Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Szükség lesz még emberekre, ha majd robotok végzik el a munkánkat?

2017. május 19. - panpeterstop

A jövő sikeres munkavállalója hibázhat, tévedhet. Sőt, még az sem feltétlenül fontos, hogy az iskolapadban jól teljesítsen. A lényeg az, hogy kreatív, kíváncsi, önfejlesztő EMBER legyen. A Future Work Fesztiválon jártunk és összeszedtük a leghasznosabb tanácsokat, melyekkel nem árt ha tisztában vagyunk, ha a jövő munkahelyein is szeretnénk helytállni.

futurework_cover.jpg

Ha azt gondolod, hogy a scifikben látott képek még messze vannak, nagyot tévedsz.  Veres Rita, a Singularity University budapesti nagykövete és a Silicon-Valley egyetemének egykori hallgatója  szerint ugyanis már most a megvalósult sci-fi kapujában élünk, amikor Isaac Asimov Mezítelen napja már nem is olyan valóságtól elrugaszkodott, mint gondolnánk. Rita, aki az Aon Hewitt Magyarország, a világ első számú humánerőforrás és outsourcing tanácsadó vállalatának cégvezetője is és akit 2 éve az év női menedzserének választották meg úgy látja, hogy a fejlett biotechnológia, robotika, a kiterjesztett- és virtuális valóság, 3D-nyomtatás, az idegtudományok és mesterséges intelligencia, a jövő tudományai segítségével hatalmas ugrásokat tesz az emberiség, olyannyira, hogy egyes kutatók szerint  2030-ra már gyógyíthatjuk a rákot és az Alzheimer-kórt. A  robotika pedig már nem csak konkrét feladatokat old meg, hanem már munkatársaink is lesznek a robotok. 

naked-sun-isaac-asimov.jpg

A kudarc minden siker előszobája

- ez lehetne egy Coelho vagy Oravecz Nóra-féle idézet de nem az. Vattay Dánieltől hallhattuk ezeket a szavakat, aki jelenleg karrierváltókkal és mentorképzéssel foglalkozik a Green Fox Academynel. A maga is többször karriert váltott Vattay szájából pedig ez hitelesen hangzik:

Azzal tudjuk a jövőálló-képességünket és gyermekeinkét is fejleszteni, hogy segítünk nekik abban, hogy felfedezzék azt, hogy mit akarunk, akarnak csinálni és támogatjuk őket abban is, hogy a kudarcokból felálljanak

A fesztivál egyik finn előadója, Marjaana Manninen oktatási tanácsadó is hangsúlyozta, hogy a hibák megengedettek a finneknél. Sőt, fontos az is, hogy mit tanulnak a diákok a hibákból, hiszen ez is a tanulási folyamat része. Finnországban a fenntartható jövőre készítik fel a diákokat. 

Future Work Fesztivál Kép forrása: AtteKovacs Photography, Képszerkesztőség

 Mi lesz ha az algoritmusok, a robotok elveszik munkánkat?

Rengeteg olyan munka van, ami gyötrő, például egy lámpába betenni az izzószálakat. A jövőben ezeket veszik át várhatóan a robotok, s ezáltal mi emberek ahhoz a lehetőséghez jutunk, hogy azoknál a munkáknál, amiket embernek kell végezni, számítani fog, hogy emberi lény végzi. Vattay szerint ahhoz, hogy ezzel élni tudjunk, az emberi oldalunkat fejleszteni kell. Egyre népszerűbb az improvizaciós színház (a hazai Momentán Társulat tagjai is kint voltak a fesztiválon), ahol azzal ismerkedtünk mit is jelent ismeretlen helyzetekben lenni és erre reagálni szabadon. A szakember úgy emlékszik vissza, hogy a karrierváltás nehéz időszakaszain az önismeret, támogató közeg, bátorság segítette át. Bár megint csak nagy szavakat hallhattunk, de a szakember leegyszerűsíttette: 

Annyit hogy csinálok, megnézem mit érek el, átgondolom tényleg ezt akarom, és így. Odafigyelek arra, amit csinálok. Ez az alapgondolat sok helyen megjelenik. Tudjuk mit akarunk és megnézzük mi lett az eredménye. A ha ott is van az a kicsi félelem, akkor is megteszem azt az apró lépést és megtalálom azokat az embereket akik támogatnak. Gyerekkorban ott van a család. Azzal tudjuk a jövőálló-képességünket és gyermekeinkét fejleszteni, hogy segítünk gyerekeinknek abban, hogy felfedezzék mit akarnak csinálni és támogatjuk őket, hogy a kudarcokból felálljanak. tudatosságot, odafigyelést, támogatást, és tanulást abból ami nem ment olyan jól.

