Elképesztő, hogy néhány évtized alatt mekkorát változott a világ, és ezzel együtt  a gyerekek élete is. Hogy nekem milyen volt gyereknek lenni? Azt mesélem el épp gyerekeimnek.

Amikor én még gyerek voltam... sokat játszottunk együtt. Vagy a testvéremmel vagy a szomszédokkal vagy a játszótéri gyerekekkel. A lényeg az volt, hogy együtt legyünk! A szocializmus végnapjait éltük, így sok emlékképem nem maradt meg a rendszerről. Arra viszont emlékszem, hogy voltak őrsök, és a a nővérem is volt őrsvezető. Egyik őrstalálkozón a moziban megnézték a 101 Kiskutyát, amire én is bekönyörögtem magamat. Óriási szenzáció volt a kisvárosban. Jó előre kiplakátolták és alig vártuk, hogy eljöjjön a vetítés napja. Legót, szagos babát és gumicsónakot az NSZK-s ismerőseinktől kaptuk. Itthoni boltokban hiába is kerestük volna ezeket, pláne vidéken. Apukám és anyukám is dolgozott. Építették a szocializmust. Vagyis nem, csak ezt mondták akkoriban a dolgozó emberekről. Ők nem hittek a rendszerben. Nem voltak párttagok, katolikusok voltak. Szakmunkás emberekként úgy ahogy békén hagyták őket. Nem így a diplomásokat. Emlékszem a barátnőimnél tett látogatásokra, akiknek párttagok voltak a szülei. Állandó volt a sutyorgás, sugdolózás. Az egyik iskolatársam elsőáldozására mérnök apukája rettegve osont be a templomba egy pillanatra, hogy lefotózhassa.

Aztán mire elvégeztem az általános iskolát túl voltunk a rendszerváltáson és a templomok előtt megannyi kerékpár sorakozott vasárnaponként. Egykori párttagokéi is. Testvérem kulcsos gyerek lett volna, ha nincsenek nagymamáim, akikhez elmehetett iskola után. Gyakran ők jöttek értem az oviba is. Sok butaságot megvetettem velük magamnak az ABC-ben: Tibi-csokit, téli fagyit, fagyasztott gyümölcspépet és ananászos töltött csokit, kakas alakú bíborszínű nyalókát. Tized akkora volt a választék, mint ma, de nagyanyáim nemzedékének ez maga a luxusszámba menő tumultus volt.

Mesélték, hogy az ő gyerekkorukban ott vidéken néha-néha volt egy kis süvegcukor. Lakodalmakon ettek csak desszertet, - persze ezt a szót akkor nem használták - tejberizst. Nem volt kakaópor, vajat tettek a tetejére. Eltöprengek azon, hogy milyen érzés lehetett megvenni nekem, elkényeztetett unokának nap nap után ezeket az édességeket, amikor ők a háború utáni ínséges időszakokban igencsak megtapasztalták a koplalást, sőt, a második világháború alatt, után még saját gyerekeiknek is nehéz volt előteremteni a napi betevőt. Ők még libát őriztek, engem bábszínházba vittek a Ludas Matyira. Izaurát már színes TV-n néztük. A helyi leleményes butikos (emlékszik valaki még erre a szóra?) lefényképezett részeket az ikonikus brazil sorozatból, majd előhívatta. Vitték, mint a cukrot. Nekem albumom is volt: Donna Keresztanya, Donna Malvina és a gonosz Leoncio képét is megszereztem, mert Isaura is látszott rajta égszínkék ruhájában. Az egyik babámat a rabszolgalányról neveztem el, mert boltban nem árultak még Isaura babát...de Michael Jackson figura idővel lassan felkerült a játékboltok polcaira.További érdekes retro játékokat találhatsz az izgalmas  retro-vintage.hu oldalon! 

Juhász Elődnek hála a legújabb slágereket mindig hallgathattuk a Zenebutikban. Már megint ez a butik szó. Akkoriban nagyon menő volt, talán, mint most a stúdió vagy az műhely szavak. Eleinte még kazettáról másoltunk, majd jöttek a menő CD-k és az MTV. Sulidiszkóban magas szárú sportcipőben, félrehúzott baseball sapkában hadonásztak kezükkel a rap-esek. A Cure-osok a sarokba húzódva a Mode-osokkal beszélegettek, de még a Bonanzások is befértek a pixisbe. A Bros-osok azt mondták magukról, hogy ők se ide se oda nem tartoznak, de aztán, ha felcsendült Rick Astley, félszegen ők is beálltak a körbe, a Pet Shop Boysra már egész merészen forogtak a Dave Gaham imitátorokkal, akik kitárva lengették hosszú fekete bőrkabátjukat. Szakadt farmerünk, a magas szárú cipők, a Smiley-s kitűzők, sőt, még Mom jeansként a répafarmer is reneszánszát éli ma.

Egyedül talán azok a borzalmas frizurák képtelenek újból visszakacsintani a retrós trendekbe. Hány és hány gyerek és kamasz életét örvendeztették meg vagy inkább keserítették meg a Vidal Sassont klasszikus, könnyen gondozható frizuráit oly kevés sikerrel megvalósító fodrászok? Engem egy ilyen balul elsült kísérlet után még a barátnőim sem akartak megismerni az oviban. Alig vártam, hogy megnőjön a hajam, hogy olyan lehessen, mint a Csillagok háborújában Leia hercegnőnek. Volt ilyen poszterünk is, és ET-s, de ezt leszedettem, mert rosszakat álmodtam a barátságos földönkívülitől.

Nem volt internet, nem voltak kütyük, nem voltak youtuberek, blogok,vlogok, app-ok és gyorsan letölthető sorozatok. Vonalas telefon volt, TV is, sőt, VHS és megannyi várakozás. Vártunk mikor kapcsolnak egy vonalat a vezetékes telefonon. Vártuk mikor lesz kedd, hogy nézhessük az új sorozat következő részét. Vártunk míg visszaviszik a videótékába  a hőn áhított akciófilmet - Rambo-t vagy Schwarzie-t. Vártunk otthon is, mert vissza kellett tekerni az elejére a filmet, mivel elfelejtette visszatekerni az előző kölcsönző. Vártunk, hogy mikor adják a TV-ben a bontott csirkés reklámot, hogy jót röhöghessünk rajta. Vártunk sokat, mire sikerült összespórolni a pénzt a legmenőbb bőrdzsekire és vártunk, mire visszajött Törökországból a szomszéd vele. Vártunk, mire megkapja a meghívót a barátunk a szülinapi bulira. Vártunk mire megjön a válasz tőle postán. Nem volt kecmec, a jó dolgokra várni kellett.

Még Demjén Rózsi is azt énekelte, hogy várjunk.

"Ha kell, hogy tiszta légy, mint gyermek önmagad,
Várj, míg felkel majd a nap.
Ha megzavar, hogy túl nyitott az éj,
A csillaggal telt végtelen túl mély,
Mint a bölcső, biztos gömbbe zár fény,
Te csak várj, míg felkel majd a nap,
Te csak várj, míg felkel majd a nap."

A 80-as, 90-es években voltál gyerek? Te mennyit vártál? És mire?