Minden az Alfa, Z-, Y-generációkról, de még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

"Vért izzadva sikerült csak leszoknom róla" - egy volt-pornófüggő őszinte vallomása

vendégcikk

2020. július 21. - panpeterstop

Márk kamaszkorában  látott először pornófilmet és ezután zömében ennek a szemüvegén keresztül nézte a társkeresést és az ellenkező nemet. Később vért izzadva sikerült csak megszabadulnia a függőségből. Vendégcikk.

portrait-3113651_1920.jpg

Egy általános jelenség, amiről nem szívesen beszélünk

Van egy jelenség, amiről sokan nem szívesen beszélnek mivel szerintük kínos a téma, ugyanakkor mások pedig úgy gondolják, teljesen elfogadható az, ha valaki ilyet néz, netán rendszeresen: ez a téma a pornográfia. Sajnálatos módon nagyon elterjedt ez a jelenség és emiatt kellene beszélni róla. Azért írom azt, hogy sajnálatos módon, mert bár sokak elképzelése szerint az ilyen tartalmak fogyasztása teljesen egészséges, mégis személyes tapasztalataim és a statisztikák azt mutatják, hogy rossz hatással van a párkapcsolatokra, és az egyedülállókra egyaránt. Egy statisztikát szeretnék kiemelni, ami Zimbardo – Nincs kapcsolat, hova lettek a férfiak című könyvének a 45. oldalán szerepel:

"A Kelet-Londoni Egyetem online felmérése alapján a 16 és 20 év közötti fiatal férfiak ötöde állítja magáról, hogy „a pornóra izgatószerként támaszkodik a valódi szexhez”. 

A pornófogyasztók megváltozott szexuális ízlésről, kevésbé kielégítő párkapcsolatokról és a való életben tapasztalt intimitási és kötődési nehézségeikről számolnak be."

Ez azért is érdekes, mert érzékelhető, hogy korunk egyik nagy kihívása a párkapcsolatok rendkívül gyakori krízise, és bár ennek nem egyetlen felelőse a pornográfia, mégis nagy szerepe lehet ebben. A pornófogyasztó emberek gondolkodásmódját átalakítják ezek a filmek, melyek az elkötelezettséget, a kötődést feleslegesnek, nyűgnek állítják be, és az extrém, kicsapongó egy éjszakás kapcsolatokat hangsúlyozzák (attól függetlenül, hogy az illető párkapcsolatban, házasságban él vagy sem).

Bár a szexuális szabadosság nem új keletű dolog, hiszen a hetvenes évek szexforradalma is hasonló üzenetekkel robban be, az online pornográfia azért tud nagyobb hatással lenni, mert az internetnek „köszönhetően” bárki bárhol megnézhet ilyen tartalmakat, és ez egy erős függőséget képes kialakítani, ami meggátolja, hogy a függő az életében kiteljesedjen, sikeres legyen.

A pornó, mint függőség

Csak úgy, ahogy minden függőség az ember figyelmének központjába kerül, és akkor is arra gondol, amikor éppen nem azzal tölt időt. Például egy cigarettafüggőnek is gyakran eszébe jut, hogy rá kellene gyújtani, még akkor is, amikor erre éppen nincs lehetősége. A pornófüggőséggel kapcsolatban is ugyanez a helyzet, csak itt mondhatni még erősebb a függőség, mivel a videók nézése közben olyan biokémiai folyamatok zajlanak le az ember szervezetében, amik az emberben még inkább erősítik a függőséget. Ez különösen káros, amikor gyerekek, vagy tinédzserek kezdenek el ilyen tartalmakat fogyasztani.

„Napjainkban három fiúból egy „erős” pornófogyasztónak tekinthető, azaz számolatlanul habzsolja a pornóvideókat.  Az Egyesült Királyságban 2013-ban a PornHub volt a harmincötödik leglátogatottabb oldal a 6–14 éves gyerekek körében. Egy angliai vizsgálat arra derített fényt, hogy a briteknél egy átlagos fiú csaknem kétórányi pornót néz végig hetente. ”-  Írja Zimbardo a már említett Nincs kapcsolat című könyvének 44. oldalán.

A fiatalok nagy része sajnálatos módon érintett ebben a fajta függőségben, és ez nagyon káros hatással lehet az életükre. Azért gondolom ezt, mert egyrészt én is nagyon fiatalon találkoztam a pornóval és megtapasztaltam, hogy ha már gyerekként, tinédzserként eltolódik az érdeklődés fókusza túlzott mértékben a szexuális életre, akkor sok olyan dologra nem képes figyelni az ember, amikkel abban az időszakban foglalkozni kellene, mint például a tanulás, a pályaválasztás és az egzisztenciateremtés.

A témával kapcsolatban egy érdekes személyes beszámolót olvashatunk a wmn.hu oldalán. Az „Így eszi meg a pornó a lelkedet” című cikkben egy volt függő írja le azt, hogy ő hogyan értékeli utólag a pornográfiával kapcsolatos tapasztalatait. Egykori érintettként nem is tudnék jobban egyet érteni a gondolataival:

„Persze rövid időn belül hozzászoksz az ingerhez, ezért mindig nagyobb adagra van szükséged, hogy elérd ugyanazt a hatást. Közben egyre nehezebben tudsz kapcsolatot teremteni az ellenkező nemmel, álmatlansággal küzdesz, nem tudsz a tanulásra, a munkádra koncentrálni, a valódi szexet kevésbé élvezed.”

Zimbardo utal arra, hogy az ilyen filmekben erős a férfi dominancia, és a női szereplők alig várják, hogy a férfiak bármilyen (sokszor beteg) vágyait kielégítsék. Ez a torz viszonyulás sajnálatos módon nyomot hagyott a férfitársadalomban, hiszen sok párkapcsolat sírját az ássa meg, hogy a férfiak tárgyiasítják a nőket, és csak a vágyaik kielégítéséhez használják fel őket. Nyilvánvaló, hogy ez nem igazi minden férfira, mégis hazugság lenne azt állítani, hogy egyes ilyen célzatú sztereotípiák a férfiakkal kapcsolatban teljesen alaptalanok. Pontosan ezért fontos kiemelni, hogy a pornográfia milyen káros hatással van a férfiak gondolkodásmódjára, és a párkapcsolatokra. Az emberben alapvető vágy van arra, hogy társas kapcsolatban éljen, és ennek az az egészséges módja, ha ez elkötelezett formában valósul meg. Ezért  a pároknak fontos a tudatosság ezen a területen, hogy egészséges párkapcsolatban tudjanak élni.

Torz szeretet

Természetesen nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is érinti ez  téma, de a női oldalt férfiként nem tudom hitelesen jellemezni, viszont egy-két jelenség látható, és hallható a téma női oldalát tekintve. Az egyik ilyen dolog, hogy vannak nők, akik eléggé kirívóan öltözködnek, azokra a testrészeikre hívják fel a figyelmet, ami szexuális vágyakat kelthetnek és ezt valószínűleg szándékosan teszik, nem is mindig feltétlenül belső kényszerből, hanem gyakran külső hatásokra, elvárásokra. Egy másik nézet a témával kapcsolatban, hogy vannak nők - zömében, akiket fiatalon valamilyen lelki-fizikai sérelem, bántalmazás ért -, akik a szeretetet szexuális kapcsolatokon keresztül akarják megkapni, ők, akik könnyebben belemennek a pornó által diktált kritériumokba, viszont gyakori, hogy a másik fél sokszor kihasználja őket, így nyilvánvalóan őszinte szeretet helyett egyfajta torz szeretet, csalódásokat élnek át. Az bizonyos, hogy a pornográfia nem kizárólag a férfiakat érinti, de arról nem tudok részleteket írni, hogy a nőkre milyen hatással van, bár minden bizonnyal hasznos lenne ezzel kapcsolatban is több elemzés, írás.

Személyes tapasztalataim alapján is azt tudom mondani, hogy a pornográfia káros hatással van mindenkire, az egész társadalomra (nyilván a gyártók persze nagyot szakítanak rajta). Kamaszkoromban láttam először pornográf felvételt egy rokon számítógépén, és azt a korszakomat sajnos onnantól nagyon meghatározták az ilyen tartalmak. Bár nem tudták teljesen eltorzítani a nőkkel kapcsolatos gondolkodásmódomat ezek a filmek, de mégis nagyon sokszor ennek a szemüvegén keresztül néztem a társkeresést és az ellenkező nemet. Később, amikor rádöbbentem, hogy ez a függőség mennyire káros, akkor mondhatni vért izzadva sikerült csak leszoknom róla. Azóta utánaolvastam a témának, és megtudtam, hogy az ilyen tartalmak nagyon bele tudnak égni az emberek emlékezetébe, ez tovább nehezíti a leszokást erről a káros szenvedélyről. Végül sikerült szakítanom a pornográf tartalmak nézésével, és ez azzal is jár, hogy sokkal egészségesebbek az elvárásaim, természetes módon tudok tekinteni a nőkre, és nincs bennem az a fajta feszültség sem, amit ezek a filmek okoznak az emberben, amikor másokat lát. Azt tudom mondani, hogy érdemes az embernek elkerülnie az ilyen tartalmakat, ha meg szeretné őrizni a gondolkodásmódját, lelkiismeretét, és nem utolsó sorban jelenlegi vagy jövőbeli párkapcsolatát.

A legfiatalabbakat is érinti!

 A téma zárásaként egy általános témára térek ki: a mai mozifilmek szexualizált jellege. Sok filmben egyértelműen észrevehető a szexuális töltés. Ez a gyerekekben, fiatalokban jóval hamarabb vet fel olyan témákat, amikre úgymond „még ráérnének”, vagy fel lennének készülve. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a pornófüggőség ilyen sokaknál ilyen korán kialakul, úgy tudom egyre korábban.

