Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Első napunk KidsOasis utazónagykövetként

Utazás Harkányba!

2018. június 24. - panpeterstop

Már korábbi posztban beszámoltam arról, hogy a KidsOasis utazó nagykövete lettem, így családommal elutazhatunk szállodát tesztelni. Nagy öröm volt, amikor megkaptuk a hírt, hogy már júniusban indulhatunk a küldetést teljesíteni! A harkányi négy csillagos Dráva Hotel az első célpontunk.

drava_harkany.jpeg

Jó pár éve a férjemmel jártunk már Harkányban és arra gondoltunk milyen jó lenne visszajönni egyszer a gyerekekkel, és lám, ez a kívánságunk most a KidsOasis jóvoltából megadatik az egész családnak 3 napra. A gyerekek is nagy örömmel fogadták a hírt, azért is, mert így Pécsre is ellátogathatunk. Nagyon szeretjük Bartos Erika Hoppla meséi című könyvét, amely aranyos állatkák történetébe szőve Pécs városát és környékét is bemutatja. Az előkészületekbe így természetesen beletartozott, hogy újraolvastuk a könyvet. A majdnem 3 órás út feladta a leckét a felkészülésben. Vettünk gyümölcslevet, sütöttem előző nap süteményt, főztünk kávét, készítettünk szendvicseket. A hosszú útra jól jött a nagyobb gyerekeknek a sportújság, a képregény, a kisebbnek pedig kisebb játékokat pakoltunk be. Viszonylag gyorsan eltelt ez a pár óra, beszélgettünk és barkóbáztunk is, illetve, a szerencsések szúnyokálhattak is egy kicsit. Gyönyörű tájakon haladunk át Tolna és Baranya megye lankáin: láttunk lovakat, bocikat, szép madarakat és már arató munkagépeket is!

Ahogy Harkányhoz közeledtünk érezhető volt, hogy délebbre vagyunk: kicsit változott a környezet a Villányi-hegység lábánál. A mediterrán klímájú városkában, az európai hírű gyógyvíz otthonában egyszerű megtalálni a Dráva Hotel Thermal Resortot, mivel a város központjában, a harkányi Strand- és Gyógyfürdő mellett, hatalmas zöld, ősfás területen, csendes, zöld környezetben helyezkedik el. Megtudtuk, hogy a környék egyik legjobb szállodája.​ Bár mi nem vittünk kisállatot, de vihettünk volna, mert a hotel még kutyabarát hely is, kisállatokkal érkező vendégeket is fogadnak. A KidsOasis által 4 szélforgós minősítéssel rendelkező Dráva Thermal Hotel  Pécstől mindössze 20 percre található. A hotel fontos előnye, hogy családbarát szálloda, vagyis az ide érkező kisgyerekes családoknak sem kell a fél háztartást becsomagolni, hiszen kérésre rendelkezésre áll babakocsi, pelenkázó, babyphone és sok más babaeszköz. A szálloda recepcióján, valamint foglalásnál igényelhető például fellépő a mosdókhoz a gyermekeknek, gyermek WC ülőke és bili a kisebbeknek, babaágy, fürdető kád, gyermekágynemű, csúszásgátló, konnektorvédő, babaőrző éjszakai fény, sőt még sarokvédő is.  A nagyobb gyerekekre is gondoltak, nemcsak a babákra, hiszen a játszótéren kívül, mezítlábas park, kerti tó , teniszpálya, trambulin, kerti sakk, sőt egy kedves állatsimogató is várja a kicsiket és nagyobbakat.

A szállodában nagyon szívélyes fogadtatásban részesültünk.  A hotel apartmanos részében kaptunk egy tágas, kényelmes, családi apartmant. A két-hálószobás apartmanunk nappalival, felszerelt konyhával, étkezővel, telefonnal, zuhanykabinos fürdőszobával, síkképernyős televízióval, wifivel, közvetlen zöldövezeti erkéllyel is rendelkezett. Miután kicsit kifújtuk magunkat, mentünk is a szálloda wellnesscentrumába.

Mivel kint kicsit hűvösebb volt az idő igazi élmény volt a kellemesen meleg  29-33°C közötti hőmérsékletű fedett élménymedencéket és a wellness részleg egyéb lehetőségeit kipróbálni (pezsgőpad, nyakdögönyöző, jacuzzi, finn szauna, gőzfürdő, sókamra, infraszauna és élményzuhany). Láttuk, hogy van edzőterem és a szolgáltatások között megtalálhatók a hagyományos masszázsok, kényeztető wellness- és pezsgőfürdők és különféle testkezelések is, talán ha jut idő, ezek közül is lehet kipróbálunk egy-egyet.

A fürdés után kisütött a nap és játszótereztünk kicsit az igényesen és biztonságosan kialakított gyermek-játszótéren. A kisállatetetőnél a kecskék, nyulat etetése és a többi állat megcsodálása meg nekünk felnőtteknek is igazi feltöltődést nyújtott, nem csak  a gyerekeknek.

A vacsorára már farkaséhesen érkeztünk. A személyzet nagyon kedves és készséges volt, az ételek pedig finomak, a bő választékból mindenki kedvére válogathatott. Az étteremből a gyereksarok sem hiányozhatott, ahol Bologognai spagetti várta a kisebbeket.  A vacsora alatt odajött hozzánk egy kedves animátor lány, akitől megtudtuk, hogy hétvégén és kiemelt időszakban a szálloda animációt is nyújt a gyerekeknek és sorolta is az esti programot: az aktuális meccs idejére is szerveztek foglalkozásokat kicsiknek és nagyobbaknak is társasjátékot, tombolát. Megkérdeztük, hogy a meccs alatt elmehetünk-e 2 órára és ez nem jelentett gondot. Így történt, hogy mi hárman az "idősek" elugrottunk megnézni milyen Pécs este. Amikor megérkeztünk már pár perc volt a meccsből és a nagyobb gyerek és a kisebb is remekül elszórakozott ez alatt. Este senkit sem kellett ágyba ringatni. Csak én maradtam fenn egy kicsit tovább, hogy megírjam ezt a beszámolót frissiben.

Itt van már a második és a harmadik nap beszámolója is!

És a videó a 3 napról:

 

Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is és látogass vissza újra! 

Gyere a  Facebook-oldalra is, beszélgetni, lájkolni, olvasgatni új híreikről! 

Látogass el az Instagramra is!

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a honlapomon (feliratkozóknak ingyenes tanulmány is jár generációs témában!) és itt az oldalon a  "Blogkövetés" ablakban.

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr714022354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása