Egy nagyon személyes írást olvashattok még mindig a Roma Világnap margójára. Illetve néhány non-formális tanulási módszer.
A borsodi kisvárosban, ahol felnőttem, sok roma élt a mi környékünkön is. A cigánysághoz fűződő legelső élményem az volt, amikor egy forró nyár végén megkérdezték tőlem óvodás pajtásaim, hogy én cigány vagyok-e (kreol bőrű vagyok és nyár végére ez mindig látványos). Édesanyámhoz fordultam hát, hogy kiderítsem, mit jelent az, hogy cigány és, hogy én az vagyok-e. Anyukám ezen teljesen elképedt és mindössze ennyit tudott válaszolni: „Jaj, miket mondasz, mi nem vagyunk cigányok, rendes, dolgos emberek vagyunk”. Ebből is látszik, hogy nem előítélet-mentes családban nőttem fel. A sztereotípiák nemcsak a romákra terjedtek ki nálunk, hanem minden egyéb tőlünk eltérőnek vélt etnikumra. Főként akkor rémültek meg a szülők, amikor elmentem moziba egy néger (ha szabad ezt a szót használnom) iskolatársammal és egy zsidó srác elhívott kirándulni a rokonaival. A nővéremnek főiskola alatt egy japán fiú csapta a szelet… meglepő módon ezzel a rasszal nem volt semmi gondjuk.
Úgy gondolom, az előítéleteket át lehet örökíteni, ugyanis hiába volt egyik kedvenc olvasmányom a Tamás bátyja kunyhója, hiába gyűjtöttem pénzt Isaura, a rabszolgalány felszabadításáért, valahogy megmaradt bennem a tüske és nehezteltem a Puporka családra mivel egyesek szerint ők fertőzték meg a nővéremet tetűvel, ami belemászott hosszú hajamba is és emiatt végül büszkeségemet le kellett vágni. Testvérem ellenben könnyen túltette magát a dolgon – mondjuk neki rövid haja volt - talán azért, mert baráti viszonyban volt az egész Puporka családdal, akik szeretettel védelmezték a hóka bőrű, zöld szemű kislányt, aki fittyet hányt arra, hogy jóval barnábbak, mint ő.
Én nem ismertem közelebbről Puporkáékat, sem más roma embert, s gyanakodva néztem őket, a hosszú haj elvesztése miatt elszenvedett trauma okán talán bűnbakot is találva. A ballagásomnál elhangzott egyetlen velős mondat, mozdított ki ebből a gyanakvó állapotból. Úgy volt, hogy az általános iskolánkban a menőbb kasztba számító nyolcadikos barátnőm párja a ballagáson egy tőle alacsonyabb (!) roma (!!!) osztálytársa lesz, Paczók Béla. A lány úgy érezte, hogy egy alacsonyabb roma fiú mellett rendkívül kényelmetlenül érezné magát és könyörögve kérte édesanyját, hogy lépjen valamit az ügy érdekében: barátnőm anyukája nem lépett közbe, csak ennyit mondott: „Kislányom, tanuld meg, ő is ugyanolyan ember, mint te”. Na, ez ütős mondat volt.
A gimnáziumi évek alatt egy keresztény közösség aktív tagjaként, úgyis mondhatni önkéntesként jártam le heti rendszerességgel egy kilencvenkilenc százalékban romákból álló csoportba, egy kis faluba, a barlanglakásairól és kaptárköveiről híres Szomolyára. Itt végleg áttört bennem minden előítélet a nevezett népcsoport felé. Beleláttam mindennapjaikba, küzdelmeikbe, amik egészen más természetűek voltak, mint az enyéim akkor. Köreikben kortársaim, sőt még a tőlem fiatalabb lányok is férjhez mentek, gyereket szültek és neveltek, háztartást vezettek. Így történt, hogy menyasszonyi ruhát varrtam blézerrel egy polgári esküvőre 16 éves roma barátnőmnek, gyerekekre felügyeltem, mentálhigiéniás képzést tartottam (bár akkor nem tudtam, hogy amit csinálok, azt ennek hívják), kórházba mentem babát-mamát látogatni, bodakot ettem egy döngölt padlós barlanglakásban, karácsonyi ajándékot kézbesítettem gazdag kanadai ismerősöktől, s ott díszelgett a ballagási fotóm egy roma család vitrenes szekrényén a többi megbecsült családi fotó között.
16 éves menyasszony barátnőm az általam varrt ruhában
Kristálytisztán emlékszem, hogy egyik reggel tizenegyedikesen az első padban álmosan egy fárasztó szomolyai szolgálat után fizika órán azon töprengtem, hogy ha Rácz tanárnő tudná, hogy én hová járok, vajon mit gondolna, jobb jegyet adna-e…
Egy kedves szomolyai család a kilencvenes évekből
Most nyár végén egy nagy kórház egyik szakosztályán hosszú órákon át várakoztunk a kislányommal. Több roma család is volt ott, számtalan gyerekkel, akikhez odacsapódtunk játszani, az időt elütni. Nyár lévén lesült a bőrünk, hosszú színes rózsás szoknyát hordtunk mindketten, lábunkon papucs, sötét hajunk lófarokba kötve, virágdísszel… megdöbbenve tapasztaltam meg, hogy milyen a sorsközösség, amikor többen elhúzódtak tőlünk (is), aggódó anyukák féltve vonták el érdeklődő csemetéiket vidám, színes kis csapatunktól.
Visszatérve arra a kérdésre, hogy az előítélet öröklődhet-e, azt kell, hogy mondjam saját, keserű tapasztalataim szerint igen, vagy ha nem is szó szerint értelmezve, de mindenesetre járványként fertőzhet. Gyerekeim nyitott, elfogadó légkörben nőttek, nőnek fel, kultúra érzékeny, toleráns, befogadó szemléletű iskolába járnak, mégis az egyik fiam osztályfőnöke azzal hívott fel, hogy a gyerek csúnya szavakkal illette roma osztálytársát származása miatt…
A felelősségre vonás után annyit válaszolt a gyerek, hogy mástól hallotta… Benne van a levegőben, a jelenleg az eddigieknél is felfokozottabb társadalmi légkörben, de szerencsére megvan a választásunk arra, hogy megváltoztassuk a másokhoz való viszonyulásunkat.
Darren Schreiber politológus professzor egy interjúban James Fowler a Kapcsolatok Hálójában című könyvét hozza fel példának arra, hogy az ilyen jellegű döntések szétterjedhetnek a szociális hálózatokon keresztül is: „Ha én elhatározom, hogy többet mosolygok, ez végső soron körülbelül tízezer emberre lesz hatással, mivel ez befolyással lesz a barátom barátainak barátaira. Ha ezt adaptáljuk az idegengyűlöletre és a rasszizmusra, akkor a leghatékonyabb dolog, amit tehetek az a mód, ahogyan másokhoz viszonyulok, vagy ahogyan másokról beszélek. Ez segít megváltoztatni átlagosan tízezer ember agyát is, sőt a saját agyamat is.”
(Az interjú linkje: http://fn.hir24.hu/itthon/2013/08/30/orokolheto-e-a-rasszizmus/ )
Most pedig szeretnék bemutatni nektek egy olyan eszközt, amely segíti a roma fiatalokat a döntéshozatalban. Ez egy interaktív módszer, amely lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy átgondolják és megtervezzék a saját jövőjüket, és meghozzák a számukra fontos döntéseket.
Jövőkép Térkép: Roma fiatalok döntéshozatalának fejlesztésére
-
Vizualizáció és kreatív kifejezés: A résztvevőket arra ösztönözzük, hogy vizualizálják és kifejezzék saját jövőképüket és céljaikat a kreatív eszközök segítségével, például rajzolással, festéssel vagy kollázs készítéssel.
-
Célok és prioritások meghatározása: Miután elkészítették jövőképüket, felkérjük őket, hogy határozzák meg a fontos célokat és prioritásokat, amelyek segítenek elérni azt a jövőt, amit elképzeltek maguknak.
-
Részletes cselekvési terv kidolgozása: A résztvevőket arra ösztönözzük, hogy alakítsák ki a részletes cselekvési tervüket annak érdekében, hogy elérjék kitűzött céljaikat. Ez magában foglalhatja az oktatási, szakmai vagy személyes fejlődési lépéseket.
-
Rendelkezésre álló erőforrások felmérése: A workshop során felkérjük a résztvevőket, hogy azonosítsák és felmérjék a rendelkezésre álló erőforrásaikat és támogatási lehetőségeiket, amelyek segíthetnek nekik céljaik elérésében.
-
Támogatás és hálózatépítés: A résztvevőket arra ösztönözzük, hogy keressenek támogató embereket és hálózatokat, akik segíthetnek nekik a célok elérésében, és biztosíthatnak mentori támogatást és inspirációt.
A "Jövőkép Térkép" egy olyan eszköz, amely segíti a cigány fiatalokat abban, hogy átlássák és megtervezzék a saját jövőjüket, és meghozzák a számukra fontos döntéseket a célok elérésének érdekében. Ez egy interaktív és inspiráló módszer, amely segíthet nekik abban, hogy elérjék a kitűzött céljaikat és beteljesítsék álmaikat.
Ha tetszett ez a bejegyzés, iratkozz fel a hírlevélre (küldj egy emailt a dorniko@gmail.com-ra a következő szöveggel: "Hírlevelet szeretnék"), hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!
A Pánpéterstop Facebook-oldalon is csatlakozhatsz és tetszésedről biztosíthatsz úgy, hogy nyomot hagyhatsz egy lájkkal!
És még valami: a CFCF Alapítvány videója is kihagyhatatlan!!! A Roma Nap alkalmából kipróbáltak a rejtett kamerás empátia-tesztet.
Az egész csak egy perc: https://www.youtube.com/watchv=YZKI6ffOWDc&feature=youtu.be
Ha tetszett ez a bejegyzés, iratkozz fel a hírlevélre (küldj egy emailt a dorniko@gmail.com-ra a következő szöveggel: "Hírlevelet szeretnék"), hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről! Pánpéterstop Facebook-on is csatlakozhatsz és tetszésedről biztosíthatsz úgy, hogy nyomot hagyhatsz egy lájkkal!
