Anglia után már nálunk is vannak helyek, ahol jutalmazzák, ha étkezés közben nem mobilozik a család! Már csak azért is fontos erre figyelni, mert egyes becslések szerint mindössze napi 8 percnyi beszélgetés jut egy gyerekre.
Kapcsold ki a mobilod, és élvezd az ételed!
Aktuális témával foglalkozó mozgalom, nyitott gondolkodású, vendégcentrikus étteremvezető és egy remek, követendő nemzetközi példa. Ezek az összetevők kellettek ahhoz, hogy Budapest egyik közkedvelt étteremcsaládja elsőként csatlakozzon a #kikapcs – mobil OFF, élmény ON mozgalom kezdeményezéséhez. Azok a családok, akik vállalják, hogy mobilmentesen étkeznek, a gyerekmenüre az étterem vendégei. De miért is van szükség ilyen kezdeményezésre? Tényleg akkora gondot jelent a mobilfüggés, hogy már az étkezést is zavarja? Nézzük a válaszokat:
"Soha ne lődd be magadnak azt az anyagot, amit árulsz!"
Hogy jön ide a kábítószer-kereskedők alapszabálya? Úgy, hogy a leginnovatívabb tech-termékek előállítói mind ezt követik, főként, ha gyerekükről van szó.Ez elég nyugtalanító. Legalábbis Adam Alter pszichológiát és marketinget oktató amerikai szerző szerint (de szerintem is). Ellenállhatatlan Hogyan okoz függőséget a technológia? című könyvében olvashatunk történeteket többek között Chris Andersonról, a Wired magazin volt szerkesztőjéről, aki minden otthoni eszköz használatánál szigorú időkorlátokat vezetett be, „mert első kézből tapasztalhattuk meg a technológia jelentette veszélyeket”. Öt gyermekének sosem lehetett képernyő a szobájában. Evan Williams, a Blogger, a Twitter és a Medium egyik alapítója több száz könyvet vett két kisfiának, de iPadet nem kaptak. Walter Isaacson, aki a Steve Jobs-életrajzhoz végzett kutatás idején egyszer a Jobs családdal vacsorázott, elmondta Bilton nak, hogy „egyetlenegyszer sem húzott elő senki iPadet vagy számítógépet. Úgy láttam, a gyerekek egyáltalán nem függenek ezektől a készülékektől.” Adam Altert elgondolkodtatta, hogy lehet az, hogy egyre kevesebb az, akit nem szippant be ellenállhatatlanul a technológia. A könyvben olvastam a minap egy érdekes történetet:
"2013-ban egy pszichológus, Catherine Steiner-Adair elmagyarázta, hogy sok amerikai gyerek akkor találkozik először a digitális világgal, amikor észreveszi, hogy a szülei éppen "máshol járnak". "Az anyukám majdnem mindig az iPadjét nézegeti vacsora közben- mondta Steiner-Adairnaek egy Colin nevű 7 éves kisfiú. - Mindig azt mondja - csak belenéz -".
A történetben szereplő 7 éves Colin, tehát a szüleit látva azt a tanulságot szűrheti le, hogy az okoseszközök használata étkezés közben is rendben van, ha már egyszer a szüleitől ezt látja. Mi a helyzet a még kisebbekkel? A könyvben olvashatunk egy kutatásról, amelyben fejre erősített kamarákkal megfigyelték, hogy az alfa-generációs kisbabák ösztönösen szüleik szemét követik. A telefonjukba merülő, máshová figyelő szülők hasonlóan koncentrációra képtelen gyerekeket fognak nevelni, hiszen ha maguk sem tudnak összpontosítani, akkor a gyerekeik is ezt a mintát tanulják meg tőlük. A könyvből kiderül, hogy már maga az odafigyelés, a tudatosság is óriási lépés lehet a függőség legyőzéséhez. Egyrészt, ha megnézzük, hogy mennyi időt töltünk telefonunkhoz kötve, vészjelző információt jelenthet. Kevin Holesh szoftverfejlesztő ezért is törölte le a munkahelyi levelezését és az összes közösségi média-alkalmazást a telefonjáról , miután 2014-ben elkészítette (eleinte csak saját magának) a Moment nevű appot, hogy összesítse, naponta mennyi időt és milyen programokkal pocsékol el a mobilján. Megerősítést nyert a napi három óra. A kijózanító adatokkal való szembesülés állítólag sokaknak segít, hogy úrrá legyenek a pótcselekvésszerű telefonsimogatáson, amit a kutatók immár nomofóbiaként – vagyis a mobilnélküliségtől való kóros félelemként – emlegetnek. Az Ellenállhatatlan szerzője a Facebooktól az online vásárláson, pornónézésen és játékokon át az e-mailezésig számtalan olyan tevékenységet vesz sorra, amelyek az új technológiák elterjedése nyomán árasztották el a családokat, és az általuk jelentett kísértés „viselkedési függőség” kiváltására alkalmas. Felhívja a figyelmet a szülők felelősségére is. Azt javasolja, hogy a gyerekeket lassan, fokozatosan és felügyelet mellett vezessük be a képernyők világába, ahelyett, hogy hirtelen és felkészületlenül tennénk. Úgy látja, hogy az addiktív élményekhez való viszonyunk nagyrészt kulturális meghatározottságú, és ha kultúránkat úgy alakítjuk, hogy teret engedjen a munkamentes, játékmentes, képernyőmentes szabadidőnek, mi és gyerekeink könnyebben ellenállhatunk majd a viselkedési függőség csábításának. Érdemes tehát úgy alakítani a szokásainkat vagy új szokásokat bevezetni annak érdekében, hogy elkerüljük vagy kijöjjünk a technológia heroinjából. Ezt pedig már maga a világhírű Dan Ariely (akivel egyébként volt szerencsém a WMN részére interjút készíteni, itt olvasható), a világ egyik legismertebb gondolkodója javasolja Gary Chapman Netfüggő gyerekek című könyvében:
"Ha szembe akarunk nézni egy rossz szokásunkkal, érdemes új szabályokat bevezetnünk. Ha például diétázni szeretnénk, megfelelő szabály lehet, hogy nem iszunk cukros üdítőket. A szabályok akkor hatékonyak, ha elég konkrétak és jól körülhatároltak.....például határozhat úgy, hogy nem játszik az iPhone-ján reggel hat és este kilenc óra között. Továbbá, ha szeretne segítséget kapni az elhatározásához, avassa be családtagjait."
Adam Alter magyar feliratos Ted-beszédét a képre kattintva megnézheted!
A magyarok 75%-a evés közben is a telefonját nyomkodja
Nemcsak Amerikában, hanem nálunk is felütötte már jó ideje a fejét a technológiai függőség. Addig, amíg valaki megtalálja az egészséges egyensúlyt a valós élmények átélése és a kütyük által szerzett kikapcsolódás öröme között, nincs semmi probléma. Ám a virtuális világ csalóka: észrevétlenül képes rabságba ejteni bennünket. Egy angol étteremlánc felmérése alapján minden ötödik szülő inkább a telefonját nyomogatja ahelyett, hogy beszélgetne ebéd közben. Ennek köszönhető, hogy éttermeikben elindították a mobilmentességre ösztönző programot. Sajnos mi magyarok sem vagyunk jobbak ebben a témában, sőt!. Egy hazai kutatás szerint a megkérdezettek 75 százaléka evés közben is a telefonját nyomkodja, legyen szó akár ebédről, akár vacsoráról, még akkor is, ha társaságban van. Ezt a tényt erősítette meg Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa:
„Nagyon sok család jár hozzánk ebédelni, vacsorázni, és ahogy az éttermeinket járom, gyakran szembesülök azzal, hogy a szülők az egymással és a gyerekekkel való beszélgetés, törődés helyett a mobiljukba mélyednek. Jómagam négygyermekes apaként pontosan tudom, milyen fontos része a minőségi családi életnek a közös étkezés, ami nap mint nap lehetőséget ad, hogy kapcsolódjunk a szeretteinkhez. Azt vallom, ilyenkor vétek mobilozni, így hát nálunk otthon, az asztalnál nincs telefon. Ezért nem volt kérdéses, hogy azonnal csatlakozzunk a mozgalomhoz, és örülnénk neki, ha országszerte sok étterem követné a példánkat” – vázolja Semsei Rudolf.
A mobilunk ne legyen menekülőút!
„A családi ebéd vagy a vacsora jellemzően egy közösségi élmény és esemény. Ilyenkor szó szerint össze vagyunk „zárva” egy asztal köré, így akár akarjuk, akár nem mindenképp együtt vagyunk. Ha pedig amúgy is így van, akkor figyeljünk és reflektáljunk egymásra, a mobilunk ne legyen menekülőút! A nyílt párbeszédet segíti, hogy a közös étkezéseknek jóval kötetlenebb a hangulata, olyan témáról is bátrabban tudunk szót ejteni, amiről egyébként nem. A kisgyerekesek rémálma az asztalt rugdosó, türelmetlen gyerek. Ha nem tudjuk lekötni a kicsik figyelmét, akkor se nyomjunk a kezükbe egy mobilt vagy táblagépet! Vigyünk magunkkal pár színesceruzát - családbarát éttermekben ez alapból rendelkezésre áll - vagy a kicsi kedvenc mesekönyvét. Kezdetektől arra tanítsuk a gyermekeinket, hogy az étkezés egy örömteli és pozitív élmény, amihez nem kell további ingerközvetítő eszköz.”
– fűzte a témához Villányi Gergő pszichológus, a mozgalom állandó szakértője.
Völgyesi Gabi igyekszik odafigyelni arra, hogy gyerekei inkább hasznos dolgokkal töltsék idejüket, mintsem a kütyükbe merüljenek. Az énekesnő, aki a #kikapcs – mobil OFF, élmény ON mozgalom lelkes támogatója úgy látja, hogy egészen szükségtelen, ráadásul kifejezetten ártalmas, hogy a mobil eszközök a családi étkezésekkor az asztal körül legyenek.
„A mi családunkban amúgy sem dívik a kütyüzés, a közös étkezésnél pedig pláne nem, hiszen az a zavartalan együttlét ideje, amikor megbeszélhetjük, kivel mi történt, kit mi foglalkoztat. A közös családi reggeli, ebéd és vacsora az a nyugvópont, amire az egészséges érzelmi működésünk érdekében igenis szükség van, és legyünk ott szívünkben-lelkünkben jelen, teljesen mobilmentesen. Nagyon jó dolognak tartjuk ezt a kezdeményezést és bízunk benne, hogy sok követője akad!”
Mi ez a mobilmentes hét?
A #kikapcs – mobilmentes hét keretében, február 4-e és 10-e között, azok a családok, akik vállalják, hogy a VakVarjú éttermekben az étkezés ideje alatt az asztal közepén található dobozba helyezik el kikapcsolt mobiltelefonjaikat, 14 év alatti gyermekeik részére ajándék a gyerekmenü. A részvétel alapfeltétele az előzetes asztalfoglalás, mely során a #kikapcs – mobilmentes hétre kell hivatkozni.
Részvételi szabályzat: https://bit.ly/2RqIFz5
„Mint minden kezdeményezésnek, ennek is komoly célja van - mondta el Szántó Mónika, a #kikapcs- Mobil OFF, Élmény ON mozgalom egyik életrehívója. - Mozgalmunk immáron egy éve azon dolgozik, hogy széles körben tudatosítsa a családokban, nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is oda kell figyelnünk arra, hogy ne szippantson be minket teljesen az online jelenlét. Legyünk okos használói az okos eszközeinknek, és tudatosan szabályozzuk azt, hogy például étkezés közben ne a telefonunkat nyomogassuk, hanem egymás társaságában élvezzük az ételünket, ezáltal az életünket is. Nagy büszkeség számunkra, hogy hazánk meghatározó családbarát szolgáltatói mellett most már a VakVarjú étteremcsalád is csatlakozott mozgalmunkhoz, ráadásul egy ilyen kiváló kezdeményezésben.”
A mozgalomnak már most sok támogatója van: olyan családbarát kulturális, szabadidőközpontok és városok, könyvkiadók, amelyek hajlandóak közösen felemelni a hangjukat azért, hogy a virtuális világban átélt örömök mellett a való élet élményei is nagyon fontosak. Lényeges, hogy erre a hétköznapokon és az ünnepnapokon egyaránt hangsúlyt fektessünk! A mozgalom várja további partnerek és támogatók jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának a #kikapcs – mobilmentes programhoz!
Az Ellenállhatatlan című könyvet meg lehet nyerni a blog Facebook-oldalán és az Instagramon.
Itt beleolvashatsz a könyvbe!
Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! A honlapon feliratkozhatsz a hírlevélre is.
A blogbejegyzések, írások a szerző tulajdonai. Minden jog fenntartva!