Az utóbbi években sem maradtak kritika nélkül a fiatalok. Hazai és nemzetközi körökben is kialakult egy olyan sztereotíp kép róluk, amely egy én-központú, szelfi-mániás, apolitikus generációval azonosítja be őket: „A valóság helyett a közösségi hálón élnek, igazgatják Facebook-oldalaikat, azon iparkodnak, hogy szeressék, szeressék és szeressék őket.
Nem viselik el a negatív kritikát, csak a pozitív visszacsatolást igénylik. De ha a millenniumi nemzedék álma szerint mindent csak szeretünk, miről fogunk ezentúl beszélgetni?” – teszi fel a kérdést a mai fiatalokról Bret Easton Ellis, az Amerikai Pszicho írója. Nos, kedves Bret, van miről. Ebben az írásunkban arról szeretnénk beszámolni, hogy a közösségi oldalakon és a romkocsmákon túl is vannak helyek még a világon, ahol a fiatalok jól érzik magukat, nem lapítanak és nem fordulnak be, hanem kilépnek. Több olyan fiatal közreműködésével járjuk körül a témát, akik nem vennék jó néven ha fiatal koruk miatt a habzó szájú kritikusok rájuk is lesajnálóan legyintenének.
Kiss László Roland, 29 éves, gyógypedagógus egy Youth2Youth programot vezetése közben. Fotó: Szonda Benjámin
Csendes-generáció, én-generáció, Y-generáció: kategóriák vagy stigmák?
Ezek a mai fiatalok! - sopánkodnak rendszerint az idősebbek a soros fiatalabb generáció tagjaira egészen Szokratésztől (vagy még korábbról), aki így korholta őket: „Fiatalságunk [...] rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt." A hatvanas években a Jézus-frizurás, trapézfarmeres hippik akasztották ki az idősebbeket, idővel ugyanúgy huligánszámba mentek a polgárpukkasztó, irokéz-hajas punkok, majd jöttek az ál-isiászos brékesek, nem is beszélve arról, hogy az antiszociális, életunt, félszemű emósok is szinte külön fajnak számítottak, viszont a szakállas, szarukeretes szemüveget viselő hipszterek mégis lassan a tömegkultúra elemeivé válnak.
Réka, 28 éves pszichológus. Az előbb megszólaltatott Lászlóhoz hasonlóan aktív, nyitott szemmel jár a világban és ha tud, akkor segít másokon. Megkérdeztük tőle, hogy ő tud-e azonosulni a fiatalokról a sajtóban és a tanulmányok kapcsán megjelenő képpel, miszerint ők az "én-generáció", csak magukra gondolnak, szelf(i)-mániások:
Politikafóbia és gulyáskommunizmust, népmeséket idéző stratégiák
Feltettük azt a kérdést is, hogy mik lennének a leghatékonyabb eszközök a fiatalok társadalmi aktivitásának ösztönzésére?
"A végtelen lehetőségek útvesztőjében"
Sokak szerint Potozky László Éles című regénye a fikción túl valós korrajz lehet a mai fiatalságról. A 27 éves író egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a kereskedelmi tévék egyértelműen hamisan mutatják be a mai generációt mintha a többség belvárosi luxusalbérletekben, anyagi gondok nélkül élne, és ki se mozdulna a csilivili partihelyekről. A regényben nem is rajtuk van a fókusz, hanem a periférián élő, önpusztító, sodródó fiatalokon. A könyvben sok a kocsmai ivós-beszélgetős jelenet, amelyeken keresztül mintha a szereplők arra törekednének, hogy megismerjék magukat. Potozky szerint ezeknek a fiataloknak a kábulat szinte az egyetlen megküzdési stratégiájuk, ha már önmagukból és másokból sem tudnak erőt meríteni. Egy másik interjúban pedig nem tagadja, hogy voltak ugyan nemzedékek, amik nehezebb időket éltek, mint a mostaniak, de állítja, hogy azért nekik sem könnyű: "Nem akarom, hogy picsogásnak tűnjön, mert tényleg voltak nemzedékek, akik nehezebb időket éltek, mint mi, de azért nekünk sem könnyű. Tényleg útvesztőben élünk, a végtelen lehetőségek útvesztőjében. Csak az a baj, hogy hiába végtelenek a lehetőségek – azok a dolgok, amiket ténylegesen el lehet érni, nagyon is kevesek és végesek."
