Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Az érzelmi intelligencia igenis menő! - Neked mekkora?

2018. október 25. - panpeterstop

Az eddigi generációkat arra nevelték, hogy tanuljanak, mert a sikerhez kulcs a tudás. Valóban így van? Vagy van, ami még a tudás, az intellektus pallérozásánál is fontosabb?

 szep_veronika.jpg

Jó ideje tudjuk, hogy nem a legokosabb emberek a legsikeresebbek, nem is a leggazdagabbak a legboldogabbak. Sőt, még az is megesik, hogy számos okos, képzett ember nehezen boldogul az élet dolgaiban, az emberi kapcsolatok terén. Manapság egyre többet hallani az érzelmi intelligenciáról kutatásokban,  a médiában és külön kurzusokon, rendezvényeken is. A World Economic Forum Future of Jobs  jelentése szerint 2022-re az új technológiákban való jártasság csupán csak egy része lesz azoknak a képességeknek, melyek felértékelődnek a jövőben. A digitális világban egyre kevesebb interakció lehet majd ember és ember között, de ennek a jelentősége megnövekszik és azoknak a szerepe is, akik jártasak az emberi interakciókban. A tanulmány szerint az olyan emberi készségek, mint a kreativitás, eredetiség, kezdeményező készség, kritikus gondolkodás, vitakészség kiemelkedően fontossá válnak. A szerzők az érzelmi intelligenciát, a vezetői és a közösségi készségeket, továbbá a szolgáltatásorientáltságot  is kiemelik. 

Te hogy állsz az érzelmi intelligencia terén?

 

Travis Bradberry ismert pszichológus szerint  a magas EQ jele lehet például, ha valaki képes felismerni érzéseit és el is tudja mondani mit érez, annál inkább tud a problémákra megoldást is találni, ha szükséges. Ennek egyik feltétele a megfelelő önismeret, saját gyengeségeink és erősségeink ismerete. A magas érzelmi intelligenciájú embert érdekli a körülötte lévő világ, az emberek, a történések. A kíváncsiság mögött általában nagy adag empátia lapul, ami szintén a magas EQ jele. Mindez segíthet a társas kapcsolatok alakításában és abban is, hogy jobban megérezzük mi az emberek motivációja vagy tetteinek indítéka egy adott helyzetben.A  magasabb érzelmi intelligenciájú emberek szociálisan is érzékenyek, segítőkészek, adakozóak, ugyanakkor nem lehet őket könnyen kihasználni, mert tudják mikor, és hogyan mondjanak nemet, hogy kerüljék el az őket kihasználni vagy energiáikat, pénzüket, idejüket leszívni szándékozókat. A magas EQ-jú emberek örülnek az adott pillanatnak, hálásak és tudnak elégettek lenni azzal, amijük van. Kutatások bizonyítják, hogy a hála érzése nagyon jó hatással van az egészségre, a hangulatra és a személyes kapcsolatokra is. 

onkentesseg.jpgFotó: pixabay.com

Az EQ mérésére számos tesztet dolgoztak ki. Az igazán átfogó és pontos eredményeket mutató tesztek több száz kérdést is tartalmazhatnak, kiértékelésük komoly szakértelmet igényel. A neten egyszerűbb "instant" gyorsteszteket  könnyű találni.

Y-generáció és az EQ

 

2017-ben az amerikai Levo Institute 65 ország 2000 Y-generációsát vizsgálta, hogy kiderítse karrierfejlődésük kulcselemeit, ideértve olyan tényezőket, mint a személyes fejlődés. A felmérésben résztvevők 80 százaléka az érzelmi intelligenciát jelölte meg, mint olyan fő komponenst, melyre karrierjük során aktívan figyelmet szentelnek.  87 százalékuk erős kapcsolatot érez a motivációjuk és a vállalat vezetőinek érzelmi intelligenciája között. Sarah Landrum, a Forbes - egyik Y-generációs, és gyakran a millenniumi nemzedékekről író - szerzője Millennials And The Resurgence Of Emotional Intelligence (Az Y-generációsok és az érzelmi intelligencia újraéledése) című írásában többek között a bizalmat emeli ki, mely fontos szerepet játszik az érzelmi intelligencia fejlesztésében:

