Minden az Alfa, Z-, Y-, X generációkról, a boomerekről, s még a veteránokról is!

Pán Péter, STOP!

Pán Péter, STOP!

Mitől férfi a férfi?

2017. április 24. - panpeterstop

Fáradtak-e ma a férfiak ahhoz, hogy udvariasak legyenek és tiszteljék a nőket és az öregeket? Korunk apái képesek-e energiát fektetni a jövő generációba? A családon keresztül vezet az út leginkább a boldogsághoz? 

ferfi.jpg

Ezek és hasonló témák forogtak Bedő Imre közgazdász, a négy éve működő Férfiak klubja alapítójának előadásán. A rendezvényt a budapesti egyetemistákat tömörítő Jövőképp Egyesület szervezte: „Velünk van az erő – Mitől férfi a férfi?” címmel. A téma aktualitását mutatja, hogy olyan valós társadalmi problémákkal néz szembe, tabuk nélkül ami miatt már a témában tartott első előadásra (Kikapcsolt férfiak) is hatalmas számban jelentek meg az érdeklődők. Beszámoló következik.

A pénzkeresés a lényeg, vagy az, hogy a megkeresett pénzt mivé tudjuk alakítani?

Bedő Imrétől megtudtuk, hogy a problémák gyökerét az iparosodás és városiasodás eseményein keresztül is meg lehet ragadni. A városba költözés reményében a férfi vállalta azt az áldozatot, hogy robotol a gyárban, a nő pedig otthon gondoskodik közös életük értékeivel: a gyermekekkel. Mivel a városi élet marketingje szép reményekkel kecsegtetett, ezért úgy tűnt, megéri. A városban viszont már szükség volt mindkét munkaerőre. Kialakult a kétkeresős modell, s így az egyenlőség felé való törekvés. Mára ez az egész abból áll, hogy az életünk beszorult kb. 3 órába. Ennyi maradt a privát szférának. Munka után pedig a család sokszor csak annyit lát az családfőből, az apából, hogy elnyúlik a fotelben és tévét néz. De számukra mindig csak azt fogja jelenteni a férfi, amennyit látnak belőle, és annyira fogják becsülni. Bedő szerint rendkívül lényeges az, amit otthon megtesz a férfi a családjáért, azért fogják becsülni és ezért fogja a férfi is önmagát becsülni. Ezáltal pedig megkérdőjeleződik a gazdasági motiváció elegendősége, mert valójában nem a pénzkeresés a lényeg, hanem az, hogy a megkeresett pénzt mivé tudjuk alakítani.

bedo1.jpg

Férfi-tanárhiány: társadalmi katasztrófa?

Philiph Zimbardo professzorhoz hasonlóan Bedő Imre is problémának tartja a fiúk fejlődése szempontjából az elnőiesedett oktatást: "Abban az időszakban, amikor az otthoni minta kiegészítésére keresnének útmutatót a fiatalok, nincs olyan férfi, akitől tanácsot kaphatnának. Több a női oktató, de valójában ez nem egy ilyen modernkori győzelem, hanem társadalmi katasztrófa. A nők fele nem talál olyan társat, akiknek a végzettsége egy szinten van az övével. A fiúk lemaradnak az oktatásban. Pontosan azért, mert nincsenek olyan férfiak az oktatók között, akikre felnézhetnének, vagy egyáltalán férfiak.-2

A férfiasság ideálképei

A Férfiak Klubjának alapítója a példaképeket és férfimintákat is előhozta. Bedő szerint ugyanis a a fiúk 80%-a a médiából ollózza össze a férfiasságról alkotott képét, a család, a barátok csak ezután jönnek. A magazinok pedig rendszerint a nőknek való megfelelést sulykolják, így pedig a nagyon magas elvárások és a bizonytalanság közötti ingázás és félelem próbál később családot alapítani. Ezzel a médiahazugsággal szemben az előadó egy szójátékkal élve emelte ki a példakép-választás jelentőségét:

Ha van kép a fejünkben arról, hogy milyenné akarunk válni, akkor képesek vagyunk rá. De ha nincs, akkor képtelenek. Ugyanúgy, ahogyan az élni akarás valójában azt jelenti, milyen maradandó értéket tudok teremteni. Nem azt, hogy mennyi energiát tudok elszórakozni, szétszórni.

A férfiasság felébresztéséhez a kulcsmomentum, a belső vágy felkeltése, hogy önállóan, a saját életük lépésein keresztül, a saját tempójukban tegyenek önálló lépéseket. És itt jön be a nő a képbe. Mert ha a nők is ösztönzőek, akkor egy pozitív szimbiózis alakul ki. A férfiasság egy eszmény: összességében viselkedésminták és erkölcsi normák ötvözeteként értelmezhetjük.

Népmesék, a férfiak útkeresésének analógiái

Az előadó szerint a népmesékből a férfiasság vonatkozásában azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy míg a nők feladata a család miatt automatikusan adottá válik, addig a férfi helyzete más. A népmesék valójában a férfiak útkereséséről szólnak. A hamuban sült pogácsa a jelképe annak, hogy a fiú gyermek ezt kapja útravalónak az előtte álló megpróbáltatásokhoz. De tudnivaló, hogy ez a kicsiny útravaló nem lesz elegendő egész hátralevő életére. Ez egy olyan muníció, amit magával hoz otthonról, de csak a következő faluig elég. Ha helyt áll a fiú a férfivá válás útján, akkor ehhez tud még szerezni magának erőforrásokat. És ez a próbatétel sorozat lesz a számára az, amiben megtapasztalja a saját határait, hogy magabiztos férfivá válhasson. Miután kiállta a „hétpróbát”, bebizonyosodjon, hogy kész a feladatra, kész arra, hogy boldoggá tegyen egy nőt, elkötelezze magát egyetlen nő számára, és családot alapítson vele. Mert van már a családi muníción kívül saját tapasztalata is arról, mire képes, és mire nem. Ismernie kell már a határait, és nem erődemonstrációt tartani, hanem már a társsal együtt megharcolni a további kihívásokat.

bedo4.jpg

Bedő, akit eddig is már komoly kritikák értek amiatt, hogy nem tartja be a nemi egyenlőség íratlan szabályait nem félt kijelenteni ezen a fórumon sem, hogy férfivá válni nehezebb volt, mint nővé válni. Ezt arra alapozta, hogy a férfiak számára gyakoribb a megkérdőjeleződés, ezért kulturális kényszert helyeztek rájuk, hogy vállalják ezeket a feladatokat és szerepeket.  

A régi hagyományos életben lehettek ösztönösek az emberek, mert jó keretek között volt kialakítva az élet. Ezzel ellentétben a mai közegben már tudatosan kell élni, ami nehezebb és ridegebb életet eredményezhet. Még a szerelmet is tudatosan lehet fenntartani ma. Mert ha ma elkezd az ember sodródni, akkor még a szerelem is elszállhat. Sajnos olyan az élet ritmusa, hogy ezekre oda kell figyelni. A nőknek inkább való az ösztönösség, az érzelmek. A férfiaknak való a tudatosság, hogy a család védelmezve legyen, és ne a nőnek kelljen a családvédő főszerepet betölteni. A tudatosság az egy félkatonai élet. 

Paradigmaváltás

Az előadás során történelmi párhuzam is előkerült: az ipari forradalom óta eddig minden generációnak jobbak voltak a kilátásai, mint a szüleiknek, de az Y generáció az első olyan generáció, akinek nem.  Nem igaz már ez a csali, hogy egyre több pénzt lehet keresni. Bedő hangsúlyozta, hogy paradigmaváltásra van szükség a motivációkeresésben. A magánéletre való fókuszálás szerinte nem lenne elvetendő paradigma, mert ahogyan egy magánéleti trauma mindent le tud rombolni, ugyanúgy a magánéleti siker minden területen feltölt.

KÉPESEK LEGYÜNK OLYAN EMBERRÉ VÁLNI, AKIK BOLDOGULNI TUDNAK. Ebben a jellemteremtésnek nagy szerepe van. Hogy olyan férfiakká és olyan nőkké váljunk akik össze tudnak fogni az értékteremtésben. A férfiasság tehát egy megszerzett tulajdonság halmaz.

Bedő Imre arra is rámutatott, hogy a férfiakat többnyire a versengés és a próbatételek motiválják. Ezzel szemben viszont például a pornográfia olyan, hogy úgy jutnak hozzá a szexuális élményhez, hogy nem kell érte küzdeniük. A kudarc keresés és a kudarctűrési képtelenség okozza, hogy ma már a lányok mennek udvarolni, ami végképp a férfiasság ellen hat, és már a lány se fogja megbecsülni az ilyen „férfit”.  A párkapcsolatok gyakorlásával összekapcsolódik ez a kérdés. Van-e lehetősége a férfiaknak gyakorolni azokat a képességeiket, ami által férfivá válnak? Mert ha nem tudja gyakorolni azt a férfit, akivé válni szeretne, akkor nem válik férfivá. És ha a férfi egész életében alkalmazkodni próbál a nőhöz – mert ma a párkapcsolatok nagy részét a nők uralják, a férfiak pedig alkalmazkodnak – akkor nem válik férfivá.

Az elköteleződés azt jelenti, hogy az alárendelésnek olyan fokát érem el, hogy én magam vagyok a kötél, a garancia abban a dologban. A legerősebb szövetség.

bedo.jpg

Az előadó szerint férfiakat az motiválja, ha igény van rájuk. Hogy szervezzenek valamit, bizonyíthassanak. Ettől érzik magukat férfinak.Viszont nagyon destruktív az, amikor egy férfi egy nővel van versenyeztetve. Hihetetlen gátat kell leküzdenie ilyenkor egy férfinak. A férfi nem arra van kódolva, hogy le akarjon győzni egy nőt. Nem is igazi győzelem ez a férfinak, ebből sehogyan sem tud jól kijönni. Bedő úgy gondolja, minél erősebben jön egy nő, annál erősebben hátrál kifele a férfi:

 Kiheréli a férfiakat ez a fajta verseny. A férfi – férfi versenybe beleállnak, de a férfi – női versenybe nem. A nő támasszon próbatételt a férfival szemben – támasszon olyan helyzetet, ahol a férfi bizonyíthat. Vagy egyszerűen csak várjon. Legyen helyzet, ahol kiderül, hogy a férfi megérett-e, vagy nem. Az baj, ha a férfi bizonytalan az ilyen helyzetben.

bedo3.jpg

Akinek van prioritása, az megtalálja az útját

Úgy kell élnünk, hogy úgy érezzük magunkat idős korunkban, hogy ez jó volt. Hogy megtettünk mindent amit tudtunk annak érdekében, hogy boldoguljunk. A legtöbb férfi mikor megkérdezik idősebb korban, hogy mit csinálna másképp, azt mondja, hogy kevesebbet dolgozna, és több időt töltene a családjával.

Bedő Imre konklúziójában megfogalmazta, hogy a történelem folyamán újra és újra bebizonyosodott az, hogy amikor a szexualitás terén a megengedő mentalitás és a gátlástalanság lett az uralkodó, akkor romlás, csökkenés, kipusztulás következett. Amíg viszont a kultúra korlátozta a szexualitást, addig növekedés volt, központban állt a család. Az előadás végére szépen kikerekedett, hogy a férfi kérdés kulcskérdés. Ahogyan ez az előadó szájából elhangzott

A FÉRFIAK MOTIVÁLÁSA KULTÚRATEREMTŐ.

szerző: Ambrus Krisztina 

Előadás képeinek forrása: Jövőképp  Fiatalok Magyarországért Egyesület Facebook-oldala

Szavazhatsz!

 

 Ha tetszett a poszt, látogass vissza újra ide és a Facebook-oldalra is!

Hasonló témában írások a blogon:

Vagányság=apaság: Korunk megoldhatatlan egyenlete? 8 apa vallomása Szabó Simontól Soltész Rezsőig

Hogyan lettek a férfiak Harisson Fordból a mamahotel cicanacis, favágó inges szakállgyurijaivá?

Hogyan lehet bekapcsolni a kikapcsolt férfit?

Szent Józseftől McMenemy Márkig: Vagány apák - akiknek sikerült és akik még előtte állnak

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr2212451453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása