A XX. századi oktatás nem képes felvenni a versenyt a XXI. századi gyermekekkel, tinédzserekkel. Sokan úgy látják, a digitális oktatással kapott egy esélyt az eddigi helyzet, de ez nem teljesen igaz. A karantén oktatást a kényszer szülte, sem a tanár, sem a szülők, sem a diákok nem lettek erre felkészítve. Ez utóbbiak például nagyon nehezen bánnak az idővel, hiszen az iskolában - tisztelet a kivételnek - nem hallanak az időgazdálkodásról sokat, ami az önálló otthoni tanuláshoz elengedhetetlen. Ahány tanár, annyiféle az értelmezése a digitális oktatásnak. Vannak, akiknél ez kimerül pár soros emailek küldésében (benne mit olvasson el a diák és mit küldjön vissza számonkérésre), mások videót is készítenek és vannak akik változatos interaktivitásra is lehetőséget adó eszközöket is használnak. Vannak, akik az interaktív eszközökkel is teljesen hagyományos frontális módszereket alkalmaznak, nem tudnak kitörni a bevett praxisból. Mindenképp lehet számolni azzal, hogy lesznek azért sokan, akik a most elsajátított online módszereket továbbra is hasznosítják. Ez mindenképpen egy pozitív hozadék.
A mai Z-generációsok az online világban is keresik az interakciót. Ha az online oktatásból ez kimarad, akkor a tanulási élmény, tapasztalat is megrekedhet. Az iskola a legtöbb gyerek számára nem elsődlegesen a tanulás, hanem a kapcsolattartás színtere, amit online oly kevésbé élhetnek meg, ezért a hiányérzet sokaknál hamar jelentkezett. A jövőben erre mindenképpen érdemes lenne építeni, hiszen az offline közegben olyan készségeket lenne fontos fejleszteni, melyre az online tér nem ad lehetőséget, vagyis minden olyat, ami az emberi oldal erősítéséről is szól.
A szülők központi szereplői lettek ennek az átmeneti helyzetnek. Hogyan is lehetne elvárni például egy alsó tagozatostól, hogy egyedül boldoguljon? A szülők így tripla terheket viselnek szendvicsgenerációként: képesítés nélkül tanítanak, munka mellett/helyett gyermeket felügyelnek, gondoskodnak a veszélyeztetett csoportba tartozó szüleikről és ebben a vérzivataros gazdasági helyzetben családfenntartóként is próbálnak helytállni. Sokan nem egy, hanem több gyerekről is gondoskodnak, ami abszurd helyzeteket is szült azokban a családokban, ahol mindkét szülő dolgozik. Ezek a szülők több műszakban dolgoznak egyszerre, így éjjelre is átcsúszik egy-egy projekt vagy tanulás, tanítás. A tanulói terhek és elvárások most azzal is járnak, hogy a több, mint egy iskolás gyerekes családok nehezebb helyzetben vannak. Itt nem a kitűnő, önállóan is kiválóan tanuló diákok helyzetét próbálom felvázolni, hanem az átlagos tanulókét, és még nem is beszéltünk a tanulási nehézséggel küzdőkről, akik esetében a szülőnek nem csupán pedagógusnak, hanem fejlesztő pedagógusnak is lenni kellene. Ezek a tanulók sincsenek kevesen és náluk a szakszerű fejlesztések több hónapos kimaradásának még súlyosabb a következménye!
Vannak helyzetek, amikor az általában utazással legalább akár 12 órát távol lévő szülők örültek annak, hogy több időt tölthettek gyerekeikkel, nyilván ideális körülmények között a családi kapcsolatok erősödhettek is. Azonban nagyon sokak helyzete távol állt az ideálistól.
A periférián élő gyerekeknek még ha van is okoseszközük, az a játékra való készségben kimerül. A mai Z-generáci kb 20-30 %-a napról-napra él, az ő digitális írástudásuk sem több az elemi szintűnél. Őket a szüleik sem tudják a tanulásban segíteni. Akiket pedig nem támogatnak a digitális oktatásban a szülők, azok bizony most súlyos hátrányba kerülnek. Kutatások szerint a szülők iskolai végzettsége és társadalmi státusza meghatározza a gyerekek sorsát. Ha nem történik valami, akkor a most még hátrányosabb társadalmi helyzetbe kerülő gyerekek, fiatalok még lejjebb csúszhatnak. Az ollót a karantén még jobban kinyitotta...
Ha tetszett ez a poszt, egy lájkkal is közölheted véleményedet, de kommentben is megírhatod és megoszthatod a posztot, amit örömmel vennénk.
A blog.hu-n is követheted az oldalt, sőt, Facebook-on is csatlakozhatsz, időről-időre ott is posztolunk érdekes, új tartalmakat, nem csak erről a blogról.