A bizalom nem jön csak úgy magától, vagy ha így jön, akkor arra úgy gondolunk, nagy naivitás áll mögötte. A bizalmat ki kell érdemelni. Olyan környezetben nem tud kiteljesedni, ahol nem értékelik a szabadságot és az önállóságot. A munkahelyeinken olyan légkört kellene megteremtenünk, ahol szabadságunk van arra, hogy a vállalat céljait személyes ambíciónkkal összhangban valósítsuk meg. Mindenkinek más az élete és mások az adottságai, ezért a modern munkahelyeknek engedélyezni kellene a rugalmas tervezést a munkavállalók számára is, és az ésszerűség határain belül azt is, hogy követhessék az ösztöneiket a problémamegoldásban. Egy olyan környezetben, ahol az alkalmazottak megválaszthatják, hogyan tartják fenn a társadalmi szerződést, ott a bizalom magától kialakul. Találkozhatunk így is olyanokkal, akik cserben hagynak vagy átejtenek, de a bizalomnak valahogy el kell indulnia, és ahol a bizalom jelen van, ott kölcsönös érzelmi intelligencia kialakulhat.

A digitális bennszülött generációk rengeteg időt töltenek online térben, s  emiatt ezek a nemzedékek körében gyakrabban fordul elő, hogy kevésbé rutinosak az offline emberi kapcsolatok kialakításában.Tari Annamária bizonyos érzelmi inkontinenciát említ az esetükben: amikor nincs idő egyedül feldolgozni megélni az érzelmeket és emiatt a megküzdési stratégia sem alakul ki. Az ismert pszichológus szerint a holdingra viszont nagy szükség lenne, ami nem más, mint a magunkban tartás képessége és elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően dolgozzuk fel a velünk megtörtént traumákat vagy fontos történéseket.  Ha érzelmileg nem tudjuk megfelelően magunkban feldolgozni ezeket, hanem ehelyett rögtön nyilvánosságra hozzuk a közösségi oldalakon - Tari szavaival élvetörténetünk nem a sajátunk lesz, hanem egy „scriptszerűen” visszamondott szövegkönyv, így megeshet, hogy nem a saját életünket éljük, hanem egyszerűen csak turisták leszünk az életünkben.

A Forbes korábban említett szerzője hangsúlyozza az offline közösségi aktivitást is, amellyel sokat tehetünk érzelmi intelligenciánk fejlesztéséért is, különösen az empátiánk erősítésért:

Ha csak sajátmagunk körül forgunk, és nem lépünk ki a valódi életbe, stagnálunk és ezt megszenvedi érzelmi intelligenciánk is. Nem fogunk tudni együttérezni másokkal. Személyes problémáink teljesen leuralják az életünket és minden más háttérbe szorul. Hogyan hozhatjuk ezt helyre? Megdöbbentően egyszerűen: lépjünk ki a valódi életbe! Önkénteskedjünk, ajánljuk fel időnket vagy/és pénzünket jótékony ügyekre is. Látogassuk meg szeretteinket gyakrabban. Egyszerűen engedjük át magunkat az emberi interakcióknak, amikor csak lehet.

Landrum szerint annak ellenére, hogy gyakran úgy tűnik, mintha Babyboomerek és az Y-generációsok külön bolygókról jönnének, rengeteg közös vonásuk van, és sok mindent tanulhatnak egymástól. A szerző különösen a különböző generációk közötti interakciók erősítését javasolja:

Menj és kérdezd meg a legidősebb embert, akit ismersz arról, hogy mi a hosszú élet titka és valószínű, hogy beszámolójukban benne lesz az, is, hogy gazdag életet éltek, amiből nem zártak ki másokat sem.

nagypapa.jpgFotó: pixabay.com

Mikor kezdődik?

 

 A gyermekek érzelmi képességeinek fejlesztésében a család játssza a legfontosabb szerepet, itt kezd kialakulni az érzelmi intelligencia és a nevelési intézmények, az óvoda és iskola csak a már meglévő alapokra építhet:

Aki gyermekkorában nem tanulta meg érzelmi állapotai kifejezését, érzelmei kezelését, később nehezebben enged közel magához másokat, kerüli az érzelmileg szoros kapcsolatokat, hajlamos felszínes viszonyokat létesíteni, vagy elszigetelődik másoktól, nehezére esik az empátia, és a konfliktusos helyzetekben leblokkol.

-írja Dr. Kádár Annamária pszichológus a WMN-en.

Óvónő - üzletasszony - érzelmi intelligencia-nagykövet

 

Ha már az óvoda is szóba került, az érzelmi intelligencia hazai népszerűsítésben óriási szerepet játszó, egykor óvónőként dolgozó Kósa Erikát mindenképp meg kell említeni. Hazánk legsikeresebb üzletasszonya három éve alapította a Kósa Erika Akadémiát, amelynek fő célja, hogy az emberek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében vállaljon szerepet. Egy interjúban így nyilatkozott az egykori pedagógus a gyermekek érzelmi intelligenciájának fejlesztéséről:

Az óvoda az első valódi közösség, ahová egy gyermek belép, ezért nagyon sok szempontból itt szocializálódik. Az értékrendjük, a kapcsolatkialakítási képességük nagyon sokat fejlődik ebben az időszakban, és egyáltalán nem mindegy, milyen irányba. 

A Kósa Erika Akadémia által tavaly létrehozott  EQ Sexy mozgalom elsődleges céljául tűzte ki, hogy az IQ mellett az érzelmi intelligencia is egyre nagyobb teret nyerjen a magánszemélyek és a vállalatok számára is. Az egyik legbefolyásosabb hazai üzleti döntéshozó szerint alapvetően fontos a vállalkozások és a cégek bármely területen sikeresen tevékenységéhez az,  hogy érzelmileg intelligensebbé tegye a munkavállalóit és ezáltal az egész vállalatát:

A vállalkozások, vállalatok világában – ahol függünk egymástól – ha valaki nem tud elfogadni, elengedni, akkor gyorsan jön a konfrontáció, ami biztosan nem tesz jót az eredményességnek. Én több tízezer ember vezetésében vettem részt, és ma már felelősen kijelenthetem, hogy a sikerem egyik legfőbb titka az érzelmi intelligencia.

Október 13-án az érzelmi intelligencia világnapján az Akadémia egy egész napos ünnepet szervezett az EQ Sexy mozgalom egy éves születésnapja alkalmából. A nap háziasszonya az orvos és pszichológus végzettségű Várkonyi Andrea volt, aki a konferanszié szerepen kívül, pszichológus státuszban szakszerűen pódiumbeszélgetéseket is vezetett. Elgondolkodtató és inspiráló történeteket hallhatott a közönség nagyszerű emberektől, akik az életük nagy megrázkódtatásai során nem meghátráltak, hanem felvették a küzdelmet, méghozzá nagy sikerrel, mint agyvérzés után Szép Veronika (címlapfotónkon, fotó: Körtvélyesi Dominika fotográfus), aki ma sikeres parasportoló. Kurucsai Szabolcs (lenti képen) 8 éve elveszítette látását, ma az Árboc Egyesületet vezeti és missziójának tekinti, hogy elfogadásra tanítsa az embereket, vagy említhetjük a heroinfüggőségből felépülő Őrfalvy Gusztávot -mellesleg diszlexiás és diszgráfiásként könyvet is írt Két világ között címmel -, illetve, a sztroke-ból talpra álló az űrkutató Gabor Kocsis. A rendezvényen olyan közéleti személyiségek is előadtak, mint Bedő Imre vagy Náray Tamás, Vadas Mihály, de összesen  hét témakörön keresztül mutatták be  hogyan szövik át az érzelmek egész életünket, miért fontos, hogy fejlesszük, foglalkozzunk vele. Külön EQ vs. Új Generáció blokk is volt és én, e sorok írója pedig arról tartottam előadást vajon emoji vagy érzelem kell a digitális generációnak.

Képek forrása:  Körtvélyesi Dominika fotográfus, Kósa Erika Akadémia Facebook oldala

Tabletták, oltások érzelmek ellen? 

 

A hazai legnagyobb volumenű HR-rendezvényen, az októberi HR Fest-en Veres Rita előadásában arra kérdésre kereste a választ hogyan legyünk emberek - értelem és érzelem egy exponenciális jövőben című előadásában. Néhány éve a legjobb női magyar cégvezetőnek választott Verest leginkább ez a kérdés foglalkoztatja mostanában, mert úgy látja szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy kiborgok vagyunk  - legalábbis Elon Musk szavait idézve -, méghozzá  egy biológia és egy technológia lény kombinációi. Veres rávilágított arra, hogy az érzelmek tesznek bennünket emberré, még ha gyakran úgy vagyunk velük, mint a U2 híres dala: se veled, se nélküled nem tudunk létezni. Ismertetett egy poszttraumás stresszt megelőző védőoltára irányuló amerikai kísérletet, melynek célja, hogy amint bekövetkezik a PTS, a beoltottak ne érezzenek semmit.

veres_rita_hr_fest.jpgFotó: Hercegfalvi Zoltán

Akarjuk, hogy semmit ne érezzünk semmi ne fájjon, semmi ne gondolkoztasson el bennünket?"

- tette fel a kérdést az előadó s hozzáfűzte:  nem szeretné, mert ha érzelmek még fájnak is, nagyon fontosak:

"A probléma nem az érzelmeinkkel van, hanem azzal, hogy az utóbbi időben elkezdtük felcímkézni az érzelmeinket. A pozitív érzelmeket jó címkével láttuk el, a negatívakat, mint például a düh, fájdalom rossz címkékkel és ha rosszak, akkor minden áron meg kell szabadulni tőlük.

Személyes példáján keresztül mutatta be, ha nem vesszük komolyan az érzelmeinket, nem tudunk jó döntéseket hozni. Azt javasolja, hogy bátran nézzünk szembe az érzelmeinkkel, hiszen azok borzasztóan sokat árulnak el értékeinkről is. "Ha beveszünk egy tablettát az érzelmek ellen, ha megszabadulunk a nehéz érzelmeinktől akkor hosszú távon elveszítjük alkalmazkodó képességünket és boldogságunk csökkenni fog" - tudtuk meg az előadásból.

Könyvajánló: 

Gottman, John - DeClaire, Joan: Gyerekek érzelmi intelligenciája

 

John Gottman és munkatársai szülőket és gyermekeket vizsgáltak, kísérték figyelemmel a gyerekek fejlődését. A neves pszichológus szerint a sikeres gyereknevelés kulcsa a gyermekünk iránt érzett szeretetünk. Az érzelmi intelligencia fejlesztésében - mint minden más területen - alapvető a szülői minta, a példamutatás. Ehhez az is nagyon lényeges, hogy akkor álljunk rendelkezésre, amikor igazán fontos, ami nem is mindig olyan egyszerű a mai rohanó világban.

