Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Harmadik napunk KidsOasis utazónagykövetként

Családi utazás Harkányba!

2018. június 27. - panpeterstop

Elérkezett a búcsúzás pillanata első KidsOasis utazó nagyköveti programunkon. A harmadik napon még egy kellemes délelőttöt tölthetünk a harkányi négy csillagos Dráva Thermal Hotelben, majd indultunk az egyik legszebb hazai várost felfedezésére. Irány Pécs!

img_4799.JPG

Délelőtt újra bőségesen bereggeliztünk a Dráva Thermal Hotel által felszolgált finomságokból. A személyzet ugyanolyan kedves és segítőkész volt, mint az előző napon. A bundás kalács valami szenzációs volt, de a sült debreceni virsli is. A kisebbek a gyerekbüfé kínálatából válogattak egészséges reggelit: müzlit, szárított banánt, aszalt gyümölcsöt, no meg később egy kis tejbegrízt is. 

A reggelinél találkoztunk a szálloda kedves animátorával, aki kézműves foglalkozásra invitálta a gyerekeket. Több se kellett, reggeli után szaladtak is a kinti pavilonokhoz, ahol gyönyörű virágokat készítettek és közben jól el is diskuráltak. Mondanom sem kell, ez számunkra szülők számára nagy könnyebbség volt, ugyanis ez volt az utolsó napunk, így gyorsan össze kellett még pakolnunk, hogy 11-kor kijelentkezhessünk. Ilyen barátságos társaságban és ilyen szórakoztató animátor mellett nem volt könnyű a legkisebbet elcsalogatni. Fájó szívvel vettünk búcsút a hoteltől, ahol 2 éjszakát és három fantasztikus napot töltöttünk. Talán az nyújtott némi vigaszt, hogy még izgalmas programok vártak ránk.

Sajnos hajókázni már nem tudtunk hazánk legtisztább vizű folyóján, a Dráván (mert nem telefonáltam oda időben, holott a recepción tájékoztattak arról, hogy csak napi egy hajókázás van és időben oda kell szólni), azért elugrottunk megnézni.

A kellemes folyóparti séta után indultunk Magyarország egyik legszebb városába, Pécsre!

 Ahogy az első nap beszámolójában elmeséltem, nagyon szeretjük Bartos Erika Hoppla meséi című könyvét, amelyben az állatkák elutaznak egy esküvőre és útjuk közben bejárják Pécset. Nem csoda, hogy a legkisebb gyermek már alig várta, hogy kezében a könyvvel megnézze a dzsámit, a székesegyházat, a híres lakatokat és a megannyi látványosságot. Sajnos a marcipán múzeum bezárt a könyv megjelenése óta, így azt senki ne keresse!

A mesés Zsolnay-negyedben is tettünk egy látogatást. Nagy élmény volt megcsodálni a régi bábokat és kipróbálni a játékszoba bábjait. Hosszasan bábozhattunk, a múzeum szimpatikus munkatársa részletesen bemutatta hogyan lehet használni a különböző típusú bábokat. Az egyik bábról megtudtuk, hogy 5 embernek kell mozgatni, hogy jól működjön! Egész biztosan visszatérünk még ide és a  Bóbita Bábszínházba is megnézünk majd egy előadást.

A nagyobbaknak a "Csodák Palotája" vagyis a Labor - Interaktív varázstér tetszett a legjobban.  A "pécsi Csodák Palotája" otthont ad számos szórakoztató játéknak és kísérletnek. A játszósaroktól a Fény termén át a Tesla tekercsig sok érdekességet kipróbáltunk, nem szólt ránk senki, hogy tilos a kiállított eszközökhöz nyúlni, sőt, éppen ellenkezőleg szinte kötelező! 

Mi felnőttek pedig a gyönyörű kerámiákban gyönyörködtünk leginkább. Lélegzetelállító gyűjteményt láttunk a Gugyi gyűjteményben: Gyugyi László több száz kerámiatárgyra tett szert az évtizedek alatt, melyet a legendás családi manufaktúra egyik hajdani épületében állítottak ki. A „Kezdetben volt a rózsaszín…” című gyűjtemény ben, ahogy a neve is sugallja, szinte minden tárgy rózsaszín: az egyszerű tányértól kezdve a városi éttermekben és otthonokban használt étkészletekig.

Csodás 3 napot töltöttünk a Dráva Termál Hotelben és szeretnénk még visszatérni, mert remekül éreztük magunkat. Azoknak a családoknak ajánljuk, akik olyan hotelre vágynak, ahol a szülők is szusszanhatnak egy kicsit, ugyanis az animátorok kiválóak. További előny, hogy a nagyobb gyerekek számára is van kikapcsolódási lehetőség, például billiárd, X-box, teniszpálya egyéb sportpályák, fitneszterem, no meg a wellness részleg. Ha valaki gyógyfürdőzni vagy csúszdázni vágyik, csak átsétál a szomszédba és ott a híres harkányi gyógyfürdő. A környék számos felfedezésre váró látványosságot tartogat Pécsre is érdemes akár több napot szánni, de a közelben van Siklós, Szigetvár, Orfű és még sok-sok szép település. Reméljük mi is hamarosan visszatérünk. Köszönjük a lehetőséget a KidsOasisnak, hogy eljöhettünk ide az utazó nagyköveti programjuk keretében! Mindenkinek, aki családi nyaralást, pihenést tervez, jó szívvel ajánljuk a KidsOasis oldalt utazás előtt informálódni. A megfelelő szálláshely kiválasztásában óriási segítséget nyújt! Védjegyrendszere ugyanis valódi garanciát nyújt a családbarát szolgáltatások meglétére, minőségi színvonalára.

Nézzétek meg a 3 napról készült rövid videót:

Ha még nem olvastátok, itt az első nap beszámolója és a másodiké is!

Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is és látogass vissza újra! 

Gyere a  Facebook-oldalra is, beszélgetni, lájkolni, olvasgatni új híreikről! 

Látogass el az Instagramra is!

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a honlapomon (feliratkozóknak ingyenes tanulmány is jár generációs témában!) és itt az oldalon a  "Blogkövetés" ablakban.

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr5914071437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása