak, a Magyar Távirati Iroda nyugalmazott munkatársának Örmények, ​törökök, kurdok  - Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország című könyvében bővebben is olvashatunk nemcsak a népirtásról, hanem mindarról, hogyan dolgozzák fel a 100 éve történteket az Anatólia területen élő népek. Hrant Dink újságíró alakja, is gyakran megjelenik a könyvben. Tizenkét éve, január 19-én meggyilkolták az örmény származású török újságírót,  aki a törökök és örmények közötti megbékélés szószólója volt. Dinket, egy tinédzser fiú „Megöltem egy hitetlent!” felkiáltással végzete ki lapjának székháza előtt Isztambul központjában. A tett elkövetésével Ogün Samastot, egy 17 éves török nacionalistát vádolták meg. A gyilkosság egy örmény népirtásról szóló film bemutatója előtt történt, amelyben Dink is megszólalt. Bővebben a Kultúrparton olvashatsz erről egy írásomban. Elif Shafak írónőt, Dink halála előtt egy évvel erre a paragrafusra hivatkozva három éves börtönbüntetéssel fenyegették meg Az Isztambuli fattyú című regénye miatt, melyben regényének szereplői nyíltan beszélnek a Törökországban tabutémának számító örmény népirtásról. Hasonlóképp a Nobel-díjas török író Orhan Pamuk ellen is vádat emeltek néhány éve, miután arról beszélt, hogy „egymillió örményt öltek meg ebben az országban”.

Mindössze 28 állam ismeri el hivatalosan is a genocídiumot. Bár maga a Nobel-díjas író, Elie Wiesel alapítványa is közzé tett egy 53 Nobel-díjas tudós által aláírt levelet, amelyben közlik, hogy a történész-kutatókkal megegyezve egyetértenek abban, hogy az 1915-ös örmények elleni tömeges gyilkosságok kimerítik a genocídium fogalmát, Törökország töretlenül kitart amellett, hogy az események a világháború során történtek, szükségképpen ugyanúgy voltak török áldozatai is, és a török vezetés nem játszott semmilyen szerepet az örmények tömeges meggyilkolásában. Amikor Barack Obama egyik 2015-ös beszédében bár nem ismerte el, de meg merte említeni a népirtás utalva az emberpusztításra, Erdogan török elnök dühödt beszédben rohant ki Obamától Hollande-ig és Ferenc Pápáig mindenki ellen, aki ki merte ejteni ezt a szót a száján, vagy szerinte nem elég differenciáltan értékelte a százegy évvel ezelőtti eseményeket.

 A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a jereváni genocídium központban nem találunk az előbbihez hasonló, török életmentőkre szóló utalást. Fodor Gábor turkológus szerint is olyan történelmi eseményről van szó, amelynek a mai napig van egy török és egy örmény értelmezése. Az egy ideje Törökországban élő történészt volt alkalmam megkérdezni arról, hogy jelenleg érzékelhető-e változás az álláspont alkulásában:

 "Bár a civil társadalom vékony szegmensében van igény az események mélyebb elemzésére, illetve külföldön élő török írók és történészek ezzel kapcsolatosan merőben eltérő álláspontot is megfogalmaznak, a társadalom túlnyomó többsége a kormányzat álláspontjával ért egyet. Ezért ebben a tekintetben elmozdulás rövid távon nem várható. Ugyanakkor a kérdés nem képezi a napi politikai diskurzus tárgyát, a térségben felbukkanó válságok miatt a 2009-es örmény–török közeledés lekerült a napirendről."

aurora-odyssey-book.jpg

Pedig Amerikában már szinte azonnal tudtak az örmények elleni rémtettekről a török birodalomban élő amerikai misszionáriusok beszámolójából. Az egyik ilyen misszió kapujában esett össze a kamasz több hónapja bujkáló Aurora Mardiganian, miután családja nagy részét szeme láttára kivégezték, őt elhurcolták, megerőszakolták, rabszolgának eladták. A lánynak sikerült megszöknie, és miután a misszióban valamelyest felépült Amerikába emigrált. Megrázó történetéből film és könyv is (Lelkek árverése, Megkínzott Örményország) született. Az örmény túlélő sohasem volt képes kiheverni a megrázkódtatásokat, amelyekről itt  ebben a friss írásomban lehet olvasni. Aurora szerint az akkori némafilm nem képes visszaadni a borzalmakat, (szerintem) ugyanúgy, mint a mai hollywoodi giccses filmek sem.

Néhány jelenet a megmaradt filmkockákból

A genocídiumot egyesek keresztényellenes népirtásnak is nevezik, mivel a keresztény örmények, asszírok, szírek, káldok, görögök és arabok százezreit irtották ki a török és kurd fegyveresek. Becslések szerint a genocídium során teljesen vagy részben elpusztítottak 1900 templomot és 230 kolostort az akkori Oszmán Birodalom területén. A János és Pál apostolok által 2000 éve alapított legelső keresztény gyülekezeteknek ilyen módon írmagja sem maradt ezen a területen.

Hivatalosan Magyarország sem ismerte el genocídiumnak az örmény népirtást. A 8 milliós örmény diaszpóra alig 3 milliós anyaországa – amely két muszlim-török állam közé van beékelődve, az egyik Törökország: Ázsia és a Közel-Kelet kapuja, NATO-tagállam – geopolitikai sakkjátszmák színtere mind a mai napig.  A keresztény gyökerű Európa identitásválságának egyik fájdalmas jele, hogy nem hajlandó kiállni egy hasonló szellemi hátterű, évszázadok óta üldöztetett népcsoport mellett, akiket 104 évvel ezelőtt a hitükért keresztre feszítettek, megerőszakoltak, megcsonkítottak és majdnem teljesen kiirtottak.


Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! 
A blog Facebook-oldalán is gyakran osztok meg új posztokat!
Feliratkozhatsz a hírlevélre is. 
Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! 
Ez pedig a honlapom.
Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző tulajdona! Ha idézni szeretnél belőle, küldj egy emailt ide: info@generationdilemmas.com
Első kép forrása

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr5314784098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GABOR 2000 2019.04.24. 19:36:51

Szomorú, szomorú és szomorú. Érdemes megnézni a genocídiumot el nem ismerő országok listáját... az utolsó mondat nagyon találó volt.

kocsisj 2019.04.24. 20:26:01

Még fiatalkoromban olvastam Werfel: Musza Dag-ját. Enyhén szólva t.kön rúgott. Mi mindenesetre a baltás gyilkosnak "szurkolunk", hivatalosan. Szerintem a törökök, államszinten nem sokat változtak az utóbbi 500 évben. Bizánc elfoglalása óta vagy helyben járnak, vagy vissza fele haladnak Mohamed "fényes" középkorába.

Makacs Folt 2019.04.24. 20:49:23

Hülyék a törökök, simán ráfoghatnák az Oszmán Birodalomra és moshatnák kezeiket. Még csak nagyon lódítaniuk sem kéne és tiszta mellénnyel állhatnának a világ színe előtt. Így meg a jelenlegi köztársaságukra is kenődik a szarból, pedig az nyolc évvel később született és gyökeresen más alapokon szervezte újra az országot. Lényegében semmi köze nem volt már az Oszmán Birodalomhoz, ez pedig ritka sansz egy ország történelmében, hogy megszabaduljon a múlt bűneitől. Tán még a kártérítést is megúsznák, de ha mégse, hát puff neki, onnantól nem tudnák a maiakon számonkérni és szerintem néhány millióval megúsznák.
De inkább cipelik az elődök terheit azon az áron, hogy történelmet hamisítanak maguknak.

zsurzsenka 2019.04.24. 21:21:21

@Makacs Folt: Nem a szembenézés, hanem a felelősség tologatása, maszatolása a járhatóbb út szerinted. Remek.

