Itt a nyugati kultúrában valóban gyakran összekeverjük a szerelmet a vonzódással és szerelmi életünket a véletlenre, a sorsra bízzuk? Sikeresebbek és boldogabbak párválasztás terén azokban kultúrákban, ahol a párkapcsolatban a szenvedélynél sokkal többet keresnek? A kulturális különbségek a párválasztási szokásokban is megmutatkoznak.

Eleged van a céltalan véletlenszerű randikból? Készen állsz arra, hogy életed új szakaszába lépj át? Azon töprengsz, hogy miért nem találtad meg még mindig a Nagy Őt? Nincs elkötelezett kapcsolatod pedig arra vágysz? Vagy már elköteleződtél mégis aggódsz amiatt, hogy barátod, barátnőd; menyasszonyod, vőlegényed talán nem lesz olyan megfelelő lelkitárs, mint amilyenről mindig is álmodoztál?

A fenti mondatokkal indítja Először jön a házasság című könyvét Reva Seth. A könyvben az indiai származású kanadai írónő saját példáját állítja olvasói elé követendőnek: Tehát amennyiben az előre megtervezett házasságok tradícióját adaptáljuk, elkerülhetjük a modern románcok kelepcéit és a válás gyötrelmeit - állítja az öt évet a téma kutatásába mélyedt Riva, aki mindezek mérlegelésére kéri szelíden olvasóit - bármilyen agitáció nélkül.

Tervezhető-e a szerelem?

Dr. Robert Epstein, ismert amerikai pszichológus több mint nyolc éven keresztül előre eltervezett házasságokat tanulmányozott Indiában, Pakisztánban és ortodox zsidó közösségekben is. Több mint száz ilyen házasságban élő párral készített interjút, abból a célból, hogy felmérje a párok egymás iránt érzett érzéseinek és kötődésének erősségét, majd a mért eredményt összevetette a hazájában már harminc éve tanulmányozott nyugati típusú, szerelmen alapuló házasságokkal. Arra következtetésre jutott, hogy a szerelemből kötött házasságokban már az első tizennyolc hónapban elhalványulnak az érzelmek, míg az előre eltervezett nászok esetén a szerelem fokozatos növekedése a jellemző és csak az ötödik évben jelentkezik a szerelmi házasságokban már általánosan a tizennyolcadik hónap körül megjelenő érzelmi lanyhulás. Mérése szerint tíz év házasság után az előre eltervezett házasságokban a szerelem már kétszeresére annak, mint a szerelmi házasságokban. A család,- és házasságkutatással foglalkozó szakember úgy látja, hogy ebben a tendenciában döntő  szerepe játszik az, hogy a nyugati társadalmakban szerelmi életünket a véletlenre, a sorsra bízzuk, s gyakran összekeverjük a szerelmet a vonzódással; míg más kultúrákban a párkapcsolatban a szenvedélynél sokkal többet keresnek. A negyven éve a szerelem témájával foglalkozó professzor  meglátásait így összegzi:

"Alapvető felvetésünk, hogy a véletlenre kell bíznunk a szerelmi életünket. Megtervezzük a tanulmányainkat, a karrierünket, a pénzügyeinket, mégis kényelmetlenül érezzük magunkat, ha a szerelmi életünk megtervezése jön szóba. Nem akarom az előre megtervezett házasságokat propagálni, de úgy vélem, hogy sokat tudnánk belőlük tanulni… Az előre eltervezett házasságokban azon van a lényeg, hogy mennyire illenek össze a házasulandók, míg nyugaton a fizikai vonzalom, a vágy a fontos. Az érzéki vonzódás viszont azzal a veszéllyel is jár, hogy elvakítja az embereket felismerő készségeit. A nyugati társadalmakban nagyon egyszerű kilépni a házasságokban, ezzel ellentétben az eltervezett házasságokban a kötődés nagyon erős, annak tudtában házasodnak, hogy nem fognak kilépni belőle, így amikor nehezebb időszakok jönnek a házasságra – például ha valakit trauma vagy baleset ér – nem rohannak el. Közelebb hozza őket az együtt megélt küzdelem."

Ahol a testi vonzalom kevésbé fontos

Epstein szerint -akit Amerika "szerelem szakértőjeként" is számon tartanak - a mienktől eltérő társadalmakban a házasságokban az erős testi vonzódás szerepe kevésbé döntő, inkább az erős elköteleződés az, ami számít, ezért a párok pszichológiailag sokkal felkészültebbek a nehézségekre, mint azok a nyugatiak, akik nem kalkulálják be az esetleges jövőbeli nehézségeket, kihívásokat.

Hogy milyen mélyen gyökerezik a romantikus, szexuális vonzalmon alapuló szerelem ideálja azt már a nyugati világ irodalomtörténete is jól példázza a népköltészettől kezdve, Shakespeare Rómeó és Júliáján keresztül egészen a populáris irodalomig. De a jelenlegi, nyugaton meghonosodott párválasztási szokásokért és berögződésekért is Hollywoodnak kell elvinni a balhét. A fent említett Reva Seth szerint a filmiparban eszményített ábrándokat kergető szerelem, az álomgyár romantikus párkapcsolati mintája nem a realitásról szól, sőt olyan, mint a „Nagy Ő” ideája sem létezik. A háromszáz ázsiai származású Európában és Észak-Amerikában élő párt házasodási szokásait vizsgáló szerző nem a magas elvárásokat tartja a baj forrásának, hanem azt, hogy ezek az elvárások irreálisak:

"A romantikus szerelem nagyon csábító és vonzó, mert olyan izgalmas, és általában beleesésen és szexuális vágyon alapul, de ez elegendő-e ahhoz, hogy megházasodjunk? A nők éveket vesztegetnek el, mire ráébrednek arra, hogy hosszútávon nem a megfelelő ember számukra az a partner, akivel éppen együttélnek. Nem lenne jobb. ha először megtalálnák azt, aki megfelel hosszú távra, akibe majd ezután lehet beleszeretni?"

