Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

A Z-generációsok és a szerelem

2017. augusztus 18. - panpeterstop

A fiatalok számára ma az udvarlás a technológia, a kortársak és a kiválasztott személlyel folytatott személyes kapcsolat együttesét jelenti.

randi.jpg

Korábban már írtunk az Y-generáció (az 1980 és 1995 között születtek) romantikához, szerelemhez fűződő viszonyáról itt és itt. Mi a helyzet a fiatalabbakkal, a Z-generációval, amelynek legidősebb tagjai már akár házasulandó korban is vannak? A Business Mirror egyik cikkét elég elolvasni ahhoz, hogy valamennyire belelássunk abba hogyan is viszonyulnak a mai tinik és a húszas éveik elejét taposó fiatalok a szerelemhez:

"Marty vagyok, egy Z generációs. Mi Z generációsok az Y-generáció után következünk, vagyis azok vagyunk, akik 1995 és a 2000-es évek első fele közötti időszakba születtek. Ez a korosztály - így én is - teljesen rá van tapadva és függ a technológiától és akkor érzi jól magát ha mindez adva van számára.

love_iphone.jpg

A randizásban is "különbözünk".

Ha tetszik valaki egy  Z-generációsnak, akkor először elküld neki egy üzenetet és reménykedik, hogy választ kap. Ha megkapta a választ, akkor gyorsan "lescreenshotolja", majd ezt a képet körbeküldi barátainak, hogy tanácsot kérjen tőlük. A haverok pedig vége-hossza nélküli véleményekkel árasztják el arról mi legyen a következő lépés.

A mai világban így zajlik az udvarlás, a mi ma már a technológia, a kortársak és a kiválasztott személlyel folytatott személyes kapcsolat összességéből tevődik ki.

Első kézből tapasztaltam meg mindezt.

Típusok: 

Barátság extrákkal:

Azok a párok, akik a "barátság extrák" elvén alakítanak ki párkapcsolatot, nem az igaz szerelmet, a romantikát, a hosszú távú kapcsolatot keresik. Ezek azok a típusú emberek, akiket inkább csak  “Netflix and Chill” (egy új angol kifejezés, amolyan megmutatom a bélyeggyűjteményemet  szlogenre hajazó tevékenységre, vagyis szexuális együttlétre utal, amelyhez jó ürügy a sorozatnézés a Netfilxen - szerk.) és obszcén dolgok érdekelnek, mindenféle mélyebb érzés nélkül.  

Komoly, elkötelezett kapcsolatok

Ezek a párok ritkaság számba mennek manapság, mivel a legtöbb mai tini gyors szerelmet keres, hogy mielőbb elveszíthesse szüzességét - ez pedig a 12 -15 éves kort jelenti. Láttam én is komoly kapcsolatokat, melyek megpróbálják elhitetni velünk, hogy a lovagiasság ma is működik. Respect azoknak, akik erre még képesek.

Túl gyors kapcsolatok

Ők már hivatalosan akkor is párt alkotnak, mielőtt a valódi életben élőben is találkoztak volna. Alig ismerik egymást. Ők azok a párok, akik csak közösségi médiákon, chat-en küldözgetett üzeneteken és telefonon keresztül randiznak egymással, ahelyett, hogy személyes kapcsolatot alakítanának ki. Nem azért nincsenek együtt, mert nem akarnak, hanem inkább azért mert túl félénkek amikor személyesen is találkoznak. A lányok gyakran egész nap a telefonjukon ácsingózva várják a választ, a srácok pedig még a meccset is képesek kihagyni ha a telefonjuk lemerülőben van, és félnek hallótávolságon kívül hagyni, ha várják a lány válaszát.

Hozzáállás

Azt gondolom ezekről a kapcsolatokról, hogy az embereknek inkább sajátmagukkal kellene tisztában lenni és a saját magatartásukat kellene megvizsgálniuk mielőtt komoly kapcsolatot kezdeményeznének bárkivel

Úgy vélem, hogy nem rossz valakivel kapcsolatban lenni, mindaddig, amíg nem von el a tanulástól vagy a családodtól.

A pároknak tapasztalatot kellene szerezni azoktól, akik régóta jól működő hosszú távú kapcsolatban vannak. Azok akik a 'barátság extrákkal' elven alapuló kapcsolatokat részesítik előnyben, tanulniuk kellene azoknak az embereknek a tragédiáiból, akik "véletlenül" teherbe estek és szembesülniük azzal, hogy tetteiknek következményeik vannak, amelyekért csak ők és a családjuk felelős.

 Mindazonáltal az a javaslatom, hogy a megfelelő személyt válaszd és helyesen cselekedj. És ha ez megvan, minden rendben fog menni. Ezek egy Z-generációs egyszerű tanácsai."

Tehát ez Marty véleménye - és nem a miénk. Ti mit gondoltok?

A digitális nemzedék szüleinek érdekes olvasmány lehet Gary Chapman és Arlene Pellicane könyve:

Netfüggő gyerekek

HOGYAN TEREMTSÜNK EGYENSÚLYT A VIRTUÁLIS ÉS A VALÓDI KAPCSOLATOK KÖZÖTT

chapman_netfuggo.jpg

Ha tetszett ez a cikk, egy lájkkal is közölheted véleményedet, de kommentben is megírhatod és megoszthatod a posztot, amit örömmel vennénk. A blog.hu-n is követheted az oldalt, sőt  Facebook-on is csatlakozhatsz, időről-időre ott is posztolunk érdekes, új tartalmakat!, nem csak erről a blogról.

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr612761694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása