Alfa, Z, Y...generációk a munkahelyen és a családban

Pán Péter, STOP!

Vigyázat lányok, támad a mamirexia!

2016. április 29. - panpeterstop

A gyerekvállalási kedvet nem csak az egzisztenciális bizonytalanság, a család-karrier egyensúlyba hozásának kihívásai, vagy a partnerkapcsolati visszatartó erők vetik vissza, hanem a testkultusz is. Terhesség esetén a mamirexia ön-, és magzatkárosító is lehet. 

pregnant.jpg

Három gyerekem van. A nők reakciója erre életkoronként változik: a tinik fotót szeretnének látni a gyerekről; a harmincasokat a gyereknevelés és a karrier összehangolása érdekli, míg a negyven felettiek a gyermekek tanulmányai felől szeretnének hallani. A huszonéveseket utoljára hagytam. Őket a testsúlyom érdekli.

Nehezített pálya

Az idősebb generáció könnyen ráveti a követ a terhességtől, a szüléstől szorongó, alakjukat féltő fiatal nőkre, pedig fontos lenne megismerni azt a közeget, amiben élnek, és értelmezni azt, amitől elindult bennük ez a folyamat. Több kutatás is rámutatott, hogy a fiatal nők testképe egyre kevésbé van rendben,  így nem csoda, hogy a szülés nem feltétlenül az élet egyik legörömtelibb eseménye (vagy ha még az is) hanem egy olyan mérföldkő számukra, mely akár testüket is megváltoztathatja. Ez pedig sokak számára egy óriási trauma. A mai fiataloknak nehezített a pályájuk a családtervezésben, a gyerekvállalásban is, mivel olyan akadályokkal is szembe kell nézniük, amelyekkel szüleik nem találkoztak. Illetve, ez az a generáció, amikor a szülői minta sem olyan letisztult, magától értetődő, mint például nagyszüleink idejében. Újabban egyes kutatók a közösségi média használatát, de ezen belül is elsőként a szelfizést is összefüggésbe hozzák a testképzavarral. Minél többet nézegetnek a nők szelfiket a Facebookon, az Instagrammon vagy más hasonló közösségi oldalakon, annál hajlamosabbakká válnak arra, hogy saját külsejükkel kritikusabbak legyenek - magyarázza egy a közösségi média testképre gyakorolt hatásairól szóló tanulmányDavid Frederick, a Chapman University oktatója nemrég több tanulmányt is publikált a testképről. "A nők hajlamosak túlbecsülni a szerintük férfiak által elvárt vékonysági mértéket. A férfiak is hasonlóan sokkal nagyobbra teszik magukkal szemben a férfias külsőnek mércéjét, mint azt a nők elvárnák tőlük. Mindkét nem esetében zavar van abban ahogy a másik nem elvárásait és azoknak fontosságát értelmezik" - nyilatkozta a pszichológus egy interjúban

Rita

GABRIELLA

Tükröm-tükröm mondd meg nékem: ki a legvékonyabb a vidéken?

A celebmánia, a testkultusz hozadékaként ön-,és magzatkárosító magatartásformának számító jelenségek, betegségek is előtörtek. Ilyen a mamirexia (angolul mommyrexia, magyarul még nincs külön hivatalos neve). A mamirexia olyan betegség, amikor a várandósok Angelina Jolie, vagy Rachel Zoe színészek nyomdokait követve az egészséges, észszerű testmozgáson és diétán túlmenően, drasztikus edzésbe és fogyókúrába kezdenek. Sokan Victoria Beckham énekes-divattervező-futballista-feleséget tartják a mamirexia legeklatánsabb példájának. A drasztikusan diétázó sztár még terhességei alatt sem volt szélesebb egy ruhafogasnál.

mamirex.jpg

A várandós Beckhamné. Getty images

A médiában és a filmekben elég  kevés figyelmet kap az anorexia, bár újabban a lengyel Test és a svéd My Skinny Sister című filmek személyes tapasztalatból merítve nagyon őszintén mutatják be ezt a jelenkori problémát. az anoreiánál a mamirexia annyival ártalmasabb, hogy itt már nemcsak a saját egészségét veszélyezteti a beteg, hanem a születendő gyerekét is. Mamirexiás anyukák esetében gyakoribbak a koraszülések, a kis súllyal született babák és a tejtermelődés elmaradása.

