„Miért pofázol?!” „Azt a k…rva anyádat!”, „Szét…szlak!”, „Adjál már neki!” – ilyen és ehhez hasonló szavakat hallhatunk egy kocsmai ökölpárbajban vagy egy brutális tömegverekedésen. Ezen a héten nem részeg, hőzöngő vandálok hallatták ezeket a trágár szavakat, hanem egy budapesti szakközépiskola tanulói üvöltötték le, fenyegették meg, lökdösték, leköpték és egy székkel a falhoz nyomták egy tanárukat.

A tizenévesek a jelenetet levideózták, mely az internetre is felkerült, ami azóta villámgyorsan terjed a Facebookon. Az eset során sokan elhűltek és számos kérdés merül fel a fejekben: Kivételes esetről van-e szó vagy ez lenne a tendencia? Elfogadható-e, hogy ilyesfajta agresszió megjelenjen az iskolákban?

A történtekről még annyit, hogy időközben a Blikk értesülései szerint, az iskola egyik diákja múlt héten egy videót mutatott meg társainak, amin az látható, ahogy a tanár régi munkahelyén megpofoz egy diákot. Azt tervezték, hogy kirúgatják a tanárt emiatt, de végül nem derült, ki, hogy valóban megtörtént-e az eset, a tanár tagadta, s végül a tanulókat rúgták ki, előzetes letartóztatásba kerültek s nemrég kiderült, hogy szabadlábon védekezhetnek. Vajon mi történik majd ezekkel a fiatalokkal? Tanulnak-e az esetből? Vagy lenne-e hatékonyabb módja az ilyen konfliktusok kezelésének? Félő, hogy megfelelő eszközök nélkül a feszültség egyre nő, és a tehetetlenség további agresszióba fordulhat. Ilyen helyzetben óriási segítség lenne az iskolai mediáció is, melynek célja a tanár-diák, tanár szülő, szülő-gyerek konfliktusok kezelése.

 Nyilvánvaló, hogy megesnek olyan esetek is sajnos, amikor pont a másik oldalról, a pedagógus részéről történik visszaélés, verbális vagy fizikai bántalmazás is, de egyre gyakoribbak a tanulói oldalról érkező erőszakos viselkedésekről jövő hírek.

Csak néhány az ilyen témájú szalagcímekből:

• Megpofozta a tanárát, majd az igazgatóját is egy 17 éves diák Békéscsabán.
• Megverte és halálosan megfenyegette osztályfőnökét egy hetedik osztályos zsilyvajdejvulkáni tanuló, mert a pedagógus nem tolerálta, hogy az iskolában pornófilmeket nézzen.
• Hasba rúgta és többször megütötte osztályfőnökét egy 13 éves általános iskolás fiú Nagykanizsán.
• Egy amerikai 16 éves tanuló megütötte tanárát, majd miután áldozata a földre került, még nagyobb hévvel, teljes erőből ütlegelte.
• Egy kemecsei iskolában egy tanuló a folyosón kergette az osztálytársait, majd úgy belerúgott egy pedagógusba, hogy az fel sem tudott állni, mentő vitte el az iskolából.
• Megverte a tanárát egy 14 éves diák a Máriapócson a tanórán és utána a szünetben is ütötte, így a rendőrök elfogták, és előállították.

Szerencsére egyre több jó hírt lehet olvasni fiatalok iskolai sikereiről, jó gyakorlatokról, innovatív kezdeményezésekről, tehetséges diákokról, azonban ez csak az érem egyik oldala, és ha szembenézünk a lehangoló realitással: semmiképp sem a többség. Mi a helyzet azokkal, akik nem kis létszámú elitosztályokba, gyakorlógimnáziumokba, egyházi iskolákba, hanem átlagos szakközép-, és szakmunkás iskolába járnak vagy tanítanak? Mennyire számít a tanár emberi méltósága?

Munkám során szoktam foglalkozásokat tartani középiskolákban is. Ha az elmúlt tíz évet hasonlítom össze, akkor egy dolog rögtön szembetűnő: a káromkodás, a trágár beszéd. Jóval elterjedtebb és megfékezhetetlenebb lett, mint korábban. Néhány hete egy gépészeket képző szakközépiskola végzős, zömében fiúkból álló osztályához mentem. Előtte az iskolától egy sarokkal épp egy telefonhívásra vártam. Az ott dohányzó diákok nyelvhasználatából arra következtettem, hogy az órán is biztosan számolnom kell azzal, hogy becsúszik majd nekik egy-egy trágár, obszcén kifejezés. Ezt megelőzendő nagyon finoman és kedvesen megkértem őket a bevezető után, hogy ha lehet, nélkülözzék most ezeket a szavakat. Nem telt 5 perc és szomorúan konstatáltam, hogy lehetetlent kértem. Nem arról volt szó, hogy egyszer-egyszer elejtettek egy-két káromkodást, szinte nem hangzott el mondat vulgáris kifejezések nélkül.

"Az olló viszont igencsak nyílni látszik a kétféle csoport között."

A 41 éves Timi egy fővárosi gimnáziumban osztályfőnök.  A gimis korosztály kapcsán a diákok szellemi és érzelmi állapotában a 15 pályán töltött éve alatt kb. 5 évente érezett valamiféle visszaesést, melyről így vall:

"A 2000-es évek elején műszaki szakiskolában tanított tananyag, tempó és dolgozat meghaladta gimnazisták képességeit 2007-ben. Semmilyen aspektusból nem tudok beszámolni reményre és bizakodásra okot adó tendenciákról kertvárosi, egyébként jó középosztálybeli gimnazistáim ügyében. Motiváció és érdeklődés szinte semmi.  Az osztályfőnök leleményességén és személyes varázsán múlik, hogy mit tud kihozni a lehetőségekből. Nehéz egyébként lekötni őket, nagyon magas az ingerküszöbük. Kilencedikes korukra már sokkal több mindenen átestek, mint a korábbi generációk, s nemcsak a szexre meg a káros szenvedélyekre gondolok. Már sok helyen nyolcadikban keringőznek, s végzős gimisként csak a vállát rángatja, hogy megvolt már, hagyjam ezzel. Kommunikáció: nehezen megy, két véglet között lebegnek, vagy a túl nagy önbizalom, vagy az önértékelés teljes hiánya, szólni se mer, ha odajön a tanárihoz, hárman jönnek, s elmondja A, mit akar B.  Mindeközben van egy szűk diákréteg, aki ingergazdagabb családból jön, ahol hagyománya van az olvasásnak, ahol nem digitális szemétből táplálkoznak, na ők aztán pici csiszolatlan gyémántok. Ez utóbbiak kevesen vannak sajnos. Az olló viszont igencsak nyílni látszik a kétféle csoport között."

Hiányzik a humor

Hogy ne csupán az én személyes példám álljon itt, megkértem néhány szakközép-, és szakmunkás iskolában tanító pedagógust is, ossza meg tapasztalatait. 

Endre nyugdíjas már, de újra órákat vállal egy fővárosi szakközépiskolában. Negyven év pedagógiai munkája során rendkívül sokrétű tapasztalatot szerzett a börtöntől kezdve, a szakmunkás iskolán át, az elit gyakorló gimnáziumig, a főiskoláig, szinte nincs olyan iskolatípus, ahol ne tanított volna. Jelenleg azért is vállalta el a munkát, mert íróként szeretne a valósággal továbbra is kapcsolatban maradni. Hogy mit gondol a jelenlegi állapotokról, arról így vall:

„Tudja, nekem már nem is az fáj, hogy képtelenek betartani, hogy a néhány alpáribb „b”, „f”, „k” kezdetű kifejezések nélkül nyilvánuljanak meg az órákon, sem az, hogy vég nélkül a telefonjukat nyomogatják és nulla érdeklődést mutatnak egy-két kivétellel a tananyag felé még akkor is, ha az érettségi a tét, nem lepődöm meg azon sem, hogy nem tudnak elnézést kérni, vagy beismerni egy hibát, de azt leírhatatlanul fájó látni, ahogy ez a mostani fiatal generáció elveszíti a humorérzékét.  Az a töménytelen üres tekintet, ami néha felnéz rám az okostelefon képernyőjéről a közöny teljes apoteózisa, csupa nihil, csupa életuntság. Fájdalmas ezt látni még az időseken is, de a fiatalokon szívbe markoló. Még rosszabb, ha belegondolunk abba, hogy ők a tömeg, akik szembejönnek  veled az autópályán – talán szó szerint is (nevet) -, akik felszolgálják a kávédat, és akik megjavítják az autódat. A humorhoz szükség lenne valamicske alapműveltséghez és igényhez, ami teljességgel hiányzik. Harminc évvel ezelőtt még a fegyencek és a hegesztő tanulók is jobban megértették a vicceket. ”

Iskolák csapdában

Magdolna, aki júniusban ment nyugdíjba egy budapesti szakközépiskolából elmesélte, hogy ő általában megbeszélte a tanulókkal, hogy a káromkodás indulatok esetén kicsúszik az ember száján, de akkor se „szép":

„Kötőszóként, szópótlóként a használót minősíti. Bizonyos szavakra kérdéssel reagáltam: például g-, f – betűkkel kezdődő szavaknál:  ’Mi jön ki a szádon?’ Amennyiben tovább folytatta: ’... és hogy ment be?’ Eljutottam odáig szakmunkás fiúkkal, hogy önmagukat kontrollálták. Tisztelni kell mindnyájukban az embert. Pszicho/szociopata, valamint drogos gyerekekkel nem tudtam mit kezdeni sajnos. Vannak osztályok, ahol viszonylag erős a felnőttek/tanárok tisztelete és máshol "a tanár az ellenség". Körülbelül 12 éve tanítottam egy osztályban, ahol csak négyszemközt lehetett normális hangnemben beszélgetni a tanulókkal.

Magdi szerint inkább a csoportdinamika, a hangadók hozzáállása dönti el, hogy mi válik uralkodóvá. Megosztotta azt is, hogy mi volt a számára jól bevált technika:

„Nem az osztály előtt, hanem négyszemközt megkérdeztem a tanulótól, hogy mi a problémája, milyen viselkedést vár el tőlem és mit tenne ő másképp, hogy segíthessek nekik a tanórán, ne vitatkozással menjen el az idő. Nem adtam semmit a szájába, hanem meghallgattam a véleményét, saját maga fogalmazta meg, hogy mit szeretne tőlem és mit vállal fel saját maga. Erre kezet adtunk. Két eset volt kb. 10 év alatt, amikor nem ért semmit az adott szó. 20 évet tanítottam ebben a suliban, szigorú voltam, de figyeltem a gyerekekre. Ezt a többség pozitívan élte meg a szigor ellenére is. Nagyon gyorsan változik a világ, benne az emberek. Szerintem a tanároknak kell, kellene alkalmazkodni az új nemzedékhez, azért ő a tanár.”

Az is szóba kerül, hogy mennyivel kevesebb konfliktus lenne, ha a tanárok, sőt, a tanárképzésben tanulók olyan gyakorlati ismereteket is szereznének, amelyek az ilyen komolyabb konfliktushelyzetekben is hasznosíthatóak, ugyanis ahogy a fenti példák mutatják, a tanár-diák kapcsolatok ezekben az intézményekben koránt sem súrlódásmentesek.  A multikulturális képzés fontosságát szintén hangsúlyozta, mivel többféle kulturális, társadalmi hátterű gyerek van bent a közoktatásban.

Magdolna szerint az iskolák csapdában vannak, mivel nem tehetik ki a suliból a kirívó magatartású gyereket, mert a fenntartó úgyis visszahelyezi a lemorzsolódás csökkentése miatt. „A gyerekek ezt pontosan tudják. Régen az volt a fenyegetés, hogy megyünk az ombudsmanhoz, most az, hogy megyek a Klikhez / a minisztériumba...” Mit lehet még tenni? Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke egy lapnak azt nyilatkozta, hogy ebben az esetben egy tanár tehet feljelentést a rendőrségen közfeladatot ellátó személy elleni támadás miatt, ami a videónak köszönhetően bizonyítva is van. A törvény ezt keményen bünteti is, ugyanis az, aki ilyen személyt bántalmaz, akár öt év börtönbüntetésre is számíthat. Amennyiben a csoportosan elkövetett bántalmazást megállapítják, úgy akár nyolc évre is felemelkedhet ez a szám.

Ki a felelős? Az iskola, a szülő, a média, a youtuber, a társadalom?

Gabi 31 éves angol tanár egy megyeszékhelyen tanít. Elmondása szerint bár  elvileg elfogadhatatlan lenne, de a gyakorlatban nagyon is gyakori a verbális és fizikai agresszió is az iskolákban. Úgy látja, hogy az iskolának kötelessége, hogy egy olyan légkört teremtsen meg, ahol megvan a jó a alap a közös tanulásra a tanár és a diák részéről is. Sok tanárra jellemző, hogy kiégett és túlterhelt, ami nem kedvez annak, hogy nehezebben kezelhető gyerekekkel is hatékonyan tudjon dolgozni. Ez már a harmadik munkahelye és úgy látja mindenhol vannak olyan gyerekek, akik mentálisan olyan rossz állapotban vannak, hogy képesek időnként még a tanárra is ráordítani, sőt fenyegetően viselkedni. Ő úgy érzi kudarcot vallott a trágár beszéd elleni harcban. Nem is csodálja, hogy így beszélnek a diákok:

„Ha ezt hallják otthon, a médiában és megjegyzem nem egy youtubertől, akit imádnak, akkor ne lepődjünk meg a szókészletükön. Nemcsak a középiskolában, általános iskolában is tanítottam, ott sem sokkal jobb a helyzet. Ha megnézzük a közállapotokat, a társadalmat, a médiát, az is jól leképezi a diákság, az ifjúság jelenlegi állapotát. Tudnék mesélni, de inkább szeretném ezeket elfelejteni! Eddigi 7 éves pályafutásom során szerzett tapasztalataimból szaftos cikkeket lehetne írni kezdve az órán pornóvideót néző, nyögdécselő 16 évesekről, a széket a földhöz dobáló tanulóról, osztály előtt szénsavas vizet rám spriccelő Joker-arccal démoni kacajjal vihorászó provokátorokról vagy arról, hogy a fiúk zöme csekély ideig nem bírja ki az órát videójáték nélkül, a lányok pedig folyton az Instagramot pörgetik, nulla az érdeklődés, bármennyire is erőlködöm projektmunkával, változatos feladatokkal. Persze ezek még úgyis baromi unalmasak lehetnek az ő felajzott, felpörgött, ingergazdag világukhoz képest. Beszélgetni viszont csak úgy nagyon sokuk szeret. Ki vannak éhezve a figyelemre, a szeretetre. 28- 30 fős osztályban – nyelvi órán is ennyien, mert sokszor nincs csoportbontás a tanárhiány miatt - ezt egyéni szinten ekkora tanári leterheltséggel szélmalomharc lenne mindenkinél felvállalni. Mégsem tudom teljes egészében felelőssé tenni őket, azért, hogy ilyenek. A legnagyobb felelősség az a szülőkön kellene, hogy legyen. Nemrég hallottam – talán éppen a most elhunyt Vekerdy Tamástól- azt, hogy egy mai szülő átlagosan 8 percet beszél a gyerekével. Ha ez így van - márpedig nagyon úgy tűnik-, akkor nem lehet csodálkozni a jelenségen.”

Update:

Újabb hír iskolai agresszióról, melyről a varosikurrir.hu is tudósított:

14 éves vert boxerrel egy 11 évest

https://www.facebook.com/groups/2401646216725232/permalink/2401708266719027/