 Véleményem szerint több figyelmet érdemel ez a téma, és fontos hangsúlyt tenni a megelőzésre, főként a fiatal generációk körében.

Márk, 27

Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! 
Tudtad, hogy nem az első vendégírás a blogon?
Örömmel vesszük a külsős posztokat, cikkeket, véleményeket is! Ha van a blog témáihoz illeszkedő véleményed, írásod, küldd el: info@generationdilemmas.hu címre és ha úgy találjuk, hogy megjelenhetne a blogon, felvesszük veled a kapcsolatot!
A blog Facebook-oldalán is gyakran osztok meg új posztokat! Nézz be az Instagramra is!
Feliratkozhatsz a hírlevélre is, ha érdekel a generációs téma!
Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! 
Ez pedig a honlapom.
Fotó: pixabay.com
A trágár, obszcén ide nem illő vagy politikai tartalmú kommenteket kimoderáljuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr4716041176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.22. 09:05:03

Mindenhez ki lehet alakítani beteges függőséget.

humorpalanta 2020.07.22. 09:50:59

Tyúk vagy a tojás?
Mi volt előbb, az intimitási és kötődési nehézség vagy a pornóhabzsolás?

Akárhányszor olvasok erről a témáról, mindig ilyen felületes cikkek jelennek meg. Az persze vaqlahogy mindig elmarad, hogy megvizsgálják, hogy a férfiak viselkedési változása nem eredeztethető-e inkább a nők viselkedésének megváltozásából? (hercegnőkomplexus)

Nem, egyszerűbb ráfogni arra, hogy pornó.

Günther von Kastenfrosch 2020.07.22. 10:43:31

Szinte minden, ami jó (kaja, pia, szex, drog, pornó, adrenalin, szerencsejáték) így vagy úgy ki tud alakítani függőséget, mert bekapcsolja a megismételt jutalmazásra való ősi ösztönünket. Korunkban az a különbség a megelőző korokhoz képest, hogy mindezekhez könnyebben, olcsóbban lehet hozzájutni, így többekhez is jut el, tehát több lesz a függő, összességében komolyabb hatásokkal.

haXXXor 2020.07.22. 10:49:21

:DDDDDDDDDd

Kiégtem. Ez a poszt... :D

Kyria 2020.07.22. 11:26:05

Nekem tetszett a poszt. Nem volt terjengősen túlmagyarázva, de érthető az "üzenet". Én nőként nem vagyok rákattanva a pornóra, de előfordult már, hogy közösen néztük meg mintegy kedvcsinálónak. (És nyilván nem ringatom magam abban a hitben, hogy a másik felem soha, de soha nem nézi nélkülem, de nem csinálok belőle ügyet - erőszakkal szerintem amúgysem mennék semmire.)

zirrian 2020.07.22. 12:16:24

Aki végignéz pornót, és nem az őt érdeklő 3-5 percre teker csak bele, nos, az tényleg függő. Vagy csak jó a sztori. Vagy Trónok Harca.

Almandin 2020.07.22. 13:41:39

Ez egy érdekes elemzés volt egy érintett részéről. Nagyrészt egyet is értek vele, kivéve azt a kitételt, hogy problémának tartja, hogy az érdeklődés fókusza tinédzserként a szexualitásra terelődik. Nos, a pubertás után természetes, hogy kialakul a nemi érdeklődés, nem kell ehhez pornó. Minden egészséges kamasz rendelkezik nemi vágyakkal, ez jön az ivaréréssel. Ez a természet rendje. Attól még fog tudni tanulni, hogy fantáziál és maszturbál. Egyedül akkor van baj, ha függő lesz. Önmagában a szexfüggőség pornó nélkül is létrejöhet. Aki kényszeresen kétóránként maszturbál, az is szexfüggő. Amíg valakinek az életében megvan az egyensúly, nem kell aggódni.

mimozka 2020.07.22. 15:46:19

Amikor a monitor előtt ülve önmagának nagyobb gyönyört tud elővarázsolni mint az aktuális párjával, aki testét-lelkét beleteszi hát azt függőnek nevezném.

5perc 2020.07.22. 16:53:14

A szerző fiatal. A tíz évvel idősebbek kemasz agyában pornó nélkül is csupamell-vaginahidrák kavarogtak egész nap. Semmivel nem egészségesebb/egészségtelenebb az egyik vagy a másik, függőség.

P1sty 2020.07.22. 17:25:34

Na ez aztán egy nesze semmi, fogd meg jól cikk.
Bár mit vár az ember egy konyhapszichológiai blogtól?
Namost, mit tudtunk meg? "Márk, 27" pornófüggéséről konkrétan 5 mondatot. Romba döntötte az életét? Elveszette munkáját, elvált, utcára került? Nem, hanem 5 mondatban, hogy saját bevallása szerint nehezen szokott le a pornóról. Apropó, ha már pszichológia, meg Zimbardóval dobálódzunk, akkor "Márk, 27" esetleg volt is diagnosztizálva valami szakember által pornófüggőséggel, vagy ez csak ilyen anyuka-barátnő által diagnosztizált függőség, hasonlóan komoly, mint a csokifüggőség?
Esetleg valami komlyan vehető forrás a témáról, mint tanulmányok, publikációk, ilyesmi? Hogy a pornófüggőség vajon szakemberek szerint is létezik-e, milyen prevelanciája, milyen korosztályokban, milyen szociogazdasági helyzetben, milyen hatásai vannak, ilyesmi? Semmi. Pár odavetett mondat Zimbardótól, azt jóvan.
Mondjuk Zimbardó is megérne egy külön misét. A börtönkísérlettel durrantott egy nagyot (talán a 70-es években?), azt azóta is ezt teszi aprópénzzé felszínes talkshowkban meg natgeo szintű "ismeretterjesztőkben". Szegény már eléggé meg is öregedett, berozsdállott, gondolom az idézett kiadványra is ez lehet a magyarázat, na meg, hogy öreg volt, kellett a pénz.
Objektivitás 0, ex katedra kijelentések, egy darab rövid szubjektív személyes történet, és olcsó moralizálás. Hát nem túl informatív....

MEDVE1978 2020.07.22. 18:09:22

@P1sty: Zimbardoról fun fact, hogy a börtönkísérletről nemrég kiderült, hogy megrendezett volt. Persze az itt írt könyvét még anno az egész botrány előtt írta és az igazából a társadalom elférfiatlanodásáról szól.

MEDVE1978 2020.07.22. 18:22:25

A kilencvenes évek elején voltam tinédzser. Pornó még csak az újságosnál volt, de vagy nem volt pénzem vagy be voltam szarva attól, hogy hogyan csempészem haza az újságot. TV-ben a 90-es évek végén, 2000-es évek elején volt Private, de akkor már igyekeztem élőben gyakorolni.
Ez a mondat volt a csúcs:

"tinédzserként eltolódik az érdeklődés fókusza túlzott mértékben a szexuális életre, akkor sok olyan dologra nem képes figyelni az ember, amikkel abban az időszakban foglalkozni kellene, mint például a tanulás, a pályaválasztás és az egzisztenciateremtés"

Na ne már. Szegény gyerek tinédzser, agyilag már egy kicsit beért, nem gyerekként tudja élvezni az életet, néha már bulizna, élne. Persze nagyon érdekli (általában) a másik nem is, a hormonjai megőrjítik. Ez a mondat úgy jelenik meg, mint egy nagymamakorú szemüveges tanárnéni, aki feltartott újjal közli, hogy fiam / lányom, most te ne a mindenféle hancúrozásra gondolj, hanem a tanulásra, pályaválasztásra és az egzisztenciateremtésre. Remélem a normalitás jele, hogy így negyven felett, két gyerekkel is hányingerem van az ilyen viselkedéstől.

Visszaértve a tinédzser korra, én nem pornót néztem, mert nem tudtam szerezni, hanem német éjjeli szexfilmeket. Ez teljesen természetes egy fiúnál, ahogy az is, hogy pornót néz. Az nem természetes, ha ebben az állapotban benne is marad, amikor már társasjátékként kellene űzni a dolgot. Egy gyerek egyébként akkor veszi a filmekből, így a pornóból a mintát, ha szülőként nem ülsz le vele megbeszélni, hogy figyelj, ez csak film, a nők igazából nem ezt szeretik. És itt van a probléma gyökere, mert a szülők döntő része nem ül le erről beszélni a gyerekével.

Az egész poszt többi része is rejtélyes nekem:

"Végül sikerült szakítanom a pornográf tartalmak nézésével, és ez azzal is jár, hogy sokkal egészségesebbek az elvárásaim, természetes módon tudok tekinteni a nőkre, és nincs bennem az a fajta feszültség sem, amit ezek a filmek okoznak az emberben, amikor másokat lát. "
Ezt nem tudom felfogni. Ha odamegy egy lányhoz, akkor nem várja, hogy bombázó legyen vagy nagy legyen a melle, mert eddig azt várta? Vagy mi az az egészséges elvárás? Egész nap dugni akart, mert ezt látta a pornóban és ezért nem működtek a kapcsolatai?

Szóval a cikk nekem sajnos brutál fake-nek tűnik.

Örömhernyó 2020.07.22. 19:17:42

@Almandin: Így van, az ivaréréssel beköszönt a fiúknál a farokverés évtizede. Aztán a többség nőhöz jut és azt gyömöszöli. Nyilván akinek nem jut nő, az marad a magányos megoldásnál.
A farokverés pedig kitisztítja a fiúk fejét. Sokszor mondtam barátaimnak, hogy mielőtt beleugrana egy randiba, feladná a terveit, barátait, anyagi függetlenségét egy lány miatt, verje ki magának és rögtön tisztábban látja majd a helyzetet. Ha egy magát hercegnőnek képzelő lány kifordítja a férfit magából, akkor ott igenis helye van az önkielégítésnek. Ezzel megszabadul a nyomástól és helyére kerül mindennek és mindenkinek az értéke. Tényleg érdekel a lány, mint társ, ember, vagy csak a muffjába akarok bejutni?

