Apuleius • 7 nap
A régmúlt korokban élt nők számára a szülés súlyos kihívást jelentett, hiszen a szülőképes kor elérésével – többek között az őket ért fiziológiás és patológiás stressz megnövekedése miatt – életük fokozott veszélynek volt kitéve, azonban a múltbéli közösségek fennmaradása és társadalmi rendjük fenntartása részben a magas születésszámtól, illetve a megszületett gyermekek túlélési esélyeitől függött. A modern orvostudomány vívmányainak elterjedését megelőzően a terhességből, a szülésből, illetve az ezek során felmerülő komplikációkból adódó elhalálozási aránya magasabb lehetett, mint a modern orvoslás korszakában. A terhes és szülő nők halálához, illetve a magas arányú gyermekhalandóság eléréséhez az orvoslás visszamaradottsága mellett egyéb faktorok, mint például a nem megfelelő életkörülmények és higiéniai viszonyok is hozzájárulhattak. Abban az esetben, ha az anya mégis túlélte a szülést, a születendő gyermek nem biztos, hogy életben maradt.
Szerző: Madai Ágota (Embertani Tár)
A modern orvoslás fejlődésével a születés, illetve a szülés jelensége a 19. század végétől intézményi térbe (kórház) helyeződött át, így a gyermekáldás hosszú hónapjai már szigorú orvosi felügyelet mellett teltek. Ezt megelőzően a nők a szülés pillanatát saját otthonukban, családi körben és egy támogató női közösség (bábaság) jelenlétében élhették át. Már az ókori görög és római források is említenek bábákat, akik elsődleges feladata a szülésnél való segédkezés volt (a szülés megindítása, szülési fájdalmak enyhítése, nehéz szülések levezetése, magzatelhajtás), de emellett egyéb betegségek gyógyítását is ellátták. Ezzel szemben a kora középkorból kevés olyan írott kútfő maradt ránk, mely a bábákkal, bábaképzéssel kapcsolatban tudósít, hiszen ebben az időszakban az ókor tanult, képzett bábaideálja kifakult a köztudatból és csak a középkor későbbi évszázadaiban (11–12. század) jelent meg újra. Az írott források hiánya ellenére a bába személye valószínűleg a 12. század előtt is létezhetett, melyről elsősorban képi ábrázolások tanúskodnak, azonban a bábák tudásukat ekkor még kizárólag hivatalos és elméleti képzés nélkül, tapasztalati úton szerezhették, mely elsődlegesen szájról-szájra terjedhetett. A bábaság által felhalmozott tudás átadásának módja szóbeliről írásbelire csak a 11–12. században tevődött át. A kórházi ellátás megjelenésével párhuzamosan azonban a bábaság intézménye – melynek tagjai már az ókortól kezdve természetes módon adták át egymásnak a szülésről megszerzett tapasztalataikat és tudásukat – szintén eltűnt a köztudatból.
1. kép. A két medencecsont belső felszínén, illetve a jobb oldali medencecsont szeméremcsontjának felső szárán megjelenő elváltozások (balról jobbra haladva): 1) Árokszerű struktúra a csípőlapát csípőcsonti érdessége és fül alakú ízületi felszíne (facies auricularis) között, ahol a csontközti keresztcsont- csípőcsonti szalag tapad (insertion groove of the interosseus ligament), 2) Kétoldali gödör/árok szerű bemélyedés a szeméremcsontok belső felszínén (dorsal pitting), 3) A medence szeméremcsontjának szimfízise közelében kiemelkedő csontdudor (extended pubic tubercle).
A középkor korai időszakából származó írott források alacsony száma miatt kénytelenek vagyunk a régészet és történeti antropológia eszköztárára és módszereire hagyatkozni, ha a régmúltban élt emberek életmódját meg akarjuk ismerni. Az emberi csontmaradványok történeti embertani vizsgálata hozzájárulhat a múltban élt népességek életmódjának pontosabb rekonstruálásához, mivel az emberi csontvázrendszer nagy mennyiségű – folyamatosan ismétlődő mozgásformára, étrendre, egészségügyi állapotra és szociális körülményekre vonatkozó – információt képes megőrizni. A terhesség, illetve a szülés is egy olyan folyamat, amely a női testre – így közvetetten a csontvázrendszerre is – hatást gyakorol oly módon, hogy a terhesség és szülés alatt a női szervezetben végbemenő egyes hormonális, valamint fiziológiai változások a csontvázrendszert is érinthetik.
2. kép. Kétoldali, szinte szimmetrikus gödör/árok szerű bemélyedés (dorsal pitting) a szeméremcsontok belső felszínén.
Az utóbbi pár évtizedben a téma iránti egyre nagyobb érdeklődés elindította a „szülésnyomok” szisztematikus vizsgálatát a jól dokumentált anatómiai kollekciók csontanyagán (pl.: Simon Identified Skeletal Collection, Spitalfields Christ Church Skeletal Collection, Hamann-Todd Osteological Collection), ahol az egykor élt egyének alapadatai (név, életkor, nem) és egészségügyi státuszára vonatkozó információk rendelkezésre álltak (a nők esetében a világra hozott gyermekek számát is beleértve), azonban ezek a kutatások ellentmondásos eredményekkel szolgáltak. A terhesség alatt és a szülés során lejátszódó folyamatok a tudomány által jól ismertek, azonban az, hogy ezek a folyamatok egyén szinten hogyan és milyen módon hatnak a medence jellegeinek változására, jelenleg még tisztázatlan. A „szülésnyomok” meghatározására irányuló kutatások kimutatták, hogy a medencerégióban változatos alakú és jellegű, a szüléssel is összefüggésbe hozható elváltozás jelenhet meg, melyek egy része feltételezhetően hormonális okokra vezethető vissza (pl. ínszalagok lazulása), más részük pedig a terhesség alatt fellépő fiziológiai változásokkal (pl. tehereloszlás megváltozása, súlygyarapodás, testtartás megváltozása) állhat összefüggésben, azonban ezek pontos ok-okozati összefüggése, illetve szüléssel való kapcsolata máig vita tárgyát képezi. Egyes közlemények a medencerégióban megjelenő elváltozások és a szülés szignifikáns összefüggését bizonyították, míg más szerzők tollából született tanulmányok ezt megcáfolták. A medenceövet érintő csontelváltozások megjelenése és a szülés közti összefüggést a számos bizonytalansági faktor, a téma komplexitása és a kutatás során kapott ellentmondásos eredmények miatt máig nem sikerült teljes mértékben tisztázni, így a módszerek használhatóságára vonatkozóan sem született végső konszenzus. Az egységes, tudomány által elfogadott módszertan hiánya pedig további problémákat vet fel a történeti embertani anyag vizsgálatakor. A nehezítő körülmények miatt a dokumentációval nem rendelkező, főként történeti korú emberi maradványokon a szüléssel összefüggésbe hozható csontelváltozások vizsgálata, illetve a kapott adatok értelmezése csak kellő körültekintéssel lehetséges.
3. kép: Csontkinövések (ún. exostosis) a jobb szeméremcsont külső felszínén (ventral pubic exostosis). Emellett a szeméremcsont szimfízisének medence felé eső peremén szegélyképződés figyelhető meg.
A medencerégió szüléssel összefüggésbe hozható jellegeinek előfordulási gyakorisága történeti korszakonként és közösségenként változó, hiszen a szülés eseményén kívül számos más körülmény is befolyásolhatja az elváltozások megjelenését, ilyen többek közt az egyén életkora, súlya, termete, testfelépítése, a medence felépítésének sajátosságai, a világra hozott gyermekek száma, a hormonális befolyás, de akár a szülés közben felvett testhelyzet is. Annak meghatározása, hogy egy adott egyén az élete során adott-e életet gyermek(ek)nek, az igazságügyi és a történeti antropológiában egyaránt igen fontos szerepet játszik. Míg a szülésre utaló nyomok figyelembevétele az igazságügyi nyomozás során az áldozatok pontos beazonosításában játszhat döntő szerepet, addig a szüléssel kapcsolatba hozható csontelváltozások vizsgálata a történeti embertani anyagon mélyebb betekintést adhat az anyai szerepkörbe. Kisbárkány–Kukely-tanya (Nógrád vármegye) 11. századi temetőjéből származó emberi maradványok vizsgálata és elemzése során egy idősebb (50 év feletti) nő csontvázán a medencerégióban olyan elváltozásokat figyeltem meg, melyek a szakirodalmi adatok fényében arra utalhatnak, hogy a nő életében legalább egy gyermeknek adott életet.
4. kép: A bal és jobb csípőlapát fül alakú ízületi felszíne (facies auricularis) alatt megjelenő árokszerű bemélyedés (preauricular sulcus/sulcus preauricularis).
Kisbárkány–Kukely-tanya (Nógrád vármegye) 11. századi lelőhelyéről 2021-ben 24 egyén csontmaradványai kerültek elő. A temető egyéneinek életkorcsoportok és nemek szerinti eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ábra alapján az látható, hogy a kisbárkányi közösségben a felnőttek, azon belül is a 20–35 éves korban meghalt egyének vannak túlsúlyban. A nők esetében ez a szülőképes korba lépés időszakának tekinthető, melynek során egy esetleges terhesség/szülés a megfelelő orvosi ismeretek és ellátás hiányában életüket komolyan veszélyeztethette.
1. ábra. A kisbárkányi közösség demográfiai profilja.
A temető 22. sírjából előkerült, 50 év feletti nő jó megtartású csontvázán számos, a szüléssel is kapcsolatba hozható elváltozást sikerült megfigyelni (1–5. kép). Ezek az elváltozások a medencecsontokat és a keresztcsontot egyaránt érintették. A nő medencéjén megfigyelt elváltozások egy része a medencét összefogó szalagok sérülésével függhet össze, ugyanis a szülés közben a szalagokat ért traumás behatások a szalagok sérülését (mikro-és makroszakadások, vérzés) válthatják ki, melynek hatására a sérült lágyszövet benyomódhat a csontba és ödémás csontpusztulást eredményezhet, ami a medencecsontokon gödrök, árkok formájában figyelhető meg. A szeméremcsont külső felszínén megfigyelhető újonnan létrejött csontképződmények megjelenésének hátterében számos kiváltó tényező állhat, ilyen tényező többek között a szülés során a szalagok elszakadása és megnyúlása. A keresztcsonton megfigyelt „bevágás” a keresztcsont helyzetének megváltozásával, illetve a medence és keresztcsont közötti ízületre helyezedő nyomás fokozódásával állhat kapcsolatban, ugyanis a terhesség során a súlygyarapodás miatt a testtartás megváltozik, ami a gravitációs központ eltolódását eredményezi. Ez a keresztcsont előre-vagy hátrafelé történő eltolódását vonja maga után, így a keresztcsonton megjelenő felszíni „bevágás” egyrészt ennek is lehet a jele. Továbbá a szülés során a medence és keresztcsont közötti ízület elülső-felső részére fokozott nyomás helyeződik, ami szintén nagyban hozzájárulhat a keresztcsont szárnyának elülső-felső felszínén megjelenő elváltozás kialakulásához. A jobb szeméremcsonton megfigyelhető csontdudor kialakulásának pontos oka a kutatás jelenlegi állása szerint még tisztázatlan. A csípőízületet alkotó csontrészeket (csípőízületi vápa és combcsont feje) érintő elváltozások az ízület enyhe mértékű elfajulására utalhatnak (6. kép). Emellett mindkét oldali szeméremcsont szimfízisének felszíne teljesen lesimult, szabálytalan alakúvá vált, valamint a szimfízis szélein enyhe mértékű peremképződés is észrevehető, ami mind-mind az ízületek elhasználódásával állhat összefüggésben. Ezen ízületek elfajulása/elhasználódása az egyén idős korából is adódhat, de nem zárható ki a terhesség hozzájárulása sem az ízületek tönkremeneteléhez, hiszen a terhesség alatt fellépő súlygyarapodás következtében megváltozik a tehereloszlás is, ami a teherviselő és a terhet az alsó végtagba, majd a talajba elvezető ízületeket érinti leginkább, mint pl. a medence ízületei. A nő a legtöbb fogát elvesztette, melyek a fogmedrek feltöltődéséből ítélve még életében hullottak ki. A fogak kihullása a nők idős korából adódhat, de a fogvesztés esélyét tovább növelhette a fogak szuvasodása és a terhesség is. A nők fogazatának állapotát nagyban befolyásolja a terhesség és a szoptatás időszaka alatt kialakuló kalciumhiány, hiszen a megfelelő kalciumbevitel a fogak és csontok egészségéhez elengedhetetlen. Napjainkban már számos vitamin áll a kismamák rendelkezésére, amik a terhesség alatt fellépő ásványi-anyag hiány pótlásában segítenek, azonban a 11. századi Kárpát-medencében valószínűleg korlátozottan nyílt lehetőség a szervezet ásványianyag-szükségletének pótlására. Nem beszélve arról, hogy ekkoriban a magas csecsemőhalandóság miatt a nők rá lehettek kényszerülve, hogy több alkalommal szüljenek annak érdekében, hogy életképes utódot hozzanak a világra, ami fogaik fokozottabb romlásához vezethetett.
5. kép: Bevágás, bemélyedés a keresztcsont szárnyának felső szélén, annak elülső részén (sacral preauricular notch).
Összefoglalva elmondható, hogy a Kisbárkány–Kukely-tanya lelőhelyről származó, 22. sírszámú nő medencecsontjain és keresztcsontján olyan elváltozások jelentek meg, melyek kialakulása feltételezhetően a terhesség és/vagy szülés alatt bekövetkező hormonális (pl. ínszalagok lazulása) és fiziológiai (pl. tehereloszlás megváltozása) változásokra vezethetők vissza. A szakirodalmi adatok alapján feltételezhető tehát, hogy az idős kisbárkányi nő esetében a szüléssel kapcsolatba hozható elváltozások halmozott jelenléte és azok kifejezettsége arra utalhat, hogy életében több gyermeknek is életet adhatott.
6. kép: Az ízület elhasználódásának (enyhe mértékű) jelei a combcsont fejének ízületi felszínén.
