Alfa, Z, Y...generációk a munkahelyen és a családban

Pán Péter, STOP!

Ismerd meg nagyszüleid-, dédszüleid nemzedékét!

Sophia Loren, Al Pacino, Clint Eastwood: mind veterán generációsok

2018. december 08. - panpeterstop

A csapból is az Y-generáció folyik. Az idősebb nemzedékekről miért nem beszélünk?

sophia-loren.jpg

Előadásokon és akár újságcikkekben, tanulmányokban gyakran találkozunk az Y-, Z- generációkról, de a ma élő, idősebb generációkkal, mint a veteránok, vagy a G.I. nemzedékek bemutatásával alig. Az információs kor szülötteinek is fontos lenne, hogy megismerje nagyszüleik, dédszüleik nemzedékéket, ahhoz, hogy a generációs szakadék enyhüljön.

Egy konferencián előadásom végén megkérdeztem hány Y-, Z-generációs van jelen. A társaság körülbelül negyven százaléka felnyújtotta kezét.  Az is érdekelt hányan hallottak már kifejezetten az idősebb nemzedékekről előadást. Ketten tették fel a kezüket. Pedig fontos, hogy a generációk közötti párbeszéd ne egyoldalú legyen. Jó lenne, ha a fiatalok is hallanának az idősebb nemzedékekről, ahogyan ők is kíváncsiak arra milyenek a digitális bennszülöttek.

Egy történetet hoztam, melyen keresztül a veterán generációra (kb. 1925-1945) szeretném ráirányítani a figyelmet. Sőt, nemcsak rájuk, hanem a Z-nemzedékre is, a kettőjük kapcsolatára, hiszen bármilyen közösség – család, munkahely- úgy tud sikeres lenni, ha a benne lévő többféle generáció megtalálja a közös hangot.

Sajnos nekem már nem élnek a nagyszüleim, de amíg éltek elképesztő történeteket meséltek a háborúról, a az államosításról és arról milyennek tűnik a mi életmódunk egy háborút megélt generáció szeméből. Amióta nincsenek már velünk, igyekszem megragadni minden alkalmat beszélgetni kifejezetten idősebb emberekkel, főleg, ha úgy látom, bennük is megvan a nyitottság a párbeszédre. Éppen a napokban találkoztunk a Kerepesi úti Mekiben dolgozó 76 éves Józsi bácsival újra. Józsi bácsiról elsőként az Egy nap a városban blog írt nemrég egy zseniális cikket. Én már találkoztam többször is ezzel a főúri modorú McDonaldsban takarító diplomás úriemberrel.

Most megkérdeztem olvasta-e a róla szóló cikket és, hogy azóta történt-e bármi változás a munkahelyén. Hogy mit válaszolt, azt elolvashatjátok ebben a cikkemben:

wmn_jozsi_bacsi.jpg

Az építő vagy veterán  generáció (kb. 1925-1945) közül legtöbben már nem aktívak munkaerő-piacon. A nemzedék többsége nagyszülő, de találhatunk közöttük dédszülőket is. Sokan, ha tehették ugyanattól a munkaadótól mentek nyugdíjban, ahol elkezdték pályafutásukat és egyetlen szakmában vagy szakterületen dolgoznak egész eddigi életükön át.  Jellemző volt a családi vállalkozás, gazdaság apáról-fiúra örökítése is. A generáció kommunikációjára a személyesség volt jellemző, hiszen a technológia nem volt még abban a korban, hogy a kapcsolatteremtésben lényeges szerepet játszhasson. Ha tovább olvasnál erről a generációról kattints ide.

 

Szerző: Bereczki Enikő Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő
A blog.hu-n is követheted az oldalt, sőt  Facebook-on is csatlakozhatsz, időről-időre ott is posztolunk érdekes, új tartalmakat, nem csak erről a blogról. Az Instagramon is szeretettel látunk!
Minden jog fenntartva! A dokumentum a szerző tulajdona, ha idézni szeretne belőle, vegye fel a kapcsolat a szerzővel.
A trágár, obszcén, politikai tartalmú vagy sértő komenteket kimoderáljuk!
Sophia Loren kép forása: Pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr7214393932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.