UCHI

Mamirexiások több ezer éve

A mamirexia  újkeletűségének megcáfolására kuriózumként meg lehet említeni Énok és Jásár könyvét, amelyekben a vonalaikat féltő várandós nők magzatelhajtás céljából különféle gyógynövényeket rágcsálhattak. A bibliai első próféta Énok könyve apokaliptikus jellegű , vagyis a jövőre vonatkozó információkat, próféciákat tartalmazó apokrif irat. Azonban a könyv nemcsak a jövővel, hanem a múlttal is foglalkozik, ami annyira izgalmas, hogy csoda, hogy még nem ihlette meg a legnagyobb űrháborús forgatókönyvírókat. A bibliai kánonban nem szereplő, de a Szentírás szerzői által ismert és idézett könyv beszámol bizonyos angyali látogatásokról. Az angyali lények azért jöttek a földre, hogy szép (főként szép hajú) nőkkel létesítsenek szexuális kapcsolatot, megtanították az embereket fontos tudományokra, többek között szépségápolásra, a fogamzásgátlásra, de mindezek mellett azért jól meggyötörték az embereket, sőt  még az áldozataik vérét is megitták. Az ugyancsak ókori apokrif Jásár könyve is beszámol hasonló angyali machinációkról, amelyek szerint az emberiség hajnalán is dívott a szépségkultusz, amely a terhes nők közül is áldozatokat követelt:

És Lámek, Mahalalél fia, rokonságba került Kainannal házasság által, és elvette két lányát feleségül, és Ada fogant és fiat szült Lámeknek, és nevezte annak nevét Jábálnak.
18. És ismét fogant és fiat szült, és nevezte nevét Jubálnak; és Czilla, a nővére meddő volt azokban a napokban és nem voltak utódai.
19. Mert azokban a napokban az emberek fiai vétkezni kezdtek Isten ellen, és áthágták a parancsolatokat, amely parancsolva volt Ádámnak, hogy szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
20. És néhányan az emberek fiai közül azt okozták, hogy feleségeik igyanak egy italt, amely meddővé teszi őket, annak érdekében, hogy megtartsák alakjukat, és amely által szépségük megjelenése nem fakul.
21. És amikor az emberek fiai azt tették, hogy feleségeik közül néhányan ittak, Czilla is ivott velük. 
22. És a gyermekszülő nők megjelenése utálatos volt férjeik szemében, mint az özvegyeké, amíg férjeik éltek, mert azok csak a meddőkhöz vonzódtak. (Jásár könyve 2. fejezet 17-22. versek)

Bár a testi szépség apoteózásának a várandósokra gyakorolt negatív hatásairól lehetne még további történelmi példákat is említeni, kanyarodjunk vissza a jelenre.

Egy lelkész-pedagógus tapasztalatai

Uzoni Márta lelkész (alább a képen), pedagógus több száz kismamának és édesanyának segített több évtizedes egyházi szolgálata és pedagógusi munkája során. A 7 gyermekes édesanya és 12 unokás nagymama szerint a minket körülvevő populáris kultúra miliője is meghatározza a gyerekvállalási kedv alakulását, amelyben már a gyermekek sem érintetlenek. A játékok régebben a gyermekek szórakoztatása mellett olyan funkciót is betöltöttek, ami hozzásegítette őket a későbbi felnőtt szerepekhez. Például a kislányok babáztak, anyjukat utánozták: megfürdették, ringatták játékbabáikat. A manapság divatos Monster High, Barbie és hasonló irreális női prototípust leképező babák nemcsak hogy képtelenek a klasszikus játékszerek rendeltetését betölteni, hanem még egy fals ideál felállításával a testkép torzulásáért is felelősek lehetnek. Márta meggyőződése, hogy a terhességhez, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó attitűdünket környezetünkön kívül gyermekkorunk és neveltetésünk is determinálhatja. A szülő szerepe meghatározó abban is, hogy gyermeke milyen értékrendet tart követendőnek – jelen esetben értéknek tartja-e a gyermeket, még akkor is, ha a saját teste egy időre nem felel meg a kortársai vagy a médiavilág eszményképének. A szülő értékrendjét legjobban döntéseivel tudja közvetíteni gyermekei felé. Ha a gyermek azt látja például, hogy a szülőnek fontos az, hogy folyamatosan jelen legyen gyermeke életében, ami azt is jelenti, hogy időt tud velük tölteni, megismeri őket, odafigyel rájuk és ehhez megfelelően hoz döntéseket időbeosztásában, terveiben, akkor tudja igazán megtapasztalni a gyermek, hogy valóban fontos és értékes a szülő számára. A megfelelő kötődés biztosítja az alapot arra, hogy a kamaszkor évei alatt is megtalálja az igazi értéket és ne a kortárs-orientációnak rendelje alá az értékrendet. Márta a szülői kötődés szerepét hangsúlyozva Gordon Neufeld és Máté Gábor A család ereje című nemrég magyarul is megjelent könyvét ajánlja. A kötetben a szerzők felhívják a figyelmet a kortárs-orientáltság veszélyeire és felteszik a kérdést: „Nem az a dolgok rendje, hogy gyermekeink függetlenné váljanak tőlünk?”- majd így válaszolják meg: De igen, a legteljesebb mértékben, de csak akkor, ha már elvégeztük a munkánkat, és csakis annak érdekében, hogy gyermekeink valóban önmaguk lehessenek! Ha ugyanis a kortárscsoport éretlen elvárásaihoz igazodik, az egyáltalán nem oda vezet, hogy felnőttkorára a szó igazi értelmében független legyen, és kialakuljon az önbecsülése. A kortárs-orientáció a kötődés természetes rendjének gyengítése révén valójában aláássa az egészséges fejlődést.