Megkérdeztük az írót, hogy szerinte tényleg ennyire sivár lenne a mai fiatalok beállítottsága, egyetért-e azokkal a vélekedésekkel, amelyek szerint a mai fiatalokat saját boldogulásukon túl egyéb nem érdekli, passzívak, frusztráltak, nincs jövőképük, nem vesznek részt a közéletben. A kérdésre ezt a lényegretörő választ adta:
"Szerintem ez a generáció egyáltalán nem ennyire nihillista, legalábbis az értelmesebb tagjai. Azokban a körökben például, amelyekben én mozgok, rendszeresen szó esik politikáról meg a különböző társadalmi igazságtalanságokról. Sok ismerősömet foglalkoztatják közéleti kérdések, határozottan van egy olyan réteg, akit nem csak a saját boldogulása érdekel, hanem az is, hogy egy igazságos társadalomban éljen, ahol nem jut minden utcasarokra valami botrány, és mindenki kvázi emberi életet tud élni. De mint minden nemzedéknek, ennek is megvannak a felületes gondolkodású tagjai, akik nem látnak és nem is akarnak túllátni a saját kis mikrokozmoszukon. De ez rendben is vagy így, ha mindenki egyforma lenne, ha mindenkiben egy Susan B. Anthony vagy egy Mandela lakozna, akkor talán súlytalanná válna és üressé a folytonos közéleti háborgás. Fontos, hogy fajsúlyos emberektől érkezzenek a fajsúlyos szavak."
Potozky László, író, 27 éves. Fotó: Péter Áron Izsák, 21 éves, egyetemi hallgató (MOME)
Ha már volt szó romkocsmázásról, akkor jöjjön egy egykori bennfentes romkocsmás. Sok filozofálgatós, az élet mélyebb értelmét kutató fiatalhoz hasonlóan Czeichner Andrást is beszippantotta egy időre a romkocsmázás. Őszintén így nyilatkozik erről az időszakról:
Először is igen, én is bele tartoztam ebbe az életvitelbe, de ez több mint romkocsmázás. A lényege az alkohol, ami egyrészt a társaságban felszabadult beszélgetésekhez, szórakozásokhoz, partnerkeresésekhez - többnyire nem hosszútávra - kell, másrészt mert, az ember el akarja felejteni azt, amiben van a hétköznapokban és ilyenkor semmi rossz dologra nem akar gondolni. Ez egy malomkerék, amibe ha egyszer belekerülsz nem nagyon jössz ki. Azt azért nem mondanám, hogy minden fiatal ilyen! Van közöttünk nagyon sok és nagy tehetség is, akik sokra vitték. Persze ha nem lenne az éjszakázás akkor még többre is vihetnék. Az én éjszakázásom az szinte mindennapos volt, és minden nap részegen mentem haza többnyire hajnalban vagy reggel. Pénzt félre tenni ilyenkor nem tudsz, mert elbulizod. Nekem az volt talán a legfeltűnőbb, mikor abbahagytam ezt, és már nem ittam, nem cigiztem, nem buliztam, hogy lettek céljaim, tele voltam ötletekkel és még energiám is volt megcsinálni ezeket és tudtam félre tenni. Például feleségem lett, akivel együtt építhetjük fel a közös életünket. Egy jól működő fodrászszalonom van, amit egy barátommal csinálok közösen és most vannak más nagyobb projektjeim is, amik még megvalósításra várnak.
Jótékonyság - a frusztráció ellenszere?!
A végtelen lehetőségek útvesztőjében nehéz kézzel fogható sikereket elérni a fiataloknak, főleg, amikor elköltöznek otthonról vagy kilépnek a munkaerőpiacra, ahol a 21. századi gazdasági körülmények meghatározzák és be is határolják a fiatalok életkilátásait. Sokan pénzhiányból, spórolásból is, de környezeti tudatosságtól vezettetve is turkálókból öltözködnek vagy egymással cserélik ki a ruháikat, a használaton kívüli darabokat pedig továbbadják segélyszervezeteknek; biciklivel járnak; a bulik, a munkahelyi tréningek után megmaradt ételt ahelyett, hogy kidobnák, elszállítják rászorulóknak. A Capital Research Center kutatásai szerint a fiatalok a szervezetek helyett inkább az olyan ügyeket és a célokat keresik, ahol tehetnek másokért és ezeket legtöbbször az interneten találják meg. Egy cikk mindezt egyfajta új értékrendként mutatja be:
Nem számíthatnak magas fizetésekre, a saját autó vagy lakás sokuknak jó ideig csak álom marad. Ezt felismerve új célokat keresnek és értékrendjük megváltoztatja a környezetüket és a trendeket is. Divattá teszik a biciklis életmódot, „second hand” boltokból öltözködnek, tudatosabban próbálnak élni.
Nemrég egy konferencián Havasi Zoltán egy meglehetősen katartikus sztorival állt elő, amely jól példázza a mai, a fogyasztói társadalom nyújtotta élvezetekbe belefásult középosztálybeli, sikeres fiatalok enervált ugyanakkor kereső életérzését. Tervező grafikusként egy sikeres logótervezés után feltette magának a kérdést: "Mit fogok ezért kapni? Pénzt? Még több megrendelést?" Havasi a pénznél és a munkahelyi sikernél többre vágyott és tovább kérdezte önmagát, barátait, sőt még egy filozófust is arról, hogy egyáltalán mi jót tett az életben, miért frusztrált annak ellenére, hogy neki van a legklasszabb munkája... A felelet egy decemberi napon érkezett, de nem tuti megmondó emberektől vagy spirituális guruktól kapta a megoldást hanem a megoldás az utcán hevert. Éppen egy bringás barátjával karácsonyi terveikről beszélgettek 2011 decemberében, amikor a diskurzus fonala azokra az emberekre terelődött, akiknek nincs senkijük, hajléktalanok és az utcán töltik a Szentestét. Az ötlet rögtön adta is magát: elhatározták, hogy bringával visznek ételt a rászorulóknak, hogy Karácsonyukat szebbé tegyék. Ebben a pillanatban reccsent meg az agyam! - kiáltott fel lelkesen Havasi Zoli és azt állította, hogy ekkor bizonyosodott meg arról, hogy ennek jövője lesz. És így lett. A Budapest Bike Maffia (BBM) ma már Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő civil szervezete. A szerveződéshez sok fiatal csatlakozott, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Az alaptevékenységük az adománygyűjtés - melyben fontos eszközök a közösségi média terei, mint a Facebook - majd ezeknek az adományoknak kerékpárral való kiszállítása rászorulók részére. Százezreket elérő érzékenyítő projektjeik egyedisége Havasi szerint abban áll, hogy azokon a helyeken szólítják meg a fiatalokat, ahol legjobban érzékenyíthetőek, vagyis a bulikon. A budapesti parti-élet zöme is beállt az ügyük mellé - teljesen ingyen. A BBM vezetője szerint ugyanis a suliban ez azért sem lehetséges, mert ott minden kötelező. A bringásoknak sikerült egy menő brand-et kidolgozniuk, amellyel azokat a frusztrált fiatalok tudják egy jó ügy mellé állítani, amilyenek ők is voltak egykor.
Havasi Zoltán beszámolója a Hősök Tere nemzetközi konferenciáján
Czeichner András is beszállt egy ilyen kezdeményezésbe tavaly. Úgy gondolta, hogy el kellett kezdenie valahol, s a Budapest Bike Maffiával tudott azonosulni. A BBM-nál épp kerestek fodrászokat és egy ismerőse becsatolta Andrásék Wood Hair csapatát hozzájuk. Már több ízben vágtak hajakat a csupa fiatal fodrászból álló csapatukkal hajléktalanoknak vagy rászorulóknak. A Budapest Bike Maffiával és a Food Angels-szel most december 27.-30. között barátok és ismerősök által felajánlott ajándékokat vittek és hajakat vágtak nagyon sok gyermeknek és felnőttnek. András tele van még további izgalmas tervekkel, de lépésről-lépésre szeretne haladni, amiből, úgy gondolja az első néhányat már megtette.
Czeichner András, 33 éves, hajat vág egy átmeneti otthonban. Ezt a videót se hagyd ki!
Segítve formálják a környezetüket: 2015. karácsonyi projekt
András szerint nem is olyan nehéz megszólítani a fiatalokat, mert nagyon sokan szeretnek segíteni. Azt is hangsúlyozta, hogy fontos az is, hogy lássák, hogy amit csinálnak az nem kamu:
"Én személy szerint örülök, hogy különbséget tesznek és nem mindenkinek segítenek, mert vannak kamu szervezetek, akik a pénzre, meg az önreklámra mennek. Nem mindenki hivatott erre, de mindenki hivatott valamire. Azt kell megtalálni, hogy mire. Azt tudom tanácsolni azoknak a fiataloknak, akik nem találjak a helyüket az életben, hogy segítsenek másoknak. Egyszer azt olvastam, hogy azt mondta valaki, hogy ha másokat felüdítesz, akkor te is felüdülsz, másrészt ez nagyon jellemformáló."
Ez a valaki Bölcs Salamon volt (Példabeszédek könyve 11,25). Köszönjük Andrásnak és többieknek a hozzászólásokat! Vélhetően (a bevezetőben idézett) Bret Easton Ellishez és más kritikusokhoz eljutnak majd ezek a hírek. Amennyiben alkalmunk adódna rá Bob Geldofot is szívesen megnyugtatnánk, hogy bár van ok az aggodalomra, de ne féljen, mert nemcsak tömeggyilkosok vannak a fiatok között.
SZAVAZZ!!!
Ha tetszett a bejegyzés Facebook-on is csatlakozhatsz, ott is kedvelheted, követheted az oldalt!