@mimozka: Hát izé, nekem volt olyan barátnőm, akiről kiderült, hogy aszexuális. Ő akart kapcsolatot velem, belementem, aztán kiderült, hogy ő amolyan lelki társra gondolt... volt szex, de láthatólag ő csak azért csinálta, mert ez hozzátrkartozik egy kapcsolathoz, kell a férfinak, megadta nekem, de élvezni ritkán élvezte. A közelséget, hogy vele van valaki, akit szeret a maga gyerekes módján, azt élvezte.
Szakításunk után összejött egy nagyon értelmes, tanult, jólszituált pasassal, szerencsétlen még annyi szexet se kapott tőle, mint én, konkrétan le se feküdt vele a lány, pedig kb. 1 évig voltak együtt, utólag tudtam meg közös ismerősöktől, hogy a pasas nagyon depressziós lett emiatt. Vannak ilyen nők, akik legfeljebb összeszorított foggal tűrik a szexet, mert pár kell nekik, de jobban örülnének, ha az csak a kezüket fogná.
A másik meg a többéves kapcsolat, ahol azért már sok újdonság nincs, ott a férfi simán visszaszokik a pornónézésre. Nincs ezzel szerintem gond, a nők is változnak, más érdekli őket pár év elteltével.

Tinédzserként naponta kivertem a farkam. Kétdiplomás, több nyelven beszélő, szexuálisan aktív felnőtt lett belőlem, aki kb. 35 nővel volt együtt (ebben voltak többesszex élmények is). Sose fizettem szexért, sose voltam prostival. Persze valakinek ez is sok.
De hogy tanulja, ismerje meg a fiatal a szexualitását, ha nem gyakorolhat?

Örömhernyó 2020.07.22. 20:09:41

@mimozka: Az aktuális párok sokszor nem teszik bele se a testüket, se a lelküket. Volt ilyen nőm. Gyerekes elképzelései voltak a férfi-nő kapcsolatról. Elég annyi, hogy a nagyanyja ontotta neki az aszexuális meséket, mert hogy ő a lánya (a barátnőm anyja) születése óta nem szexelt és minden férfi disznó stb. A barátnőm az anyját tartotta legjobb barátnőjének. Ez beteges, illetve nyilván az anyja nevelte ezt belé, hogy kontrollálhassa, még egy béklyót köthessen a lelkére, napi másfél óra telefonálás megvolt köztük, ilyenkor az anyja mindenre utasítást adott, mit tegyen, mit ne, mit gondoljon. Ilyen pártól hogy is várhatnánk beleadós szeretkezést? Sajnáltam a csajt, de a végén be kellett újítanom egy igazi szexéhes (ilyen szempontból normális huszonéves) új barátnőt.

Örömhernyó 2020.07.22. 20:17:25

@5perc: Ez így van, a pornó előtti időkben is mindig azon ment az aggódás, hogy a fiatalok tisztátalan gondolatok miatt elzüllenek. Volt a kezemben 1920-as évekből egyházi kiskönyv, amiben a "szekszuális" tisztátalanságok elleni küzdelemről volt szó. Pedig akkor pornó még nem volt.

@mimozka: Bezzeg ha a nő önkielégít... Azt rögtön empowering, menő, öntudatos feminista dolognak látják az újságírók, bloggerek. Mert ugye minden férfi buta a szexhez és érzéketlen, csak bedugja és kihúzza gyorsan, liheg és elélvez, ha a nő orgazmust akar, akkor magának csinálja, mert a feministák szerint csak a nő ért a saját testéhez, az elnyomó férfi nem. A férfi önkielégítése undorító, beteges, kényszeres, perverz. Bezzeg a nőké! Az lelkileg emelkedett, a nőiség megélése, csaknem művészi önkifejező perfromansz.

szambukusz 2020.07.22. 21:55:21

Nekem tetszett az írás. Szerintem is túlzás már ami megy, hogy a nem túl minőségi pornó (is) mindig mindenhol mindenkinek elérhető.
Ez pont olyan mint a töménytelen szemét kaja... Mindenki mindenhol zabálja, aztán csodálkozunk, hogy mindenki dagadt és diszfunkcionális.
Átestünk a ló túloldalára mindenben, de nem mindenki veszi észre és tud visszakapaszkodni.

odamondó 2020.07.22. 22:22:40

A fiúkat félted? Persze félteni kell őket a zúgban fogyasztott pornótól.

Na és lássuk a lányokat: a sok idióta hercegnő szindrómát beültető mesét/ romantikus filmet meg nézhetik nyakra főre. Még a család is asszisztál hozzá beteszik neki még kérés nélkül is.

A fiúknak azt kéne elmagyarázni, hogy a pornó mese. A lányoknak meg a sok romantikus szarról, hogy mese.

Sadist 2020.07.22. 23:10:23

"„Napjainkban három fiúból egy „erős” pornófogyasztónak tekinthető, azaz számolatlanul habzsolja a pornóvideókat. Az Egyesült Királyságban 2013-ban a PornHub volt a harmincötödik leglátogatottabb oldal a 6–14 éves gyerekek körében. Egy angliai vizsgálat arra derített fényt, hogy a briteknél egy átlagos fiú csaknem kétórányi pornót néz végig hetente. ”- Írja Zimbardo a már említett Nincs kapcsolat című könyvének 44. oldalán."

Anno olvastam Zimbardo könyvét, olyan szempontból alapos munkát végzett, hogy jó helyzetleírást ad. A könyv végén úgy emlékszem több tucat oldalon keresztül vannak felsorolva a linkek és hivatkozások a különböző adatokra és kutatásokra, az okokról és a mélyebb összefüggésekről viszont egyetlen szót sem ír. Pl. nagyvonalúan átsiklik azon tény felett, hogy az egyetemisták, főiskolások között a szexuális piac egyáltalán nem a hippi korszakot idézi, amikor tényleg mindenki mindenkivel, hanem sokkalta polarizáltabb és kb. a fiúk felső 20%-a dugja a csajok 60-80%-át.
A fiatal fiúk nem azért néznek annyi pornót, mert unják a hús-vér nővel való dugást, hanem pont azért, mert nagy részüknek nem jön össze a rendszeres, valódi szex, a hormonok viszont 24/7 szüntelenül dolgoznak. A pornó csak egy pótlék, egy tünet, nem maga a probléma.
A valódi probléma az, hogy míg ezelőtt néhány évtizeddel egy átlagos srácnak simán lehetett a szintjének megfelelő nője, mára viszont a nőknek, főleg a huszonéves csajoknak irreálisan magasra nőttek az elvárásaik mind a rövidtávú, mind a hosszútávú partnerekkel szemben.

Almandin 2020.07.23. 02:16:44

@MEDVE1978: Szerintem nem fake. Egy huszonéves ember annyira máshogy szocializálódott, mint mi, negyvenesek, hogy lehet, hogy van, aki azt hiszi, hogy pornó nélkül nem érdeklődnek a kamaszok a szex iránt. Egyrészt semmit se ért a személyiségfejlődéshez, másrészt 10-15 éve már könnyen hozzájutottak a kamaszok a netes pornóhoz is.
A pornófogyasztás azonban valóban rosszul hat a serdülő személyiség fejlődésére. Ugyanis a legtöbb pornófilm nem a reális szexualitást mutatja be. Egy kamasz pedig ebből tanulja a szexet, különösen, ha senki felnőtt nem beszél vele róla, akkor azt hiheti, az a normális szex, amit abban lát. Ha a pornórendezők normális kapcsolatokat és normális szexet mutatnának be a filmjeikben, akkor kevésbé lenne ez probléma. Egy kamasz szülőjének valóban kellene beszélnie a pornóról. Mégis kevesen teszik, mert a mai magyar mentalitásban kettősség van: egyrészt nagy a szabadosság a cselekvés terén, de a gyereknevelésben sokan prűdek, nem mernek beszélni róla. Ha a kamaszt pornónézésen kapják, inkább megbüntetik ahelyett, hogy megbeszélnék vele. Ez amiatt is káros, mert a tiniben olyan benyomást kelt, hogy maga a szex bűn, mert megbüntették érte. Ez pedig egyesekben még évtizedek múlva is gátlásokat okoz, felnőttként is szégyenkezni fog az egészséges szexualitás miatt.

Almandin 2020.07.23. 02:24:57

@odamondó: Igazad van, a romantikus filmek-regények is károsak. Életre szóló boldogtalanságot alapozhat meg, ha valaki azt hiszi, hogy a való élet is olyan, mint ezekben a filmekben, könyvekben. Senkivel nem lesz elégedett, egy olyan álomképet fog kergetni, ami nem létezik.

Im just here for the comments 2020.07.23. 04:23:37

Hiányoznak a konkrétumok, ez így igazából nem írja le, mi a különbség az egészséges pornó-fogyasztás és a függőség között.
Volt pornófüggő lakótársam, a párja jóvoltából többet tudtam a szexuális életükről - vagy inkább annak hiányáról - mint amennyit valaha szerettem volna. Az csak a jéghegy csúcsa, hogy a srác 7-8 óra pornót nézett egy nap, de az élete minden területére rányomta a bélyegét.
Szóval jah, veszélyes, de ez a cikk mondjuk bemutathatta volna a konkrét veszélyeket, annak talán több értelme lett volna.

Exploiter 2020.07.23. 09:04:58

A pornófüggőség mint fogalom vicces dolog.
Ami különösen tetszik, hogy úgy állítják be, mintha azért lenne káros, mert irreális elvárásokat támaszt a nőkkel szemben.
Pedig ja, vannak olyan nők a világon, mint amit a filmekben látsz és tényleg élvezik és megélik a szexet, gátlástalanul, csak hát kevés van belőlük és keveseknek jut ilyen.
Nyilván minden férfi ilyenre vágyik, szóval ha ez irreális, akkor nem igazán kell csodálkozni azon, hogy a kapcsolatok túlnyomó többsége nem működik és mindenki félrekúr mindenkivel, amikor csak tud.
Vagy legalább pornót néz, ha más nincs.

tatárfejű kutya 2020.07.23. 09:12:32

@MAXVAL bircaman közíró: A fideszesek élőben csnálják inkább, jól bekokózva jachtokon külföldön:)))))

tatárfejű kutya 2020.07.23. 09:16:35

@Sadist: lelkemből szóltál! Egyszerűen azért néznek a férfiak pornót a legtöbb esetben, mert nem jutnak hozzá hús-vér nőhöz...vagy amilyenhez hozzájutnának, az meg nem kell nekik, mert dagadt vagy igénytelen vagy pedig irreális elvárásokat támaszt a férfival szemben, ami egyszerűen nem éri meg a faszinak.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.23. 09:49:23

@tatárfejű kutya:

Ezt gazdag emberek csinálják, meg őket majmoló középosztálybeliek. S politikai hovatartozástól függetlenül. Ez alapvetően mélyen liberális magatartás.

mimozka 2020.07.23. 11:18:36

@Örömhernyó: Mindenki önkielégít kortól, nemtől függetlenül (még jól működő párkapcsolatban is). Nem, nem undorító egyik fél részéről sem ha ezt teszi. Viszont betegesnek találom, ha napi szinten ül a monitor előtt és erre élvez hatalmasakat, önmagának nagyobb örömet szerezve abban a két percben, mint egy valós aktusban. Nem gondoltam sosem arra, hogy valami művészi alkotást végezzek a szükségleteim kielégítése közben. A hagyományos női, férfiszerepeket preferálom. Nyilván volt oka, ha eljutottál a 35 darabszámig - érdekes ezt így olvasni - naplóztad őket?:D Inkább lecserélted őket szexéhes, fiatalabb vadmacskára (szerintem robotot vettél!) minthogy kommunikáltatok volna arról, hogyan tehetitek jobbá a szexuális életetek. Persze megértem, több év után unalmas :D - hát barátom erre valók a játékszerek, szerepjátékok. Kikérdezted őket, hogy élvezték-e veled, vagy csak gépiesen nyögtek, sikítottak mint ahogy a filmekből látták. Ugye tudod, hogy a nők igen jelentős százaléka nem tudja mi is az az orgazmus? A pornófilmben azt látják, hogy teljesen életszerűtlen helyszíneken és testhelyzetekben sikítozni, nyögni kell, miközben a pasi orrba szájba nyomja és meg van győződve arról, hogy örömet szerez a nőnek.
Én kérek elnézést ha más a véleményed. :)

tatárfejű kutya 2020.07.23. 11:39:32

@MAXVAL bircaman közíró: hát igen, végülis dojcstomi is liberális volt először...

odamondó 2020.07.23. 11:46:11

@Sadist: ez is egy jó átgondolandó komment. Én is olvastam a Zimbardo könyvet és ez egy jó meglátás, hogy a pornófogyasztás leginkább egy tünet. Amíg régen a nők egy idő után választottak, hogy legyen családjuk ma inkább macskás nők lesznek ha nem a férfiak top10-20%-a nyomul rájuk.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.23. 11:48:03

@tatárfejű kutya:

Itt liberális életmódról beszélek, ami nem idegen sok fideszes gazdag embertől se.

Almandin 2020.07.23. 12:38:05

@Im just here for the comments: Ez a cikk egy volt pornófüggő személyes vallomása, nem egy szakcikk. Egyébként valóban az is komoly veszély, hogy valaki úgy rászokik, hogy képtelen lesz teljesíteni pl. a munkahelyén, mert aki napi 8 órán át néz ilyet, annál kétlem, hogy tud produktív lenni más területen. Másrészt van egy tendencia, ami szerint a fiatalabb korosztályok nemi élete egyre inkább áttolódik a valós életből a virtuális térbe. Ez a folyamat Japánban már előbbre tart, ott egyre több fiatal felnőtt a virtuális szexet választja a hús-vér partner helyett. Nem akarnak sokan bajlódni a valós kapcsolatokkal és nehézségeikkel, inkább az instant netes kielégüléshez nyúlnak.

Almandin 2020.07.23. 12:54:18

@Exploiter: Sokféle pornófilm létezik. Nyilván nem az tanít rossz mintákra, amiben normális heteró közösülés látható. Nem úgy kell elképzelni, hogy valaki vagy megcsinál mindent, ami egy pornófilmben van (csoportszex, anál, stb.) és akkor jó szerető, vagy egy prűd fadarab, aki még a villanyt is leoltja, nehogy meglásson egy meztelen férfit és csak misszionárius pózban hajlandó. A nem gátlásos nő nem azt jelenti, hogy mindent megtehetsz vele, amit a pornórendezők kitaláltak. Te is gondolom, azt hiszed, hogy az a normális, amit ezekben a filmekben látsz.
Sokan pl. az anális szex orvosi kockázataival sincsenek tisztában, csak akarják, mert divat és a pornóban ezt látták, tehát normálisnak hiszik. Aztán amikor jön a széklet inkontinencia vagy egy jól sikerült anális együttlét a sebészeten végződik, mert beszakadt a végbélnyílás, jönnek rá (vagy még akkor se), hogy ez milyen következményekkel járhat. Vagy sok kapcsolat, házasság ma azon megy tönkre, hogy a férfi hármasszexet akar, mert a pornóban látta, hogy milyen jó egyszerre két nővel hancúrozni. Ha a párja ezt nem akarja, zaklatni kezdi, sőt, elhagyással is megfenyegeti. Lehet, hogy te azt hiszed, hogy már az is prüdéria, ha egy nő nem akar gruppenezni, csak mert a pasinak arra támadt kedve. Az a baj, hogy az ilyen férfiak a párjukat szexuális használati tárgynak nézik, amivel bármit megtehetnek, amit a kedvük tartja, amit a pornóban láttak.

Sadist 2020.07.23. 15:10:32

@odamondó: "A fiúknak azt kéne elmagyarázni, hogy a pornó mese. A lányoknak meg a sok romantikus szarról, hogy mese."

Még a büdös életben nem láttam olyan férfit, aki azt képzelte volna, hogy majd pizzafutárként az egyetemista csaj borravalóként lepippantja, aztán még hívja a facér barátnőjét is harmadiknak, viszont rengeteg olyan 30+-os nőről tudok, akik komolyan hiszik, hogy majd velük is megtörténik az, ami a hitvány romantikus filmekben, vagy értük is eljön a magas, jóképű, sármos milliomos, akit a szürke 50 árnyalatában láttak. Hát a Harry herceg is csak egy hétköznapi nőt vett feleségül, nem? Na ugye!

tatárfejű kutya 2020.07.23. 16:56:18

@Almandin: laktam együtt pár hétig németországban egy kínai huszonéves kollégámmal, akinek volt egy ilyen barátnője. Igaz, a csaj nemkitalált volt, hanem élő, csak még sose találkoztak. Csak a neten beszélgettek, már évek óta. A csaj "otthagyta" és nem akart már a sráccal chatelni. A hülyegyerek minden este ott sírt, hogy elhagyta a csaja, ezért minden este megivott pár sört, amitől persze bebaszott...csak hetek múlva raktam össze, hogy még az életben nem találkoztak, és olyan szinten beleélte magát, mintha valami gyerekkori szerelme lett volna a csaj, aki először fogta meg a farkát. Vannak világok...

Almandin 2020.07.23. 21:11:36

@tatárfejű kutya: A példa jól mutatja, hogy mennyire kezd eltolódni a párkapcsolat is a virtuális világba. Ráadásul ez nemcsak távol-keleti jelenség. Itt, Magyarországon is sok nő esett áldozatul az ún. amerikai katonás csalásoknak. Ennek az a lényege, hogy egy csaló először is ellopja egy amerikai katona képét a netről. Kitalál egy sztorit, miszerint özvegy, a nő neten keresztül is annyira elbűvölte, hogy feleségül akarja venni. Aztán többféle verzió lép életbe. Az egyik verzió az, hogy a nőtől intim fotókat kér és utána megzsarolja, hogy nyilvánosságra hozza, ha nem fizet. A másik, hogy szeretne már vele találkozni, de a szigorú katonai szabályzat miatt neki kell fizetnie az útiköltséget. A naiv nő átutalja a pénzt, utána a férfi eltűnik. Ha feljelentés történik, kiderül, hogy lopott képpel dolgozó csaló volt a túloldalon, aki legtöbbször egy harmadik világbeli országban él és onnan bonyolította a csalást. Hihetetlen, hogy felnőtt emberek bedőlnek ennek, amikor jó esetben egy tini is tudja, hogy a plátói szerelem nem azonos a valós kapcsolattal. Ráadásul a fő célpontok inkább középkorú nők, nem a naiv és tapasztalatlan fiatalok.

Im just here for the comments 2020.07.24. 06:25:39

@Almandin: na ha ez egy személyes vallomás, akkor annak úgy kellett volna kinézni, hogy leirja, mit élt át, nem pedig nesze semmi, fogd meg jól lozungokat hangoztatni, amiket egy kívülálló is leirhat. Tehát nincs benne a saját perspektivája, csak általános kijelentések.

A másik, hogy olyan nincs, hogy "volt függö", ahogy az alkoholista és a drogos is örökre függö marad, még ha le is szokik a szerröl, akkor is élete végéig meg kell tartoztatnia magát.