Minden az Alfa, Z-, Y-generációkról

Pán Péter, STOP!

Jönnek a robotok, még ezt a posztot is megírnák helyettünk!

Rossz hír a Z-generációnak?

2017. szeptember 14. - panpeterstop

Adatainkat levadásszák: előre kiszámítják meddig bírjuk a cégnél. Virtuálisan interjúztatnak. A robotok már komplex emberi munkákat is kiváltanak. Mi jön még?
droid.jpg

kép forrása: pixabay

Az Y generáció tudja, hogy hamarosan gépek végzik el munkáját, a Z generáció megélhetése pedig még inkább alá lesz rendelve a negyedik ipari forradalom vívmányainak. Nem árt tájékozódni.

Az Y generáció tagjai a technológiai forradalom előszobájában, a Z generációsok pedig már magában az ipar 4.0-ban nőnek fel, tanulnak, és lassan dolgoznak is. Míg az idősebb nemzedékek csak próbálják megérteni ezt a nagy technológiai robbanást, a fiatalabbak számára ez már teljesen természetes. Csepeli György szociológus A Z nemzedék lehetséges életpályái című tanulmányában így prognosztizálja a Z generációs fiatalok felnőtt életét:

„Az ő nemzedéki identitásukat a globalizáció tapasztalata, a határok eltűnése, a világot megrázkódtató közös élmények határozzák meg. Mindez elválaszthatatlan az egész Földet átfogó, mindenki számára, mindig, mindenütt elérhető információs hálózat megjelenésétől.  A társadalom minden működése a hálózatra kerül. A hivatalok, a bankok, a kórházak, az áruházak, a kaszinók falak nélkül, a virtuális térben kínálják fel szolgáltatásaikat. A munkavégzés feltételei is átalakulnak. Eltűnnek a fizikai jellemzőkkel leírható munkahelyek. Az algoritmizálható munkákat robotok végzik. Az emberi intelligencia feladata az algoritmusok készítése, a programozás, a mesterséges intelligencia fejlesztése lesz. A Z generáció és az utána következő generációk egy olyan világban fognak élni, ahol az élet architektúráit az embert felülmúló gépek szervezik.

Az élethosszig tartó tanulás ma már követelmény

Felmerülhet bennünk a kérdés: Mit tehetünk ekkor? Nem mást, mint a Számolás joga című film főszereplője, Dorothy, aki, amikor rájött arra, hogy az új IBM-gépek kezeléséhez szükséges Fortran-nyelvet kell megtanulnia. Fogta és programozóvá képezte magát, hogy olyan a felbecsülhetetlen értékű berendezéseket használjon, amelyek egy új korszakot nyitottak az emberiség történetében. Ma, amikor már itt a Watson, az AR, a VR, a Big Data, ugyanilyen korszakváltásban éljük. Fogadjuk meg Dorothy tanácsát: legyünk rugalmasak és tanuljunk!

Rossz hírek a Z generációnak!

Amit hajdan a gőzgép jelentett a világnak, az napjainkban az Internet of Things (IoT), a Dolgok Internete. A hálózatokba kapcsolt mesterséges intelligencia, az automatizáció és a robotika elterjedésének együttese nagymértékben átalakítják világunkat. Ez az ipari forradalom hatékonyabbá teszi az emberi munkát, sőt, akár komplex emberi tevékenységeket is kiválthat és már nem csak az iparban, hanem a szolgáltatásokban is. Ráadásul már a magas képzettségűek bizonyos munkáit is képesek automatizálni.  Ez pedig nem túl jó hír, különösen a Z generáció számára, hiszen ők kevésbé bírják a monoton feladatokat. Számukra a jövő azzal kecsegtetett eddig, hogy az unalmas, kreativitást nem igénylő munkákat majd a gépek elvégzik helyettük. Manapság pedig már összetettebb munkák robotizálásáról is lehet hallani, például olyan újságíró-robotokról, akik akár ezt a cikket is képesek megírni helyettünk. 11 százalék esély van arra, hogy robotok végzik el a feladatot a riporteri, tudósítói feladatokat a  Will Robots Take My Job nevű eszközt szerint (egyéb munkákról is tájékozódni lehet ezen a linken). Sőt, már jelenleg vannak gyógyszerész vagy éppen karmester robotok, de egy japán robot már díjnyertes regényt is írt.  