Az könyvben olvashatunk az érzelmi fejlesztésről hatásairól. Megismerhetjük a négy szülői alapstílust, sőt, még egy tesztet is kitölthetünk, hogy megtudjuk  mely szülői stílus képviselői vagyunk. Olyan fontos témákról is olvashatunk, mint az érzelmi fejlesztés lépései, stratégiái,a házassági konfliktusok a gyerekekre gyakorolt hatásai és ezeknek kezelése, az apák kulcsszerep, érzelmi fejlesztés technikák  csecsemőkortól kamaszkorig.

 Gyermekünk érzelmi intelligenciájának fejlesztése 5 lépésben

1. Legyünk tisztában a gyerek érzelmeivel. 

 Az érzelmi tudatosság mindössze annyit jelent, hogy képesek vagyunk felismerni és azonosítani a saját érzéseinket, illetve érzékeljük ezeknek jelenlétét más emberekben. 

2. Ismerjük fel az érzésben a lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljünk a gyerekhez és megtanítsuk valamire.

Megesik, hogy a gyerekek negatív érzéseivel nem foglalkoznak a szülők, mert úgy gondolják, azok majd maguktól elmúlnak akkor is ha nem foglalkozunk velük. Ellenkezőleg, a negatív érzések akkor múlnak el, amikor a gyerek beszélni tud róluk, nevet tud nekik adni és úgy érzi megértjük. Ha egy 5 éves gyerek fél a fogorvosi vizsgálattól, akkor jobb előző nap megbeszélni vele a helyzetet.

3. Hallgassuk meg együtt érzőn, és ismerjük el a gyerek érzéseinek jogosságát. 

Amikor a gyerek feltárja érzelmeit hallgassuk figyelmesen, figyeljünk az arckifejezésére, testbeszédére is. Kerüljük a felesleges kérdéseket.  Ha példákat osztunk meg saját életünkből, az is hatékony módja annak, hogy kifejezzük együttérzésünket.

4. Segítsünk a gyereknek abban, hogy megnevezze a saját érzelmeit. 

Ha segítünk a gyereknek megnevezni érzéseit, akkor a az alaktalan, ijesztő vagy kellemetlen érzések is  megfoghatóvá válnak. Az érzelmek megnevezése együttjár az empátiával. Vizsgálatok szerint az érzelmek megnevezése megnyugtatja az idegrendszert is. A gyerekeknek vegyesen jelentkező érzelmek feldolgozása is problémát okozhat. Például nyári táborozás előtt előfordulhat, hogy egyszerre várja, ugyanakkor fél is attól, hogy honvágya lesz. A szülő ilyenkor segíthet úgy, hogy útmutatást nyújt a gyereknek, hogy felfedezhesse saját érzéseit és megnyugtatja, hogy teljesen normális, ha valaki többféleképpen érez egyszerre ilyen helyzetekben.

5. Jelöljük ki a határokat, miközben segítünk a gyereknek megoldani a problémát. 

A  problémamegoldás, főként kisgyerekeknél, gyakran azzal kezdődik, hogy a szülő kijelöli a nem megfelelő viselkedés határait. Fontos, hogy a szülő megértesse az érzések megnevezése után, hogy bizonyos viselkedési formák  nem tolerálhatóak. Majd a szülőnek rá kell vezetnie arra is a gyereket, hogy kitalálja mi a helyén való rendszer (pl: dühös- elveszi, eltöri más kisautóját - bocsánatot kérni, megjavítan/visszadni az autót). 

gyerekek_erzelmi_intell.jpg

A könyvet megnyerheted, látogass el a Facebook-oldalunkra a holnap induló nyereményjátékhoz!

 

 Látogass vissza újra, hasznos és informatív interjúkat, posztokat olvashatsz generációs, ifjúsági témákról. Nézz be a a Facebook-oldalra is vagy az Instagramra!

Az anyag a panpeterstop.blog.hu tulajdona. 3 mondatnál hosszabb idézet közlésének igénye esetén, kérlek, írj: info@generationdilemmas.com

A trágár, obszcén ide nem illő vagy politikai tartalmú kommenteket kimoderáljuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr8013804280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása