Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

A szépségkultusz foglyai

2018. március 08. - panpeterstop

modellekkel és a menő beauty vlogerekkel összehasonlítva kövérnek és rondának érzed magad? 

girl_kid.jpg

Minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó. Nem igazán értek egyet ezzel a  meglehetősen elcsépelt közhellyel, de a közösségi média esetében van jogosultsága. Tény, hogy rengeteg pozitívuma van - például ingyen tanulhatunk nyelvet, szakmákat, elérjük barátainkat egy kattintással legyenek akár a világ másik végén és még sorolhatnánk - de negatív, sőt, destruktív hatásairól sem szabad elfelejtkezni, melyek közül most egyet emelnék ki: a testképünkre gyakorolt befolyását.

Épp a minap néztem meg az egyik órámon Z-generációs hallgatókkal a Dove egyik videóját. A filmből kiderül, hogy mások sokkal szebbnek találják a nőket, mint ahogy ők önmagukat. Figyelemreméltó, hogy a Dove és a WMN több mint öt ezer magyar nőn végzett közös felmérésében is a válaszadók többsége úgy nyilatkozott, hogy ha mások szépnek tartják, attól ő is annak érzi magát, de csakúgy mégsem jelentené ki magáról, hogy szép. A Nagy Szépségteszt kutatásból az is kiderült, hogy csak minden negyedik magyar nő elégedett a külsejével. Többek számára az is gond, ha bókot kapnak. A helyzeten csak tovább ront, hogy a legtöbben folyamatosan másokhoz hasonlítják magukat. 

A film kapcsán beszélgettünk a média énképre, testképre gyakorolt hatásairól is, és a hallgatók 90 százaléka szerint a közösségi média - főként az Instagram - negatív hatással van a lányok és a fiúk testképére is. Ennek ellenére azt mondták, hogy nem mondanának le a közösségi média használatáról. Természetesen egy főiskolai csoport válasza nem képvisel reprezentatív adatokat, de vélemémyük egybecseng a brit  Royal Society for Public Health felmérésének eredményeivel, melyben körülbelül 1500, 14 és 24 év közötti fiataltól kérdezték meg, hogy gyakorol-e bármilyen hatást az életükre az Instagram, Twitter a Facebbok, a Snapchat, és a YouTube.

 A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy minden közösségi oldalnak vannak kisebb-nagyobb negatív hatásai a felhasználókra nézve,  de mind közül az Instagram a legrosszabb, mivel ez idéz elő leggyakrabban testképzavart és nyugtalanságot a fiatalokban.

bellahadid.jpg

Önbecsülés amortizálva

 Már gyerekkoromban is nagyon szerettem a ruhákat, sminkeket, kedvenc játékom az volt, mikor kisminkelhettem egy játék babafejet, vagy beöltözhettem anyukám, nővéreim ruháiba - emlékszik vissza a 20 éves Szófia:

Tinikoromra szinte a szépségipar megszállottja lettem: ismertem az összes szépség gurut, órákat eltöltöttem csatornáikon, de napi szinten minimum 5-6 órát is. Nagyon kevés időm jutott másra, a tanulásra főképp. Gimi után kozmetikusnak tanultam, ekkor inkább rosszabbodott a helyzet, mivel a suliban csupa olyan lány volt a társam, akinek élete szintén ekörül forgott. Rengeteg sminkcuccot halmoztam fel, rendelgettem online, mígnem a szüleim is felfigyeltek rá, hogy az összes pénzem erre megy el. Rendszeresen posztoltam az új sminkjeimmel készült szelfijeimet gombóccal a torkomban: hányan lájkolják majd, tetszeni fog-e másoknak? Közben pedig állandóan elégedetlen voltam a külsőmmel, barátnőimmel is szigorúan méricskéltük egymást: kinek milyen épp a legújabb outfitje, ki mennyit hízott, ki mer fagyit enni stb. Drasztikus fogyókúrába kezdtem, ami  súrolta az anorexiát, pedig nem voltam kövér: 167 cm és 52 kiló. Iszonyú fáradt voltam az örökös fogyókúra miatt, rondának láttam magam és zéró volt az önbizalmam. Anyukám ennél a pontnál kapott észbe és elvitt egy pszichológus ismerőséhez, aki rengeteget segített. Nem tudom mi lenne velem, ha ő nincs. Bár nem javasolta, hogy drasztikusan szokjam le a beauty vloggerek követéséről, az állandó online függésről, de én akkorra már - és biztosan a beszélgetések hatására is besokalltam - és eldöntöttem digitális detoxokációt kezdek, vagy böjtöt. Már eltelt 4 hónap és nem nézem ezeket az oldalakat, nem posztolok magamról. Hiányzik? Nem mondom, hogy nem, de egy csomó olyan dologba belevágtam, amire addig nem volt időm: sportolok, és eldöntöttem, hogy jelentkezem kémia szakra egyetemre (ezt a tárgyat szerettem egyedül) , s most végre van időm erre készülni. A kozmetika továbbra is érdekel, de egy kémikus is foglalkozhat ezzel, nem? Sőt szerintem magas szinten. Most ez hajt előre. Járok felvételi előkészítőre, ahol új barátokat is szereztem. Annyira jó érzés, hogy már nem az a legfőbb célom, hogy minél többen lájkolják legújabb sminkjeimről készült képeimet. Újra visszahíztam 52 kilóra, így legalább bírom a sportot is. Ja, és van most már pénzem is több, mert nem költöm el egy újabb beauty haul-on látott méregdrága szemspirálra.

mylifeaseve.jpg

Itt van már a szexting is!

A szexting szó az angol „szex” és „texting” szavakból keletkezett. Szexuális tartalmú, erotikus vagy meztelen  meztelen képek és videók küldése a okosltelefonodról vagy emailen. A jelenség - ami a cyberbullying kategóriába tartozikt - nálunk is egyre gyakoribb, viszont nyugatabbra és az Egyesült Államokban egyre elterjedtebb, s nagy port kavarnak a szextinges ügyek. A büntető törvénykönyv szerint az, aki 18. életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt szerez meg vagy tart, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Aki viszont ilyen felvételt készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphat. A kamaszpanasz.hu beszámolt egy amerikai tragédiáról is, mely a szextinhez kötődik: a 13 éves floridai Hope Witsell tragédiájáról, aki szintén elküldött pár pikáns fotót magáról a neki tetsző fiúnak. A fényképek azonban az egész iskolát bejárták, a lány pedig szégyenében öngyilkos lett. Habár úgy tűnik, mintha a meztelen vagy hiányos öltözetben készült fotókat csakt egyetlen személy látja, ez nem mindig van így.

Mit tehet a szülő?

Szófia történetéből jól kirajzolódik, hogy  a testképzavar, mennyire zavarhatja a tini vagy huszonéves életét, mennyire amortizálhatja önbecsülésüket. Elengedhetetlen, hogy a szülő, ha észreveszi ezt a problémát, mindenképpen lépjen gyereke érdekében és forduljon szakemberhez. A Common Sense Media (hazánkban Szólj vissza a facebooknak! címen jelent meg könyvük), a legelismertebb amerikai gyermek- és médiaügyekkel foglalkozó szervezet néhány éve Gyerekek, Tinédzserek és testkép címmel végzett kutatást az amerikai gyerekek és tinik körében, melyben felhívja a figyelmet a szülők új, digitális felelősségvállalásának fontosságára is. A kutatás végén rendkívül egyszerű ugyanakkor hasznos tanácsokat adnak a szülőknek, melyek ugyan sokszor talán túl magától értetődőnek tűnnek, mégis rengeteget tehetnek vele a szülők, hogy a tinik, illetve a gyerekek kikerüljék a közösségi médiahasználatának fő buktatóit, illetve a testkép-zavarokat, vagy akár a privát szférával kapcsolatos zavarokat is. Ilyeneket említenek:

  • érdeklődjenek arról milyen képeket posztol magáról a gyerek
  • figyeljenek arról hogyan beszél a gyerek saját testéről
  • nézzék meg ezzel kapcsolatban milyen visszajelzéseket kap a közösségi médiában
  • beszélgessenek arról, hogy a kommentek, visszajelzések milyen érzelmeket váltanak ki belőlük
  • túlzásba vitt médiahasználat esetén javasoljanak egy kis szünetet
  • intő jel lehet a gyerek testsúlyváltozása
  • beszélgessenek a gyerekkel az egészséges életmódról

csm_body-image-infographic_bottom_990x774_2.jpg

Csak a média felelőssége?

Ameddig vevők vagyunk a videókra, reklámokra, posztokra, addig ne csodálkozzunk azon, hogy a piac ebbe az irányba halad. Tóth Dániel pszichológus a pszichoforyou-nak úgy nyilatkozott, hogy a média felelőssége a testképzavar kialakulásának fokozódásában nem egyértelmű. A média azt közvetíti, abból él, amire kereslet van. Szerinte a kereslet-kínálat elválaszthatatlan kapcsolatában gyökerezik ez a probléma. A pszichológus szerint nem  egyértelmű, hogy a média, és a többi fórum azért közvetíti felénk ezeket az irreális ideálokat, mert a mai társadalomnak erre van igénye, vagy a média és az internet fokozódó térhódítása és növekvő hatalma irányít e bennünket a kor ideáljának a minden kétséget kizáró elfogadása és követése felé.

Vannak, akik nem kérnek belőle

A média testképre gyakorolt hatásait egyre többen felismerik, mégis a tettek szintjén nem sok minden történik. A norvég Trondheim kivételes példaként említhető meg: a városban beszüntették a félmeztelen vagy fürdőruhás, fehérneműs nőket ábrázoló reklámokat, mivel azok negatívan hatnak a nők testképére. Caitlin Roper, a nők tárgyiasítása ellen és a gyerekek jogaiért küzdő Collective Shout  szervezet vezetője örömmel nyilatkozott a kampányról:

A hirdetők túl sokáig uralkodhattak szabadon felettünk. A testképzavarok leküzdéséhez közösségi megközelítés szükséges. Ez csak a puzzle egy része, de fontos része. Régóta egyetértünk abban, hogy az olyan hirdetéseknek, amelyek a férfiak szexuális és szórakozási tárgyává degradálják a nőket, nincs helyük a társadalomban.

Roper elmondta, örömmel vennék, ha más országok is hasonló lépéseket tennének. Az elmúlt két évben Magyarországon is volt hasonló ilyen kezdeményezés: 216-ban az Ádám keresi Évát sorozat plakátjai kapcsán tiltakoztak többen sikeresen, melynek hatására a plakátokat eltávolították. A teljesen meztelen modellekkel reklámozó műsor hirdetései ellen petíció indult, egy többgyerekes anyuka levelet is írt a média- és hírközlési hatóságnak. Egyik ellenérve az volt, hogy lányában negatív testkép alakulhat ki önmagáról, hiszen látva a plakátokat, olyanná szeretne majd válni, mint a képeken pózoló modellek:

"Másrészről ifjúsági mentorként tisztában vagyok azzal, hogy a fiatalabb generáció tömegesen küzd önértékelési és párkapcsolati zavarokkal, ami nagyban köszönhető a média túlszexualizált, elérhetetlen férfi- és nőideáljának. A pornográfia fiatalkorúakra gyakorolt hosszútávú negatív hatásairól (biológiai, szexuális, pszichés, szociális szinten) már nem is beszélve" - olvasható a levélben.

Szerző: Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a honlapomon (feliratkozóknak ingyenes tanulmány is jár!) és itt az oldalon a jobb oldali sáv tetején található "Blogkövetés" ablakban.

Gyere a  Facebook-oldalra is, beszélgetni, olvasgatni új híreikről hasznos témákban. Látogass el az Instagramra is!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg az alábbi gombok segítségével. Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr5713723510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jossarian 2018.03.08. 20:30:18

"kövérnek és rondának érzed magad?" Hat igen, akkor valoszinuleg az is vagy...

csakférfi 2018.03.08. 23:03:53

"Stefan Zwanger már egy éven nem használ okostelefont és nem bánta meg. Úgy véli, a mobilozásnak nyomasztó társadalmi következményei vannak a mai kor gyerekeire.

Ezt Jean Twenge pszichológia kutatásai is alátámasztják: a 2010-es év óta érezhetően növekszik a depressziós és az öngyilkossági ráta a gyermekek körében, miközben mérhetően csökken a gyermekek boldogságának, elégedettségének a szintje.

A pszichológus az okoseszközök korlátozott használatát támogatná, mert a fiatalok attól is boldogtalanok lehetnek, ha nem használhatnak ilyen eszközöket, nem csak attól, ha túl sokat használják őket. "

elet-erzes.blog.hu/2017/10/17/igy_teszi_tonkre_a_vidamparkokat_az_okostelefon

Ez a "nyitja". Olyan mint a drog. Amikor "kütyüt" hasznàlsz. Azt képzeled a làtvàny miatt hogy csinàlsz valamit.
Pedig semmi sem történik.
Ez a probléma. Az élményhez....amit az okoseszközök nyujtanak ...nem tàrsul mozgàs.
Ahhoz hasonlítanàm mint az önkielégítés a valòdi hús vér partmer helyett.
A partnernek hallod a hangjàt....érzed a jelenlétét....az illatàt....érintését. Ez a valòsàg.

Amikor önkielégít valaki az érzékszervek ingere kimarad...szaglàs...hallàs...ízlelés...tapintàs. Csak a fantàziàdbòl érkezö visszacsatolàs hat.
Ez vezet a "csúcshoz".
Mint a mobil.
Becsapod sajàt kialakult érzékszervi összhangjàt . Pusztàn azzal hogy "villòzò képpontokat "bàmulsz .
Minél többet mobilozol vagy ülsz a gép elött.....annàl jobban megörjíted az érzékeléseidet.
Ez a probléma.
Làtom a kamasz gyerekeimem.
Én örülök olykor ha nincs nàlam a mobil.
Ök szenvednek ettöl.
Mi ez ha nem drogfüggöség?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.09. 07:21:30

A Dove kampánya része a homoklobbi emberellenes kampányának. A cél: a nők legyenek csúnyák.

Szalay Miklós 2018.03.09. 08:25:37

Egy összfoglaló a testi szépségről, annak működéséről, szerepéről, hatalmáról, a külső és a belső kapcsolatáról:

egyvilag.hu/temakep/064.shtml
süti beállítások módosítása