virtual-reality.jpgKép forrása: pixabay

 Amikor egy robot interjúztat

Nem csak a munkahelyi elhelyezkedés területén várható paradigmaváltás. A munkaerő-felvétel is átalakul az új technológiai forradalom vívmányainak köszönhetően. Egy nagyobb cégnél, ahol egy meghirdetett állásra több ezer jelentkező pályázata is beérkezik, az interjúztatás, főleg az első körben maga a rémálom. Erre az óriási kihívásra is érkezett megoldás, mégpedig automatizált videó-interjúk formájában. Itt pedig ne a webkamerán lebonyolított állásinterjúra gondoljunk. Ezen már egy ideje túl vagyunk. Most már olyan videóinterjú forradalmasítja ezt a hosszadalmas folyamatot, ahol nincs emberi beszélgetőpartner a túloldalon. Egy gép/robot kérdez, a jelentkező válaszol, amit a túloldalon rögzítenek, és utólag ki is elemeznek. Az izraeli Intervyo is adatok által vezérelt analitikával látja el a HR-eseket. A cég alapítója Jacky Hazan úgy nyilatkozott a HR-Festnek, hogy óriási az igény az intelligens automatizált, virtuális videó-interjúztatásra, melynek köszönhetően a vég nélküli, fárasztó és a jelentéktelen interjúkat csupán egyetlen gombnyomással végre lehet hajtani. Nemcsak objektív és strukturált interjúkat folytatnak le, hanem közben egy 360 fokos elemzést is készítenek a jelentkezőről. Az Intervyo CEO-ja szerint a virtuális automatizált interjú a jelentkezők számára is leegyszerűsíti a folyamatot, hiszen otthonuk kényelmében, megszokott környezetben válaszolhatnak az interjú-kérdésekre.

Virtual interview - based on Google interviews


Azt is kiszámítják, meddig bírod egy cégnél

A Big Data, az óriási adattömegek rendszerezése és elemzése egy jelölt kiválasztása során előrejelezheti akár azt is, hogy mekkora eséllyel és mikor hagyja el a céget. Deliotte olyan prediktív HR technológiát használ, amellyel képesek beazonosítják, hogy kik azok, akik fél éven belül elhagyják a céget. Nincs szükség kérdőívre, sem Big Brother-szerű megfigyelésre, csupán a rendelkezésre álló adatok és egy prediktív algoritmus segítségére, hogy 80%-os valószínűséggel előre tudható legyen, kik azok a tehetségek, akik fél éven belül el fogják hagyni a céget.

 Kaphatnak jogokat a robotok?

Ha már a robotokkal fogunk együtt dolgozni, felmerül a kérdés, hogy kell-e az öntudatra ébredt gépnek bármiféle jogot adni? Dr. Nagy Teodóra a mesterséges intelligencia szabályozását  kutató jogász beszámolt arról, hogy az Egyesült Államokban van már arra példa, hogy egy mesterséges intelligenciával bíró számítógép "elbocsátásakor" a bíróság egy próbatárgyalás keretében a gépnek adott igazat a hús-vér munkáltatókkal szemben. A jogász szerint ebből is jól látható, hogy a társadalomban és a szakmán belül egyaránt elindult a gondolkozás a „robotemancipációról”, mivel az „Én, a robot2”-ból ismert világ egyre közelebb van.

enarobot.jpg

 Álom+valóság: virtuális valóság

Eddig még lehet, hogy csak a filmekben vagy a népmesében láttunk olyat, hogy valaki belelát, sőt egyenesen belekerül egy másik működő világba. A virtuális valóság-eszközökkel ez ma már nagyon is lehetséges!

Legyen az egy csarnok daru, egy speciális eszterga, egy futószalag melletti autókarosszéria szerelési munkafázis, ezt mind olcsón, gyorsan, a valós operáció leállítása nélkül lehet egy ilyen szemüvegben oktatni - és akár értékelni a tudást, statisztikákat készíteni vagy éppen vizsgáztatni. De akár balesetvédelmi oktatást is sokkal eredményesebben lehet itt lebonyolítani.

- magyarázza Budaházy Szabolcs, az ARworks Kft. ügyvezetője, aki mindezeket az eszközöket a HR-Festen. is bemutatja október 26-án az Akváriumban.  Egy másik eszközükkel a munkahelyi környezetről, gyárról, de akár egy-egy munkahelyen végzett munkáról készített 360 fokos VR filmet is meg lehet nézni:

„Mivel ezek a usert teljesen körbevevő filmek, amiben szabadon bármerre nézhet,  tényleg úgy érzi magát, mintha ott lenne. Pedig a valóságban egy állásbörzén vagyunk a cég standján - vagy egy központi orientációs program egyik állomásán. És mégis nagyon jól át lehet adni, be lehet mutatni, mi zajlik a valós munkakörnyezetben.”

 

szerző: Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő http://hu.generationdilemmas.com/

Ha tetszett a bejegyzés megoszthatod! Látogass el a Facebook-oldalra is!

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr7212805128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2017.09.14. 18:10:29

Tegyük hozzá: a Z generáció az utolsó előtti generáció az emberiség történelmében. Utánuk már csak a ZS generáció jön (csupa ZS kategóriás emberselejt), majd vége az ABC-nek és az emberiségnek is. Ebből tehát jól kiszámolható, hogy valamikor 2030-2040 körül pusztulunk ki és adjuk át helyünket a robotoknak.

Az egész életen át tartó tanulás egy eufemizmus arra, hogy bármit is tanulsz, nem ér semmit, mert előbb elavul, minthogy eljutna hozzád az információ (ezt már én is tapasztaltam 25 éve az iskolában). Ez tehát egy egész életen át tartó küszködést, szívást, lemaradást, szenvedést, csalódást és bukást jelent a gyakorlatban - már most is, egyre nagyobb embertömegeknek. Mivel a társadalmunk nem jóléti és emberközpontú, hanem rosszléti és haszonelvű, most kezdte el leselejtezni a haszontalanná váló embereket. Végül minden ember eltűnik belőle és csak az egymással versengő, hiperokos gépek maradnak. Akiknek remélhetőleg majd lesz annyi eszük (amennyi nekünk nem volt), hogy felhagyjanak ezzel az értelmetlen kapitalista ámokfutással és megteremtsék maguknak az igazi jóléti gépköztársaságot.

élveteg 2017.09.14. 19:02:32

Csodálatos Akkor egy kérdésem lenne Már ebben a mai technikával felszerelt csodvilágban ugyan miért rohangáll annyi depressziós,neurotikus és egyéb lelkinyavalyával küzdő totálisan instabil ember Nagyapám parasztember volt aki egész életében kora gyerekkorától késő öregségéig reggeltől estig kőkeményen dolgozott Nem " könnyítették" a munkáját semmiféle virtuális interjúztatók meg algoritmusok ám érdekes módon teljes életét békében harmóniában élte le

kvadrillio 2017.09.14. 19:05:35

rossz hír a gazdagoknak: a világ nincstelenjei, a kizsákmányoltak, összefogtak és megindultak a gazdagok ellen.....:)))))

kvadrillio 2017.09.14. 19:07:47

@kvadrillio: ...és csak jönnek...., jönnek....jönnek....mint a zombik........, a gazdagok meg futnak..., futnak,,, futnak...., mint a tolvajok..., DE....NEM FUTHATNAK ÖRÖKKÉ !!!!! :o)

élveteg 2017.09.14. 19:29:07

Nakérem Hát nem megírta ezt annak idején a Cserháti Pityi :

Dörzsöli markát a mester, elkészült végre a GÉP.
Légből kap energiát majd, gép-agya vág, mint a kés,
Ágyadhoz hozza a kávét, zsebünkbe rakja a pénzt,
Elébünk tartja a tükröt, mégiscsak, mégiscsak félsz!

R: Jön a levegőben, hegyeken, áttör a földgömb közepén,
Neki nincs már lehetetlen, itt az első szupergép.

S mikor valaki elhagy, szeret majd helyette is,
Utánunk söpri az utcát, szédítő csúcsokra visz.
A szavakat adja a szánkba, jól tudja, mit mondhatunk,
De reszket a kezünk, és félünk, mellette senkik vagyunk!

Építhetsz várost, vagy házat, lesz majd egy szép, új világ,
Varázsol erdőt és rétet, dalol, mint ezer madár.
Bölcsődet ringatja lassan, sírt ás, ha végül kidőlsz,
Elsirat olajos könnyel, sírodon fémvirág nő!

Almandin 2017.09.15. 23:25:55

@steery: A kihalás azért nem megy olyan gyorsan. Szerintem is kihalás felé tartunk, de ahhoz kell még pár száz év. Kivéve, ha nem tör ki az atomháború, ami mostanában sajnos egy lehetséges forgatókönyv.
A folyamatos képzés valóban azért nem fogja a munkaerőpiaci gondokat megoldani, mert több munkahely attól nem fog keletkezni, ha az emberek átképzik magukat. Másrészt a folyamatos képzés is pénzbe kerül. Ha valakinek visszaesik a bevétele, nem tudja taníttatni se magát.
Tehát a robotok terjedése azért veszélyes, mert sok ember munkáját veszik el.

steery 2017.09.16. 11:48:30

@Almandin: Nem a munka elvesztése a gond, hanem a megélhetési körülmények elvesztése. A munka csak azért kell, hogy pénzt kapj érte, amiből megélsz. Ha meg lehetne élni pénz nélkül is, mindenki leszarná a munkát. Viszont ha alanyi jogon járna mindenkinek a megélhetés, akkor felmerül a kérdés: ezt ki finanszírozza és miért? És mennyi legyen az annyi? Ha valaki megél, akkor kefél és szaporodik. Több ember lesz, akit el kell tartani. Végül belefutunk a túlnépesedés fizikai plafonjába: hogy véges a Föld felszíne. A szegénység, éhezés megöli az embereket, természetes szelekciót végez és szinten tartja a lakosságot. Elvileg. Szóval ez egy nagyon komplex problémakör, regényeket lehetne írni róla.

Almandin 2017.09.16. 23:03:44

@steery: Erre lehetne megoldás a feltétel nélküli alapjövedelem. Viszont akkor is lennének dolgozó emberek. A gürcölős robotot nyilván senki se sírná vissza. Viszont a teljes dologtalanság is rossz hatású pszichésen az emberre. Másrészt bizonyos emberek (megszállott kutatók, művészek) továbbra is dolgoznának.
Nem biztos, hogy annyira szaporodna mindenki. Nemcsak a megélhetési nehézségek motiválhatnak arra valakit, hogy ne szaporodjon. Sok nő nem akarná szétszülni magát 5-10 szüléssel, másrészt sokan nem bírják a kisgyerekeket, stb. A fejlett világban nem lenne jelentősen több gyerek így se.