Minden az Alfa, Z-, Y-generációkról

Pán Péter, STOP!

Tanárélményeink és a felnőtté válás

2015. május 11. - panpeterstop

A jó tanár egész életen át ható példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amelyet a diák soha el nem felejt - írja Csermely Péter blogjában . Ebben a bejegyzésben egy személyes élmény kapcsán arra a kérdésre keresem nagyon röviden a választ, hogy van-e a tanárnak szerepe a felnőtté válásban.

Professor Figen Onuksoy Caliskannal a birmingami Newman University előtt Professor Figen Onuksoy Caliskannal a birmingami Newman University előtt

Nemrég egy angliai tanulmányúton vehettem részt az Erasmus + Ifjúsági Programiroda támogatásával. Ezek a tanulmányutak a jól tervezett tematikán alapuló feszített programon kívül informális eszmecserére is kiválóan alkalmasak a több nemzetet is képviselő szakmabeliek között. Itt találkoztam egy kedves török egyetemi oktatóval, Figen Onuksoy Caliskannal, aki biokémiát tanít az Eskisehir Egyetemen, szakterülete a skorpióméreg tanulmányozása. (A kutatási mintát saját kezűleg (!) gyűjti be évente a szíriai határ menti Harránban, ahol a bibliai Ábrahám élt  4000 évvel ezelőtt.)

Figen és egykori tanítványa

Az egyik programra váratlanul betoppant egy kitűnő angolsággal beszélő török fiatalember. Figen bemutatta őt a csoportnak, így megtudtuk, hogy körülbelül 10 évvel ezelőtt tanította őt az egyetemen. Időközben az egykori hallgató Angliába költözött, de online-formában továbbra is tartották a kapcsolatot. A régi tanítvány a tanárnő facebook-oldalán megosztott képekből értesült arról, hogy az egykori kedvenc oktatója Angliában van, s rögtön meg is kereste, hogy találkozhatnának-e. Vett egy vonatjegyet, s elutazott Birminghambe,  tanulmányutunk bázisára.  Az egykori diák türelmesen kivárta míg véget ér az adott programelem, s aztán egy rövid időt beszélgetésre tudtak fordítani, hogy megvitassák az élet aktuális és fontos dolgait. Kérdésemre, hogy mi a titka a tanárnő ekkora népszerűségének, a srác azt válaszolta, hogy szerinte az, hogy az oktató nem csupán a tanítást, a tudás átadását veszi nagyon komolyan, hanem emberi oldalról is mindent belead a munkába: gyakran beszélget a hallgatókkal a szünetekben, külföldi projektekbe ajánlja be őket elismert belga és mexikói kutatóközpontokba, klubbot szervez számukra, felméri igényeiket, beleérez nehézségeikbe is. Majd a tanárnőtől is megkérdeztem ugyanezt, s válasza egybevágott a volt-diák véleményével: ugyanis azt mondta, hogy igyekszik beleérezni a hallgatók bőrébe - ami egyáltalán nem nehéz neki, ráadásul van egy 21 éves lánya, így egészen közelről is megtapasztalja a huszonévesek életét, gondjait, örömeit.

Az oktató egykori diákjával Az oktató egykori diákjával

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de az én diákkorom tanárélményei sajnos nem bővelkedtek kiemelkedő pedagógusokkal, akik bármilyen meghatározó hatással bírtak volna tanulmányaim, későbbi munkám vagy akár sorsom további alakulásában. Mielőtt elkezdtem a pedagógus pályát nem is tudtam volt-tanáraimhoz fordulni útravalóért, ezért egy általam nagyra becsült  és tapasztalt felettesemhez fordultam, aki azzal indított útnak, hogy szeretni kell a diákokat - ez a lényeg. Úgy gondolom, hogy az empátia valóban nélkülözhetetlen része ennek a hivatásnak. Ugyanis ha a pedagógus szerepét a foglalkozási szerep felől határozzuk meg, akkor egyértelmű, hogy egy olyan munkáról van szó, amelynek tárgya  a tanuló, a diák, az ember. Ebből következik az, hogy olyan készségekkel kell rendelkezni, amelyek ehhez a szerephez nélkülözhetetlenek:  empátia, kapcsolatteremtő képesség, kiegyensúlyozottság, jó kommunikációs készség, színvonalas szakmai tudás. Ha bármit kihagytam volna, nyugodtan lehet jelezni, s bővítem a listát!

Egy tanulmány különböző kutatások vizsgálata alapján rámutatott arra, hogy az iskolákban a diákok és a felnőttvilágot reprezentáló pedagógusok között a szorosan vett tananyagon és az iskola konkrét ügyein kívüli problémákról alig esik szó. Magyarországon is mindinkább szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy az oktatási intézmények, különösen középfokon, egyre kevésbé jelentenek valódi életvilágot a diákok számára. Az iskolák esetleg színterei, de ritkán befogadó helyei a gyermek- és az ifjúsági kultúrának. E jelenség különösen fontos, hiszen felértékelődött az ifjúsági kultúra szerepe a fiatalok értékrendszerének alakulásában. 

(Forrás: http://edutech.elte.hu/multiped/ped_04/ped_04.pdf)

(A tanulmányút az Nemzeti Családügyi és Szociális Intézet Erasmus+ Ifjúsági Programirodájának támogatásával valósult meg.)

Ti mit gondoltok erről? Nektek voltak meghatározó, pozitív tanárélményeitek, amelyek segítettek titeket a felnőtté válásban?

Ha tetszett ez a bejegyzés, iratkozz fel a hírlevélre (dorniko@gmail.com), hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről! Pánpéterstop Facebook-on is csatlakozhatsz és tetszésedről biztosíthatsz úgy, hogy nyomot hagyhatsz egy lájkkal!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr827665898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Judit Pap 2015.05.11. 19:47:39

Jó lett volna, ha egy tanár hisz bennem, és ezt KI IS MONDJA időben! Pl. Az angoltanár, aki mindig teleszórt egyesekkel - csodálkozott, hogy nem angol szakra járok. Bár erre sosem bátorított. VAGY A zenetanárom pár éve közölte velem, hogy ő engem zenei pályára szánt annak idején. - És ezt miért nem mondtad soha? - kérdeztem. -Biztos mondtam. - Nem, mert arra EMLÉKEZNÉK! Ehelyett ő is a "motiváló" rosszabb jegyet adta, mert többre vagyok képes. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan gyerek, akit a rosszabb jegy ösztönöz. Sem olyat, ha a tanár a gyerek szemébe nézve azt mondja: hiszek benned, meg tudod csinálni! - hogy a gyerek ne tegyen meg mindent ezért a tanárért és saját magáért, hogy bizonyítson.

Zsuzsa Kozákné 2015.05.11. 22:53:54

Rengeteg jó tanárom volt! A teljesség igénye nélkül: Az általános iskolában Marika néni, aki egyszer az ölébe vett, és ez az emlék valamiért a mai napig is megmelengeti a szívemet. Judit néni, a csodálatos magyar nyelv- és irodalom tanárom, akinek a hatására szerettem volna magyartanár lenni. Béla bácsi, a gyakorlati oktatónk, aki körbe-körbe járt a teremben, és amikor hozzám ért, mindig segített egy kicsit... aztán leosztályozta a részben saját munkáját négyesre, vagy ötösre (így nem romlott le a kitűnő átlagom a kerékpáragy-szerelés és a forrasztások miatt). Béla bácsi fotó-szakkört is vezetett, és hétvégenként a saját költségén vitt el minket pl. a Budai Várba fényképezni. Középiskolában szintén az irodalom tanárnőm volt nagy hatással rám, aki kísérleti jelleggel filozófiát is tanított nekünk. Aztán, felnőttként részt vettem egy tanfolyamon, ahol az önismeret tanárom volt az, aki életre szóló hatással volt rám; neki köszönhetem, hogy sokévi várakozás után bele mertem vágni a főiskola elvégzésébe. A főiskolán szintén csodálatos oktatóim voltak, akik a tananyagon kívül emberséget is tanítottak nekünk. Most pedig pedagógusként dolgozom. Igyekszem továbbadni mindazt, amit én is kaptam.

Davide Rivera 2015.05.12. 11:30:57

Nekem eddig még sose voltak normális tanáraim.

panpeterstop blog 2015.05.12. 11:40:55

Kedves Davide Rivera! Nagyon sajnálom! Remélem, hogy még lesznek :)! Te milyen tanárnak örülnél? Olyan beszélgetősnek, akivel mindent meg lehet beszélni, jó tanácsokat ad az élet nagy dolgaiban vagy aki jól elmagyarázza, leadja a tananyagot?

panpeterstop blog 2015.05.12. 11:42:31

Kedves Zsuzsa! Nagyon köszönjük, hogy megosztottad ezt a sok pozitív élményt! Milyen szerencsés vagy, hogy még önismeretet is tanulhattál!!! Erre rendkívül nagy szükség lenne most középiskolában is!

Davide Rivera 2015.05.12. 11:49:00

inkább mind a kettő

panpeterstop · http://panpeterstop.blog.hu/ 2016.03.29. 00:44:39

@Zsuzsa Kozákné: Nagyon köszönjük, hogy megosztottad mindezt!