 

 Ne aggódj, ha nem vagy jó tanuló!

Petőfi jó tanuló volt? Dehogy!

A költőóriás Deáktányám című költeményében is kitűnik, hogy bizony megbukott. Vekerdy Tamás "Az egyetem az óvodában kezdődik?" című előadásában példaként hozta fel Edisont is, akit hazaküldtek 9 évesen, hogy képezhetetlen, tanítsa meg az anyja olvasni. A pszichológus megnyugtat: nem a jó tanuló fog jól működni. Vekerdy szerint a jövő két tulajdonságot kíván: a kreativitást és a kritikus gondolkodást. Ezek pedig sajnos büntetendőek a mai magyar iskolákban, mert a kreatív gondolkodás divergens: Jön a feladat és agyrobbanást okoz: ezer dolog jut eszébe a gyereknek – és mi a konvergens gondolkodással (csak 1 megoldás van) leforrázzuk: Ne hadoválj, csak a lényegre koncentrálj! Tudnunk kellene nincs csupán egy megoldás legtöbb esetben – magyarázza pszichológus és vastapsot kap.

vekerdy.jpg

A pszichológus szórakoztatva oktatja a közönséget is, felszólít például arra, hogy olvassuk el a mai hetedikes  fizika könyvet és rá fogunk döbbenni arra, hogy nem azt látjuk belőle, hogy a világ érdekes, hanem az ellenkezőjét! Egykori mentorát, Méreyt is idézi: "Ahol untatnak, onnan menekülj!"  A világ nem unalmas, ha unalmas, akkor azért unalmas, mert úgy beszélnek, úgy tanítanak nekünk róla. Megtudjuk azt is, hogy nem más, mint a Szegedi Rendőr-főkapitányság adta ki az első élménypedagógia könyvet, mivel tudomást szereztek olyan kutatásokról melyek azt bizonyították, hogy ahol élmény van, ott csökken a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma. Az iskola csak egyet az értelmi intelligenciát ismeri el, pedig van legalább 8 de egyesek szerint 9 is. A szóbeli memóriát és a matematikát osztályozzák és rengeteg mindent nem. Ne értetlenkedjünk hát, ha a gyerek úgy érzi: Engem itt hülyének néznek”.

Hogyan lehet szülőként önmagunkat megvalósítani a 21. században?

- teszi fel a nagy kérdést Paizs Dóra (Anyacsavar blog), ami legtöbb szülőnek dilemma. Dóra olyan 3 nagyszerű embert kérdez, akik a saját egyedi megoldásukat találták meg, anélkül, hogy önmagukat feláldozták volna: Halmos Gábor (’A férfi útja’ ), Békéssy Olga (21. Század Kommunikáció) Zvolenszky Zsófia (filozófus).bekessy_oegi_fwf.jpg

Szülőként azért rengetegszer fel kell adni az énidőnket és ha a munkánk nem ad örömet, flow-élményt, akkor a feladatunk még nehezebb.

- szembesít a realitásokkal Békéssy Olga kétgyermekes édesanya. Megismertük történetét is:19 évig dolgozott az RTL KLUB hírigazgatóságán, a Híradó, XXI. Század, Házon kívül című műsorokban szerkesztő-riporterként. A munkája volt az élete, mígnem az első fia születése után elkezdett benne érlelődni a gondolat, hogy más területen is kipróbálja magát. Olyan állásra vágyott, ahol ő oszthatja be napirendjét, ahol a film és a szöveg ugyanolyan fontos, mint volt évtizedekig. Létrehozta hát a saját munkahelyemét, a 21.Század Kommunikációt, ahol csak olyan projekteken dolgozik, amelyekkel azonosulni tud. A cégalapító szerint a gyermekek mellett is fontos az olyan munka, ami igazi flow élményt nyújt és ez nem azt jelenti, hogy hozzá hasonlóan a vállalkozó édesanyáknak ne kellene akár éjszakákba nyúlóan dolgozniuk. 