GABOR 2000 2019.04.24. 21:22:42

Ezt a filmet látni kell: Ararát, Aznavourral, rendezte Atom Egojan. Minden benne van... a kritika persze lehúzta, de legyen ez egy fordított iránytű...

youtu.be/maOpUAdHSww

Locassen 2019.04.24. 21:41:03

@Makacs Folt: ez több okból sem működne.
Először is Erdogan és az ő politikai oldala erősen épít az oszmán romantikára, és gyakorlatilag a kemalista 100 évet zárójelbe téve szeretne egyfajta birodalmi újrázást - az már egy másik kérdés, hogy erre a törököknek nincs igazán erőforrása. Ők tehát biztos nem fogják a példaképnek tekintett birodalmat bűnbakká kinevezni.

De a másik oldal számára sem elfogadható ez a narratíva, ugyanis a népirtást elsősorban az ifjútörök vezetők szervezték meg, akik az Atatürk-féle török nacionalizmus közvetlen előfutárai voltak - és maga Kemal is az örmények maradékának megtörésével és lemészárlásával kezdte meg felszabadító hadjáratát a sévres-i béke után.

Szóval ennek nincs igazán realitása.

Kelly és a szexi dög 2019.04.24. 22:32:45

Az örmény brandykről is meg kellene emlékezni: jól csinálják!!!

kocsisj 2019.04.24. 23:31:19

Az a baj, hogy annak idején Timur Lenk félmunkát végzett. Ha a munka teljes lett volna, talán Mohács és a Habsburg okádék kimaradt volna. Ja, ha a kutya nem ül le sz.rni megfogja a nyulat. Ha...

Nemere16 2019.04.25. 00:11:50

Ez egy kicsit erős a cikk végén: ,,A keresztény gyökerű Európa identitásválságának egyik fájdalmas jele, hogy nem hajlandó kiállni egy hasonló szellemi hátterű, évszázadok óta üldöztetett népcsoport mellett."
Ez komoly? Azért kellene Európának kiállnia az örmények mellett mert keresztények voltak az áldozatok?
Tisztelt cikkíró ez nem az identitás válság miatt van. Ön szerint ha nem keresztényekről lenne szó nem számítana a népírtás? A liberális Európában az újkortól megtörténik az állam és az egyház szétválasztása. A keresztény egyház kiszorul a hatalomból. Az európai liberális országoknak az egyetemes emberi jogok a mérvadók. Teljesen mindegy milyen vallású emberekről van szó a népírtás elfogadhatatlan.

Advanced Flight 2019.04.25. 00:56:46

@Nemere16: Az európai liberális országoknak az egyetemes emberi jogok a mérvadók.

Igen, látjuk....

Nemere16 2019.04.25. 05:42:28

@Advanced Flight: Rossz az, aki rosszra gondol. Európa nem vallási okokból mulaszt hanem az emberi jogok sérelme miatt. Orbán kiírta Magyarországot Európából. A vallási identitás nála központi téma. Ehhez képest a muszlim török haverokkal egészen jó kapcsolatokat ápol. A cikkíró nem Európából közelíti meg a dolgot hanem Magyarországról. Ezt nem Földrajzilag kell érteni.

tujapecér 2019.04.25. 06:02:33

@Nemere16:
A baltás kiadásával egyértelműsítette az érték választást, ami inkább érdek választás volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 06:07:51

"Ma sajnos mindössze 28 ország ismeri el hivatalosan a mészárlásokat népirtásnak. Hazánk egyelőre nem."

Nevetséges, hogy történelmi eseményeket hivatalosan elismernek.

Ezen az alapon senki se ismeri el Amerika felfedezését hivatalosna, hiszen sehol sincs jogszabály róla.

Ami a konkrét ügyet illeti, fontos az örmény történelmi igazság támogatása.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 06:08:37

@tujapecér:

A baltás ügy hiba volt, de semmi köze az örmény népirtáshoz.

czjanos 2019.04.25. 06:18:58

@MAXVAL bircaman közíró: Nem hiba volt, hanem bűnpártolás.

midnight coder 2019.04.25. 07:39:34

@Nemere16: Tudod, a törökökkel az egész derék liberális Európa jó kapcsolatot ápol. Ugyanis azért cserébe, hogy a NATO oldalán irthatták a szíreknél a kurdokat, illetve még ki tudja milyen gazdasági előnyökért cserébe visszatartják az onnan érkező migriket így nem kell mindenféle politikailag inkorrekt kerítéseket felhúzni a határon.

Tökönrúgott Feleségek 2019.04.25. 07:51:24

@MAXVAL bircaman közíró: Nagyon jól tudták, hogy mi lesz a manusszal Azerbajdzsánban. Innentől nem hibás diplomáciai lépés, hanem BŰNpártolás!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2019.04.25. 07:56:22

@@MAXVAL bircaman közíró: Olyan szimpla diplomáciai lépés, ami után egy magát kereszténynek nevező minielnök lemond. Egyébként azóta sem történt bocsánat kérés Örményország felé, és érdekes módon mindenhol milliárdokat költünk "keresztényvédelemre" de oda még egy árva fillér sem jutott. Egyébként pedig czjánosnak igaza van. Ez bűnpártolás volt, mert első pillanattól kezdve tudható volt, hogy a muzulmán Alijev nemzeti hősként fogja kezelni a köztörvényes gyilkos és azonnal szabadon engedi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 09:20:16

@Tökönrúgott Feleségek:

Bevett szokás az idegen rabokat hazaengedni.

Én nem engedtem volna őt haza, mert örménypárti vagyok, de tegyük hozzá: a nemzetközi gyakorlat a hazaengedés.

Az országa meg köteles folytatni a büntetését. Ahogy ez meg is történt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 09:25:53

@The Ghost Wolf O1G:

Életemben 3-szor adtam pénzt politikai célra:
- támogattam egy zsidó telepet a palesztín területeken a 90-es évek közepén,
- támogattam a szerb honvédő háborút 1999-ben a NATO-agresszió ellen,
- támgattam a 90-es években a karabahi örmények harcát az azeri agresszióval szemben.

Azaz örménypárti vagyok. S cikket is írtam a baltás hazengedése ellen.

Ennek ellenére magyar részről ez nem több, mint egy nemzetközi gyakoréatnak megfelelő lépés. Azerbajdzsán köteles volt folytatni a baltás büntetését - ahogy ez meg is történt. Gondolom, az azeriektől gazdasági hasznot várt a kormány. Én nem léptem volna meg ezt, erkölcsi okokból.

konrada 2019.04.25. 09:40:23

@The Ghost Wolf O1G:
...azért a baltás már 8 évet leült tettéért.
...s hát a magyar gyakorlat az olyan, hogy nem nagyon szokás hasonló eseteknél ennél tovább bent tartani a gyilkosokat.
Így azért nem ördögtől való megoldás az, hogy kiadják ennyi idő után további büntetés-végrehajtásra a származási országnak.
... s bár az igaz, tényleg várható volt, az azeriek nem tartják tovább börtönben, de egyszerűen értelmetlen lett volna nálunk politikai fogolyként tartani tovább azzal az indokkal, hogy az azeri vezetés hazudik, elvégre ez addig csak feltételezés, aminek előre deklarálása csak politikai bonyodalmakat okozott volna...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 09:42:40

@konrada:

Az azeri vezetés nem hazudott, ezt tegyük hozzá. Nem sértették meg a nemzetközi jogot.

teleorman 2019.04.25. 09:57:26

"...évszázadok óta üldöztetett népcsoport mellett, akiket 104 évvel ezelőtt a hitükért keresztre feszítettek, megerőszakoltak, megcsonkítottak és majdnem teljesen kiirtottak."

Ez teljesen téves megközelítés. Nem a hitükért, s mellesleg nem úgy, ott, akkor és azok, akik a legendáriumokban szerepelnek. Ha a hitükért irtották volna őket, akkor ugyanaz történt volna a még mindig nem csekély számú - 1915-öt írunk - oszmán alattvaló keresztény göröggel, bolgárral, ill. zsidóval, de erről szó sem volt. Az tény és való, hogy a mai Törökország északkeleti tartományaiban 1919-re teljesen megszűnt az örmény jelenlét. Ám hogy ez mennyiben volt egy különösen brutális etnikai tisztogatás - hasonló a térség sok más konfliktusában megszokotthoz - vagy jól definiálható népirtás eredménye, azért az nem olyan egyértelmű, mint azt az örmény propaganda hirdeti. (Riasztó persze a hivatalos török álláspont helyenként nevetséges merevsége is, képesek olykor természetes demográfiai folyamatokkal magyarázni a közel kétmilliós kisebbség eltűnését!)

Az azért bizonyos, hogy a párhuzam a holokauszttal erőltetett és nem áll meg. Nem a számok miatt, hanem az alapvető körülmények voltak teljesen eltérőek. Az örmény kisebbség, legalábbis annak jelentős része, nem volt fegyvertelen, békés, együttműködő, ellentétben a 40-es évek holokausztjának áldozataival. (Nem tudunk pld. az európai zsidók által a németek ellen elkövetett tömeges erőszakról, az örmény terrorizmus/ellenállás esetében ez messze nem így volt.) 1915-ben már közel 20 éve volt szinte folyamatos polgárháború a térségben. Nagyjából mindenki mindenki ellen, de azért főleg a muzulmán kurdok és törökök - az előbbiek nomádok törzsi szervezetben - a letelepedett keresztény örmények ellen. Ezt a gyenge oszmán központi hatalom nem tudta megfékezni, s innen indult a totális erőszak lefelé mutató spirálja. Az egyébként nem örmény többségű területekre formálódó jogot hangsúlyozó örmény propaganda szintén nem segített. Mindazonáltal ha tudatos, hitleri népirtás lett volna, nem maradhatott volna meg a több tízezres isztambuli örmény kisebbség, elvégre ők voltak leginkább kéznél.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.25. 10:19:34

@teleorman:

Faji alapon üldözték a bolgárokat, asszírokat, görögöket, örmnyeket a törökök abban az időben. Egyeseket csak elüldöztek, másokat irtottak. Nem volt meg a teljes kapacitásuk az ölésre, így nem sikerült teljes eredményt elérni.

Sajnos máig maardtak belőlük Európában, de ezeket sikeresen el tudjuk nyomni, hogy keveset gágogjanak.

A gond: ősi görög és örmény területeket sikerült maguknak megeszerezniük az I. vh, után.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2019.04.25. 10:25:31

@MAXVAL bircaman közíró: Sorold már fel nekem, kik az elítélt gyilkosok, akiket más országokban ültettek le és kiadták őket a hazájuknak. Egyébként az azerbajdzsáni 7,2 millió dollárról hallottál, mert érdekes módon nem sokkal Safarov elngedése után érkezett Magyarországra. Ennyit a nemzetközi szokásokról.

Cnere 2019.04.25. 10:48:37

@teleorman: de undorító dolog már ez, amikor is számogatod meg méricskéled, hogy miért nem volt -szerinted- népirtás. Megöltek 1,5 millió embert, te meg itt okoskodsz meg magyarázod a lehetetlent.
A japánoknak vannak ilyen érvei, amikor szóba kerül a rengeteg lemészárolt kínai áldozat.
Ha okosnak képzeled magad, hát nem vagy az, hanem valami egészen más.

