Sok fiatal szemei előtt hosszú éveken keresztül egy fontos cél lebeg: LEDIPLOMÁZNI! Utánajártunk, hogy mennyi időbe, erőfeszítésbe, pénzbe kerül elérni ezt a célt és milyen akadályokkal kell szembenézni ehhez.

Zita, miskolci a Debreceni Egyetem másodéves hallgatója, most kezdi a harmadik évét. Édesapja közalkalmazott, édesanyja munkanélküli, öccse általános iskolás. Kénytelen munkát vállalni ahhoz, hogy anyagilag fennmaradjon és tanulmányait is végezhesse, de még így sem jön ki hó végéig. Nagymamája és gyermektelen nagynénje próbálják ilyenkor támogatni. A két év alatt mindent elvállalt, amit a diákszövetkezetnél ajánlottak: árufeltöltést, hostesskedést, szórólapozást, futószalag melletti munkát, adatrögzítést. Munkáit próbálta úgy időzíteni, hogy a vizsgaidőszakra újra a tanulásra tudjon összpontosítani, mert mint - a szakjának komolyságára utalva - külön kihangsúlyozza: ő nem büfé-szakos. Majd nyáron ismét munkát vállalt az egyik ismerőse fagyizójában. Amikor azt hallja, hogy az Y-generációt csak a fogyasztás és a bulik hozzák lázba, úgy érzi, hogy legszívesebben felrobbanna.

1. Idő

Ha csak az éveket számoljuk, akkor legalább minimum 15 évet kell eltölteni iskolapadban ahhoz, hogy diplomát szerezzünk. Ezalatt minimum 2 felvételi vizsgán is át kell menni sikeresen (általános iskolából gimnáziumba vagy középiskolába majd onnan felsőoktatásba) ahhoz, hogy bejussunk az üdvözítő egyetemi vagy főiskolai intézménybe. Amikor úgy érezzük révbe értünk, elkezdődhet az általunk választott szakma elsajátítása: tantárgyfelvétel, előadásokra, szemináriumokra járás, több száz vagy több ezer oldal memorizálása, majd jó pár vizsga letétele, dolgozatok elkészítése és a szakmai gyakorlat. Soós Georgina: Mennyit kell szenvedni az egyetemi diplomáért? című cikkében számos egyetemistát kérdezett meg arról mennyi időt kell a diploma érdekében áldozniuk. Soós szerint a lista élén az orvostanhallgatók állnak: „Egy átlagos napon hat órát tanulok, vizsgaidőszakban tíz-tizenegyet” – állítja Tibor, de Lehel sem adta lejjebb: „Átlagos napokon általában hat-nyolc órát tanultam, vizsgaidőszakokban nemritkán tizennégyet is. Nincs pihenés. Ha egyszer lemaradsz, elvesztél.”

Meg kell még említeni az elcsúszott éveket is, mivel vannak szép számmal olyan - sokak szerint fejőstehénként működő - felsőoktatási intézmények is, ahová jóval több hallgatót vesznek fel, mint amennyinek a képzését biztosítani tudják a felsőbb évfolyamokban, így szükségszerűen "megszórják" a diákokat a szemeszterek alatt. 

2. Stressz

A tanulással eltöltött éveken kívül még azt is be kell kalkulálni, hogy nem csupán a tanulás-móka-kacagás (vagy inkább mai viszonyokra lefordítva: tanulás-bulizás-diákmunka) háromszögében telnek el az egyetemi évek. Egyetemista, főiskolás ismerőseinktől, rokonainktól – vagy saját tapasztalatból is - tudhatjuk, hogy egy hallgatónak szükségszerűen számos álmatlan éjszakája van. Stresszforrások lehetnek például a vizsgák, a tanárok, és a rendszer egyes idegőrlő sajátosságai, például: elindul-e az a minor szak, amire vágyok; beszámítják-e azt a kurzust végül, amit elvégeztem; átmegyek-e a legeslegutolsó lehetőséget jelentő pótvizsgán. A vizsgaidőszakra jellemző felborult bioritmus; a kávéval, koncentrációnövelőkkel és egyéb serkentőszerekkel felturbózott állapot kihat az alvási szokásokra is. Sokszor ilyenkor még a legfáradtabb,  a legkimerültebb állapotba került, az alvásra leginkább szomjas agyunknak sem sikerül zavartalan pihenéssel felkészülnie a megmérettetésekre. A már idézett cikkben a siker árát rémálmokban is lemérték, és a szerző szerint a hallgatók álmaiban visszatérő motívum a könyvek és jegyzetek vonulása (esetenként tánca), illetve orvostanhallgatóknál a boncolás, melynek során elmondják a szervek latin nevét is.

3. Szülők 

A diplomáért folyó küzdelmet akár többszereplős csapatjátéknak is tekinthetjük, hiszen fontos ágensként, a szülőt vagy a szülőket sem lehet kihagyni belőle. A szülő elvitte a kiselsőst a tanévnyitóra, segített megcsinálni a házi feladatot, bekészítette a szendvicset és a teát, bement a szülői értekezletre, elkísérte a felvételire, végigdrukkolta a vizsgákat és lelket öntött a pótvizsgázóba. Ehhez jön még az anyagi áldozat, ugyanis a közoktatásból felsőoktatásba kerülők sem képesek minden esetben teljesen önállóan finanszírozni tanulmányaikat és megélhetésüket. A Corvinus és az ELTE oktatóiból és hallgatóiból álló Aktív Fiatalok Kutatócsoport idén nyáron megjelent kutatásából kiderült, hogy a hallgatók 74 százaléka kap családi támogatást, az első generációs értelmiségi fiatalok esetében ez az arány 65 százalékra csökken (ahol mindkét szülő diplomás, megközelíti a 80 százalékot). Sok anya és apa főiskolás vagy egyetemista gyermekének gyakran fizeti részben vagy egészben az albérletet, a bérletet, megveszi a sportfelszerelést, könyvet, ruhát, élelmiszert is. Egyre gyakoribb az egyik legalizált egérútnak számító diplomahalmozás, amelyhez zömében azok folyamodnak, akiknek már a nagy erőfeszítéssel (sokszor kínkeservvel) megszerzett diplomával a kezükben a munkaerőpiacon rögtön kudarcokkal kell konfrontálódniuk. Ilyenkor a szülők számíthatnak arra, hogy a felelősségtől megrettent fiatalok, gyorsan visszatérnek az iskolapadba egy-egy újabb szakot elvégezni és még tovább az otthon melegében maradnak. 

4. Pénz

Az Aktív Fiatalok Kutatócsoport kiderítette, hogy saját bevallásuk szerint a magyar egyetemisták és főiskolások átlagosan mintegy havi 68.000 forintból élnek, ugyanakkor a Kutatócsoport szerint ezt az adatot fenntartásokkal kell kezelnünk. Először is azért, mert a válaszadóik csak megbecsülték a jövedelmüket, valamint mert sok esetben nehéz szétválasztani a szülői támogatást és a saját jövedelmet. Egy másik felmérés szerint az egyetemisták 87%-át támogatják szülei, de kizárólag családi támogatásból a diákok mindössze egyharmada tudja finanszírozni ezeket a kiadásokat. A hallgatók 34%-a ezért a szülői támogatás mellett is dolgozni kényszerül. A CIG Pannónia számítása szerint a diákok 320 ezer forintra becsülik egy-egy félév átlagos költségét, amelynek jelentős része szeptemberben jelentkezik. Még nagyobb kiadással – egy félév során átlagosan 480 ezer forinttal – számolhatnak tanévkezdéskor a költségtérítéses hallgatók. Általában a legnagyobb anyagi teher szeptemberben jelentkezik azoknál, akiknek lakóhelye messze esik az egyetemtől és nem nyertek felvételt kollégiumba, ugyanis ekkor még az albérlet kaucióját is be kell kalkulálni a költségekbe. A Mind-Diák Szövetkezet 8000 diákok kérdezett meg álláskeresési motivációjáról most nyáron. A megkérdezettek valamivel több, mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres, ami egyben azt is jelenti, hogy a diákmunkát vállalók jelentős részének a bér mellett a megszerezhető szakmai tudás is fontos. A felmérés eredményéből többen azt a következtetést vonják le, hogy a mai diákok előrelátók és tisztában vannak azzal, hogy munkatapasztalat nélkül még az ötös diploma sem szolgálhat elég referenciaként a munkakeresésnél. Továbbá munkavállalóként a mindennapi rutinhoz, a munkahelyi, vállalti kommunikációhoz is hozzászoknak, ami további előny lehet az elhelyezkedésnél.

5. Kapunyitási pánik

Ez a többszereplős küzdelem mire célba ér vajon meghozza-e a hozzáfűzött reményeket? A fej, amire a babérkoszorú kerül, akarja-e még büszkén viselni azt vagy már annyira le van csüggesztve, hogy a koszorú félrecsúszik rajta?  Sajnos a friss diplomások sem mindig sóhajthatnak fel megkönnyebbülten papírral a kezükben. A fiatalkori munkanélküliség ugyan legnagyobb mértékben a diploma nélküli réteget érinti a legjobban, de a diplomásoknak sem egyszerű rögtön munkát találni (főleg azoknak, akik nem a fővárosban laknak). A kényelmesnek ugyan nem mondható, de legalább megszokott iskolai évek után a munkaerőpiacra vetődött, kezdeti nehézségeket bezsebelő fiatalokat leforrázza, amikor szembesülniük kell azzal, hogy mekkora a különbség a vágyaik, addigi elképzeléseik és a valóság között. Az is frusztrációt okozhat a küzdelmes egyetemi évek után ha sikerül ugyan állást találnia a fiatalnak, de képzettségén aluli munkát tudnak csak számára nyújtani, vagy olyat ami teljesen ellentétben áll addigi karrierterveivel, elképzeléseivel. Ezt a friss diplomás, főként a húszas korosztályt érintő állapotot nevezik a „kapunyitási pániknak". Tari Annamária Y-generációról szóló könyvében rámutat egy olyan csoportra, akik azért érzik magukat rosszul a bőrükben, mert túlzott elvárásaik köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. A szakpszichológus szerint ennek hátterében olyan tudattalan ideálképeket találunk, amelyek nem vethetők össze a realitással, vagyis sosem teljesülő vágyakat táplálnak. A fogyasztói társadalom egyik fő problémája, hogy a médián keresztül azt a képet önti mindenkire, amelynek lényege: „bármi sikerülhet". Aki a valóságban él, tudja, hogy ez egyszerűen hazugság Csak a mesében teljesülhet minden. Ha valaki ezzel áltatja magát, olyan helyzetbe kerül, ahol a lottóötös is hétköznapi realitásnak latszik. Nagyon ügyesnek, asszertívnek (jó személyes hatékonysággal rendelkezőnek) és gazdag kapcsolati tőkével rendelkező embernek kell tehát lenni ahhoz, hogy gördülékeny felnőttkori nyitásban legyen része valakinek - világítja meg a szakember a jelenség hátterét.

Tari felhívja a szülők figyelmét is arra, hogy a „kapunyitási pánik” a szülőknek komoly jelzés arra, hogy a fiatal nem mer vagy nem tud a saját lábára állni, helyette választja az otthoni „gyerekstátuszt” – akár még 25–28 évesen is. A mai Y generációnak tehát tényleg kinyílt a világ, de amikor „mindent lehet”, könnyű is elveszni a rengetegben. Én úgy gondolom, ennek a korosztálynak sokszor bizony nehezebb, mint a szüleiknek volt, annak ellenére, hogy a felmenőik életében is akadtak komoly társadalmi változások, a nagyszülők életében pedig még háborúk is. De ezek között nehéz mérlegelni: kinek mennyire nehéz. Mindenesetre még sosem volt olyan korszak az életünkben, amikor az internetnek köszönhetően egy virtuális világot kell hozzáilleszteni a realitáshoz. Vannak közös jellemzők, amik megkülönböztetik egymástól az X (a szülők) és az Y generációt, bárhol éljenek is. Az egyik ilyen: internetes közösségek tagjának lenni ma már evidencia - mondja egy interjúban a szakpszichológus.

fotó forrása: sport365

Mindez nem azt jelenti, hogy ne lenne érdemes diplomát szerezni. (A KSH statisztikái szerint belátható, hogy a diplomások még mindig nagyobb eséllyel válnak foglalkoztatottá, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűek.) Érdemes azonban előre számítani azzal, hogy az előző generációkkal ellentétben a mai egyetemisták nem tudják feltérképezni száz százalékosan a jövőjüket. 

 Ha érdekel a téma és szeretsz szavazni, olvasd el Az Y-generáció legnagyobb ellenségei című cikkünket is!

Ha kedvedre való, hasznos volt ez a cikk, a Pánpéterstop Facebook-oldalon is csatlakozhatsz és tetszésedről biztosíthatsz úgy, hogy nyomot hagyhatsz egy lájkkal!

Ha tetszett ez a bejegyzés, iratkozz fel a hírlevélre (dorniko@gmail.com címre küldj egy emailt, hogy "hírlevelet szeretnék") hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!