Ne csodálkozz, ha jövőre már drónok viszik ki a megrendelt pizzádat!

Japánban egy biztosító társaság egyik részlegét már robotok végzik - ismertette Dr. Juhos Andrea az Amerikai Kereskedelmi Kamara Versenyképes Munkaerő munkacsoportjának vezetője coach, a Lee Hecht Harrison Hungary Career Consultants Kft. ügyvezető partnere „Milyen állásunk lesz és milyen nem 2030-ban? előadásában. Ez még semmi, mert az idősgondozásban már olyan robotokat alkalmaznak, amely már dekódolják az érzelmeket is! Ez pedig még nem a jövő, hanem a jelen! Jó hír: a jövőben a nehéz fizikai és az unalmas, monoton  munkákat majd megoldják a robotok. Sőt, az IBM Watsonja már most képes diagnosztizálni a radiológusok helyett. Felhívta a figyelmet Juhos Andrea arra is, hogy az önvezető autókkal a balesetek nagy része megszűnik, ugyanis a balesetek 95 %-át az emberi butaság okozza. Ha kevesebb baleset lesz, akkor ez olyan hatással lesz az egészségügyre, mint a kötelező oltások megjelenése volt. Nem csak az egészségügyre, hanem a biztosítási és az autóiparra is kihatással lesz. A robotok mellett már itt vannak a drónok is, sőt betörnek a munkaerőpiacra! Juhos ismerteti, hogy az Amazon már drónokkal viszi ki a megrendelt árut Amerikában, ahogy a Dominoes Pizza pizzáit is motoros pizzafutárok helyett drónok kézbesítik. Az építőiparban, a hadászatban, mezőgazdaságban is elterjedtek a drónok.

Milyen munkák maradnak meg a jövőben?

- teszi fel a kérdést a szakértő és meg is válaszolja:

  • akik képesek a mesterséges intelligencia, a robotok működtetéséra
  • emberi kreativitást igényelő munkák, mint a formatervező, építész, kerttervező, szobrász
  • olyan munkák, melyek 2 embert igényelnek, és fontos, hogy egyiknek jó legyen, de nem a legősibb hivatásra gondol, hanem a párterapeutára, tanárra, pszichológusra.
  • olyan munkák, melyeken keresztül robotokkal működnek együtt az emberek sok olyan szakma lesz, ami még nem volt. Például AIRBNB-üzemeltető nem volt 10 éve, de ma már emberek élnek meg, munkáltatói márkatanácsadó, Zumba-oktató.

juhos.jpg

Ennyi változás esetén kérdések áradata áraszt el minket: Hogyan tudjuk biztosítani, hogy legyen munkám? Hogy tanítsak, mire neveljem gyerekemet, hogy készítsem fel?  Juhos szerint ne aggódjunk akkor, ha van bennünk kíváncsiság, ugyanis ez mindenképpen pozitívum lesz a jövőben. 

A kíváncsiság és az önfejlesztés kulcs ahhoz, hogy legyen munkánk 2030-ben.  „Ha nem fejlődsz, akkor visszafejlődsz"

– idézi Juhos Andrea Elon Muskot.

Minél jobban kizsigerelem magam, annál jobb lesz a teljesítményem? Nem feltétlenül!

Vada Gergely, a Fusion Vital alapítója megdöbbentő bejelentése szerint stressz és feltöltődés egyensúlyunk van, de work-life-balance nem létezik. Mit tehetünk? A  tartalmas élet elérését célzó Fusion-módszertan legtapasztaltabb hazai szakértője szerint erre érdemes figyelni:

  • Ügyeljünk arra, hogyan dolgozzuk fel a stresszt és időt kell szánni a feltöltődésre.
  • Karriertervezéskor a kompromisszumok is nagyon fontosak,  ugyanakkor az is, hogy számunkra értékes ügyekkel töltjük az időnket.
  • Aki sokat sportol, később is aktívan él, reziliens lesz a kihívásokra.A lefekvés előtti másfél óra számít az alvás minőségében.
  • A multitasking káros, akárki akármit mond.
  • Fontos szüneteket tartani munkavégzés közben és megkeresni munkánkban, azt, amit a legjobban szeretünk.

Nemcsak a Youtuber, hanem már a bankos is legyen kreatív?

Lehet-e szeretni a bankot? Németh Áron, Unicredit Bank üzletág vezetője szerint igen. Áron beutazta az egész világot és a végén egy banknál kötött ki, ahol boldog. Beszámolt arról is, hogy a kreativitás miért olyan fontos a bank szektorban. Egyetemi diploma, felsőfokú angol nyelvtudás, 5 év munkatapasztalat már nem igazán számít a bankoknál a felvételinél. Akkor mivel lehet megnyerni őket? Dinamizmus, kreativitás, kommunikáció: ilyen kvalitásokat keresnek a banki HR-esek.

kitty_future_work.jpg

TV-t a fiatalok már nem néznek? Akkor mit néznek? Youtube-ot és youtubereket! Budai Kitti az év videós felfedezettje a Nuheadztalent vezetőjével, a menedzserével érkezett a fesztiválra. Horváth Ádám szerint Kittit humora és kreativitása is kiemeli a vloggerek világából. Kitti, aki még csak 16 éves, de már több százezer követője van úgy látja, hogy a kreativitás kell a vlogoláshoz és arra kell koncentrálni, hogy mit szeretsz csinál.

Senki sem azzal foglalkozik, amivel igazán szeretne.

Uzsák Éva, az Aon Hewitt Magyarország innováció és PR vezetője érvelt a fenti mondattal egy kutatás adataira, melyból kiderült, hogy hazánkban  az emberek 36%-a gondolja azt, hogy a munkája hatással van a vállalati teljesítményre. Ráadásul csupán munkavállalók 55 %-a ajánlja a munkahelyét másoknak, ami szintén arról árulkodik, hogy az emberek kicsivel több, mint a fele nem szívesen van jelenlegi pozíciójában. A munkahelyi elkötelezettséget egy házassághoz vagy párkapcsolathoz hasonlította.

"Tudjuk, hogy ha tönkremegy egy kapcsolat, az mindig két emberen múlik. Ugyanígy beszélhetünk a munkahellyel kialakított kapcsolatunkról, amely legalább két féltől függ" 

- vélekedett, hozzátéve: a jó házasság titka az elkötelező szervezet, az elkötelező vezető és a személyes elkötelezettség. Ez utóbbival az Aon Hewitt Magyarország is külön foglalkozott, több ezer fős mintán kutatást végeztek, melynek eredményeképp megállapították, hogy releváns téma a személyes elkötelezettség, amire megéri figyelmet fordítani és az egyénekre összpontosítani.

uzsak_eva.jpg
"Ha most nem is tudjuk tudatosan magunkból nap mint a nap a legjobb énünket előhozni, akkor íme néhány mérföldkő, melyre fókuszálhatunk: motiváció, az önismeret, valamint a hozzáadott érték. Túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan munkahelyen dolgozunk, amit utálunk, úgyhogy tegyük azt, ami örömmel tölt el bennünket, amiben érdemes elkötelezetté válni!" - hangsúlyozta.

Templom újratöltve

Hogyan kerül a cipő az asztalra, vagy a workshop egy templomba? - merül fel a kérdés, amikor a fesztivál számtalan programjának egyikén a Deák Téri Evangélikus Templomban találjuk magunkat. A Future Work Fesztivál tehát még arra is képes, hogy szakrális közegbe is bevigye az eszmecserét. A rendezvény egyik legsokatadóbb része volt, mikor egy lelkész (Smidéliusz Gábor), és egy egy szent nevű coach (Szentes Nándor) vonta be a résztvevőket a jövő közös feltérképezésébe az Interview Laboratory innovatív technikáit felhasználva. 

 Ha tetszett ez a bejegyzés, látogass vissza máskor és nézz be a Facebook-oldalra is.

Hasonló témában írásaink még:

Készülj fel egy olyan világra, amiről még el sem tudod képzelni, hogy milyen lesz!

Youtuberek pedig léteznek! Sőt, tarolnak!

 Az Y-generáció inkább nem csinál semmit, minthogy bármiolyat tegyen, amit nem szeret

http://kulturpart.hu/2015/12/27/templomok_ujratoltve

 

Szerző: Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő http://hu.generationdilemmas.com/

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr8012513221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2017.05.20. 12:36:46

Hát ez nagyon szépen hangzik, de valahogy olyan mint a MLM rendszer, aki a piramis tetején van, az így beszél, gondolkodik de ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni szükség van a piramis aljára is.
És a pirams alján van a több ember. :(

Nagyon szép ez amit felvázoltok, de ezek amikről beszéltek csak olyan helyeken működhetnek ahol megvan hozzá az infrastruktúra és annak nagyon egyenlőtlen az eloszlása.

Egyenlőre nem látom, hogy ebből a fejlődésből azok is profitálhatnak akik eddig szegénységben, háborúkban éltek. Profitálás alatt annyit értek, hogy ezek az emberek kikerülnek abból az ördögi körből ami a napi létfenntartásuk biztosításához kell.

A számítógép technológia fejlődése/elterjedése ezeknél az embereknél azt eredményezte, hogy vagy ezen szolgáltatások fogyasztóivá váltak v. az ezekhez szükséges nyersanyagok kitermelésében vettek/vesznek részt, gyakorlatilag 18. század körülmények közt.

Én nem nagyo bízok benne, hogy ez az újabb fejlődés másként fog lecsapódni. Ne legyen igazam.

csakférfi 2017.05.20. 13:15:21

@nemecsekerno_007:
De igazad van!
50 évesen van akkora tapasztalatom hogy azt àllítsam -ingyenélö emberek àbràndozàsait olvashattuk!
Egyik sem normàlis.
Vekerdytöl kezdve ElonMuskig bezàròlag.
Megkérdezném hogy ha a robot fog helyettünk "szar munkàkat" elvégezni. Akkor honnan lesz pénze az embereknek?
Mivel nem lehet mindenki "belsöépítész".
Ennyi valòsàgtòl elrugaszkodott elmebejnokot kvàzi jòst.
Basszus nem csodàlom hogy ezeknek a szélsöséges idiòtàknak ellensúlyozàsàra terjed az okkultizmus.

csakférfi 2017.05.20. 13:26:09

Még valami! Aztàn lehiggadok!
Petöfi a feleségem szerint egy kàvéhàzi senki volt aki nem szeretett dolgozni. Nem is akarta épeszü apuka hozzàadni a lànyàt.
A feleségem realitàs! A versek pedig illúziòk.
Hírnév ide vagy oda!
Basszus mennyi parazitàt kell még eltartanunk a politikusokon kkívül. Na baz..d meg Vekerdy!
Ez a kritikus gondolkodàs! Amit remélhetöleg a gyerekeim örökölnek!

nemecsekerno_007 2017.05.20. 13:47:24

@csakférfi: Hát azért remélem, hogy nem lesz igazam :)

Egyre gyakrabban eszembe jut Matula bácsi:

- Két evezővel??! De hát eggyel se tud.

:)

csakférfi 2017.05.21. 05:37:12

@nemecsekerno_007:
:)
Én örülnék a legjobban ha elvennék a munkàmat a robotok.
CNC esztergàn dolgozom. Na az még egy monoton munka. Dolgoztam anno szalagon is a porszívògyàrban.
Igazi rabszolgamunka.
Szòval lehet hogy itt statisztika agyu papíremberek robotokat képzelnek mindenhovà. Ami persze jò. Csakhàt így is sok a túlsúlyos ember a nagy nagy kényelemben.
Màsik ok amiért elmeroggyant a jövöre nézve a következtetés.
Magàn tulajdon és egyenlöség.
Legyen mindenkinek sajàt hàza,autòja,földje,energiaforràsa,eszközei....stb! Ne legyen egyik ember kiszolgàltatva annak akinek több van. Akkor nem lesz szükség gyàrakra sem pénzre . Ezzel egy nagy csomò feszültséget meg lehetne spòrolni. Söt tovàbbmegyek. Ha mindenki megtalàlnà élete szerelmét akkor pszichològusok is öskövületnek ,elavultnak szàmítanànak.
A harmadik ok.
A dínòk kihaltak. Ez tény. Az élet halàlra ítélte öket mert túl nagyra nöttek. Nem tudtak alkalmazkodni a környezet vàltozàshoz.
Ezen megfontolàsbòl a nagy globàlis vàllalatok is el fognak tünni.
A helyüket àtveszik a kisebb közösségek amiket nem a pénz vàgya tart össze.
Na kb. ennek van realitàsa.

Reactor 2021.02.21. 03:06:23

A robotok leváltják az embert, ja. Jönnek a pomogácsok, segítség!
süti beállítások módosítása