BéLóg 2019.04.25. 11:17:06

@kocsisj: Nem szurkolunk a baltás gyilkosnak. Legfeljebb te.

BéLóg 2019.04.25. 11:20:53

@teleorman: Azt írod: "Ha a hitükért irtották volna őket, akkor ugyanaz történt volna a még mindig nem csekély számú - 1915-öt írunk - oszmán alattvaló keresztény göröggel, bolgárral, ill. zsidóval,..."
B+ Tefasz, UGYANAZ történt velük, csak őket NEM irtották ki, mert nem voltak annyian. Szerinted az nem ennek a genocídiumnak a része, hogy OTTHONUKBÓL örökre elűzték őket? Mondjuk lehet hogy arra gondolsz, az indiánokat sem irtották ki, csak kipusztulltak a "rezervátumokban", MAGUKTÓL.

Négyes_ 2019.04.25. 11:31:15

" .... a nácik szinte semmi olyat nem követtek el, ami ekkor meg ne történt volna...." Azért a törökök gázkamrákat például nem létesítettek és nem égettek el másfél millió embert! Elhanyagolható különbség. :-)))

Négyes_ 2019.04.25. 11:40:40

... ugyanakkor az örmény népirtás ma nem vélemény kérdése, hanem történelmi tény. Törökországban 1915 és 1917 között közel 1 millió embert mészároltak le etnikai alapon.

БУММЕР 2019.04.25. 12:01:12

@Nemere16:

"Az európai liberális országoknak az egyetemes emberi jogok a mérvadók." - ekkora faszsàgot màr régen olvastam...milyen emberi jogok? Kiknek az emberi jogai?

Addig van "emberi" jogod amig tolod a szekeret, ha màr nem akkor mész a levesbe! Migràncsok is addig kellettek a németeknek amig kimazsolàztàk közülük a munkaképes lényeget a többi meg mehet a ràkba ahova akar! Kvotakérdés és tàrsai is ment a levesbe! A franciàk is tele vannak emberi joggal amikor az arabok elégedetlenkedésükben törnek zuznak és cserébe ràjuk engedik az idegen légiot, hogy had szoljon!

A vilàgon egyetemesen csak és kizàrolag a katonai hatalom a fontos (az anyagiakkal megvajazva) és a mérvado...emberi jogok...ugyan màr

Imadom az ilyen libsi barom dumàt...biztos nagyon bologatnak az emberi jogoknak a népirtàst megjàrt:

- zsidok
- örmények
- ukrànok
- beloruszok
- cigànyok
- horvàtok
- burundi
- ungandaiak
- kambozsaiak
- szudàniak
- ruandaiak
és még rohadt sokan!

Milliok haltak meg miota a szarhàzi ENSZ és NATO létezik és senki nem tett semmit és most sem a rohadt fejlett libsi nyugati alapértékek szerint!

Orbàn kiirta Magyarorszàgot a nyugati vilàgbol? O egy politikus, egy normàlis ember nem àltalànosit egy nemzetet egy hülyével! Akkor kérdem én Gyurcsàny/Bajnai/Horn szerinted az ékkövei voltak ennek az orszàgnak és alattuk Mo europa ékköve volt???

Emberi jogok :D Az a tiéd amit megszerzel erövel és meg is tudod tartani, a demokràcia csak egy szép selyem nyakörv, màr nem tör ugy mint régen, de ha meghuzzàk azt azért még megérzed!

kocsisj 2019.04.25. 12:54:04

@BéLóg: Talán láttad a macskakörmöt meg a hivatalosan kitételt. Én még véletlenül sem tartozom közéjük.

várom a levelet 2019.04.25. 14:24:40

@kocsisj: én is olvastam.elrettentő,hogy mire képesek az emberek,vallási meggyőződésért,hatalomért,vagy csak úgy.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.04.25. 15:20:11

a béke vallása, ennyit erről.
iszlám mocsadékok...ne reméljétek, hogy ha lenne kalifátus MA más történne.

várom a levelet 2019.04.25. 15:48:11

melyik a béke vallása,a buddhizmus?