Reva egyenesen tévhitnek tartja azt, hogy két párkapcsolatra vágyó ember azért nem hajlandó jobban megismerni egymást, mert nem adott rögtön köztük szexualitás kémiája. Az írónő azzal cáfolja ezt az elterjedt attitűdöt, hogy szerinte a fizikai vonzódás képes növekedni és növekszik is, ha a megfelelő emberrel vagyunk együtt. Könyvében közzé tett egy hét pontos listát a hosszú és a boldog házassághoz. A „Hét titok” a nyugati nők füle számára olyan furcsán csengő tanácsokat is tartalmaz mint:

„A választott férfinak, nem kell a legjobb barátodnak lennie” – „ugyanis házasság alatt is lehetnek barátnőid”

„Nem kell jól táncolnia” – „ugyanis a közös érdeklődési körnél sokkal fontosabb a közös értékrend

 „A szexuális kémia nem mindig organikus” - Reva ezt azzal magyarázza, hogy a vonzalmat létre lehet hozni, ha megtanuljuk, hogy kezeljük, hogyan szabadíthatjuk fel a szenvedélyt.

A hormonjaink is hatással lehetnek a szerelmi életünkre

Az orvostudomány is vizsgálja a szerelmi kapcsolatok kémiai hátterét. Hormonkutatások igazolják, hogy a szerelemért felelős hormonok (öt ilyen szerelemhormont, illetve hormonszerű anyagot tartanak számon) körülbelül tizennyolc-, de átlagban maximum harminc hónapig képesek intenzíven működni, még a legszerencsésebbeknél is legkésőbb 4-5 év után a szervezet leállítja a szerelmesek vérében termelődő, kicsit a droghoz  hasonló hormonok termelését. Jó hír azonban, hogy ezután általában az endorfin nevű hormon termelődése indul be, amely kutatók szerint az ópiumhoz hasonlóan függőséget is okozhat. Ez a hormon azonban már az intimitásért, a kötődés megerősödéséért felel.

Egy személyes példa

Nem is kell messzire nyúlni, hogy példát találjunk előre eltervezett házasságra, elég, ha nagyszüleinket, dédszüleinket megkérdezzük. Egyik nagymamám elmesélte, hogy nem mehetett hozzá ahhoz a legényhez, akivel megtetszettek egymásnak, mert szülei mást szemeltek ki számára, nagypapámat. Házasságuk harmonikus volt, mama sokáig szívből gyászolta a hatvan évesen elhunyt papát, és megindító történeteket hallhattunk házas éveikről: átélve a második világháborúban alatt várt közös gyermekek születését, a keservesen összespórolt pénzt, amely mind papám bujtatására ment el, és a hatóságok lefizetésére, hogy az újdonsült apának ne kelljen háborúba vonulnia rögtön. Igaztörténetek az államosításban elkobzott maroknyi földről; a diktatórikus rendszerekben való boldogulásról. 

Nagymamám már nemvolt közöttünk - ezért sajnos már nem tudom meg, hogy kinek a pártjára állt volna -, amikor magam is egy párszerző kísérlet alanya lettem 22 évesen, egyedülállóként. Egyik szombat reggel arra lettem figyelmes, hogy édesanyám különös figyelmet szentelve szépíti otthonunkat. Amikor kérdőre vontam, annyit válaszolt, hogy eljön egy idős néni az unokájával látogatóba, és teljesen feleslegesen megkért arra, hogy legyek a vendégekhez kedves. Néhány perc múlva megérkezett egy autó, melyet egy korombeli srác vezetett. Az ablakból figyeltem kigúvadt szemekkel, Sherlockholmes-i  logikával a rejtegetett szálakat kibogozva mint segíti ki az élemedett korú nagyit a járgányból. Az erős akarattal megáldott matróna unokájával karonfogva az ajtón belépve rögvest a következő kérdést szegezte anyukámnak: „Piri, hun a lyányod?”. Másodpercek töredékrésze elég volt ahhoz, hogy konstruáljam a hátam mögött, természetesen a biztos jövőm érdekében szőtt tervet és abban a minutumban hanyatt-homlok kimenekültem az erkélyen át a kukára dobbantva ki a lakásból. Ez szóról szóra így történt, nem kozmetikáztam. Abban a (sokkos) helyzetben képtelen voltam árnyaltan látni a dolgot, valahogy úgy jött le nekem, hogy amit a szülők, nagyszülők hoznak össze az csakis kényszerházasság lehet.

Ti mit gondoltok erről? Hajlandóak lennétek a nézőpontváltásra? Tudatosan megterveznétek ilyen módon párkapcsolatotokat vagy engednétek, hogy valaki eltervezze a házasságotokat?

 Ha tetszett ez a bejegyzés, a Pánpéterstop Facebook-oldalon is csatlakozhatsz és tetszésedről biztosíthatsz úgy, hogy nyomot hagyhatsz egy lájkkal!