Philip K. Dick, a Szárnyas Fejvadász, a Különvélemény és az Emlékmás írója ötven évvel ezelőtt egy olyan világot jövendölt meg ... ami akár be is következhet?

Hogyan nézhet ki a családmodell egy társadalomban, ahol 12 év az abortusz felső korhatára? Egyáltalán milyen hanyatló világban képes egy szülő lemondani az 5-10 éves gyerekéről, ezáltal majdhogynem a biztos halálba taszítva őt?

Philip K. Dick „Az előszemélyek” c. futurisztikus sci-fi novellájában brutális alternatív jövőt festett azok számára, akik már az abortusz legalizálásának hajnalán támogatták az ultrafeminista elveken alapuló kezdeményezést.

A regény 1974-ben íródott, és a híres Roe vs. Wade-ügyre reflektál, ami vízválasztónak számít az USA terhesség-megszakítást szabályozó törvényei között. Az említett perben a 22 éves Norma McCorvey, azaz álnéven Jane Roe, esetén keresztül két abortuszpárti ügyvéd próbálta végérvényesen megoldani azt a kérdést, hogy van-e joga egy nőnek dönteni a gyermeke életéről. A perben végül 1973-ban az Amerikai Legfelsőbb Bíróság ítélte törvényesnek az abortuszt, ezzel a döntéssel a magzatot a harmadik trimeszter kezdetéig jogilag büntetlenül abortálhatónak mondták ki – igaz ennek részletes szabályozását az egyes tagállamok saját hatáskörébe helyezték.

Morálisan azonban a mai napig számos súlyos kérdést vet fel a téma, a mű ezekre fekteti a hangsúlyt néhány drasztikus szemléltetési módon keresztül.

A 12 éves Walter észreveszi az utcában az abortuszkocsit, ami láttán minden gyermek – előszemély – azonnal fejvesztve menekül, rettegve, hogy érte jött. Az abortuszkocsi ugyanis azokért a gyermekekért – előszemélyekért – jön, akikről úgy döntöttek a szüleik, hogy mégsem szeretnék őket. Az elképzelt világban előszemélynek azokat a 12 év alatti személyeket nevezi a törvény, akik még nem értik az algebrát, tehát nincs lelkük.

Ezen a kissé primitívnek tűnő, de éppen ezért hatásos példán keresztül hívja fel a szerző arra a figyelmet, hogy több aspektusból is veszélyes, ha az ember lényegét pusztán természettudományos ismereteken keresztül próbáljuk meghatározni. A személy filozófiai és teológiai definiálhatóságát – vagy épp definiálhatatlanságát –, a lélek megfoghatatlanságát kihasználva a törvényhozók ugyanis olyan erkölcsi irányt tudnak diktálni, amit aztán a közvélemény nagy része akarva-akaratlanul is követni fog. Arra, hogy mi van azokkal a túlfejlett 12 év alattiakkal, akik szorozni, sőt osztani is tudnak, a törvény valamilyen okból kifolyólag nem tér ki.

Walter viszont már elmúlt 12 éves, ezért édesanyja megnyugtatja, hogy félelme alaptalan, annak ellenére, hogy nem érezte különösképpen lelke megjelenését a 12. születésnapján.

„- Én nem érzem, hogy lenne lelkem – válaszolta –, ugyanolyan vagyok, mint voltam.

- Ezt a törvény dönti el, életkor szerint – magyarázta az anyja.”

Egy 12 éves, polkorrekt nyelven nem értő, korának megfelelő őszinteséggel és egyszerűséggel a világot szemlélő gyermek teszi fel a kérdést, hogy vajon miben különbözik egy beszélni, olvasni, számolni tudó kiskamasz egy csecsemőtől? És miben más egy szívhanggal rendelkező magzat egy már megszületett újszülöttől, aki még nem képes önállóan életben tartani magát? És, ha semmi sem gátolja a bíróságot abban, hogy a védtelen magzatot megölni engedjék, mi a biztosíték arra, hogy egy egyszerű alibimódosítással kiterjesszék a törvény hatályát az öntudatlan kisdedekre, majd a gyerekkor késői szakaszára?

„Mert rájuk is kiterjesztették a régi törvényt, melyben kimondták a magzatnak se „lelke”, se „öntudata” nincsen, tehát megölhetik. Két perc, s máris kiszippantják egy vákuumos készülékkel. Az orvos akár százzal is végezhet naponta, s jogosan, mert nem „embernek”, hanem „előszemélynek” számítanak, mint az, aki meg sem látta még a napvilágot. Most csak annyi történt, hogy emelték a korhatárt, s a nem kívánt gyermekért, ha hívják, már jön is a teherautó.”

Walterhez hasonlóan, a regény másik szálán futó történetben szereplő Ed Gantro – diplomás matematikus léte ellenére – szintén megkérdőjelezi a törvény alapját, és a fent említett kérdéseket taglalva utasítja az abortuszkocsi sofőrjét, hogy vigye a Megyei Intézetbe. Hat éves fia ugyanis nem tartotta magánál azt a nyomtatványt, ami azt igazolja, hogy ő kívánt gyermek, ezért kötelesek elszállítani. Azokat az előszemélyeket, akiket az abortuszkocsi elszállít, 30 napig a Központi Intézetben őrzik, ha nem jön értük senki, egy gázkamrában altatják el – ölik meg – őket.

Az ölés szó egyszer sem hangozhat el senki szájából, ha mégis, azt azonnal helyesbíteni kell egy kevésbé kegyetlen, kellemesebb hangzatú szóval, mint például az „utóelhajtás”. A közel 50 évvel ezelőtt írt műben nagyszerűen megjelenik, hogy stilisztikailag mennyire lehet relativizálni az értékeket, el lehet erőtleníteni egy dolog súlyát.

Mindezek mellett számos más, napjainkban is fontos és aktuális problémát taglal a szerző, mint például azt, hogy a divatirányzatoknak milyen mértékű hatása van a döntéseinkre. Pontos karakterrajzot mutat a modernkori fogyasztó emberről, aki eszeveszett módon, gondolkozás és elvek nélkül követi a média által éppen propagált trendeket; még a teljes életre kiható döntésekben is: „Csináltassunk mi is abortuszt! – lépett be Cynthia izgatottan, egy nyaláb műzöldséggel a karján. – Nagyszerű ötlet, nem igaz? ... Hát nem tudod, hogy most divat abortálni?”

Az író nagyszerű görbetükröt tart a nemek harcának is a modern házasság mindennapjai és a feminizmus reneszánszának közepette. Bemutatja a férfiak ebben a közegben folytatott harcát és helytállását, az ebből való menekülési vágyát, a generációk közötti szakadékot, sőt, a környezetvédelem és a túlnépesedés problematikájával is foglalkozik.

Legfőképpen viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy rengeteg olyan terület van a közéletben, amit a jogrendszer csak morális alapon tud megközelíteni, ezért kiemelten fontos, hogy a törvényhozásban olyan személyek vegyenek részt, akiknek az értékítélete önzetlenül a józanság talaján és az emberi jogok életpárti oldalán áll.

Annak ellenére, hogy a regényben egy aberrált és beteg világ jelenik meg, s ezáltal nehéz és megrázó élmény lehet az olvasó számára, mégis kellőképpen felkavarja az embert ahhoz, hogy még erőteljesebben és eltökéltebben álljon ki alapvető érték mellett. Hogy a regényben megjelent világ ne lehessen valóság.

Szerző: Nagy Szantina vendégszerző

Nézz be a honlapra, itt hírlevélre is fel tudsz iratkozni. Látogass el a Facebook-oldalra is vagy az Instagramra!

A trágár, obszcén ide nem illő vagy politikai tartalmú kommenteket kimoderáljuk!

Kép forása: pixabay.com

Minden jog fenntartva!