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.04.25. 16:23:34

Spanyolok? Inkák?
Amerika? Indiánok?
Kinek mikor melyik genocídium fontos...

Alick 2019.04.25. 18:03:11

@Equalizer.: A törökök és a korábib népírtók még nem tartottak ott, hogy megfelelő technológiával ipari szintre emeljék az emberek megsemmisítését.

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.04.25. 19:16:13

Egy dolog (nem kicsi), hogy szemetek voltak akkor a török népírtók. A népirtást letagadók pedig ma. Ezek ellen kell tenni, szólni.

Én vagyok az, aki nem jó. 2019.04.25. 19:21:14

Minden népirtás bûn. Bárki tette, mert az áldozatok nem kevésbé (s talán jobban) voltak emberek, mint a gyilkosok.

Nemere16 2019.04.25. 19:32:32

@midnight coder: Tudod a helyzet az, hogy Európa nem egységes ebben a kérdésben. Németország a török tiltakozás ellenére ellitélte az örmény népírtást. Németország a legnagyobb ellenzője a törökök EU tagságának. A migránsok leállítását pénzben váltják meg. Jól jön az euró a gyengélkedő török gazdaságnak. Az örmény népírtást hivatalosan el nem ismerő országok:
Spanyolország, Finnország, USA, Nagy Britannia, Norvégia a teljesség igénye nélkül. Magyarország máig nem ismeri el.

GABOR 2000 2019.04.25. 19:38:27

Az utolsó mondat nagyon a helyén van. Igen, a csapból is holokauszt folyik, az örmény népirtást meg nem meri/akarja felvállalni a művelt, felvilágosult, értékeire oly büszke Európa, hiszen itt "csak" ketesztényekről van szó.

GABOR 2000 2019.04.25. 19:41:25

Minden tisztelet a görögöknek és asszíroknak, akikről még annyit se beszélnek a világban, mint az örményekről.

Nemere16 2019.04.25. 19:44:55

Az örmény népírtás hivatalosan elítélő európai országok: Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Svédország, Svájc, Olaszország, Görögország, Szlovákia Lengyelország, Ausztria, Csehország, Litvánia.

Tökönrúgott Feleségek 2019.04.26. 07:44:09

@MAXVAL bircaman közíró: "Ahogy ez meg is történt." Igen :) pár hét után kiengedték, majd kitüntették és előléptették!!!

Tökönrúgott Feleségek 2019.04.26. 07:47:15

@MAXVAL bircaman közíró: "Bevett szokás az idegen rabokat hazaengedni." Bevett szokás a bűnöst abban az országban elítélni és leültetni, ahol elkövette a bűncselekményt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.26. 09:25:56

@GABOR 2000:

A 2 egymást nem zárja ki.

A zsidó népirtásról azért hallasz gyakrabban és az örményről meg kevesebbet, mert:
- sokkal több zsidó van a médiákban, filmiparban, stb., pl. Hollywood nagy részben zsidó kézben van, ezzel szemben mondjuk Kim Kardashian vagy Cher nem elég erő,
- a zsidók elleni népirtást a németek vezették, míg az örmények ellenit a törökök, s Németország fontosabbnak számít.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.26. 09:39:24

@Tökönrúgott Feleségek:

Ez nem ellenérv.

Minden ország szuverén joga a kegyelmi jog.

A megkegyelmezés NEM jelenti a büntetés eltörlését.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.26. 09:41:50

@Tökönrúgott Feleségek:

Igen, alapvetően így van, bár ez alól is van kivétel.

De a konkrét esetben pontosan ez is történt: Mo-on gyilkolt, Mo-on ítélték el.
süti beállítások módosítása