Márta

O_Éva

Mit gondol egy 6 gyermekes édesanya?

Opauszki Éva sokgyermekes édesanya és nagymama (képünkön fent) szerint már a szexuális nevelésnél is fontos arra odafigyelni, hogy a lányokat kellő körültekintéssel készítsük fel a nemi érésre. Az anyuka itt arra gondolt, hogy időben kell felkészíteni a lányokat a napjainkban már egyre korábban érkező szexuális érésre. Sokkal szerencsésebb, ha a menstruáció nem váratlanul éri őket, és nem „átokként” fogadják, hanem egy olyan természetes, biológiai folyamat részeként, ami lehetővé teszi számukra a későbbi anyai feladatokat. A tapasztalt családanya szerint az elrettentő, horrorisztikus szüléstörténetek sem befolyásolják kedvező irányban a fiatal nők terhességhez, szüléshez való viszonyát. Álláspontja szerint nem kell letagadni azt, hogy a szülés fájdalommal jár együtt, viszont a gyermek születése által okozott örömet sem lehet negligálni, lekicsinyíteni. Saját bevallása szerint ő lányainak elmondja, hogy: „a szülés egy olyan dolog, ami nagyon fáj, de a fájdalomnál sokkal nagyobb örömet jelent”. Hangsúlyozza, hogy az énképnek, önértékelésnek is óriási szerepe van abban, hogy valaki hogyan áll a gyerekvállalás során bekövetkező testi változásokhoz, ugyanis aki elfogadja önmagát, jól érzi magát a bőrében, annak nem jelentenek gondot a súlytöbbletek sem, és a fogyás is könnyebb egy egészséges önértékeléssel rendelkező nő számára.

Zsuzsanna

Mit mond a szülésznő?

Nagy Zsuzsanna szülésznő (alább a képen) több száz babát segített a világra és több száz kismamát támogatott a szülés utáni napokban. Kérdésemre, miszerint mennyire vannak valós alapjai a terhesség és a szülés során a női testben bekövetkező előnytelen fizikai változásoknak, Zsuzsa, aki maga is anya és már nagymama is úgy nyilatkozott, hogy sokkal kevesebb ok van az aggodalomra, mint korábban. A nők ugyanis ma már sokkal tudatosabb életmódot élnek, jobban odafigyelnek a testmozgásra, a megfelelő táplálkozásra a várandósság alatt, mint korábban. A szülésznő szerint sokkal kevesebb a túlsúly. Például 20-30 éve általános volt, hogy 20 vagy még annál is több kilóval gyarapodtak a nők a terhességgel, míg ma már tapasztalata szerint inkább csak kevesebbet híznak, amennyi kell is ahhoz, hogy megfelelő legyen a baba és mama számára. A szülésznő kiemeli, hogy a női test anatómiája olyan precíz tervezéssel működik, hogy általában automatikusan, a maga megfelelő ritmusában –amit nem érdemes siettetni –, körülbelül fél év – tíz hónap alatt visszaáll a nők alakja gyermekük gondozása közben. A szoptatással beinduló hormonok azonnal méhösszehúzódásokat eredményeznek; a pici baba ellátása, a ház körüli munkák pedig mind olyan fizikai erőkifejtéssel járnak együtt, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a nők visszanyerjék fittségüket - tette hozzá a szülésznő.

Raáb_M

Egy stylistot is megkérdeztünk

Raáb-Tupy Márta a Waiting For You  és a CoolMom kismamaruha-márka dizájnere és stylistja már több száz anyukának és kismamának adott öltözködési tanácsot, ami leginkább megdöbbenti munkája során az, hogy látja sok nő nem tudja elfogadni a testében bekövetkezett változásokat és csúnyának, ormótlannak látja magát. A stylist úgy véli, hogy szerencsére nem ment ki a divatból a kismamaság, még ma is mindenki számára üdítő látvány egy csinos kismama. Az egyébként kétgyermekes édesanya szerint fontos, hogy a kismamák pozitív módon viszonyuljanak külsejükhöz, mivel ezzel a születendő gyermeküket is megtisztelik, akikkel egy testben életük egyik legmeghatározóbb időszakát élik meg. Arról nem is beszélve, hogy a női mivoltuk is ebben az időszakban teljesedik ki, és az is fontos, hogy férjük továbbra is a vonzó feleséget lássa bennük - jegyezi meg a stylist.  (A stylist egy interjúnkban öltözködési tanácsokat is adott kismamák, fiatal anyukák számára!)

VAnessa

 Végezetül a fenti képen mosolygó Bolvári Vanessza Bolvária Blogját idézem: "hihetetlenül unalmas az élet, ha az ember csak önmagáért él, önmagában van, magát saját magának tartja meg"

Ha tetszett ez a bejegyzés,  Facebook-oldalunkra is csatlakozhatsz! Ott is szeretettel várunk!

P. S. Ezt a bejegyzéssel szerettem volna boldog Anyát napját kívánni édesanyámnak és szeretettel küldöm minden jövőbeli és jelenlegi édesanyának, nagymamának - kifejezetten erre az alkalomra összeállított illusztrációval! 

Abban a kiváltságban lehet részem, hogy több generációból is lehetnek olyan barátnőim és ismerőseim, akik gyerekkel (is) nagyon jól néznek ki. Megkértem őket, hogy küldjenek magukról egy egyszerű képet (nem retusáltat, vagy műtermit), kedvcsinálóképpen azoknak, akik még az anyaság előtt állnak és attól tartanak, hogy szülés után hátrányosan megváltozhat a testük. Szeretném kihangsúlyozni, hogy választásuknál nem az volt fő szempont, hogy mennyire közelítik meg a modellszabványt, hanem az a kiegyensúlyozott, természetes szépség, erő és kisugárzás, ami a modellekben nem feltétlenül garantált.Legtöbben nagyon meglepődtek, hogy pont őket kértem meg erre, de mindegyikük egyetértett velem abban, hogy mindent meg kell tenni, hogy a várandósággal járó esetleges testi változásoktól való szorongás felhőjét eloszlassuk. (A képeken látható anyukák közül többeknek 2., 3. vagy többedik gyereke vagy újabb unokája is született a fotók elkészítése óta.)

eva.jpg

Zsuzsika

adry.jpg

Duja_

Mara

Dalma_

Ildikó

Panni

 

Ha tetszett a bejegyzés, megoszthatod másokkal is és látogass vissza újra! 

Gyere a  Facebook-oldalra is, beszélgetni, lájkolni, olvasgatni új híreikről! 

Látogass el az Instagramra is!

Ha nem szeretnél lemaradni az újabb bejegyzésekről, iratkozz fel a hírlevelemre a honlapomon (feliratkozóknak ingyenes tanulmány is jár generációs témában!) és itt az oldalon a  "Blogkövetés" ablakban

További írásainknak a témában:

Kismamaként és anyaként is stílusosan. Interjú egy stylisttal

A szépségkultusz foglyai

Generációrombolás, avagy felügyelet nélkül a musical.ly-n

 

A bejegyzés trackback címe:

https://panpeterstop.blog.hu/api/trackback/id/tr588657348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.