Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Boltkórosok nemzedéke vagyunk?

2017. december 01. - panpeterstop

vásárlási mánia korunk egyik leggyakoribb függősége. A fiatalabbak, a Z-, Y-generáció mennyiben érintett?
shopping_1.jpg

Ne vásárolj semmit ma!

hirdeti a tudatos vásárlásra, a túlfogyasztás, és a reklámnak a mindennapi életünkre gyakorolt hatása ellen 1992-ben  elindított kezdeményezés. Nem hallottál róla? Nem meglepő, hiszen az akció nem kapott nagy visszhangot, ellenben az idén második éve megrendezett Black Friday akcióhulláma, amely alkaommal idén az amerikaiak rekordösszegért, 5,03 milliárd dollárért vásároltak, ami mintegy 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál az Adobe Analytics gazdaságkutató intézet szerint. Az eNET Internetkutató friss online felmérése szerint tavaly csaknem 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt a fekete pénteki akciókban, idén pedig már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezték, hogy akár online, akár offline módon igénybe veszik a kínált akciókat.

Mindennapos kísértések 

A vásárlási döntések szempontjából az Y és a Z generáció, vagyis az 1980 és 2000, illetve a 2000 után születettek a legkönnyebben befolyásolhatók. Ezek a korosztályok hajlamosak leginkább az impulzív, vagyis hirtelen döntésből fakadó, átgondolatlan vásárlásokra – derül ki az Antall József Tudásközpont (AJTK) Suschool ismeretterjesztő fórumán ismertetett reprezentatív kutatás adataiból. 

"Általában havi 20 ezret költök ruhákra, kozmetikumokra, ha sikerül visszafogni magamat. Tudom, hogy kevesebbet kellene kiadni ilyenekre, inkább legyen kevesebb, de az minőségi, de hát imádok öltözködni. Rengeteg cuccom, alig férek tőlük...és a felét fel sem veszem. Azt hittem ez majd simán megoldódik amint elköltöztem, hiszen úgy sem lesz pénzem rá. Amikor vidékről Pestre feljöttem egész jó fizetésem lett, de aztán mégis kifutottam belőle, a szüleimtől kellett kérnem. Nagyon szégyelltem magamat, amikor apán azt mondta, hogy térjek már észhez, mert van ahol egy egész család képes vagy kénytelen ennyi pénzből gazdálkodni, mint amennyit én keresek. Persze attól, hogy szégyelltem magam, nem változtam meg egyről a kettőre, pedig szeretnék. A gond az, hogy ha nem megyek el vásárolni, akkor is ott vannak app-okban a telefonomon a kedvenc márkaim online shopjai...így a kísértés mindennapos. Marketing órán - mert munka mellett tanulok is - épp a Zara-nál nézegettem egy kimonó-stílusú kabátot, amikor a tanár elkezdett beszélni a reklámszakmáról, egy könyvet idézve. Körülnéztem, hú bakker, mindenki lapított...tisztára, mint nyuszik a fűben, akiket orruknál fogva vezetnek....valamit nagyon eltalált ez a szerző"

- meséli a 22 éves Kinga Frederic Beigbeder 2999 Ft című könyvére utalva:

A ​keresztnevem Octave, és A.P.C.-cuccokban járok. A reklámszakmában dolgozom: hát igen, szennyezem a világegyetemet. (...) Én vagyok az, aki eladja nektek a szart. Aki miatt olyan dolgokról álmodtok, amiket sosem kaphattok meg. Örökké kék ég, sosem randa lányok, tökéletes boldogság Photoshopban retusálva. Dögös képek, menő zenék. Amikor végre összespóroltál annyit, hogy megvehesd álmaid autóját, amit az égig magasztaltam a legutóbbi kampányomban, nálam már rég kiment a divatból. Három hullámmal előrébb tartok, és mindig gondoskodom róla, hogy kielégületlenek maradjatok.”

boltkoros_1.jpg

A reklám-, és a médiaipar azt diktálja, hogy fogyasszunk, azaz költsük el a pénzünket. Ez a fogyasztói,- és élményközpontú szemlélet nem kedvez a javak összegyűjtésének, vagy felhalmozásának, amire szükség lenne a családalapításhoz, az egzisztenciateremtéshez. Az otthonlakó, a szüleik által eltartott fiatalok könnyebben megengedhetik maguknak, hogy a vásárlási hóbortnak hódoljanak, mivel szüleik gondoskodnak alapvető szükségleteikről, így önálló keresetüket sokszor vásárlásra, szórakozásra vagy utazásra fordítják. Azt szokták mondani, hogy a nők többsége, a férfiakkal ellentétben nem kizárólag azért vásárol, mert valóban szüksége van valamire, hanem, mert így próbál valami hiányt kompenzálni vagy egyszerűen csak unatkozik, de egyre több férfi próbál magának ilyen módon örömet szerezni. Az angol nyelvben erre találták ki a "retail therapy" (vásárlási terápia) valaki kifejezést is. A boltkórosokat ugyanolyan jó érzéssel tölti el a vásárlás, mint a bárkit, aki még ha végül nem is vesz semmit, akkor is jó szórakozás jelent neki, ha felpróbálhatott szép darabokat, gyűjthetett ajándékötleteket és kikapcsolódhatott. Viszont már gond van akkor, ha automatikusan vásárlásba menekül, amikor az életben problémája akad.

Ha bármilyen problémával találjuk szembe magunkat, például a munkahelyünkön, igyekszünk a lehető leghamarabb megoldást találni a konfliktusainkra, a frusztrációnk enyhítésére. Egy vásárlásfüggő számára a legtöbb esetben egy új cipő, ruha vagy ékszer hozza meg ezt az enyhülést. A boldogság csak átmeneti lehet, hiszen a boltok bezárnak, a pénz pedig elfogyhat. A vásárlásfüggő a pozitív ingerek megszűnésével szembesül a vásárlási roham következményeivel, amitől bűntudatot érez, ami kiegészül az eredeti konfliktus újra felszínre kerülő frusztrációjával. Ezt a felfokozott negatív érzelmi hullámot ismét enyhíteni szeretné, de mivel más megoldási stratégiát nem ismer, egy újabb vásárlási roham pillanatnyi enyhülést hozó mámorában keresi a megnyugvást

 – ismertette Dr. Kun Bernadette, az ELTE Pszichológia és Addigtológia Tanszékének pszichológusa.pszichoforyou.hu-n.

"Mert megérdemlem" alapon vásárló fiatalok

A már említett AJTK kutatási adataiból az is kiderült, hogy az idősebb generációkat kevésbé teszi boldoggá a vásárlás, és akkor is inkább a használati cikkek beszerzését jelölik meg örömforrásként, míg a fiatalabbak gyakrabban érzik boldognak magukat a vásárlás hatására, náluk leginkább ruházati cikkek és élelmiszerek szerepelnek a listán. A 15 év alattiak közel 40 százalékát, a 15–20 éveseknek pedig a negyedét minden alkalommal boldoggá teszi egy új termék vásárlása. Minél idősebb valaki, annál kevésbé jellemző rá ez az attitűd, 20 és 30 éves kor között már csak minden ötödik, 30 és 50 év között minden tizedik válaszadó tartozik e körbe, 50 év felett pedig csupán 8 százalék nyilatkozott így. Éppen ezért az impulzív vásárlás is a fiatalabbakra jellemző: a 15 év alattiak kétharmada, illetve a 15–20 évesek 70 százalékával előfordul, hogy hirtelen felindulásból, „mert megérdemlem” alapon vásárol. A 20 és 30 közötti válaszadóknak a harmada, a 30–50 éveseknek 15, az 50 felettieknek pedig már csak 4 százaléka válaszolt így.
ajtk_suschool_1.jpg

„Az Y és a Z generációknál a vásárlás a másoknak való megfelelést, illetve az elfogadás iránti vágyat is jelenti, sokszor a média által alkotott ideálokat igyekeznek követni, olyan példaképeket, akik a valóságban gyakorlatilag nem is léteznek”

– mondta Fetter Barbara, a BME PhD-hallgatója, fenntarthatófogyasztás-kutató, a 2000 fő megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatás készítője. Egy-egy termék megvásárlásának motivációi közül az, hogy „mások is felfigyeljenek rám”, szintén a legfiatalabbakra jellemző: 15 év alatt 39, 15 és 30 év között pedig 30 százalék válaszolt úgy, hogy előfordult már vele ilyen, míg 30 felett már csak 16, 50 felett pedig 9 százalék sorolta magát ebbe a kategóriába.
grafikon1_vasarlas.jpg

A kutatás szerint a jövedelem növekedésével egyre kevésbé jelent boldogságot a vásárlás, egyre fontosabbá válnak más örömforrások, ugyanakkor jellemzőbbé vállnak a nem tervezett bevásárlások, a felesleges termékek beszerzése és egyre nő a lejárt szavatosság miatt kidobott élelmiszerek mennyisége. A megfelelési vágy, mint vásárlási motiváció azonban az alacsonyabb keresetűekre jellemző, mint ahogy az új termék miatti boldogságérzés is kevésbé meghatározó a jómódúbbak körében. 
grafikon2_vasarlas.jpg

„Az alacsonyabb keresetűeket leginkább az élelmiszerek megvásárlása tölti el boldogsággal, míg a több pénzzel gazdálkodók a ruházati cikkek, használati tárgyak kapcsán nyilatkoztak így. Földrajzi bontásban a budapestiekre inkább jellemző az impulzív vásárlás, illetve a fővárosban fontosabb a sikeres karrier jelentette boldogságérzés, mint vidéken, ahol inkább a vásárlás tölti be ezt a motivációs szerepet”

– tette hozzá Varsányi Cecília, az AJTK Fenntartható Fejlődés Irodájának vezetője.
people-shop.jpg

Reklámok helyett vloggerek

 A Z generáció a saját korosztályába tartozó tartalom előállítókat, vloggerektől gyűjti be az információkat, és őket sokkal hitelesebbnek tartja, mint a TV-s reklámokat. Glózer Rita, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa a Kreatív.hu-nak azt nyilatkozta, hogy ezt a generációt egy nagyon erős médiatudatosság is jellemzi, akik nemcsak kritikusan kezelnek minden információt, de tudatosan keresik az olyan felületeket, ahonnan kiszűrhetők a reklámok. A szakértő szerint őket már nem lehet tömeges hirdetésekkel megszólítani, csak személyre szabott, szórakoztató és hasznos tartalmakkal. Jákó Eszter, a METU marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese egy korábbi kutatás sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy folyamatosan jelen kell lennie minden releváns csatornán, ahol hiteles, a generációnak szóló, érthető tartalmat kell nyújtania, akár a korosztály bevonásával, hogy hatékonyan tudják elérni a fiatal generációt és megnyerni a bizalmukat, a hagyományos kommunikációs csatornák pedig náluk már nem működnek. A marketing szakember szerint ma már az vált fontossá, hogy mit válasszanak a rájuk zúduló információk özönéből, és nem pedig az, hogy hogyan jutnak hozzá az információhoz, mint a 20. században. A Z-nemzedék döntése pedig lényegesebben kevésbé racionális, mint 15 éve. Az véleményvezéreket felkérő cégek  tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ez a generáció érzelmi alapon dönt, választ. A menő youtuberek, vloggerek azok, akik ma ténylegesen befolyásolják a fiatalok véleményét és közízlését. Mielőtt a tinilányok bármit is vásárolnának, megnézik, hogy a kedvenc divatbloggereik mit tartanak menőnek és mit javasolnak több tíz-, százezres követőiknek. Nem véletlen, hogy számos - főleg amerikai, nyugat-európai, de hazánkban is egyre több - cég vloggerekkel és bloggerekkel reklámoztatva képes elérni ezt a célcsoportot. 

girl.jpg

A fiatalabbak válogatósabbak

 Mivel a fiatalok magabiztosan böngésznek a neten, árak tekintetében is képben vannak mit,  hol és mikor vásárolhatnak kedvező áron. A piacesprofit.hu beszámolt az Ernst&Young tanulmányáról, mely az Y és Z-generáció között eltérésekről készített kimutatásokat 1000 felnőtt és 400 kamasz megkérdezésével. Általánosan jellemző, hogy odafigyelnek az érték-ár arányra, a többletszolgáltatásokra. Sokat nyom náluk a latban, ha például ingyenes házhozszállítást kínál egy kereskedő az áruhoz, vagy más kiegészítő ajánlattal kecsegtetik őket. A megkérdezett tinik 49%-a havonta egy alkalommal vásárolt online. A kamaszok 63%-a saját bevallása szerint pedig azért vásárol online, mert ezzel időt spórolnak meg.  A Z-generációsok 53%-a azért is preferálja az online vásárlást, mert a neten jobb a választék, míg a Y-generáció esetében ez csak 44 % számára döntő szempont.  A kamaszok 34%-a úgy érzi, a neten úgy van összerendezve a kínálat, hogy könnyebb a böngészés és a válogatás, mint a boltban.

Generációkon átívelő hatás

 Bár a 10-22 évesek többsége a nem túl tetemes zsebpénzükből költenek is, a K&H szerint a magyar kiskamaszok többsége már évi több ezer forint zsebpénzzel gazdálkodik. Egy 15 éven felüli átlagos kamasz már hetente ötezer forintnál is többől is! A mai fiatalokra még akkor is érdemes figyelni, ha nem kifejezetten ők képezik egy márka vagy szolgáltatás fő célcsoportját, mivel nagyobb hatást gyakorolnak szüleik, nagyszüleik vásárlásaira is, mint gondolnánk, hiszen az idősebbek őket kérik meg, hogy online is tájékozódjanak az adott szolgáltatásról vagy termékről akár vásárlói véleményekről is, mielőtt megvennék.

szerző: Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő generationdilemmas.com

Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is! Kövess a blog.hu-n, hogy ne maradj le egy új posztról sem! Látogass el a Facebook-oldalra is vagy az Instagramra vagy a honlapra:-) !

Hasonló témában:

"Viszlát Facebook!" - Z generáció

Z-generációs vásárlók: ez az 5 dolog tutira kell nekik!

Tuti üzlet az élmény-vámpírok vérét szívni

Képek, grafikonok forrása: 
NOGUCHI PORTER NOVELLI

pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr913400225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pan Modry 2017.12.02. 01:21:53

Pénz=szabadsag, ezert kell arra torekedni hogy mindig legyen es nem elkolteni felesleges dolgokra, lehetoleg komoly megtakaritasokat felhalmozni, mert akkor eppen a penz hianya miatt nem kell rossz eletkompromisszumokat kotni.

Torz 2017.12.02. 04:01:08

Az ilyen cikkek után mindig megutálom kicsit a generációmat. Aztán rájövök, hogy nem tud egy akármilyen terjedelmű cikk sem elég részletes képet adni rólunk, hogy az ne tűnjön nettó ferdítésnek, még ha reprezentatív kutatásokkal és személyes idézetekkel van is alátámasztva.

csakférfi 2017.12.02. 07:09:56

@Pan Modry:
Pénz=kötelék....tehát nem szabadság.
Pénzhez kötsz szolgátatást,terméket,ételt ,italt,lakást,hideget,meleget.....stb
Nem tudsz a pénztől elvonatkoztatva gondolkodni.
Mert azt állítod....pénz nélkül nincs a fentebb említett "dolgok" sora ami az életben maradásodhoz szükséges.
Ezért ujra és ujra "pénzt kell keresned" hogy elmehess és elkölthesd.
Tehát pénzkereset.....pénzköltés.
Ezt nem nevezném szabad cselekvésnek.
Nem ömagáért a "dologért "cselekszel hanem egy köztes egyezményes valamiért amit pénznek hívnak.
Pl.-ul
Van meggyfám.....leszedem....megmosom .....megeszem.
Elmegyek dolgozni .....pénzt kapok....boltba megyek ....hazajövök....megeszem.
Az eredmény ugyanaz.
Engem nem szolgált ki senki....saját szabad akaratomnak engedelmeskedtem......nem szolgáltam ki senkit pedig dolgoztam (leszedtem a meggyet).
Te szolgálsz a pénzért (munkahely,vállalkozás) hogy utána téged szolgáljanak.
Tehát nem vagy szabad.
Kötve vagy emberekhez hogy szolgáljanak.
Ha nincs aki kiszolgáljon ....vagy pénzed....akkor ......éhenhalsz?
Vagy elmész és leszeded a meggyet.
A cselekvés öröme nem ugyanaz mint a birtoklás öröme.
A cselekvés szabaddá.....a birtoklás szolgává tesz.

fénycsepp 2017.12.02. 07:32:17

Az emberek szabadon dönthetnek arról,hogy mire akarjak költeni a pénzüket, es mennyit fognak eltenni. A birtoklás okozhat örömöt, de nem a halmozás. Meg hogy a tinik megérdemlik a lebujabbb telokat,amiket szüleik hitelből vásárolnak, muhaha.

csakférfi 2017.12.02. 07:55:48

@fénycsepp:
A lakhatási költségek...víz, gáz,villany,kifizetése után "szabadon" dönthetnek.Valamint adó és egyéb állam felé lerótt kötelezettségek után.
:)
www.origo.hu/nagyvilag/20130516-elet-penz-nelkul-mark-boyle-kiserlete.html
Egy fecske csinál nyarat??
Nem.
Amennyiben saját belátásból nem hagyjuk abba a fölösleges pénzszórást....úgy az "élet" majd rákényszerít.
Előbb-utóbb beüt egy komoly pénzügyi válság.
'10-100 év múlva.
Az idő nem lényeges az "evolúciónál".
Csak lehetőség egy alkalmazkodóbb egyed kifejlődéséhez.
ha az eddigi az alkalmazkodás csődöt mondott.

"„Úgy tudom, hogy több mint 3 millió tonna ruhát égetnek el Romániában, ami egy sokkoló adat, ugyanis a textilek elégetése rendkívül szennyezi a légkört. Ezzel szemben a újrahasznosítás környezetbarát” – mondta. - a Transindex.ro portálról"

itthon.transindex.ro/?cikk=24411
Az ember elveszíti a józan eszét ha pénzről van szó.
Miért is hisszük civilizáltnak magunkat,mikor úgy viselkedünk mint az állatok?

fidesz maszop dk egykutya 2017.12.02. 08:00:24

Gáz dolog ez. Egy olyan csajjal kavartam nyár végén-ősszel aki nagyon jófejnek tűnt, és úgy nézett ki, hogy azt hittem hogy álmodok hogy vevő rám. De kiderült hogy beteg, és a betegségei közt ott a boltkórosság is. Mivel jó alvilági,politikai kapcsolatai vannak, nagyon nagyokat tud keresni, még sincs semmilye, mert eltossza marhaságokra: ezobio dolgok, márkás menőnek számító aranyárú ruhák (képes volt egy gagyi órát 100ezerért venni, mert valami michael cors). És az álmai a túlárazott, prolipresztízsen kívül semmit sem tudó autók (audik, porsekájenn, meg hasonló tisztaszégyen kocsik). Huszas évei közepén jár.
Mondjuk nekem is villantani akart hogy ő milyen sikeres és milyen stílusos, meg mindenkinek, szóval a boltkórosság ebből is jön, de neki a vásárlás a kikapcsolódás is.

Torz 2017.12.02. 08:21:31

@csakférfi: köszönöm a linket, ez korrekt volt.
A bejegyzéshez visszatérve, igen, vannak "boltkórosok" talán tíz perc egy, de ahogy tapasztalatom a nagy többség fiatal itthon inkább kuporgat lakásra, mint nagy értékű (félhavi fizu) tárgyak vásárlására.

csakférfi 2017.12.02. 08:40:33

@Torz:
Szivesen!
Két fiam van és egy feleségem,magam 51 vagyok.
Én is örülök új dolgok vásárlásánál...tehát nem "vaskalapos" pénzellenes vagyok.
Tapasztalom nap mint nap mennyire vágynak a gyerekeim "pénzbeosztás nélküli" anyagi helyzetre.
Amit Te írsz az a józan ész logikája
"de ahogy tapasztalatom a nagy többség fiatal itthon inkább kuporgat lakásra, mint nagy értékű (félhavi fizu) tárgyak vásárlására."
Ha hitelre vásárolsz...gyakorlatilag duplájára növeled az áru árát.
Megéri türelmesebbnek lenni.
sajna a feleségem és én is beleléptünk a saját ingatlanunk hitelre történő vásárlásával egy "ördögi" körbe.
A válásunk (előző házasság) mindkettőnket erre kényszerített.
Tehát tűnhet úgy hogy "vizet prédikálok és bort iszom".
:) :)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.02. 08:52:40

Ez csak egy liberális hobbi, ennyi az egész.

Ne légy liberális, s kész.

csakférfi 2017.12.02. 09:16:09

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
:)

Legyél te is "csakférfi"
"csaknő"
csakmaxval bircaman bácsi mélyelemző
legyél.....
stb.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.12.02. 09:33:05

" fenntarthatófogyasztás-kutató.."

Sebaj anyukám, majd keresel egy pénzes pasit, aki eltart..:))))))))

(Tessék mondani mikor lesz a BME-n Nőgyógyász-reaktorfizikus szak..?:)

mh1973 2017.12.02. 09:40:57

Ha nem lennének ezek a fiatalok a marketingcégek azt hiszem becsukhatnának, pont a fenti korosztályt lehet a leginkább befolyásolni és kacatok vásárlására ösztönözni...

midnightcoder2 2017.12.02. 10:03:54

@csakférfi: Hülyeség. Ha van meggyfád akkor azzal is dolgoznod kell, ahogy a leszedéssel is, és ha nem csak pár napig akarsz meggyet enni akkor a befőzéssel is. Ami bizony meló, nem is kevés. És míg ha pénzt keresel, akkor te döntheted el hogy a meggy befőttet szoftverfejlesztéssel, vagy orvoslással vagy építéssel vagy vízvezeték szereléssel döntöd el - addig a meggyfás megoldás esetén nincs meg a választásnak ez a szabadsága, neked kell megtermelni a meggyet, krumplit, búzát, stb. És hidd el, hogy ez ha tényleg ebből élsz egész napi - és nem túl kényelmes - elfoglaltságot jelent. Persze, ha ezt akarod most sem tart vissza senki hogy vegyél egy tanyát Bivalybaszonádon és megtermeld amit eszel. Ha te épp ezt szereted legyél boldog vele, de az átlagpolgár annyira nem lenne vidám ettől.

Duplaxiii 2017.12.02. 10:30:29

Jajj, kincsem, ezzel csak azt igazoltad, hogy melyik generációs a buta agymosott, érdekalapú!
Ha megnézzük a grafikonokat, a legérintettebb az a generáció, amely a globalizált világ mai állapotának kialakulása során szocializálódott.
Az a generáció, akik a egy évtizede megjelentették a szingliséget, a metroszexualizmust, a globalizált marketing szerinti FOGYASSZ! ÉS LÉNY BOLDOG! kategóriát, a független fiatalok halmazát.
Ők azok, akik a öntudatos életet, az induvidualista alapot feldták a kolletivizmus, a ráklámok, a marketing alapú kényelmes életért.
Ennek farfizén még van egy érkező generációs halmaz, de a Z generáció már kezd immunis lenni.
Látom az Y generációs és a Z generációs gyerekeimen a változásokat. Az Y gereációs a klasszikus 30-as, a mobil, az internet, a közsségi háló, a külsőségek, a sorozatot, a brand alapú vásárlás!
A Z generációs 20 éves meg már egyáltalán nem ilyen! Még nem az 50-esek tudatossága, de már nem a 30-asok egysíkúsága! Nem érdekli a pláza, nem érdeklik a sorozatok, gyűlöli (!!!) a reklámokat!
Az idősebbek pedig érthetően nem fertőződtem meg a hazug marketinggel, így nem is vesznek részt a mai világ romboló folyamatában.
Egy esélye van az embereknek, ha a Z generáció és az azt követőek vissztérnek az evolúciós alapokhoz.
De ez nehéz, hiszen a mai aktivista mozgalmak mind az Y gererációhoz tartoznak, ha sikerül nekik a világuralomra jutás, akkor vége...
.
Megjegyzés: A Z generáció azon részhalmaza fertőzött, ahol a szülők az anyagiakkal és a tévével/internettel oldották meg a nevelést...
És ugye tudjuk, a történelem során sok káros "mozgalom" került már hatalomra, mindig tragédia lett az eredménye: csak a közelmúltból a fasizmus, bolsevizmus... Ma a globalizált marketing teszi ugyanezt a gyalázatot. Csak ma nem munkatáborokkal, gázkamrákkal, hanem hirdetésekkel, sorozatokba ágyazott "iránymutatásokkal". Ma már a hipnotizált fogyasztó viszi a kötelet, ássa a gödröt magának...

midnightcoder2 2017.12.02. 10:41:06

@Duplaxiii: Egy 20 éves max. azt fogja ismételgetni amit az iskolában - többnyire az osztálytársaktól - hall, illetve amit a neten összeszed. És persze el fogja utasítani a 30 éves "öregek" értékrendjét. De az övé sem lesz sokkal jobb, és 10 év múlva már ő lesz az öreg. A színvonal pedig évről évre esik. Szoktam néha hallani, amint tizenévesek bömböltetik az utcán a bluetooth-os hangszórón a mobiljukról a "zenét". Ehhez képest még a szüleik acid house-a is igényes komolyzene...

"Egy esélye van az embereknek, ha a Z generáció és az azt követőek vissztérnek az evolúciós alapokhoz."

Ez meg fog történni. Csak idő kérdése, és egész Európa tele lesz négerrel, onnan pedig már csak egy lépés vissza a fára.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.12.02. 12:24:39

@midnightcoder2: Én is így gondolom, de kb. ugyanezt gondolták a 60-as években az idősebbek a beat-korszak fiataljairól. Láttad az Ezek a fiatalok c. filmet?

csakférfi 2017.12.02. 14:39:50

@midnightcoder2:
:)
Tényleg nem érted a lényeget???
Nem vagyok senki kénye kedvének kiszolgáltatva.
Megalázónak tartanám ha.....vízvezetéket nem tudnék szerelni---más okosabb nálam...nem kell várnom a szerelőre
megalázónak tartanám ha .....
Minden olyan tevékenységet meg tudsz tanulni amit más emberek kitaláltak és "űznek"...így nem leszel nekik kiszolgáltatva.
Nem kell "bivalybasznádon" házat venni nincs száz km bp.-től ahol most lakom.Nagy kertem van tele gyümölcsfával...1 ha "hobbi kert".
A fővárosban voltam black friday alkalmával...büdös..koszos...tömeg van...zajos.
Én tavasszal a mogyoró bokron és a diófán élő madarak "zajára" .Télen meg a csendre ébredek....a pesti meg a mentőautó vagy a rendőrségi autó víjjogására.vagy éppen a tűzoltóéra...télen nyáron.
Ha neked ezek jók .....élj benne.
Én elmondhatom hogy 20 év múlva ugyanazt teszem amit húsz évvel ezelőtt.
Dolgozom (leszedem a meggyet,iszom a boromat,eszem a kenyerem..stb)
és szeretem a feleségem.
Kell-e ennél több nyugdíj?
nem kívánom senkitől hogy eltartson....így én sem fogok eltartani senkit.
Legyen mindenki a saját "szerencséje" kovácsa.
:)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.12.05. 09:52:44

@csakférfi: Teljesen önellátó vagy mindenből? Gondolom azért lisztet venned kell, hogy kenyeret süthess. Van erdőd ahonnan tüzifát szerezhetsz?

csakférfi 2017.12.05. 15:31:15

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:
Fát lehet ultetni...ahogyan meg is tettem.
A "tűzifa" elégetése nagyon energiapazarló .
Van ennél sokkal jobb megoldás....csak agyalni kell rajta.
mno.hu/gazdasag/eges-nelkul-is-lehet-meleget-termelni-csak-kell-hozza-komposztkazan-1278202
Ezek "kezdetleges" próbálkozások de igen igéretesek.
De van más módja is a téli szezon átvészelésének.Azaz a fűtésnek.
Apám mindig azt mondta "nem azért van a fejed ,gyerek hogy legyen a sapkát hová tenned".
Igazi "paraszt" ember volt.
Nem egyszerű ,azonban megvalósítható.Mármint a saját lisztből sűtés.
Mivel 1 hektáron kb .4000kg búza terem.
Azaz ebből kb.30000 kg liszt őrölhető.A többi takarmány.
ebből kb.. -mivel 1 kg. kenyérhez 80 dkg liszt kell- 37500 kg kenyér süthető.
ennyi nem kell egy 4 fős családnak.
Ha kiszámolod a búza átlagosan 50 ft. egy kiló búza.Ebből lesz neked a boltban 180.
eszközök kérdése hogy hogyan oldod meg.Meg idő.
valószínűleg "légből kapott" ötletnek tűnik a mai fogyasztói társadalomban ezekről ábrándozni,de az önellátás nem azonos a kényelemmel.Az urbanizálódó társadalomban egyenesen őrültségnek hangzik.
:)

csakférfi 2017.12.05. 15:33:35

@csakférfi:
3000 kg liszt.
Bocs.
37500 kg kenyér

csakférfi 2017.12.05. 15:34:55

Na jó.
3750 kg
megyek mert dolgom van.
Bakker!!
:) :)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2017.12.06. 09:54:46

@csakférfi: Tehát arra törekszel, hogy mindenből önellátó legyél. Ehhez viszont elég komoly beruházás kell, nem?

csakférfi 2017.12.06. 21:05:38

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:
Igen.
Előtte azonban két gyereket iskoláztatnom kell."felnevelnem"
Fizetni kell a ház kölcsönét.
Meg kell szerkesztenem bizonyos gépeket és megépítenem .
Segítenem kell a feleségem szüleit.
Segítenem kell idős anyámat.
El kell járnom még 14 évig dolgozni ,hogy "nyögdíjas" legyek.
Sora van ennek mint a kukoricának.
Mondta volt egyszer egy öreg parasztember.
:) :)

Reactor 2021.02.21. 01:56:52

Az a baj, hogy a boltba kerülő termékek jelentős többsége olyan silány minőségű, eleve pocsékul összetákolt ipari hulladék, hogy még az is állandóan vásárolni kényszerül, aki sokkal szívesebben venne olyan kütyüt, ami kevesebbet tud mondjuk, de 10 évig is működik. A fogyasztói társadalom többek közt ennek vágott alá a tervezett tönkremenetellel, és így próbál a maradék normális emberből is plázajáró ostoba konzumidiótát nevelni.
Íme a mai ipari termelés: az ember választhat olcsó szar és méregdrága szar között.
süti beállítások módosítása