Lerántjuk a  leplet a médiából és egy szűk rétegből megismert Y-generációs jellemzésről. Két generáció pályakezdő tapasztalataiból szemezgetünk. 

Sokszor éri kritika az ipszilonokat miszerint önzők, nem hajlandóak elég keményen dolgozni, extra elvárásaik vannak a munkahelyen (ez zömében azt jelenti, hogy az előbbi generációkkal ellentétben törekszenek a munka-magánélet egyensúlyára, az igényes és egészséges munkakörnyezet inspirálja őket). Pedig az ő pályakezdésük, felnőtté válásuk útja sem rózsákkal párnázott.

Tari Annamária (Generációk online )szerint az Y és Z generáció tagjairól hajlamosak vagyunk azt gondolni, nekik már sokkal könnyebb minden. De a pszichiáter szerint ez nincs így: 

Elvesztett a felhőtlen gyerekkor és fiatalkor, és mindez nem pótolható a pillanatok online megosztásának múló örömével. Nem virágos rét, hanem kemény akadálypálya ez. Ha segíteni akarunk, akkor meg kell érteni mindazt, amivel a digitális generációk szembenéznek. Ami nem feltétlenül az, amit mi képzelünk."

Nap, mint nap tapasztalom, hogy ez az akadálypálya mennyire nehezített a magánéletben és a munkahelyen is. Most ez utóbbira szeretnék fókuszálni, mégpedig a pályakezdő ipszilonokra. Egy középosztálybeli értelmiségi lány teljesen átlagosnak is tartható küzdelmeit mutatom be párhuzamba állítva az édesanyja nemzedékéhez tartozó Ildikó (52 éves, tehát idősebb X-generációs) fiatalkori tapasztalatait is szemléltetve.

"A gyakornoki munkahelyek futószalagon jöttek-mentek, mint a Sushi-bárban a kaja"

Pálma egyetem mellett kezdett el dolgozni, eleinte csak fél évet, majd fél évig újra jobban a tanulmányaira koncentrált. Elsős egyetemistaként - mivel  szüleivel lakott – még nem szorult rá arra, hogy dolgozzon:

"Az egyetemi előadások mellett annyi holt időm volt, és őszintén szólva nem is voltam teljesen elégedett az oktatással (pedig az ország egyik leghíresebb egyetemén tanulok), ezért elkezdtem munkatapasztalatokat is gyűjteni, gondolván, hogy ezért a későbbi énem még hálás lesz önmagamnak Ez a stratégia működőnek is bizonyult, mert elég szép kis önéletrajzot sikerült mostanra kreálnom – ma már teljes munkaidős állásban dolgozom. Nem egyszer tapasztaltam, hogy azt hittem, „bedolgoztam” magam gyakornokként egy munkahelyen, biztattak is, hogy van esély, - hogy ne csak gyakornoki státuszban alkalmazzanak- majd kiderült, mégsem."

A fél éves gyakornokságból így lett 1 éves gyakornokság, és a most 25 éves lány akkor még mindig a reménykedett, abban, hogy hamarosan átveszik jó zsíros fizetéssel teljes állásba, mivel azzal hitegették, illetve még azt is hozzátették: „hosszú távra kerestek munkaerőt”. Aztán 1 és negyed év gyakornokság és reménykedés után egyszer csak szólt a főnöke, hogy ismét diákot tudnak csak felvenni, mert „sajnos nem nyílt meg a teljes állású pozíció”, ezért időben szólnak, hogy tudjon másik állást keresni:

"Milyen kedvesek, nem? Még én érezzem lekötelezve magam, hogy időben szóltak… Aranyos. De megértem én, a diákok után nem kell adózni a cégnek, egyszerűbb nekik, az a lényeg. Végül csak úgy elrepült az az 1 és negyed év az életemből, élvezhettem a munkahelyi körülményeket, igaz, hogy csak kb. 700 Ft-os órabérért, és igen kecsegtető volt az a nettó 200.000 – 250.000 Ft + juttatások lehetőség, de sebaj. Megteszi az a 700 Ft-os órabér is. Végülis „nem számít a pénz”. A lényeg az önéletrajz ugyebár egy hálás kezdő tanuló esetében. Igaz, hogy az egyetemre már alig jártam be, készülve a nagybetűs élet önálló nagybetűs kihívásaira, meg közben el is költöztem otthonról, albérlettel is kellett már számolnom, és leginkább önállóan fedezni a kiadásaim. Szóval sebaj, hoztam áldozatokat, a prioritásaim közt már inkább a munkahely szerepelt, mert ugye ha ott nem számíthatnak rám elégszer, akkor ugorhat a meló. Mégis az egyetem maradt a hűséges barátom, míg a gyakornoki munkahelyek futószalagon jöttek mentek, mint a Sushi-bárban a kaja."

Ezután pár hónapot alkalmi munkákkal töltött, mert néhány hónapba telt mire újra sikerült munkát találnia: kapcsolaton keresztül sikerült gyakornokként elhelyezkednie egy nagy nevű amerikai multinál. Szintén kecsegtető lehetőség, de a korábbiakból okulva úgy gondolkodott, ha más nem, a CV-jében majd jól mutat:

"Már nem voltak délibábok a fejemben. Ha csak gyakornokság, hát ennyi. Fél év megint így telt el. Aztán jeleztem a főnökömnek, immáron rámenősebben és határozottabban, mint az előző helyen, hogy én teljes állásban gondolkozom, nem szeretnék tovább gyakornok lenni. Fizetnem kell a megélhetésemet, nem tehetem már meg, hogy "csak" diákként éldegéljek akármilyen hálás is vagyok a lehetőségért. Megérti. Próbál. Keres nekem pozit. Fél év vége. Nincs pozi. Vége. Sebaj. Sőt, ő is elment onnan. Sőt, még néhány másik munkatársam is. Ok. Ilyen az élet.  Aztán gondoltam egyet, már az egyetemre sem kell bejárnom, hiszen közben leabszolváltam, már csak szakdolgozatot kell írnom. Szóval nagyon kéne már az a teljes állás. Nem leszek bolti eladó. Nem azért szereztem ennyi jó nevű cégnél ennyi munkatapasztalatot, hogy aztán eladó legyek. Ambíciózus vagyok. Nekem sikerülni fog.

Végül 5 év kitartásának meglett a gyümölcse, teljes munkaidőben határozatlan időre:

"Nem a legzsírosabb fizu, mint amilyet a multiknál ajánlottak, vagy csak húzták el mézesmadzagként előttem. De végül is nem is olyan rossz. "Kezdésnek" legalábbis megfelel.  Jobban szeretem, mint az összes eddigit. Eltelt 5 év az első munkatapasztalataim óta, közben voltam itt-ott, fél éveket, vagy több, mint 1 évet, csináltam alkalmi munkákat is. És végül is letelt a próbaidőm, és szeretem végre, ahol vagyok, TELJES ÁLLÁSBAN. Kicsit fura érzés, hogy ennyire örülök annak, hogy teljes állásom van. Mintha valami luxusra vágytam volna eddig, kezdem úgy érezni… De most béke van."

Pálma esete nem egyedi

Sok ilyet hallani, például Erik frissen végzett jogász elmesélte, hogy az ügyvédi irodáknál bevett szokás, hogy a negyedéves, tehetséges joghallgatókat gyakornokként alkalmaznak, amiért persze vagy semmit vagy nagyon keveset fizetnek, viszont azzal kecsegtetik őket, ha beválnak, akkor a diplomázás után ügyvédjelölti pozíciót ajánlanak: "Amikor arra kerül, hirtelen mégis kiderül, hogy bár elégedettek a teljesítménnyel, a beígért álláshelyet sajnos mégsem tudják biztosítani; persze újabb hallgatók azért jöhetnek ingyen dolgozni."

Ildikó Pálma anyukája is lehetne, elvált, 2 gyermekes édesanya, megkérdeztük, friss diplomásként hogyan talált munkát, milyen voltak pályakezdőként a tapasztalatai közel 30 éve:

"A Marx Károly Közgazdasági Egyetemen végeztem (most a Corvinus). Vidéki lányként hétvégente rendszeresen hazajártam, a barátom otthon tanult egy vidéki városban. Akkoriban nagyon ritka volt, hogy bárki is egyetem mellett dolgozzon. Az órák sem voltak rugalmasak, nem alakíthattuk úgy az órarendünket, ahogy ma szokás. Nem létezett olyan szó sem, hogy "felvenni" egy tárgyat. Azt tanultuk, ami meg volt szabva, nem volt szabad választás. Emiatt egyszerűbb is volt talán. Nagyon sokat olvastunk. Szocializmus volt, a könyvtárak kultikus helynek számítottak, no meg a konyhák, ahol összejöttünk kajálni és politizálni, filozofálni és szidni az akkori rendszert. A rendszerváltók nemzedékébe tartozom, nem tagadhatom."

Ildikó az egyetem elvégzése után rögtön elhelyezkedett egy merev hierarchiájú állami cégnél. Kezdőként szerzett tapasztalatairól így nyilatkozik:

"Megvolt a körülhatárolt feladatom, amibe enyhén szólva nem haltam bele. Az innováció és a kreativitás fogalmai akkoriban nem röpködtek úgy a levegőben, mint ma. Inkább azon volt a hangsúly, hogy ha lehet, ne zavarjuk fel az állóvizet. Aztán jött a rendszerváltás és szép lassan megjelentek a multik. Ekkor váltottam először és teljesen felpezsdített az ottani nyüzsgés, boldog voltam, hogy végre használhatom az idegen nyelveket, amiket tanultam, és éppen nyelvismeretem miatt tárt karokkal és jó fizetéssel fogadtak. Persze itt a pénzért meg kellett dolgozni és nem akárhogy proaktívan, kreatívan. És én sokat dolgoztam. A házasságom meg is sínylette. Én vagyok az a nemzedék, akinek még biztosítva volt a munkahely, ha nem is nagy karrierrel kecsegtetett. Én vagyok az a generáció, aki még használt faxgépet, floppy-t, vezetékes telefont, de most már interneten dolgozunk, sőt zárt céges Facebook-csoportokban panaszkodunk egymásnak vagy szervezünk hétvégi programot a kollégákkal."

"Mindennek az illúziója áll előttünk"

Ildikó szereti a fiatal kollégáit, úgy gondolja, sokkal érdekesebb és motiválóbb ha több generáció dolgozik együtt. Az új, friss diplomás munkatársait figyelve ez a meglátása:

"Sokan a legjobb egyetemekről érkeznek hozzánk, ahol azt a képet sugallják nekik, hogy az ott végzők a legjobbak lesznek és vezetői munkakörökbe kerülnek, magas fizetésért kezdhetik pályájukat. A média is ezt sulykolja: "valósítsd meg magad". Ez azonban a valóságban sokszor nincs így, becsapják őket. Nem könnyű nekik, míg mi felhőtlenül képezhettük magunkat és jól érezhettük magunkat egyetemistaként, addig manapság már nem elég az, hogy valaki úgy jelentkezik friss diplomásként egy posztra, hogy csak az iskolában szerzett tapasztalatait és kiváló tulajdonságait mutatja fel, szinte a cégek "kész embereket" várnak, komoly tapasztalattal", olyanoknál is, akik még alig keltek ki a tojásból."

 Arról, hogy az Y-generációnak mennyire feltételes módú világban kell boldogulnia, legolvasottabb posztunkban is olvashatsz, ahol Potozky Lászlót Y-generációs írót idéztük:

Nekünk ma valóban rengeteg szabadságunk és életopciónk van, ugyanakkor senki se gondolhatja azt, hogy túl jó dolgunk lenne, mert a túl sok választási lehetőség közt elszóródik a figyelem, elaprózódik az ember. Nálunk is megvalósult Kunderától a „lét elviselhetetlen könnyűsége”. Hiába lehet mindent, a hangsúly itt a leheten és nem a mindenen van. Leginkább a mindennek az illúziója áll előttünk: ez is a tiéd lehetne kis barátom, ez is te lehetnél, ide is eljuthattál volna, ha több pénzed lenne, ha magasabb és szebb lennél, ha közgázt végeztél volna, ha jobb helyre születtél volna."

Pálma úgy látja a „bármit megtehetsz” folyamatos nyomása igazából elég frusztráló:

Hogy miért? Mert nem igaz. Mert valahol mindenki azt tudja megtenni, amire vagy van a családjában egy jól működő modell, vagy sikerül neki kikaparnia a gesztenyét. De sokszor szétesnek a fiatalok ebben a nyomásban, mert annyira mindent meg akarnak tenni ezáltal, és mire rájönnek, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint ahogyan hangoztatják, évek telnek el. És még utána is jöhet az emberre egy frusztráció, becsapva érezheti magát, és hibáztat valakit, akit nem tud megszemélyesíteni, mert ez egy közhellyé vált „duma”.

szerző: Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő http://hu.generationdilemmas.com/